Ami a dalban van

Házigazdám, idős, tekintélyem ember, arról mesélt, hogy a szomszéd falvakban élő cigányok nem úgy beszélnek, ahogy ők. „Azok törik a cigány szót" – mondta. Valamiféle békítési szándéktól vezérelve azt válaszoltam, hogy szerintem az ő beszédük is szép. Vendéglátóm felhorkant: „Na, kapcsolja be!” – mutatott a magnóra, majd énekelni kezdett.

Kelderási oláhcigányok, Bánffyhunyad

Azonnal kiderült, hogy rosszul nyúltam a dologhoz. Hiszen a nyelvhasználat nem elsősorban esztétikai – széptani – kategória, hanem a társadalmi csoport önmeghatározásának része. Az egymás mellett élő csoportok egymás nyelvhasználatát abból a szempontból minősítik, hogy a nyelv által közvetített értékek megfelelnek-e az övéknek. Ha igen, akkor a beszéd helyes, azaz tiszta és igaz. Ha pedig nem, akkor aző szempontjukból annak a beszédnek nincs értéke, tehát helytelen: Az így beszélő emberek egyszerűen törik a nyelvet.

Az ének, amelyet házigazdám nekem rögtönzött, azt kívánta bemutatni, hogy számukra mi jelenti a tiszta és igazi cigány beszédet. A meggyőzésnek ezt a szokatlan eszközét azért választotta, mert az éneklés maga is a nyelvhasználat egyik szintje. Kiindulópontja az az ősi hit, hogy az énekelt beszéd magasabb rendű a köznapinál. Az emberiség kialakulásának kezdete óta alkalmazta életének minden fontos pontján: szent énekeken keresztül beszélgetett isteneivel, nagyjainak életét hősi dalokban örökítette meg és halottaira siratókkal emlékezett. Ezekhez hasonlóan fontos az önmeghatározás, s a választott forma már önmagában minősít: az oláhcigány énekes a hagyományos lassú dal keretén belül fejti ki mondanivalóját.

Az ének első része dal a dalban: rövid idézetgyűjtemény olyan lassú dalokból, amelyek aző életükről, a hagyományos életmódról és a családszeretetről szól.

Az Erdélyben élő előadó és rokonai a kelderási (üstkészítő) csoportba tartoznak. Hagyományos lakóhelyük a Székelyföld, ahonnan az utóbbi évtizedekben több család átköltözött Kolozs és Maros-Torda megyébe. Megélhetésüket fémedények készítése, javítása és egyéb használati tárgyak eladása biztosítja. Iparos és kereskedői tevékenységük elfogadott, hiszen rajtuk kívül kevesen vállalják a hosszú távollétet otthonuktól, amíg a falvakat járják. Az első érték tehát ez az utazó életmód, amely miatt mások, mint mondja, kigúnyolják őket. A másodiknak említett érték a gyermek. Ők azok, akiket mindig maga mellett szeretne látni, értük még a halált is vállalná. Majd a példák kapcsán rámutat, hogy az ének, mint magasabb rendű beszéd, az életük tükre. S mivel normatív módon – a hagyomány szellemében – közvetíti az életükre vonatkozó információkat, értékeket, ezért a benne megjelenő nyelvhasználat sem lehet hibás. A fontos mondanivalóhoz, az oláhcigány hagyomány szerint, esküvési formula járul. Az erdélyi kelderási stílusnak megfelelően a sorok végén rímképző szótagokat használ. A szótagszám betartása miatt elsősorban a lényegre koncentrál.

Szar phenen l-ane gyilire

Th-ane late jaj gelare,

Kade-j vorba romanire

Sza te merel muro sorore,

Pheno, me te xoxavavre,

K-amari sjib but phagyolre.

Ahogy a dalban mondják,

És ami a dalban van,

Az a cigány beszéd.

Haljon meg a fejem,

Húgom, ha hazudok,

Ha tényleg törjük a nyelvünket.

A dal további részében bemutatja magukat, a „drótosokat, ahogy ti neveztek minket". Megkér arra, hogy vigyem el a hírüket Pestre, hogy más is hallja, hogy ők helyesen, „igaz módon” beszélnek cigányul. Majd a vége felé eljut a központi gondolathoz, az oláhcigány ember hitvallásához. Ennél szebben senki sem fogalmazhatná meg az anyanyelv vállalását és szeretetét:

Numa kocom kamlu, jajre,

Tisztán romane te gyiljabavre,

Ke de kathar avil-o kham te zsjalu,

Kade-j vorba romanire:

Sz-opral pe kade na maj najre.

Csak éppen annyit akarok,

Hogy tisztán énekeljek cigányul,

Mert mint a felkelő nap az égen,

Olyan a cigány beszéd:

Nála magasabban semmi nincs.

Kedves tudósok és laikusok, lehet gondolkodni. Ez a cigány ember bebizonyította nekünk, hogy saját társadalmilag meghatározott értékeink és ezzel nyelvhasználatunk rabjai vagyunk. Az ő cigány beszéde, amit sokan, sokféleképpen vizsgáltak már, számára éppen olyan érték, mint nekünk a saját nyelvünk. Becsüljük és tiszteljük érte!

Kovalcsik Katalin

4.évf. 7.sz.