Az új év biztos; hogy boldog lesz-e, már kevésbé. Nem akarom persze az ördögöt a falra festeni, miért ne lenne boldog 1998; lehet, hogy tényleg elég, ha nagyon kívánjuk, csak hát egyesek erősebben tudnak kívánni, mások gyengébben. Nem kell persze nagyot kívánni ahhoz, hogy boldog legyen az emberfia, de azért egészségből, pénzből – amire általában vágyunk – lehetne bővebben osztani pár százezernyi/milliónyi honfitársunknak, és még akkor sem fogyna el túl sok abból a bizonyos közös tortából.
    1998 a választások éve lesz, a választóké tehát. Az elkövetkező hónapokban intenzív kormánypárti és ellenzéki propagandára számíthatunk, ellenkező előjellel persze, kapkodhatjuk majd a fejünket jobbra-balra. Ha túléltünk 65 évet, utazhatunk ingyen, bízhatunk abban, hogy a javuló makrogazdasági mutatók minket is felfedeznek, ha pedig azok közé tartozunk, akik nemcsak a tíz ujjukkal találtak fogást, de a lábukat is megvetették már egy kiszögellésben, akkor drukkolhatunk, hogy ne málljon szét talpunk alatt a bontott tégla.
    1998 a falak évének ígérkezik, képletesen és valóságosan egyaránt. Új házak épülnek-e vagy csak a régieket bontják tovább, kerülnek-e friss téglák a cigányok és a gázsók között 1997 végén teljes pompájában díszelgő falakra vagy sikerül néhány követ lelökni onnan; mi lesz az OTP-eladósodásuk miatt kilakoltatás előtt álló tízezrekkel, hány falutáblára festik föl láthatatlan, de azért mindenki számára olvasható tintával, hogy „cigányt be nem fogadunk”, és ami választások előtt a legfontosabb: lesz-e mondanivalója minderről azoknak, akikre leadhatjuk szavazatainkat?
    A cigányokat a többségtől elválasztó falak szívósságát a székesfehérvári események példázták leginkább '97-ben, éspedig amiatt, mert a Rádió utcaiak ügye a közvélemény elé csak mint cigány ügy, sőt cigányügy került. Tizenhárom cigány, nem egyszerűen jogcím nélküli lakáshasználó családról szól a történet, mintha fontos lenne, hogy cigányok-e vagy sem a város legszegényebb polgárai. A helyzet az, hogy Székesfehérvárnak, Magyarország állítólag legdinamikusabban fejlődő településének nincs szociális lakáskoncepciója, nincs elképzelése arról, hogy mi legyen legelesettebb polgáraival. Ebben a helyzetben kapóra jön az, hogy a város különböző pontjairól a Rádió utcába telepített emberek nagy része cigány, hiszen így cigányüggyé lehet alakítani a szociális ellátások kérdését, egymás ellen lehet fordítani a nyomorgókat, ehhez mindössze látványosan oda kell dobni a romáknak pár milliót. Hadd épüljenek tovább – választások előtt – a falak.

– kgy –

8.évf. 1.sz. (1998. jan.), p. 2.