Második rész

    Azok a jelentős változások, melyek a romák életében 1944/45-ben kezdtek felbukkanni, a munkaerő-piacon történő érvényesülésük szempontjából negatív és pozitív következményekkel egyaránt jártak.

    Minthogy termékeik és szolgáltatatásaik fő fogyasztói a falvakban éltek, a negyvenes években a romák szétszóródtak az egész vidéken és megkíséreltek alkalmi munkákból megélni. 1945-ben a magyar falu társadalmi szerkezete gyökeresen átformálódott a radikális mezőgazdasági reformok és a széleskörű földosztás következtében, mely utóbbiból a romák természetesen teljesen kimaradtak. E tény rendkívül komoly következménye az lett, hogy a romák hosszú időre ki lettek zárva a földművelésből, s általában a mezőgazdaságból. Ez kezdetben, amikor az új kommunista rezsim a föld újbóli visszavételével, az erőszakolt iparosítással és a társadalmi megbélyegzéssel drámai nehézségeket okozott a falusi népességnek, még nem is tűnt túlzottan nagy hátránynak. Kétségtelen, hogy csak a hetvenes évekre vált világossá, és még szembetűnőbb napjainkban, hogy a romák tragikus csapdába estek. Másrészről viszont a felgyorsult iparosítás politikai programja az ötvenes években látványosan pozitív változásokat hozott magával. A munkaerő piaca hirtelen felduzzadt, a munkanélküliség megszűnt. A romák helyet kaptak az iparban, elsősorban a gyárakban és az építkezéseken, s történelmük során először nyílt lehetőségük a modern munkaerő-piacra való bejutáshoz. Alig másfél évtized alatt csaknem az egész cigányság alkalmazásba került. A hetvenes évek elején majd minden munkaképes korú férfi dolgozott valahol, a nőknek pedig csaknem a fele. (A nők esetében ezt a különbséget számos tényező magyarázza. Mindenek előtt az, hogy a kicsiny falvakban élő anyák nem tartották szükségesnek, hogy egy-egy munkahelyért naponta hosszú utakat tegyenek meg. Részben azért nem, mert - s ez különösen érintette a roma gyerekeket - kevés volt a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma, részben pedig a hagyomány miatt, mely a cigány asszonyoktól elvárta az otthonmaradást.) Ennek a fejlődésnek a jelentőségét azonban nem szabad alábecsülnünk mert komoly problémák is előbukkantak.

    

A munkaerő-piacon (is) a romák szinte teljes elkülönülése és peremre szorulása vált uralkodóvá.Ők végezték a legnehezebb, legalacsonyabb kategóriákba sorolt munkákat, amelyek a leginkább károsították az egészséget, s amelyek bizonyos megmagyarázhatatlan okból a legrosszabbul fizetettek voltak. A legjellegzetesebben a cigányság által végzett tevékenységek a segédmunka, a képzettség nélküli építőipari munka, a kohászat, a bányászat, az üvegipar, a kenderáztatás és a közegészségügy körébe tartoztak. Mindehhez az is hozzájárult, hogy munkájuk általában hosszú utazással, heti vagy kétheti ingázással és munkásszállókon leélt élettel járt együtt. Magyarországon hagyományosan a romák lettek "vendégmunkások".

        A magyar parasztság ipari munkássággá válásának lassú és fokozatos folyamata nyolcvan év alatt zajlott le, a romák viszont arra kényszerültek, hogy ugyanezt az utat alig két évtized alatt tegyék meg. Az a hihetetlen fizikai erőfeszítés, aminek kifejtésére rákényszerültek, a felelős a roma népesség körében a halálozási arány megnövekedéséért is. Az iparba történt bekerülése előtt a magyar parasztságnak hosszú évszázadok álltak a rendelkezésére ahhoz, hogy megszokja a szigorú munkaerkölcsöt. A cigányság azonban, mielőtt ipari munkássá lett volna, munkanélküli vagy alkalmi munkás volt, s ez még nehezebbé tette számára ezt az átmenetet.

    Magyarországon a Kádárkorszakban (1956-1988) a népességet általában véve egy szerény gazdagodási folyamat jellemezte, s ez elsősorban az úgynevezett "második gazdaságon" alapult. A romák, akik javarészt ingázók voltak, nem rendelkeztek otthon mezőgazdasági háttérrel és nem ismerték annyira távoli munkahelyük viszonyait sem, amennyire az különmunkák végzéséhez szükséges lett volna. Mi több: "szabad" idejük nagyrésze utazással telt el. Ennek következtébenők kezdettől fogva ki voltak zárva a második gazdaságból, ennek eredményeként viszont még arra sem volt esélyük, hogy akár a középosztálybeliek helyét megcélozhassák.

