A kormány ez év március 4-én tette közzé 1023/1998. számú határozatát, amelyben „súlyos szociális problémák” kezeléséről intézkedett. A határozat előtt és után megjelent számos sajtónyilatkozatból, újságcikkből tudjuk, hogy nem a kormány érzékenységének hirtelen fellángolásáról van szó, hanem egy közjogi méltóság, Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa áll a hirtelen határozathozatal hátterében.

    Az országgyűlési biztos alkotmányos visszásságot eredményező helyzetként értékelte a lakáshitelek megváltoztatott fizetési és kamatfeltételeivel az adósok számára kialakult körülményeket, és 1997 decemberében ajánlást fogalmazott meg a kormány számára. Az ajánlás az ingatlanvégrehajtás szabályainak megváltoztatására vonatkozik, hiszen a jelenlegi szabályok szerint értékük negyedéért lehet elárverezni az adósok lakásait, nem érvényesülnek tehát a tulajdonjog védelmének alkotmányos szabályai.

    A kormány határozata olyan jogszabály, amely a kormány szerveire, esetünkben a minisztériumokra kötelező, de nem kötelezi a pénzintézeteket, az OTP-t, a takarékszövetkezetet. Minket ez most ne érdekeljen, legyen ez a pénzügyminiszter gondja, őt kormányhatározat szólította fel arra, hogy elérje a hitelintézeteknél, ne kezdeményezzenek újabb árveréseket, a folyamatban levőket pedig függesszék fel. Még így is marad elég gond, hiszen a már lefolytatott, de még nem jogerős árveréseket csupán az országgyűlés tudná leállíttatni törvénymódosítással, erre pedig a választásokig egyébként sincs semmi esélyük azoknak, akiknek elvihetik a tetőt a fejük felől. Márpedig elviszik.

Légy átlagos!

    Nem tudni mit hoz a holnap – illetve április 30-a, hiszen a minisztereknek akkorra kell a kormány elé terjeszteni megoldási javaslataikat –, de azt tudjuk, hogy jobb az államnak, az önkormányzatnak tartozni, mint az OTP-nek. A pénzintézetnek nem kötelessége szociálisan érzékenynek lenni, az állami szervezet számára viszont az alkotmány írja elő a szociálpolitikai feladatellátás. S ha elfelejtkeznek erről a kötelességükről, jöhet ismét az ombudsman, az alkotmánybíróság, nemzetközi jogi fórumok. Minisztereink ugyan már nem szeretnének lenni. Talán most maguktól is emlékeznek kötelezettségeikre és nem várják meg, amíg közjogi méltóságok, nemzetközi bíróságok szólítják felőket.

    Most a legfontosabb tudnivaló az, amit a kormányhatározat tartalmaz. A kormány arra vállal kötelezettséget, hogy a szociális problémák kezelésére támogatási rendszert dolgoz ki, magyarul: jogszabályt fog alkotni. Hogy mikor, azt nem tudjuk, mert önmaga számára nem határoz meg határidőt. Abból, hogy a minisztereknek április 30-ig adott időt a szabályozáshoz szükséges anyagiak elkészítésére, még a jó is kisülhet, mert ha a választások előtt újraválasztásuk érdekében „dobják piacra" a jogszabályt, akkor akár a választópolgár is jól járhat, most kivételesen akkor is, ha adós. Azt már most tudni lehet, akármilyen lesz majd a jogszabály, a szociális problémák kezelésének pénzügyi terheit részben állami forrásból, részben a települési önkormányzatok forrásaiból kell finanszírozni. Azt is kiköti már most a kormányhatározat, hogy csak a rászorultakon segít, rászoruló pedig az, aki átlagos lakásban lakik, jövedelme a megélhetést és a törlesztést nem fedezi, és az adósság visszafizetéséhez felhasználható vagyona sincs. Hogy mitől átlagos egy lakás, azt a települési önkormányzat mondja meg rendeletben, meghatározva, hogy a településen hány négyzetméter minősül még átlagosnak és támogatandónak, ezen felül a lakás négyzetméterére számítva hány forintig minősül a fenntartási költség (víz, fűtés, áram, csatorna) átlagosnak és támogatandónak, és a lakásban lakók egy főre eső jövedelme hány forintig átlagos és támogatandó. Aki ezek után is fennmarad a rászorultak listáján, annak nem lehet a lakásán kívül más vagyona(?), mert ha van, nem támogatható.

    Az adósok sorsa az önkormányzatok kezében van. Az önkormányzatok ugyan – jól tudjuk – nem szeretik az adósokat, nem szeretik a romákat, különösen nem szeretik az adós romákat, de alkupozícióba kerülnek most a kormánnyal, s kihasználhatják, előnyöket kovácsolhatnak abból, hogy a kormányt fenyegeti az ombudsman ajánlása,őket pedig nem. A kormány szabályozási kényszerhelyzetben van, az önkormányzatok nem, ezért helyi rendeleteiket csak akkor fogják megalkotni, nem szeretett állampolgárok – adósok – részére saját bevételeikre többletterheket csak akkor fognak vállalni, ha a kormány–önkormányzatok meccse a győzelmükkel járhat. Az sem baj, ha a kormány öngólja hozza meg ezt számukra.

    Akárhogy fogja is „kezelni" a kormány a szociális problémákat, a szabályozás árát meg kell fizetni. A 1023-as kormányrendelet a legrászorultabb családok felhalmozódott adósságainak enyhítését vállalja, aminek ára azonban a jelzálogjog bejegyzése: az enyhítés összege megterheli az ingatlant, a tulajdonost és örököseit.

