Múltunk a jövőnk
Az országos önkormányzat megválasztása


Kezdhetik megint. Farkas Flóriánék újabb négy évet kaptak, hogy továbbra se oldódjon meg semmi, hogy mindig csak annyi történjen a romák érdekében, amennyit az aktuális kormány jónak lát. Jöhetnek a zárt ülések, a kormányt kaseroló nyilatkozatok. Nemrég még úgy nyilatkozott Farkas Flórián, hogy a „szociálliberális koalíció jó érzékkel kezeli a kisebbségi ügyet, nemsokára a polgári kormány romák iránti érzékenységéről fog szónokolni az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. (Első ülésükön elhagyták a nevükből a „kisebbségi” jelzőt, innentől tehát OCÖ-nek hívhatjuk őket.)

Fotó: Sióréti Gábor



A Lungo Dromnak sosem a programkészítés volt az erőssége, helyette inkább a hatalom kegyeit kereste. 1991-es megalakulásuk után az MDF ölében csücsülve várták a papit, és jött is rendesen a lé: a '94-es választásokig az állami költségvetéstől toronymagasan a legtöbb pénzt húzó szervezet a Lungo Drom lett. Bár a vá­lasztást megnyerték, a költekezéssel azért voltak gondok: az Állami Számve­vőszék több szabálytalanságot is talált a Lungo Drom háza táján. Az 1975 és l 982 között többször is jogerősen elítélt Farkas lába alatt később is meg-meg­csúszott a talaj. 1997-ben Flórit és tit­kárnőjét hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Már a vádirat is elkészült, de Flórián eb­ben az időben Horn Gyula oltalmát él­vezte, így igazságügyi miniszteri javas­latra Göncz Árpád köztársasági elnök felmentette az eljárás alól. Farkas meg is hálálta ezt miniszterelnökének: ami­kor Horn rendszeresen cigányellenes ki­jelentésekkel kedveskedett gázsó vá­lasztóinak Farkas és a Lungo Drom nyilatkozatban állt ki mellette. Egy év­vel a választások előtt a Lungo Drom nagy országjáró kampányba kezdett, szervezeteket alakított, minden helyi program nélkül persze. Az októberi helyhatósági választásokon közel nyolc­száz elektora lett a Lungo Dromnak.
A választási előkészületek során vol­tak próbálkozások a Lungo Drom-os önkényuralom megdöntésére. Decem­ber 22-én a Roma Társadalmi Összefo­gás (RTÖ) még azon serénykedett, hogy minél több szervezet szövetkezé­sével közös listát állítson. Ennek az összefogásnak volt oszlopos tagja töb­bek között a Phralipe (Testvériség), Osztojkán Bélával az élen, Náday Gyu­la MCDSZ-e, az MCFÉSZ Kozák János vezetésével. Az RTÖ-s választást előké­szítő tárgyalásokon a Lungo Drom irán­ti ellenszenvét kifejezendő egy-két kép­viselő még fogadalmat is tett, miszerint ők akkor is tántoríthatatlanok marad­nak, ha a Lungo Drom nem kíván részt venni az RTÖ-ben. Farkas Flóriánnak viszont eszébe sem jutott belépni közé­jük, ő a saját listájára lett volna hajlan­dó felvenni az RTÖ tagjait. Nyolcszáz elektorát és az OCKÖ pénzeket maga mögött tudva, bízott a Lungo Drom si­kerében. Nem alaptalanul, mert az RTÖ (legalábbis eredeti formájában) megbu­kott: először január 6-án Osztojkán Bé­la jelentette be, hogy átáll a Lungo Drom listára, mire rögtön követték őt a többiek is. Horváth Aladár - aki egyéb­ként folyamatosan egyeztetett Farkas Flóriánnal - viszont nem állt át. feltöl­tötte a RTÖ-listát, és nekifutott a vá­lasztásoknak. Éppen csak lemaradt: 54. lett, húsz szavazattal csúszva le az or­szágos önkormányzati mandátumról. Meghívást kapott az RTÖ-be a Magyar­országi Roma Parlament is, de ők nem kívántak részt venni ebben a sztárpará­déban, úgyhogy külön listát állítottak, amelyről Zsigó Jenő az 57. helyen vég­zett.

