Néhány eset

 I. Bérlőtársi jogviszony megszüntetése iránti per

A Jogvédő Iroda ügyfele közös bérleményben élt az élettársával.

Az élettárs a lakások és helyiségek bérletéről szóló 1993. évi LXXVIII. tv. szerinti kötelezettségeinek évek óta nem tett eleget, így az ügyfelünk egyedül viselte a lakás fenntartásának költségeit és az élettársa zaklató magatartása miatt lehetetlenné vált a nyugodt ottlakása.

A rendőrség többször is járt a helyszínen, de mivel bérlőtársakról volt szó a vitába soha nem avatkozott be annak ellenére, hogy az ügyfelünk több kiskorú gyermeket is gondozott a lakásban és nyugodt nevelésüket tette lehetetlenné az élettársa.

Az ügyfél személyesen elkésetten indított pert az élettársa ellen. Így amikor a Jogvédő Iroda a megbízást megkapta, elsődlegesen az ügyfél által már megindított keresettől kellett elállnunk.

Az élettársat felszólítottuk, hogy adósságát rendezze és tartózkodjék az együttélés követelményeit durván sértő magatartás tanúsításától.

Mivel a tartozását az élettárs nem rendezte, továbbra is együttélést sértő magatartást tanúsított, az ügyfelünk nevében - most már határidőben - keresetet indítottunk.

A bíróság ítéletével az élettárs bérlőtársi jogviszonyát megszüntette.

Az ítélet jogerős.

 

***

II. Önkormányzat érvényes felmondása alapján indult

lakáskiürítési per

Ügyfeleink ellen a Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft. pert indított az önkormányzati bérlakásra vonatkozó lakáskiürítés iránt.

A lakásban az ügyfeleinkkel kiskorú gyermekük is lakott.

Ennek érdekében a Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft. nyilatkozatát kellett beszerezni, hogy a tartozás megfizetése esetén visszavonja a lakásbérleti szerződés felmondását és a keresetétől eláll.

El kellett ismertetni az Önkormányzattal, hogy az élettárs lakásba való befogadása jogszerűnek tekinthető.

Többszöri egyeztető tárgyalás eredményeképpen a Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft. a felmondását visszavonta és a keresetétől elállt, így ügyfeleink a lakásban maradhattak.

 

 

***

III. Önkormányzati lakás bérlői joga kizárólagosságának

visszaállítása

Ügyfeleink bérlője volt egy önkormányzati bérlakásnak és az Önkormányzattól meg kívánta vásárolni a lakást.

Eljárt a Polgármesteri Hivatalban és arról tájékoztatták, hogy a nyilvántartás szerint a lakásnak másik bérlője is van, így az ügyfél egyedüli nyilatkozata nem elegendő a lakás megvásárlásához.

Ügyfelünk személyesen eljárt az Önkormányzatnál, de kérelmére nem javították ki a tévedést.

A Jogvédő Iroda felderítette a tényállást, mely szerint ügyfelünknek volt élettársa egy ideig és ezzel kapcsolatban eljárás is volt folyamatban az Önkormányzat előtt. A határozat téves értelmezése miatt került feltüntetésre az élettárs bérlőtársként, mivel a Közigazgatási Hivatal határozata megállapította, hogy az élettársi kapcsolat a felek között fennállt az eljárás ideje alatt.

A Jogvédő Iroda nevében kérelemmel fordultunk a Lakásügyi Osztályhoz, hogy a tévedést (elírást) orvosolják és igazolják, hogy egyedül ügyfelünk bérleményét képezi a bérlakás.

Többszöri egyeztetés eredményeképpen az Önkormányzat orvosolta a panaszos ügyfelünk problémáját és igazolta, hogy ügyfelünk a bérlakás kizárólagos bérlője.

 

 

 

 

***

IV. Lakáskiürítési per súlyos eljárási hibákkal

Egy önkormányzati lakás bérlője ügyfeleinket családtagként fogadta be a lakásába és 5 kiskorú gyermekük gondozásába is besegített.

A lakás bérlője ismeretlen helyre távozott.

Az Önkormányzat vagyonkezelő szerve útján lakáskiürítési pert indított az ügyfeleink ellen, mivel álláspontjuk szerint a lakásban mint albérlők tartózkodnak engedély nélkül és egyidejűleg a bérlőnek is felmondott.

A per már több éve húzódott, amikor a Jogvédő Irodát az ügyfelek megbízták perbeli képviseletükkel.

Észleltük, hogy a felperes a felmondás és a kereset megindítása során súlyos eljárási hibákat vétett.

Ennek segítségével sikerült a felperest rábírni, hogy a keresetétől elálljon, így ügyfeleink a mai napig is a lakásban laknak 5 kiskorú gyermekükkel.

 

 

***

V. Lakáskiürítési per lezárása egyezséggel

Ügyfél I. fokon személyesen járt el az ellene indított lakáskiürítési perben, de előadásait nem vették figyelembe az ítélet meghozatala során, részére pártfogó ügyvédet - kérelme ellenére sem rendeltek ki, bizonyítási indítványainak nem adtak helyt.

Az ügyfél állította, hogy részletvétellel megvásárolta az ingatlant, de erről írásos szerződést felmutatni nem tudott, így az I. fokú Bíróság ítéletével kötelezte ügyfelünket az ingatlan elhagyására.

Jogvédő Irodánk a fellebbezést elkészítette.

Az ellenféllel folytatott egyezségi tárgyalások eredményeként az ügyfél meg tudta vásárolni a perbeli ingatlan haszonélvezeti jogát (az ingatlan tulajdonostársai miatt a tulajdonjogot nem lehetett megszerezni).

A per II. fokon szünetelés folytán megszűnt.