    A kormányhatározat külön nevesíti az 1994. előtt felvett lakáshiteleket. Ezzel kapcsolatosan április 30-ig olyan szabályozási javaslatot vár a pénzügy, belügy, népjóléti, igazságügyi, ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterektől, amely a teljes adósság állami vagy önkormányzati megvásárlására (átvállalására) vonatkozik. Az OTP helyébe az állam vagy az önkormányzat kerülne, az adós a továbbiakban a pénzintézet helyett állami szerveknek tartozna. Az „ár" itt is jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom a tartozást átvállaló állam vagy önkormányzat javára. Árverezni ezért az államnak vagy az önkormányzatnak is lehetősége lesz, de nem lesz érdeke, hiszen a tartozás ugyan jó esetben kiegyenlítődik, de a szociális problémák sokasodnak azzal, ha egy család utcára kerül, vagy – ha a lakást lakottan árverezik el – bérleti díjra kényszerül, amire éppúgy nem lesz elég a jövedelme, ahogyan a törlesztésekre sem volt.

    Számtalan olyan kérdés merül fel a kormány határozata kapcsán, amit már most, a végleges és részletes szabályozás előtt fel lehet és kell tenni. Nem kétséges, hogy a településeken, a helyi társadalmakban hogyan hat majd az a társadalmi szolidaritásra, hogy újabb olyan intézkedés várható, amely megosztja és szembeállítja a lakosságot. Azzal, hogy a közüzemi díjtartozásokkal, az OTP tartozásokkal, a lakbérekkel eladósodottakat várhatóan az önkormányzatok pénzéből is kell segíteni, a lakosságnak jövedelem- és helyi adót fizető része úgy érzi, hogy ők tartják el a szegényeket (a felelőtleneket? a lumpeneket? – lásd: faji előítéletes közvélemény), ezért nem fogja a döntésért szeretni a kormányt. A kormányt azonban gyűlölni is csak messziről lehet, a szomszéd és a gyereke azonban itt van, csúfolható, megverhető, megalázható, kényszermunkára küldhető (árkot takarítani önkormányzati rendelettel) és pellengérre állítható. Ez az igazi ára annak, hogy nem kell majd tartani az árverező bírósági végrehajtótól. Megszégyenülhetünk, de megmaradhat a lakásunk, ha az átlagos. Felhívok ezért mindenkit, akinek 1994. előtt felvett OTP tartozása van, és azt nem tudja fizetni, önként jelentkezzen a polgármesteri hivatalban, regisztráltassa magát mint adóst, ragaszkodjon hozzá, hogy jegyzőkönyvbe foglalják jövedelmi viszonyait, hogy az ő lakása, jövedelme, vagyona átlagos. Mert versenyezni kell. Versenyezni kell az önkormányzattal, hogy tudjon az adósságról, hogy felvegyen a rászorultak listájára. De versenyezni kell az adóstársakkal is, mert egyszerre nem fér bele mindenki az adósságterhek átvállalására fordított pénzügyi keretbe, csak az, aki beverekszi magát.

    A kormányzat szociális érzékenységéhez visszatérve, a bankkonszolidáció 450 milliárd forintba került. Az adóskonszolidáció ennek töredéke, 10 milliárd lenne – és családok tízezreinek, 400-500 ezer állampolgárnak jelentené a megmaradás esélyét az emberi élet minimális feltételei között.

    Horn Gyula a lakáskamatok kapcsán február 10-én a Népszabadságon keresztül üzent: „a demokrácia nem egyenlő az anarchiával, mindenkitől meg kell követelni a törvények betartását." Miniszterelnök Úr! Az Amaro Dromon keresztül üzenem: mi is így gondoljuk.

    Kilencvenezer család szociális kivégzése ugye nem tartozik a „törvények betartása" demokratikus programjába?

Egy a Konfliktusmegelőző és Jogvédő Iroda (Budapest VIII., Tavaszmező u. 6. Tel./Fax: 210-4798) esetei közül.     „600 ezer forintnyi tartozást vettem fel lakásépítéshez. Dolgoztam, elég jól kerestem, családot alapítottam. A testvérem jött el kezesnek. Felépült a lakás, de nem tudtuk befejezni. Felemelték a kamatot, mert nem tudtam '91-ben a fele tartozást kifizetni. Aztán megszűnt a munkahelyem, megélni is alig tudtunk, nem fizettem a törlesztést, eladósodtunk. Ráment a házasságom is, elváltunk egymástól. Az OTP megkezdte a lakásom árverezését. Szerencsére ezzel nagyjából egy időben munkához jutottam, ezért 1997. augusztus 7-én megállapodást kötöttem 25-30 000 forintos törlesztésre. Megnyugodtam. Derült égből villámcsapásként ért, hogy a testvérem, a kezes családi házát elárverezik az én tartozásom miatt. Azt mondják azért, mert négyféle tartozásom van, azt négy OTP kezeli és én csak eggyel állapodtam meg a részletek fizetéséről. Elárverezték a testvérem házát. Az árverezés előtt másfél évvel felértékelte a végrehajtó 4 millió forintra. Mivel lakott, ezért 2 millió forintot ér, s mert ennyiért nem vették meg, 1 millió forintért eladták. Azt mondták, ez szabályos, nem tehetek semmit. Aki megvette – valamilyen cég –, azonnal felajánlotta a testvéreméknek, hogy vegyék vissza 2 millió forintért. Az 1 millió forintos árverési ár nem fedezi a 2 millión felülire nőtt OTP tartozást, ezért most az én házam is ki van tűzve árverésre. Nagyon becsaptak minket.”

8.évf. 4.sz. (1998. ápr.)