Választási színjáték
Az elektorok legtöbbje busszal érke­zett a helyszínre, a budapesti Hungex­póra. A buszokkal nem az OVB fizette, hanem a Lungo Drom. Ezt a nagylelkű szolgáltatást a székesfehérvári CKÖ el­nöke, Krasznai József szerint egyedül a Fejér megyei elektorok nem vették igénybe, ők inkább a saját pénzüket dobták össze a buszra. A Lungo Drom egyébként hatvan buszt fizetett.
A választás levezető elnökei Bogdán Béla, Szomora Szilárd és dr. Török Zol­tán lettek. A szavazatszámláló bizott­ságba három Lungo Drom-jelöltet: Hosszú Andreát, Varga Bélát és Lukács Károlyt szavazták be a teremben több­ségben lévő elektorok.
A választáson a függetlenek is állí­tottak jelölteket, így 209 név került fel a szavazólapra. A szavazólapokat csak a regisztrációs kártyával lehetett felvenni, de többen mások kártyájára is felvettek lapokat. A Patrin Magazin szervezett is egy ilyen akciót, kétszer küldve el ugyanazt a lányt szavazólapért. Meg is kapta mind a kétszer. Az Országos Vá­lasztási Iroda vezetője, Rytkó Emília arra a kérdésre, hogy ha 2798-an voltak regisztrálva, akkor miért csak 2262 elektor szavazott, és mi lett a hiányzó ötszáz szavazólapjával, azt válaszolta, hogy választási csalások mindig voltak. a választási irodának pedig nem érdeke megismételni egy teljesen normális sza­vazást. A Patrin Magazint viszont fel kívánják jelenteni - tette hozzá.
A szavazás persze, éppúgy mint '97­ben Szolnokon, a legkevésbé sem volt titkos, nagy csoportok töltötték ki együtt a lapokat. (A Lungo Drom már választási röplapján is arra szólította fe1 híveit, hogy szavazáskor figyeljék szomszédjukat.) A szavazás közben Hosszú Andrea és az egyik levezető el­nök, Bogdán Béla többször is felhívta az elektorok figyelmét arra, hogy a sza­vazólapon ne a delegáló szervezet nevét figyeljék, hanem azt, hogy milyen tö­mörüléshez tartozik a jelölt (lásd a Ko­zák Jánossal készített interjúnkat). Ryt­kó Emília végül rájuk is szólt, hogy ha még egyszer ezt teszik, érvénytelennek minősítik a szavazást, de aztán persze nem tette meg - tudjuk, nem állt az ér­dekükben. Hosszú Andreáék nem ok nélkül kiabálták a mikrofonba, mire kell figyelni, ugyanis Horváth Aladár listáján több olyan jelölt szerepelt, aki még Lungo Drom-os színekben lett képviselő, de később már a Roma Tár­sadalmi Összefogás listáján indult. Te­hát sok elektor, aki a Lungo Drom öt­venhárom fős listájára akart szavazni, nem figyelve a második sorra (arra te­hát, hogy a jelölt melyik szövetséghez tartozik), ahogy észrevette a harmadik sorban a Lungo Drom jelölést, automa­tikusan ikszelt. Emiatt aztán 53-nál több emberre szavazott, ez pedig ér­vénytelen volt. Innen a 219 érvénytelen szavazólap, illetve így nyílt lehetősége Lakatos Gyulának és Ponta Évának az 56. és az 58. hely megszerzésére RTÖ­-listáról. A 2700 megjelent elektorból a legtöbb szavazatot elért Lungo Drom-os Farkas Flórián is csak 1313 szavazatot kapott: nem is volt olyan egyértelmű ez a győzelem (lásd a Pán­czél Márta által készített összeállítást).