    A "szocializmus" a napi élet viszonylagos biztonságát nyújtotta a romáknak, ám helyzetük javulása olyannyira alacsony szinten zajlott, hogy nem tette lehetővé a kulturális vagy gazdasági gyűjtést. (Másik kérdés, hogy ennek a biztonságnak az ára egy olyan politikai hatalomhoz való hűség volt, amelyik rontott társadalmi helyzetükön.)

    Ez a minimális életszínvonal váratlan adománynak tűnt a számukra, és nem indította őket arra, hogy szakmailag képezzék magukat. Önmagában véve már a "cigány munka" mesterségesen alacsony szinten tartott bére lehetelenné tette, hogy a következő nemzedékek majd jobban csinálják. A "nagy ugrás" évtizedei alatt a cigányság lélekszáma megnövekedett, ám életszínvonala gyakorlatilag ugyanaz maradt. Ezzel egyidőben tragikussá fokozódtak viszonylagos hátrányaik.

    Felmerül a kérdés: Milyen a magyarországi cigányságnak mint munkaerőnek az értéke? Az általános viselkedés szerint a romák csupán értéktelen, gyenge minőségű munkaerőt képviselnek. Az igazság ennél természetesen jóval összetettebb. A magyar ipari munkásság fő csoportja, amelyik a századforduló tájékán alakult ki, tecnhikai kultúrája és munkaerkölcse szempontjából egyaránt európai színvonalon áll. Még a hetvenes években is jelentős különbségek mutatkoztak köztük és az újabb munkások között, akik a gyorsított iparosítás korszakának szülöttei voltak, s akik megőrizték falusias jellegüket. A roma munkaerő természetesen egy harmadik, az előbbiektől eltérő csoportot jelent, rövidebb történettel és kevesebb hagyománnyal, kelet-európaibb jellegzetességekkel, alacsonyabb szintű kulturális, képzettségi, erkölcsi és - nem szabad megfeledkeznünk róla! - fizikai állapottal. Ugyanakkor ismerünk számos, ennek ellentmondó példát is. A roma munkásnak azt a típusát, aki tudatában van halmozottan hátrányos voltának, és aki azt hiszi, hogy több erőfeszítéssel ledolgozhatja hátrányait, ezért reménytelen és önpusztító harcot folytat helyzetének megváltoztatásáért. Lehetőségeit természetesen soha nem teheti jobbakká, hiszen sohasem volt esélye annak megtanulására, mint éljen fizikai képességeivel. Jó munkás lesz? Nem: nincs hosszú távú állóképessége. Ez csak a tragédia egy másik változata.

    Nem meglepő tehát, hogy a nyolcvanas évek végén, a gazdasági válság elején elsőként a romák veszítették el munkahelyeiket. Ma, amikor Magyarországon a munkanélküliség aránya alig magasabb, mint átlagosan tizenegy százalék, becslések szerint a romáknak hatvan százaléka van munka nélkül (más becslések ezt az arányt hetven százalékra teszik), az ország egyes részein pedig (főleg Északkelet-Magyarországon) munkanélküliségük aránya csaknem szűz százalékos. Bevételeik drámai elvesztését semmiféle segélyezési rendszer nem tudja ellensúlyozni. A jelenkori roma munkanélküliség kettős okra vezethető vissza. Természetesen igaz, hogy a gyengélkedő iparnak többé nincs szüksége képzetlen munkásokra, de jelen van a diszkrimináció is. A roma munkaerő szakképzett kisebbsége ugyanúgy munka nélkül van, mint a képzetlen többség, a fiatalok pedig gyakorlatilag képtelenek munkát találni, függetlenül képesítésüktől. Világos, hogy ilyen helyzetben nem csupán életszínvonal zuhan lefelé, de kilátástalanná válik a fejlődés, de még a túlélés lehetősége is, az oktatás szintje pedig még tovább csökken. Ez óriási pszichikai tehertétel. Nemzetközi példák bizonyítják, hogy a munkanélküli erkölcsi tartása néhány év alatt megtörik, nem egyszer olyan mértékben, hogy soha többé nem lesz helyrehozható ez a törés. Ebben az esetben viszont nemcsak a magyarországi cigányság pillanatnyi helyzete válik elviselhetetlenné, de elveszhetnek kilátásaik is. Mindez pedig ebben az évszázadban immár másodszor jelentené nehezen megszerzett történelmi tőkéjük teljes elvesztését.

    Így növekszik tehát drámai módon a cigányság körüli szociális feszültség. Sem a kormányzat, sem a magyar társadalom nem képes annak felismerésére, hogy amennyiben nem mutatkoznak jelentős változások e problémák kezelésének módozataiban, a helyzet komoly társadalmi robbanáshoz fog vezetni.

III. évfolyam, 9.szám