Saját iskolák

     A hajdúhadházi események újból felhívták a figyelmet a felzárkóztató oktatás nehezen ellenőrizhető szándékával működtetett cigány iskolákra, osztályokra. Köztudott, hogy ezekben az osztályokban általában alacsonyabb színvonalú oktatás folyik sokszor nem a legjobb tanárok oktatnak, az itt végző diákoknak nem sok esélyük van a továbbtanulásra.
    Persze csábító lehet, hogy a gyermekem egy ilyen iskolában cigányul énekelhet, táncolhat, és még le sem cigányozzák érte. Így mire elvégzi a felzárkóztató iskolát (ahonnan az égvilágon sehova sem zárkózott fel), legalább táncolni megtanul.

    Cigányul tanulnak a Gandhi Gimnáziumban is, és ott sem cigányozzák le egymást, azok a szülők is nyugodtak lehetnek: a gyereket, cigánysága miatt, nem érik atrocitások ebben az iskolában. A szlovákoknak és a németeknek is vannak iskolái, s a diákok ott is tanulnak táncokat. Csakhogy az ő nemzetiségi iskolájuk másról szól, mint a cigányoké. Velük szemben nincs társadalmi előítélet, és neki
még anyaországuk is van. Nekünk, romáknak nem cigány iskolák kellenek, hanem, hogy mi is teljes értékű diákjai lehessünk a magyar közoktatásnak, ugyanannyit (aki rászorul, többet is) kaphassunk az iskolától, mint a magyarok. erre kellene kényszeríteni a magyar közoktatást, nem arra ösztönözni, hogy cigány iskolákat, osztályokat finanszírozzon.
    A Gandhi és a tervezett többi roma gimnázium csak arra lenne jó, hogy a cigányok csak ezekben a középiskolában tanulhassanak: aki cigány, az menjen a maga iskolájába.
Nem cigány osztályokban, iskolákban kellene a cigány múltat, hagyományt tanítani, inkább meg kéne valósítani végre a csak papíron létező, pályázatokban emlegetett "ismerjük meg egymás kultúráját" elvet. Miközben a magyar diákok a történelemórán a feketékről tanulnak, roma padtársukról semmit nem tudnak, csak annyit, hogy ő nem a lopós, csalós, hazudós rossz cigány, hiszen padtárs, netán barát. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Gandhi Közalapítvány elnöke jól mondta Hajdúhadházon: "meg kell szüntetni a cigány osztályokat".

Nagy Tibor

8. évf. 10. szám (1998. október)