K. Csaba 26 éves, hajléktalan

1. K. Csaba életútja 1974 és 2000 augusztusa között (gyermekkor, lakásviszonyok, iskolai életút, munkaút, a hajléktalanná válás körülményei)

K. Csaba 1974-ben született egy vidéki kisvárosban. Édesanyja, születése előtt vonattakarító volt, édesapja targoncás.

A család a nagyszülőknél lakott, hol Miskolcon az édesapa szüleinél, hol pedig Ö.-n az anyai nagyszülőknél. Csaba óvodába nem járt, az iskolai előkészítő után Ö.-n végezte el az általános iskolát 1989-ben. Ezután a m.-i szakközépiskolában tanult, esztergályosként végzett 1993-ban. Elhelyezkedni nem tudott, a pályakezdők munkanélküli segélyéből élt 6 hónapig. Ekkor kezdett el M. - ahol az édesapja élt - és Ö. vagyis az édesanyja között ingázni. A m-i munkaügyi központ támogatásával beiratkozott egy kárpitos tanfolyamra, és elkezdte estin a gimnáziumot is. A tanév befejezése előtt azonban édesanyja, aki korábban elzavarta otthonról, felment M-ra, és arra kérte a fiút, hogy menjen haza vele. Így egyik iskolát sem fejezte be. Ö-n semmiféle munkalehetőség nem volt, az édesanyja egy idő után újra nem találta a közös hangot fiával, elzavarta, Csaba ekkor jött fel Budapestre először. Megkereste keresztanyját, akinek segítségével az unokatestvérénél talált szállást néhány hónapig. Kéthetes pelenkagyári munka után a Tungsramnál kapott állást, betanított gépbeállítói műszerészként dolgozott határozott idejű, féléves szerződéssel. Jól megfizették, a rokonok szereztek neki egy olcsó albérletet, oda költözött.

A szerződés lejárta után munkahelyről munkahelyre vándorolt, sokszor feketemunkát végzett, de ezekből is fent tudta tartani magát. 1,5 évig tartott ez az időszak.

Ekkor azonban Ö-n édesanyja felakasztotta magát, haza kellett mennie. Csaba összeroppant, 1996 telét, jövedelem nélkül a házban töltötte, édesanyja befőttjein élt, alig hagyta el a házat. Néha a szomszédoknak segített, ennivalóért cserébe. Előfordult, hogy napokig ki sem mozdult, a szomszédok egy ilyen alkalommal kihívták a rendőrséget, mert nem mutatott életjelet. Az eddig semmilyen támogatást nem nyújtó önkormányzat most közbelépett és segített: Csabának ugyanis 16 napja hiányzott ahhoz, hogy egyéves munkaviszonya legyen, ez volt a feltétele a munkanélküli segélynek. A polgármesteri hivatal erre a pár napra hivatalosan alkalmazta, így hozzájuthatott a segélyhez. Tavasztól kiegészítésként napszámba járt, az egyik vállalkozó minden nap összeszedte a faluban a fiatalokat autóval, és a közelben fekvő kisváros mellé hordta ki őket az árvizes területekre csatornát takarítani. 1250 Ft-ot keresett egy nap.

Ez a munka eltartott egészen a fagyok beálltáig. Utána újra maradt a munkanélküli segély, de a munka során barátai lettek, ők segítettek fát szerezni, néha ennivalót, eléldegélt.  

Ezen a télen ismerkedett meg későbbi feleségével J Mónikával.

Mónika szüleivel ezen a télen költözött abba a faluba, ahol Csaba élt, Ö-re. Mónika viszonya a szüleivel nagyon kiszámíthatatlannak volt, a lányt néha elzavarták otthonról, néha visszafogadták. A lány enyhén értelmi fogyatékos, úgy tűnik, nem mindig tudja pontosan értelmezni, mi történik körülötte. Csaba elbeszélése alapján a kocsma előtt "árulták" a barátnői, 100-200 Ft-okért. Egy alkalommal Csabának is felajánlották, nem élt a lehetőséggel, azonban egyik barátja igen, vele együtt beköltözött Csaba örökölt házának egyik szobájába. Így éldegéltek néhány hétig, majd a barát elment, Mónika maradt. Ekkor kezdődött közös életük.

