Judith Okely az angliai Hull egyetemén az antropológia tanszék vezetője. Fiatal korában sokáig együtt élt és barátságot kötött angliai cigányokkal, így belülről ismerte meg világnézetüket, elképzeléseiket a test és a lélek, az állat és az ember, a cigány és a nem cigány lét dolgairól.

    Angliában travellernek, azaz utazónak nevezik a cigányokat. Ezek szerint az életmódja, és nem etnikai hovatartozása alapján sorolható valaki ebbe a csoportban?

Szó sincs róla. A származás a döntő: legalább az egyik szülő cigány/utazó kell hogy legyen. Attól, ha valaki útra kerekedik, és hozzácsapódik egy karavánhoz, még nem fogják cigánynak tekinteni. Ugyanakkor a cigány lét számos kötelezettséggel jár: be kell tartani a tisztasági szokásokat, eleget tenni a rokonság elvárásainak, és ide tartozik az is, hogy aki cigány, az becsülje nagyra az utazás gondolatát akkor is, ha a gyakorlatban nincsen mód a helyváltoztatásra.

Fotó: K. K.

    A cigány megjelölés azonban előítéletektől terhes, ezért többnyire kerülendő. A hetvenes években, terepmunkám során, azt tapasztaltam, hogy a kívülállókkal érintkezve helyette az utazó kifejezést használják. Ugyanakkor maguk között, vagy azokkal beszélgetve, akikben megbíznak, a két fogalom egyenértékű, a cigány szó nem viseli magán a stigmát.

    Egyik legkedvezőbb emlékem, amikor egy cigány asszony, közeli barátnőm, a kisgyermekét dajkálva hozzánk fordult: „Halljátok, mit mond?” A körülöttem állók, mind családtagok, meghatottan hallgatták, ahogy a kisgyerek azt ismételgeti: „Cigány vagyok, cigány vagyok”. Így tanították neki, talán az első szavai voltak ezek. A rokonok örömükben összecsókolták.

    A skót és az ír utazók viszont egyáltalán nem vonatkoztatják magukra a cigány megjelölést, ami szintén a gázsók általi megbélyegzettségre vezethető vissza. Ezeket a csoportokat valaha tinkereknek hívták, márpedig ez az elnevezés nemcsak a gázsók, hanem a cigányok szemében is végképp lealacsonyító. Maguk között sosem használják, helyette az utazó kifejezést alkalmazzák. Cigányon pedig az angol cigányokat értik.

    Utazónak tehát éppúgy születik az ember, akárcsak cigánynak. De mi van akkor, ha egy utazó letelepedik? Továbbra is utazónak titulálja magát?

    Tudtommal igen, bár én főleg olyanokkal kerültem kapcsolatba, akik valóban folyton úton voltak. Néha viszont látogatást tettünk tanácsi bérlakásokba költözött rokonaiknál. Az állandó vendégjárásból ítélve, a négy fal nem vágta el a közösséghez fűződő kapcsolataikat, és láthatólag maradéktalanul megőrizték az identitásukat. Az is előfordult, hogy otthagyták a lakásukat, és ismét útra keltek. Nyilván van rá eset, hogy valaki végképp eltávolodik a közösségtől. De éppen azért velük nem is igen találkoztam, legfeljebb olyankor, ha megjelentek egy nagyra becsült rokon temetésén.

    Ismertem egy igen gazdag embert, aki vett magának egy hatalmas földterületet, rajta egy bungalóval, amelyet a karavánszekér mintájára épített át: dupla lengőajtót szerelt a bejáratra, a belsőkét lómotívumokkal díszítette. A rokonok, látogatók az övé mellé állíthatták fel a lakókocsijaikat. Egy pillanatra sem merült fel, hogy ez az ember elhagyta a közösséget.

    A brit cigányok java része nem vallja magát romnak. Ezek szerint nincsen semmi közül Indiához? Ön nagy feltűnést keltett azzal, hogy kétségbe vonta az indiai származás érvényességét.

    Sajnos igencsak kiforgatták, amit ezzel kapcsolatban mondtam. Azt ugyanis sosem állítottam, hogy azoknak a cigányoknak, akik az idők során itt-ott felbukkantak Nagy-Britanniában vagy máshol Európában, egyáltalán nincsenek indiai gyökereik. Pusztán azt a ma már elfogadott tényt hangsúlyoztam, hogy a cigányok folyton keveredtek a letelepedett népekkel. Munkám során, amikor a családfákat tanulmányoztam, mindig rábukkantam egy-egy gázsóra a felmenők között. Ettől függetlenül a leszármazottak ugyanúgy cigánynak számítanak.

