Rácz Ödön 1981 szeptember 6-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 7 éves korában kezdte a Tóth Aladár Zeneiskolában. Az első nyilvános fellépése 12 éves korában volt, nagyzenekari kísérettel. Ezt követően többször is fellépett a Zeneakadémián rendezett zenekari esteken, mint szólista. 1994-től tanulmányait a Szent István Zeneiskolában folytatta, ahol az iskola zenekarának szólistájaként közreműködött a belföldön rendezett hangversenyeken. 1996-ban a tizedik jubileumi "Ki-Mit-Tud?" vetélkedő klasszikus kategóriájának volt a győztese. Az egész ország örült a sikerének. Azóta adott szóló hangversenyeinek számát szinte már nyilvántartani is nehéz. Koncertjei során számos jelzővel illeték: "érett művész, "kiváló muzsikus", " a nagybőgő virtuóza".

Egyik szólóestje után Göncz Árpád elnök úr is elismerését fejezte ki a fiatal művész mélyen átérzett , muzikális játéka hallatán.

1996-tól a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója. Jelenlegi tanára a kiváló nagybőgőművész, Járdányi Gergely.

 

 Ödön Rácz was born on 6th of September 1981 in Budapest. HE started his musical studies at the age of seven at the "Aladár Tóth" Music School in his native town. He was twelwe years old when he gave his first orchestral concert. Since his first public appearance he has been a soloist of many orchestral concerts at the Ferenc Liszt Academy of Music.

From 1994 he has benn a student of the "Saint Stephen" Music Shcool and a soloist of the school orchestra he gave concerts in Hungary and abroad too.

He won the first prize of the Classical Music category at the national "Know How Contest" in 1996. The whole country shared his joy over the success. Since that time he gave so many recitals that it is hard to recount, but all the critics highly acclaimed his artistic capabilites, as that of "an outstanding musician" a "very mature artist" or "the virtuoso of the double bass". Following one of his recitals, Mr. Árpád Göncz, the President of the Hungarian Republic highly recognized his musical way of playing and expressivity. Since 1996 he has been a student of the "Saint Stephen" Conservatory. His professor is the well-known double bass virtuoso, Mr. Gergely Járdányi.

 

Bevezetés és gavotte op. posth (Giovanni Bottestini)
(Real Audio)

Capriccio di bravura / A-dúr Capriccio (Giovanni Bottestini)

Dongó (Rimsky-Korsakov)


1998, LaMarTi

E-mail: info@lamarti.hu

http://www.lamarti.hu