Csaba és Szabina a Fejér megyei Sárosdon élnek, oláhcigány gyerekek. Csaba tizennégy, Szabina tizenkét éves. Édesapjuk 1969 óta tehenész, édesanyjuk háztartásbeli. A szülők tíz gyermeket nevelnek-neveltek (vannak már közöttük felnőttek is), de a testvérek közül csak három kerülhetett középiskolába. A háromból kettő, Csaba és Szabina a hatosztályos Gandhi Alapítványi Gimnáziumba, Pécsre.

    – Szabina, úgy tudom, hogy te szerettél Sárosdon is tanulni...

    – Igen, szerettem. Csak akkor nem, ha valamelyik tanár csak a magyar gyerekeket szólította fel, hiába jelentkeztem én is.

    – Úgy tudom, Sárosdon két iskola van.

  – Igen, egy kisegítő meg egy általános. A cigány gyerekek, a telepiek, szinte mind a kisegítőben tanulnak, de én szerencsére az általánosba jártam.

    – És milyen tantárgyakat szerettél tanulni a legjobban?

    – A németet, az irodalmat és a történelmet. A németet azért is, mert a tanár nénit is Szabinának hívják, mint engem. S ha németül megtanulok, akkor már nemcsak magyarul és cigányul fogok tudni beszélni, tehát több esélyem lesz az életben. A történelemben pedig az a jó, hogy elénk tárulnak a múlt eseményei.

    Sajnos helyesírásból nem vagyok valami jó, de az irodalmat nagyon szeretem. Például Petőfi Sándort és József Attilát. És a kedvenc íróm Fekete István. Olvastam tőle A gólyát, a Vukot és a Tüskevárt is...

    – Hogyan kerültél a Gandhi Gimnáziumba?

    – Először testvérem, Csabi mesélt róla, aztán a tévében is láttam, és elhatároztam, hogy én is odamegyek tanulni.

    – Mit mesélt Csabi?

    – Hát, hogy a tanárok nagyon szimpatikusak és kedvesek, és hogy másképp foglalkoznak ott a cigány gyerekekkel, mint a többi iskolában.

    – Másképp? Hogyan?

    – Úgy, hogy nemcsak a tudásukat adják át nekik, hanem az érzelmeiket is. És arra nevelikőket, hogy szeressék és tiszteljék egymást.

    – Mit szólt az osztályfőnököd, amikor megtudta, hogy Csaba után te is Pécsre jelentkezel tanulni?

    – Nagyon örült, és még egy búcsúztatót is rendezett nekem. Egy teadélutánt, most, a tanév végén. Emlékül kaptam tőle egy játékkiskutyát, egy pöttyöset, egy tollat, egy ceruzát és egy emlékkönyvet is. Sőt még a Fecó is, az a gyerek, akivel sokat szoktam veszekedni, mégő is hozott nekem egy tábla csokit...

    – Kivel mentél el felvételizni?

    – Anyuval, apuval és Anasztáziával. Egy kicsit késve érkeztünk, de nem szidtak le minket, sőt a Péter bácsi, aki fogadott, nagyon kedves volt hozzánk. Először tollbamondást kellett írni, egy részletet a János vitézből, azután matekfeladatok voltak, az abszolút értékek, és még más is, amire már nem emlékszem. Körülbelül másfél óráig tartott a felvételi. Nekem sikerült, és ezért augusztus 13-ától 23-ig én is mehetek Sikondára táborozni.

    – Csak cigány gyerekek voltak ott a felvételin?

    – Nem, volt egy magyar is. Egy fiú. Egy szőke.

    Csabával, Szabina bátyjával, aki már „öreg” gandhisnak számít, a legelőn beszélgettünk, ahol az édesapjávalőrizte a teheneket. A festői háttérül és pihenőhelyül szolgáló Trabant-karosszéria előtt szinte dőlt belőle a szó.

