Cigány vészkorszak
2005.
Mi az, ami letagadhatatlanul közös történelmi emlék a magyarok és a cigányok
múltjában? A cigány
vészkorszak. A holokauszt. A népirtás.
A múltat eltörölni, amennyiben az
cigány. A föld színéről is…
Aztán most itt vagyunk. Hatvanegy év után a helyzet nem megnyugtató.
Egyenesen visszás. Hová, mire jutott ez a két
nép egymással az elmúlt
két év alatt?
Ki őrzi jobban a történelmét?
Mennyi maradt meg a magyarokban a szörnyűség örök elutasításából, és mennyi a befejezetlen munka iránti elkeseredésből?
Na
és a cigányok? Megtanulták érteni sorsukat?
Megtanultak védekezni? Megtanulták felemelni
magukat és egymást a veszélyeztetett zónából? Megértették, hogy ami egyszer
megtörtént, az
megtörténhet újból? Megértették, hogy harcolni kell
a cigányok presztízséért, egyéni és kollektív
emberi jogaikért?
Kifekszi, vagy elfekszi egy nép
– a magyar – azt az indulatot,
gyűlöletet, ölni vágyást, amit egyszer
már átélt, vagy ez a tudás
örökre vele marad? Elfeküdt, gyógyíthatatlan sebként?
Vajon kinek nagyobb teher a múlt?
A végrehajtónak – mert a tett után is van élet –, vagy az áldozatnak – ugyanezért?
Nem tudjuk. Úriember pénzről, asszonyról, népirtásról – ha közvetett is – nem beszél.
De mintha nem lenne minden rendben…
2005. augusztus 2-től egy
hónapon keresztül Budapest forgalmas közterületein óriásplakátok hirdették a roma holokauszt 61. évfordulóját. A húsz emlékplakátot a Fővárosi Cigány Önkormányzat készíttette, így emlékezve a cigány vészkorszakra.
A Fővárosi Cigány Önkormányzat az óriásplakátokon neves roma alkotók művein
keresztül idézte fel azokat az
érzéseket, amelyeket a holokauszt áldozataként 1944-től kezdődően napjainkig a cigányság átélt és átél. A plakátokon
szereplő több mint 50 mű válogatás
a Fővárosi Önkormányzat – Cigány Ház képzőművészeti
közgyűjteményéből.
Olvasóink válogatást
láthatnak a rendhagyó óriásplakát-kiállításból.













