Milyen nagyon szép volt a gyöngyösi roma demonstráció!

    Csak a mellékkörülményeket tudnánk feledni... A kormány távolmaradását és a helyi politika szereplőinek makacs elzárkózását. Meg hogy a gyöngyösi szkinhedek még azon a hétvégén tartottak egy néma ellendemonstrációt, csapatban végigvonultak a városon.

    Aligha lehet véletlen, hogy közvetlenül a kettős demonstráció után Lakatos Zsolt, a gyöngyösi önkormányzat cigány referense lemondott. És ráadásul még a kisebbségi önkormányzat jelöltjeinek sorából is visszalépett. Aminek következtében Gyöngyösön már nem lehetett kisebbségi önkormányzati választást tartani. Felelőtlen, komolytalan ember! ? gondolhatjuk bosszankodva. Persze, hacsak nem megfenyegették ? mert az is elképzelhető. De Lakatos azon mód cáfolta: nem fenyegetés hatására lépett vissza. Higgyünk neki? Mert ha igazat szólt: mit gondoljunk a felelősségtudatáról?

    Az elmúlt hónap az önkormányzati választásokról szólt.

    Nem valami dicsőségesen kezdődött a dolog: a romák lakta, baranyai Alsószentmártonban a fél falu jelöltette magát ? hogy elnyerjék a fejenkénti kétezer forint kampánypénzt. Törvénysértés nem történt ? csak épp az egész magyar sajtó a szentmártoni sztorin csámcsogott és heherészett. Ami megintcsak nem kimondottan törvénysértés ? mindössze ízléstelenség. Mert azért ez a történet: tragikomédia. Akármennyire a rövidlátásról szól is. Mivel még annál is inkább a nyomorról szól.

    December 11., „egy vasárnap a hétköznapokért". Ülök a rádió mellett, lesem a választási eredményeket. Én a kisebbségi önkormányzat választási eredményeire vagyok leginkább kíváncsi – no, minden türelemre szükségem van: már 11 óra múlt, négy órával vagyunk az urnazárás után, és a közszolgálatinak mondott magyar rádióban még a puszta címszó sem hangzott el, hogy „kisebbségi önkormányzatok”. 11 óra 10 perc, a riporter bejelenti, hogy most a belügyminiszterrel fog beszélgetni, aki majd a kisebbségi önkormányzatokra is kitér – de tévedett: a belügyminiszter úr egy árva szót sem ejt a kisebbségi önkormányzatokról! Végre, hajnali fél 1 után: kisebbségi önkormányzatok. Kapunk egy riportcsokrot – több napos felvételekből.

    Másnap: a reggeli lapokban kopog a semmi... Hétfő este fél 8, a Belügyminisztérium Duna Palotája újságírókkal tömve, már huszonöt órája, hogy a szavazás lezárult, a Választási Bizottság mostanra ígérte az eredményhirdetést – és valóban, ha nem is végeredmény, de a 91,7%-os feldolgozás eredményei kiterítve, füzetekbe nyomtatva minden lényeges adat – kivéve a kisebbségi önkormányzatok részletes adatait... A külföldi megfigyelők közül egy holland úr megemlíti: a választók mintha nem egészen lettek volna felvilágosítva, hogy mit is jelent ez a „kisebbségi önkormányzat” – megköszönik a roppant hasznos észrevételt, és megmagyarázzák: ez biztosan azért tűnt így, mivel a kisebbségi önkormányzat egészen új, még mindnyájunknak szokatlan dolog, de természetesen majd...

    Nem lettünk sokkal okosabbak. És nagyon úgy látszik: hónapoknak kell még elmúlni, mire a kép valamennyire kitisztul majd. Mire nagyjából kiviláglik, hogy ahol a decemberi választások eredményei alapján megalakulhat a roma kisebbségi önkormányzat, ott voltaképpen kik fogják megalakítani, és miféle konkrét elképzelésekkel, programmal, és hogy élnek-e majd egyáltalán a lehetőséggel, tehát hogy lesz-e valódi roma önkormányzat ebből a szavazásból. Aztán újra hosszú hónapok, míg kisejlik majd: vajon lesz-e kézzel fogható értelme a nem kevés igyekezetnek, hogy a megalakult kisebbségi önkormányzatok közül melyek lesznek azok, amelyek tényleg labdába rúghatnak, és ha rúghatnak, miféle labdába. Magyarán: most, a választások után ugyanúgy ágaskodnak bennünk a kérdőjelek, mint egy hónappal ezelőtt – ha nem még jobban. Amit változatlanul nem tudunk:

    1. Vajon nem leginkább arra való-e a kisebbségi önkormányzat találmánya, hogy – kifogva a szelet a vitorlából – parkolópályára terelje a roma kisebbség legjobb helyi aktivistáit, elkormányozza őket a helyi önkormányzatok tájáról?