    

– Eleinte egy kicsit szokatlanul éreztem magamat a kollégiumban, mert még sohasem voltam egyedül ilyen távol otthontól, és ilyen hosszú ideig. Hozzá voltam szokva, hogy a testvéreim között vagyok, szóval a családi szeretethez. Annyira, hogy az első hónapban szinte nem is akartam menni. Aztán megismertem az iskolatársaimat, összebarátkoztam velük, és most már ott is olyan, mintha egy nagy család lennénk, mintha ott is testvérek között volnék.

Csaba édesapjával

    – Kik a legjobb barátaid?

    – Orsós László és Orsós József. Ők a szobatársaim, beások, unokatestvérek, de az egyikük Szedresen a másikuk pedig Kétújfalun lakik. A mi szobánk, a 101-es, a legjobb szoba a kollégiumban, mindig elsők lettünk a szobák közötti versenyben, és ezért jutalomból kirándulást és tortát is nyertünk. A barátaimmal mindent megosztunk egymással, és a negyedik szobatársammal, Orsós Tiborral is jó barátságban vagyunk.

    Huszonnyolc lány és huszonhat fiú volt az elmúlt félévben a Gandhi Gimnáziumban, de ha mind a hat évfolyam megtelik, akkor háromszázötvenen leszünk majd.

    – Milyen tantárgyakat tanultok?

    – Az általános iskola hatodik osztályos tantárgyait tanultuk az elmúlt évben, most jön majd a hetedik. De vannak olyan tantárgyaink, is, amilyenek az általános iskolában nincsenek: a tanulás-módszertan és a kommunikáció. És a németet is másképpen tanuljuk itt, mint más helyeken szokták. Kevesebbet írunk, és többet beszélgetünk. Én a legjobban a matematikát és a történelmet szerettem, de a tanulás-módszertan szerintem egy kicsit unalmas...

    – Mit csináltok a szabad időben?

    – Focizunk, kosarazunk, játszunk, tévézünk, videózunk. Meg a lányokkal beszélgetünk... Vasárnaponként a Derdák Tibi tanár úr sokszor elvitt minket moziba, ha jó filmet vetítettek. Aztán volt Ki Mit Tud is, amiben az volt jó, hogy a zsüriben is gyerekek voltak, ésők ítélték oda a díjakat. Elég gyakran jöttek vendégek is hozzánk, például Orsós Jakab bácsi, aki a beások régi életéről mesélt... Ez nagyon érdekes volt.

    – Úgy tudom, van egy magyar kislány is a Gandhiban.Őt nem nézik le cigányok?

    – Nem, dehogyis! Abban az iskolában mindenki szereti a másikat.

    – Nem féltenek a szüleid, Csabi?

    – Egy kicsit az anyukám. De az apukám azt mondja, hogy jó, hogy tanulok, mert majd a többi testvéreimnek is tudok segíteni.

    Anasztázia, Csaba és Szabina testvére éppen nem volt otthon, amikor Sárosdra látogattunk. Pedig ő is tanulni fog, mégpedig a pécsi Hevesi György Vegyipari Szakközépiskolában. Vegyésznek készül. Ami példamutató: a Gandhi Alapítványi Gimnázium vezetőinek családközpontú nevelési elveit jellemzőenő is a Gandhi kollégiumban lakhat majd. A testvéreket – és ez a szülők számára is megnyugtató, biztatást is jelent minden cigány anyuka és apuka számára – nem szakítják el egymástól.

    Anasztázia vegyész lesz, Csaba és Szabina gimnáziumi érettségit szerez néhány év múlva. Lesz-e belőlük – mert bizony, ebben van nagy hiány a leginkább Magyarországon – modern, huszadik és huszonegyedik századi roma értelmiségi?

    Nemcsak rajtuk múlik. Mindazokon, akik reménykednek benne. És persze másokon is. De azért már gimnazisták: gandhisok.

4.évf. 8.sz. (1994. aug.), p. 10-11.