ESETTANULMÁNY

Önkényes lakásfoglalástól lakásbérleti szerződésig 

Ügyfelünk 42 éves 7 gyermekes nő, ebből 5 gyermek tartásra szorul, őket 1995-ben történt válása óta egyedül neveli.

F. T-né évek óta ügyfele a Jogvédő Irodának lakásproblémája miatt. Vidékről költöztek fel Budapestre 1994-ben, amikor is önkényesen beköltöztek egy épülettömb szoba-konyhás lakásába. Rajtuk kívül még 38 önkényes lakásfoglaló család lakott az adott épülettömbben.

Irodánk 1997-ben került kapcsolatba a családdal, miután segítségünket kérték problémájuk megoldásában. A XI. kerületi Önkormányzat Vagyonkezelés Felügyelete az életveszélyessé vált épületet jogerős bontási határozat alapján szanálás alá vette, és felszólította az ott lakókat, hogy a lakást saját érdekükben haladéktalanul hagyják el. Mint kiderült, az Önkormányzat az épülettömböt eladta egy svájci cégnek. Mivel a 39 család önkényes lakásfoglaló volt, ezért az Önkormányzatnak semmiféle jogszabályi kötelezettsége nem volt a családok elhelyezésére, ellenkezőleg a lakásügyi jogszabályok lehetővé teszik az önkényesek kilakoltatását, illetve hajléktalan szállásokon, anyaotthonokban történő ideiglenes elhelyezésüket. Ebben a helyzetben egyetlen lehetőségünk volt, levelet írtunk az Önkormányzat Városgazdálkodási és Lakás Bizottságának bízva abban, hogy vannak még olyan szakemberek és politikusok ebben az országban, akik döntési helyzetükben akkor is humánusan döntenek, ha erre semmilyen jogszabály nem kötelezi őket. Mindez a választások közeledtével, a Lakásbizottsági üléssel egyidejűleg történt, ahol is napirendre került az önkényesek ügye.

A Bizottság végül olyan döntést hozott, - ismerve és tapasztalva az önkormányzatok gyakorlatát ezekben az esetekben - amelyet csak legmerészebb álmainkban remélhettünk. A lakhatási gondjaik mellett megélhetési problémákkal küszködő családok egy részét a velük való tárgyalások után önkormányzati lakásokba költöztették, míg másoknak kifizették lakásaik értékét, ezzel segítve talpraállásukat. A legfontosabb jogkövetkezmény az volt ennek a gesztusnak, hogy a családok kikerültek abból a körforgásból, amit a lakásfoglalás-kilakoltatás-lakásfoglalás jelent, megszűnt önkényes státuszuk.

Ügyfelünk, F. T-né egy VIII. kerületi szoba-konyhás félkomfortos lakást kapott, melynek 1998. 05.01.-től az önkormányzattal kötött lakásbérleti szerződés alapján határozatlan időre bérlőjévé vált.

2000. júniusában újabb problémával jelentkezett. Szeretné elcserélné a lakást, amely rendkívül sötét, dohos, a pincéből egerek kerültek a lakásba. Az egészségtelen körülmények miatt a gyerekek sokat betegeskednek, hiányoznak az iskolából, félő hogy tankötelezettségüket nem tudják teljesíteni. Mindezt az osztályfőnök és a védőnő környezettanulmánya is alátámasztotta. Az önkormányzat azonban számos elhelyezési kötelezettsége és megfogyatkozott lakásállománya miatt elutasította ügyfelünk lakáscsere kérelmét.

Az azóta eltelt idő alatt több határozat és szakvélemény készült a lakás állapotával kapcsolatban. Az Építésigazgatási Osztály határozata életveszélyesnek nyilvánította az épületet, így az anyának fokozott figyelemmel kell lennie kiskorú gyermekeire, hiszen az omlásveszély miatt nem tartózkodhatnak az udvaron. A Bábolna Kft. egérirtást végzett,az ÁNTSZ-szel pedig szakhatósági véleményt készíttettünk, amely egészségre ártalmasnak találta a lakást. Mindezek figyelembevételével kértük a Vagyonkezelőt, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a lakásrendeletben megfogalmazott egészségügyi és gyermekvédelmi indokok alapján van-e mód arra, hogy a család másik önkormányzati lakás kiutalásával emberibb, a gyermekek egészségére veszélytelen körülmények közé kerülhessen. 2000. novemberében felajánlottak egy másik lakást a VIII. kerület, ügyfelünk által "Dzsumbuj"-nak nevezett részén, amit viszont ismerve az ottani viszonyokat, nem fogadhatott el, hiszen nem akart a jelenlegihez hasonló vagy még rosszabb körülmények közé kerülni. Mint édesanya, egyedüli célja az, hogy gyermekeit tisztességesen, emberi körülmények között nevelhesse fel.

Miután Irodánk elsődleges célja a konfliktusmegelőzés, ezért továbbra is közreműködünk abban, hogy ügyfelünk problémáját a lehetséges jogi és erkölcsi kereteknek megfelelően megoldjuk.