    2. Vajon a kisebbségi önkormányzatok felállása – tervezetten vagy akár hátsó szándékok nélkül is – nem leginkább oda vezet-e, hogy elsorvasztja, elbizonytalanítja a négy éve izmosodó roma civil szerveződést?

    3. Vajon a roma kisebbségi önkormányzatok korrekt törvényi szabályozás hiányában képesek lesznek-e bármiféle tényleges szerepet játszani – vagy alibi-szervek lesznek csupán, a propaganda és a manipuláció játékszerei?

    4. Vajon a hatékony működéshez nélkülözhetetlen pénzügyi források hiányában nem fognak-e egyszerűen szép csendben elhalni?

    5. Vajon a képtelen választási rendszer (amelynek értelmében a kisebbségi önkormányzatot nem az érintett kisebbség, hanem ugyanúgy a többség is választja) valóban rátermett, hiteles és munkára kész emberek kezébe adta-e ezeket az új szerveket?

    6. Vajon a megalakuló helyi önkormányzatok képesek lesznek-e felismerni, hogy a melléjük (?) rendelt kisebbségi önkormányzat fontos partner – vagy csupán az egyenlőtlen esélyű, áldatlan huzakodásról szól majd a két intézmény „összjátéka”, csak még élesebben kétfelé választja és szembeállítja a többséget és a kisebbséget?

    Nyilván: hol így, hol úgy lesz majd, településről településre igen-igen változatosan. Mégis hihetjük: nem voltak hiábavalók az erőfeszítések. A roma kisebbségi önkormányzatok jó esetben a roma érdekek megfogalmazásának színhelyei, netán a politikai nyomásgyakorlásnak az eszközei is lehetnek. És mindenképpen iskola lehet ez az új intézmény, ahol tanulni lehet a politizálást. És talán máris érdemes azon gondolkozni: hogyan lehetne létrehozni egy országos irodát, amely jogi segítséggel, gyakorlati tanácsokkal láthatná el a roma kisebbségi önkormányzatokat.

    Lássuk azért a konkrét eredményeket is. Országosan 657 településen történt kísérlet kisebbségi önkormányzat alakítására; az esetek túlnyomó többségében – 434 esetben! – roma önkormányzatok létrehozását célozta a szándék. A választások azonban egyelőre csak 371 kisebbségi önkormányzat megalakítását tették lehetővé; ezek közül 264 a romáké. Sok ez? Vagy kevés? Kevés bizony, mert sokkal több helyen élnek romák, akiknek az érdekeit képviselni kellene.

    A választások eredményeként most „független" (mitől független?) polgármesterek uralják a mezőnyt. Hogy a helyi képviselőtestületekben hol és hányan ülnek roma képviselők, az végképp áttekinhetetlen még. Sok helyen történt váltás: a korábbi liberális zászló helyén már nemzeti-jobboldali zászlót lenget a hideg téli szél. Hogy ez miben hoz majd változást, még nem tudjuk. A népnemzetieknek nem különösebben céljuk, hogy jobbra fordítsák a cigányság sorsát – de talán érdekük a béke.

    Vagy mi egyébben reménykedjünk? Ünnepeljük talán az új gyöngyösi polgármestert? Aki – hurrá! – az MSzP színeiben győzött! De akiről azt is tudjuk, hogy annak az iskolának az igazgatója, amelyben a Molotov-koktélos fiúcskák nevelkedtek, és arról is nevezetes, hogy példás gyorsasággal segítette szabadlábra „csintalankodó" tanítványait. A tüntetésünknek viszont a közelébe se szagolt...

    Ami most következik, az sem lesz egy könnyed sétagalopp...

5.évf. 1.sz. (1995. jan.), p. [ 28.]