Szeretem a cigány mesék példabeszéd-értékű egyszerűségét. Az olyanokét, mint A lyukas kabát története. Eszerint egy szakadt kabátú roma összetalálkozik a prémes köpenyében is fázódó, gazdag gádzsóval. A roma úgy csinál, mintha igen melege lenne. – Hogy lehet, hogy te nem dideregsz, cigány, amikor én majd megfagyok a kabátomban? – kérdezi a gádzsó. – Látja, hogy a ruhám tele van lyukakkal. Így hát a hideg, amint bemegy az egyik likon, mindjárt ki is jön a másikon. Cseréljünk kabátot, ha ki akarja próbálni! – Így is történik. A gádzsó belebújik a szegényes gúnyába, a cigány meg felöltözik, akár egy herceg.

    A Pesti Színház Országalma című kétrészes játékát Csenki Imre püspökladányi cigány népmesegyűjtése alapján írta Kárpáti Péter. Meglepetésszerű, megrendítő humánumú, pajkos előadás született a főiskolás Simon Balázs rendezésében. Bátran állíthatjuk, hogy az utóbbi évek legszebb színpadi pillanatai közé tartozik zavarbaejtő őszinteségével, felszabadultságával. Mikor láthattunk utoljára felnőtteknek szóló mesét játszani „komoly színház esti előadásán”? Vásári színjátékot, mutatványos bódét, a komédiás kedv szivárványszíneit – akár gólyalábon – felvonultató, meghatóan groteszk humort?

    

Nem retusált kép a romákról, hanem ősi bölcsességet és békességet árasztó játék - emberekről

Könnyeden válogatott tér- és idősíkok követik egymást – pokolban és égi lajtorján megközelíthető padláson börtöncellában és putrifényűzésű királyi palotában. A feneketlen mélységű múltban és a határtalan jövőben kalandozhatunk Kárpáti Péter – a Vígszínház drámapályázatán díjazott – regefüzérében.

    A színpadon Jakab, a cigány ember (Cserna Antal) komótos, ráérős léptekkel ballag elénk, kalpagját tisztelettel megemelve kuporodik le egy sámlira (farönkre? fűre? árokpartra? pattogó tűz mellé a földre?). Ő a bravúros mesemondó, aki kifogyhatatlan az égi-földi történetekből, aki megidéz generációkat, Ördögöt és Jóistent, szegényt és gazdagot, álruhában igazságos Mátyás királyt és igaztalan Sorssal megáldott/megvert cigány legényt.Ő az, aki Cigányország meg nem írt történelmét a szívében és a fejében hordozza, aki az országalmát – Mátyás király nevében – a testét-lelkét rabul ejtő szépséges cigánylánynak (Kéri Kitty) adja, hét szerelmes nappal és éjszaka elteltével.

    Ő billenti helyre a mérleg nyelvét egy mélyebb igazságosság nevében – a képzelet karnevál-színpadán –, mert ő született „helyretolni azt”. Jakab, a cigány ember, a hétköznapi történelem őrzője nem lexikonok magasából, hanem szemmagasságból néz szembe velünk, egy soha át nem írható történelemkönyv élő megtestesüléseként. Kortalan nagyapja minden embernek, mint Noé, a bibliai ősapa. Övé a szavak bárkája, hogy átmentse a hitet: a szabadság utáni vágy lényegét, és persze Belzebubot sem száműzheti lélekvesztőjéről, mert aző feladata nem az ítélkezés.

    Csulánó unokájának, Hunyadi Jankónak – Mátyás király és Marika szerelemgyerekének – kópébölcsességű „igaz története” a Pesti Színház elővezetésében nem retusált arckép a romákról, de nem is a meglopott népmesearanybánya. Hanemősi bölcsességet és remélt békességet árasztó fantáziajáték – az emberekről.

    A némafilmes és bábjátékos technikát is a változatos színpadi forma szolgálatába állító rendező varázsos erejű életszínjátékot produkált a porond csepűrágóival egyetemben. Olyan szívből jövő minden megmozdulásuk, hogy ezért is tűnik föl, milyen lehetetlen feladat – egy hónapnyi próbaidő minden buzgalma ellenére – „romául” énekelni, táncolni – egy nem romának. A roma ének, tánc nemessége, rejtőzködő finomsága eltanulhatatlan. Pedig nem más, mint Balogh Béla okította a színészeket.

    Simon Balázs, a rendező, a szakmai segítségnél is fontosabbnak tartja, ahogy Balogh Béláék köztük éltek – egyszerre távolságtartással és bizalommal. Velük egy irigylendően és elgondolkodtatóan más világ költözött be a színházba. Az erőteljes, szertelen előadás nem véletlenül érinti meg a lelkeket; mert Balogh Béla lénye, méltósága megérintette mindazokat, akikkel ebben a darabban együtt dolgozott.

5.évf. 4.sz. (1995. ápr.), p. 14.