Együtt egymásért: dr. Pálfi Miklós és Osztojkán Béla


Tettestársak

A Lungo Drom Szövetség listája te­hát tarolt, de pár hónap múlva Horváth Aladárnak esélye nyílhat az OCKÖ képviselőségre, ugyanis felmerült, hogy Kozák Jánosnak le kell mondania. Ko­zákot 1998. szeptember 28-án a Pápai Városi Bíróság 1 év 10 hónap letölten­dő börtönbüntetésre ítélte, 3 évre letil­totta a közügyektől, valamint 200 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt. Az ítélet még nem jogerős, a következő tárgyalás három hónap múlva esedékes.
Az Országos Cigány Önkormányzat 1999. január 27-én megtartotta alakuló közgyűlését Szolnokon. Elnöke megint Farkas Flórián lett, a 11 fős elnökségbe csak három nem Lungo Drom-os került be: Osztojkán Farkas Béla Phralipe), Rostás László (MCFÉSZ) és Teleki László (Zalai A Nostru). Kimaradt Ko­zák, Náday és az MCFÉSZ nagyágyúi. Pedig az OCKÖ/OCÖ-ben a lényeges dolgok az elnökségben dőlnek el. A testület megválasztása a szokásos Lun­go Drom-os módon történt. Bár Farkas azt nyilatkozta, hogy az elnökségi tag­ságra bárki jelölhetett, a működési sza­bályzat szerint erre kizárólag az elnök jogosult.
Együtt a csapat, kezdődhet a buli.


Nagy Tibor



Idézetek Farkas Flórián levelei­ből, amelyet ő cigány kisebbségi önkormányzati képviselőknek, írt.

„…Tisztelettel tájékoztatlak ar­ról is, hogy az országos elektori gyűlés január 23-án lesz Budapes­ten, amelyen kötelezően részt kell venni, hiszen a 3/4-es részvétel szükséges ahhoz, hogy országos önkormányzatunkat újból megvá­lasszuk. Az ezzel kapcsolatos min­den jellegű információt megkapsz tőlem, mind a jelöltekre vonatkozó­an, mind az utazással kapcsolatban.
...Mostani levelemmel egyidejűleg kaptam a jelzést, hogy bizo­nyos személyek az elektorok meg­tévesztésére „roma társadalmi összefogást" hirdetnek. Ezt a társa­dalmi összefogást elsősorban olyan személyek hozták létre, akik a vá­lasztások során még mandátumhoz sem jutottak, és többször bebizo­nyosodott, hogy nem érzik a ci­gányság, illetve a társadalom támo­gató bizalmát. Ezt a létrehozást semmi más nem motiválja, mind a minduntalan hatalmi pozícióra va­ló törekvésük, mert amennyiben ők valóban akarták volna az egységet, elfogadták volna azt a személyem által is felajánlott együttműködést, amit egyszerűen anélkül, hogy kor­rekt módon énesítettek volna, fi­gyelmen kívül hagytak. Ezért kér­lek, egyetlen rendezvényen se ve­gyél részt, amelyet „roma társadal­mi összefogás" címen hirdetnek meg.
Szolnok, 1998. december 22.

Békés karácsonyt kívánva üdvözlettel:
Farkas Flórián"


„...Semmilyen tanácskozáson, amelyre nem én hívlak, ne vegyél részt. Hiszen bármilyen jellegű ta­nácskozás, amit nem a választási szövetség hív össze, veszélyeztet­heti az országos elektori gyűlést, következésképpen a választási programunk sikeres végrehajtását. Ennek felelősségtudatában csele­kedj, mint ahogyan eddig is.
A további fejleményekről termé­szetesen tájékoztatni foglak, így az országos elektori gyűlésről, a be­utazásról és egyebekről is.

Szolnok, 1999. január 5.

Baráti üdvözlettel: Farkas Flórián”