A rokonok közben többször megjelentek, nem hagyták őket nyugodtan élni, két alkalommal felhozták Budapestre Mónikát, ahol prostitúcióra kényszerítették. Ezután egy időre békén hagyták a lányt.

Ebben az időben alumíniumozásból, vasgyűjtésből éltek. 6 hónap múlva Mónika terhes lett első gyermekével.

Közben Csaba házán 200 e. Ft-nyi hátralék halmozódott fel, ezt nem tudta kiegyenlíteni. Apósa azt javasolta: adja el, és nyugodtan költözzenek hozzájuk. Így történt, a ház elkelt 400 e Ft-ért, a fele elment az adósságra, és a fiatalok a szülőkhöz költöztek. A szülés előtt 3 héttel azonban már nem tűrték meg, mennie kellett a házból.

A szülés után a gyermek csecsemőotthonba került, részben azért, mert Mónika fiatalkorú volt a szülés időpontjában, részben pedig azért, mert a szülés után nem fogadták vissza a fiatalokat a szülői házba, így nem volt hol lakniuk. Néhány hónap múlva a baba a nagyszülők gyámsága alá került, a babát tehát befogadták, Csabát és Mónikát azonban továbbra sem. Ekkor a környéken egy kiszuperált cirkuszi fabódéba költöztek, majd a lány családja és a munkanélküliség elől menekülve, 1999 májusában Budapestre költöztek.  

1999. május:

A tél beálltáig a Feneketlen-tó mögötti parkban húzták meg magukat, majd a Blaha Lujza téri, ill. a Ferenciek terei aluljáró lett éjjeli menedékük, miközben Csaba a munkanélküli központ támogatásával, elvégzett egy számítógép-kezelői tanfolyamot.

Ekkor a lány hazament a szüleihez, rendezni kapcsolatait. Mindez nem sikerült, mert szülei meg akarták győzni arról, hogy, ne menjen vissza élettársához, annak ellenére, hogy második gyermekével volt állapotos. Visszaszökött Budapestre, a Ferenciek terére. Ott találtak rájuk a Máltások, egy szokásos esti teajárat alkalmával. Egyikőjük észrevette, hogy az asszony terhes, felajánlották, hogy a téli krízisszállójukra bekerülhetnek, és ideiglenesen bejelentkezhetnek a hajléktalanszállóra. Március végéig maradhattak ott, ez idő alatt a férfi az eredeti szakmájában esztergályosként dolgozott. A nő ekkor már a 8. hónapban volt, az egyik családgondozó javaslatára visszamentek a lány szüleihez. 2000. áprilisában M-án megszületett kislányuk.  

2000. május:  

Ekkor Csabát apósa újra elzavarta a háztól, a gyermekét akkor láthatta, ha a felesége elvitte neki a temető mellé, ahol aludt. Egy ilyen alkalmat a szülők észrevettek, vassal betörték a fejét, a kisbaba is megsérült. Mentővel bevitték őket a M-i kórházba, onnan egyenesen Budapestre jöttek, ez 2000. májusában történt. Felvették újra a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal a III. kerületben, mivel oda voltak bejelentkezve. Megoldásként azt javasolták, hogy Mónika menjen anyaotthonba, a férfi pedig oldja meg lakhatását. Ők azonban - mivel az első gyermeket már elszakították tőlük, együtt akartak maradni. Ezután itt többé nem jelentkeztek.

II. A Roma Parlament Jogvédő Irodájával való kapcsolat; az eddigi együttműködés részletes leírása 

2000. augusztusában kereste fel először Csaba és Mónika a Magyarországi Roma Parlament Jogvédő Irodáját, azzal, hogy elfogyott minden pénzük, segítsünk abban, hogy az akkor 4 hónapos kislányuknak tápszert vehessenek. (Azóta, szinte a legnagyobb dokumentációval rendelkező család nálunk.)

A beszélgetésből kiderült, hogy hajléktalanok, vidékről jöttek fel, irataik többnyire hiányoznak.

Párhuzamosan, több területen kezdődött el az ügyintézés.