    Mindössze tehát egy történelmi képtelenséget kívántam megcáfolni. Alaptalan ugyanis az a feltételezés, miszerint Indiából valaha elindult egy hermetikusan zárt csoport, amely egyetlen útvonalon, kerülve a más népekkel való keveredést, egyszer csak eljutott Európába. Ezzel szemben nemcsak hogy folyamatosan érintkeztek a környező népekkel, de nem is egyszerre, hanem több hullámban, időnkét visszafordulva, kis csoportokban érkeztek kontinensünkre.

    Annak, aki nyelvi bizonyítékokra hivatkozik, érdemes figyelembe vennie, hogy a nyelv nem genetikusan öröklődik. Az angol nyelv például a korai angolszász örököse, de ez senkit sem bátoríthat fel arra, hogy a ma élő angolokőseit egytől egyig Jyllandról származtassa. Vagy vegyük a bungaló szót: indiai eredetű, de az angol nyelvben is honos. Ahhoz, hogy használjam, nincsen szükségem indiai felmenőkre, hiszen a gyarmatkori kapcsolatok révén került az angol nyelvbe.

    Másfelől korántsem véletlen, hogy a nomádok megjelenése az európai történelemben éppen a feudalizmus széthullásával esik egybe. A hűbéri kötelékek elszakadásával ugyanis tömegek váltak földönfutóvá, akiknek előnyösnek bizonyult, ha kis csoportokban tömörülnek. Az összetartozás biztosítékaként pedig könnyen előfordulhat, hogy bevezették az endogámiát, vagyis a közösségen belüli házasodás követelményét. Az is feltételezhető, hogy ezek a vándorcsoportok felvették a kapcsolatot az Európát átszelő, keleti sorstársaikkal.

    Én tehát mindössze a mai cigányok egyenes ági indiai származását vontam kétségbe. Sajnos azonban az álláspontomat sokan félremagyarázzák, különösen azok, akik nem is olvasták az idevonatkozó írásaimat. Azzal is megvádoltak már, hogy úgy ahogy van, a cigányok létezését kérdőjeleztem meg. Ugyan ki merne olyan képtelenséget állítani, hogy nincsenek cigányok?

    Az eredet kérdését bonyolítja, hogy az egyes népcsoportok származástudata nem feltétlenül igazodik a történelmi feljegyzésekhez. A skót és az ír utazók például nem ápolnak semmiféle rokonságot Indiával. Ugyanakkor Nagy-Britannia területén éppen Skóciából jelentették először az „egyiptomiak” (a cigányokat nevezték így a középkorban) felbukkanását. Semmi okunk tehát azt feltételezni, hogy a skót vagy az ír utazóknak kevesebb közük lenne a cigányokhoz vagy Indiához, mint az angol utazóknak,

    Ki-ki maga választja meg a származását. Mindannyian sokféle őstől eredünk, és érdekeinknek megfelelően hol erre, hol arra hivatkozunk. Manapság a cigányoknak politikai, stratégiai okokból kedvezőnek tűnik az indiai eredet hangsúlyozása, ugyanis a gázsó politika azokat részesíti előnyben, akik képesek egy adott földrajzi területet megjelölni származási hely gyanánt. Tartok azonban tőle, hogy éppen ezáltal sétálnak bele az elnyomó gázsó politika csapdájába.

    Az angliai cigányok Ön által is tanulmányozott világnézete, tisztasági szokásai, állatokkal kapcsolatos hiedelmei sokban hasonlítania az Európa más területein élő cigányok meggyőződéseihez. Mivel magyarázhatók a különböző cigány kultúrák közös vonásai? Érintkezés útján, közvetlenül hatottak egymásra, vagy pedig egymástól függetlenül alakították ki a világról szóló elképzeléseiket, amelyek a hasonló életkörülmények folytán mutatnak egymással rokonságot?

    Az egyes cigány csoportok sosem éltek elszigetelten. Angliai cigányok családtörténetében gyakran szerepelnek messziről, például Jugoszláviából érkezett nagyszülők. A pogromok elől is sokan menekültek el Kelet-Európából, és olyankor meg sem álltak Amerikáig. Az új hazát keresők, ha mást nem is, az elképzeléseiket, gondolatvilágukat biztosan magukkal vitték.

    Jó volna szisztematikusan feltérképezni, az eddigi kutatásokra támaszkodva, az európai cigány kultúrák tisztasági szokásai és egyéb rituális tevékenységei közötti összefüggéseket. Az efféle egybeesésben sokan a közös indiai eredet bizonyítékát látják, számomra ellenben a csoportok közötti érintkezést, a kommunikáció folyamatosságát igazolják. Szívesen olvasnék az Indiában élő, cigányokhoz hasonlatos népekről is egy részletes tanulmányt. Azonban az ottani nomádok saját, egyedi történelmi múltra tekintenek vissza, ennélfogva kifejezetten sértő a számukra, ha az európai cigányokat úgy állítják be, mint aző több évszázaddal ezelőtti előképüket. Csínján kell bánni az efféle megfeleltetésekkel, hiszen az idő sehol sem múlik nyomtalanul, minden kultúra folyamatosan változik, részben önállóan, részben a más kultúrákkal fennálló kölcsönhatások révén.

    Ugyanígy helytelen és sértő, amikor általában Indiát, az „indiai kultúrát” kívánják összevetni a cigányokéval. Ilyen ugyanis nincs: van viszont buddhizmus, hinduizmus, kereszténység, iszlám, szekularizmus, animizmus, kultúrák színes sokasága. Ebben valamiféle egységet feltételezni, hogy egy hevenyészett kutatás végre „bebizonyítsa” az indiai eredetet, hajmeresztő és egyszersmind tiszteletlen vállalkozás, mivel nem veszi figyelembe a kultúrák egyediségét, különbözőségét. Ugyanolyan nonszensz, mint egyként kezelni az „európai kultúrát”, egybemosni Ausztriát, Finnországot, Olaszországot, Hollandiát, Magyarországot és így tovább.

    Tudományosan tehát igencsak ingatagok a cigányok indiai származására vonatkozó vélemények. Politikailag mennyire találja célravezetőnek azőshazakeresését, a közös eredet fikcióját?

    Sosem bonyolódtam bele a nemzetközi cigány politikában, és tartózkodom attól, hogy kritizáljam a cigány képviselők ez irányú elképzeléseit. Nem tartom feladatomnak, hogy minősítsem a politikai meggyőződésüket, és kijelöljem számukra a „helyes” utat. Ugyanakkor érdeklődéssel figyelem a fejleményeket, és ami az eredetkutatást illeti, szkepticizmusomnak az az oka, hogy meghallom azokat a hangokat is, amelyek meg sem említik Indiát.

    Húsz éve egy gázsó kutató megvádolt azzal, hogy a hivatalos közeget képviselem, hiszen ha valóban a cigányok mellé állnék, nyomban gépfegyvert ragadnék. Én ezt éretlen, de annál veszedelmesebb ötletnek tartottam. Azt is számon kérték rajtam a gázsók, hogy támogassam a cigány ország megalapítását. Én a cigányokhoz fordultam: Mit tegyünk? Hova menjünk? Ki akar új hazát? Némelyek Macedónia területére gondoltak, noha ma már letagadják, hogy valaha is mondtak ilyesmit. És már akkor, húsz éve is volt, aki tisztán látta: ez egy időzített etnikai bomba, vigyázni kell vele. Tehát annak a gázsónak, aki gépfegyvert akart adni a kezembe, azt válaszoltam: a cigányoknak helyén van az eszük, kellő politikai megfontoltsággal rendelkeznek ahhoz, hogy ne engedjék, hogy egy húszéves csitri diktáljon nekik.

    Másfelől az én elkötelezettségem azokra a cigányokra is kiterjed, akik nem vallják magukat romnak, akik nem eredeztetik magukat Indiából. Ezek a csoportok, például az ír utazók, megsínylik, ha egy önjelölt csoport uralja a politikát származási alapon. Ez a nacionalizmus átka, ennek a véres következményeit láttuk Szerbiában. A nacionalizmuskutatások azt a lehangoló tényt tárták fel, hogy Európában a saját szülőföldre hivatkozni képtelen népek eleve hátrányt szenvednek. A magam részéről, úgy is mint antropológus, az emberi természet és kultúra sokféleségét tisztelem, azt, hogy ki így, ki úgy képes boldogulni. Ellene vagyok minden egységesítési törekvésnek, és ebben, azt hiszem, a véleményem általában találkozik az emberiség akaratával.

8.évf. 9.sz. (1998. szept.)