Elsőként megpróbáltunk szálláshelyet találni nekik, a családos szállók azonban teljesen tele voltak, várólistára felvették őket néhány helyen, de bekerülniük több hónap után sem sikerült. Mivel ruháik sem voltak, gyorsan először a kisbabának, aztán a szülőknek is beszereztünk ruhákat, a legelső kisruhákat a szomszédunkban lakó 12 gyermekes édesanyától kapták, aki szintén ügyfelünk és egy hajszál választja el a kilakoltatástól. Sok hetes utánajárás után sikerült pótolni az irataikat, valamint jövedelmeiket Budapestre irányíttatni. Ez is nehéz volt, mert nem volt olyan hely, ahová küldhették volna, végül egy bankszámla-nyitással rendeződött el a dolog.

Eközben elkezdődött a levelezgetés a III. kerülettel, szállókkal, eredménytelenül. A III. kerületi alpolgármester asszony, telefonos megkeresésemre azt válaszolta, hogy mivel májusban nem fogadták el a segítséget nem áll módukban közbelépni a család védelmében és elhelyezésében és jó lesz, ha szembenéznek azzal, hogy ha a hajléktalan életformát választották, akkor néha külön kell válniuk.

Ekkor már kezdődött a hűvösebb idő, végül egy egyesület kibérelt egy lakást, melyet volt börtönviselt és állami gondozott fiataljaiknak tartanak fent, és szabályaikkal ellentétben odaadták Csabáéknak. Eleinte Csaba nem akart munkát vállalni, azzal az indokkal, hogy felesége nem tudja egyedül ellátni a kisbabát. Sokat voltak itt a Roma Parlamentben, láttuk, hogy Mónika nehezen boldogul ugyan, de magát és a gyereket is képes ellátni. Lassan Csaba ezt belátta, elkezdett munkát keresni, jelenleg közhasznú munkát végez, havi bruttó 30 ezer Ft-ot keres.

Mónikáért időközben feljöttek a szülei, hazavitték a kisbabával együtt, azóta nem tért vissza Budapestre. Mindez kb. 2 hónapja történt, éppen a mai napon telefonált az ö-i gyermekjóléti szolgálat munkatársa, és arról tájékoztatott, hogy a bizonytalan budapesti lakhatás miatt a gyermeket nem fogja visszaengedni, így feltehetően az édesanya sem tér vissza Csabához.

Csaba azóta egyedül lakik a fenti bérelt lakásban, tudja, hogy apósáékhoz nem mehet vissza. Éppen most intéz egy másik munkahelyet, hogy többet keressen, bízik abban, hogy a családja visszajöhet. Az egyesületi lakásból is napokon belül távoznia kell, újra fennáll a veszély, hogy az utcára kerül.  

Csaba amilyen magabiztosan intézi mindennapos ügyeit, úgy tűnik annyira bizonytalan abban, hogy családi ügyeit hogyan rendezze el. Egyelőre a felesége és a gyerek ügye kényes téma, nem tudja feldolgozni, hogy elmentek, apósát és Mónikát hibáztatja.

Mivel a közhasznú munkavégzés csak november 30-ig tart, az elmúlt héttől kezdve elkezdett másik munkahelyet keresni, sikerrel. Egy akkumulátor gyárban talált munkát, három műszakban fog dolgozni, 370 Ft-os órabérrel. Ezzel kb. havi bruttó 60-65 ezer Ft-ot fog keresni.  

A pályázati rendszerben most először lehetőség nyílott arra, hogy a Menhely Alapítványhoz pályázatot nyújtsunk be hajléktalanságból kivezető utak keresésére, személyenként max. 100 ezer Ft-ért lehetett pályázni. Csabával együtt elkészítettük a pályázatot, melyet elutasítottak.  

2001. január:

A család hónapokra eltűnt, majd karácsony előtt pár nappal jelentkeztek. Elmondták, hogy újra vidékre mentek Mónika szüleihez, ahol a gyermekjóléti szolgálat munkatársa nem merte megkockáztatni, hogy újra "eltűnnek" a látóköréből, így a kisbabát állami gondozásba vették. Ezután Mónika és Csaba a nagyszülőknél nem maradhattak tovább, újra Budapestre jöttek, itt élnek az utcákon és hajléktalanszállókon.