Első rész
A Közép-Európában való megjelenésük óta eltelt évszázadok során a romák hagyományos mesterségeik gyakorlása révén beilleszkedtek a feudális társadalomba.
E tevékenységek másik jellemző vonása, hogy olyan termékeket állítottak elő, olyan szolgáltatásai voltak, melyeknek piaca eredendően korlátozott volt. Ez az egyik oka annak, hogy a romák letelepedése a Kárpát-medencében évszázadokig elhúzódó lassú folyamat volt. Mesterségeik gyakorlása és termékeik gyakorlása is termékeik eladása az esetek többségében félnomád életformát tett szükségessé. (Az összefüggés természetesen kétirányú volt: a mozgó életforma, amelyik részben a tradíciók, részben a hivatalos korlátozások eredménye volt, megnehezítette a hagyományos foglalkozások megváltoztatását.) Ez magyarázza azt is, hogy a romák letelepedésükkor miért maradtak szétszórtan és miért nem hoztak létre nagy településeket. Jóllehet, a 18. század második felétől fogva vannak bizonyítékaink nagyobb letelepedett csoportokról, a roma települések alapvető típusát azonban napjainkig a szórványszerűség jellemzi.
Ezek a foglalkozások nem élvezték a céhek által biztosított védelmet; ezek csaknem "törvénytelen", féllegális tevékenységek voltak, bármiféle jogi szabályozás nélkül. Hasonlítottak a falusi háziiparhoz, de míg a paraszti tevékenység nagyrészt másodlagos bevételi forrásnak számított, addig a romák munkája nemegyszer az egyetlen megélhetési lehetőséget jelentette.
Teknővájók, 1895
A hagyományos cigány mesterségek között szerepel a rézművesség (kolompok készítése), az üstfoltozás, a kovácsmesterség (pontosabban annak archaikus technológiákon alapuló fajtája, mely csak korlátozott számú darab előállítására alkalmas). Mindegyik foglalkozás egy-egy eltérő törzs specialitása volt, amelyek mindegyikét saját roma dialektus jellemezte. Igen hasonló volt ehhez a ló- és szőnyegkereskedők megoszlása is. A fafaragás (teknővájás, ácsmunkák) és a kosárfonás egy később Magyarországra érkezett és román nyelven beszélő csoport jellegzetes foglalkozása volt.
A feudális rendszerben a legfontosabb tényező a földtulajdon és a földhasználati jog volt. A romák, akik a földhasználati rendszer kialakulása után érkeztek, nem birtokoltak földet és ki voltak rekesztve a föld használatából is. Feltételezhetjük, hogy ez nem történt volna, ha a magyar népesség tökéletesen asszimilálta volna őket.
Téglavetők, 1911A romungrok (magyar cigányok), vagyis az első Magyarországra érkezett és eredeti cigány nyelvüket azóta elfelejtő romák hagyományos foglalkozása az agyagművesség, a vályogvetés és később - 18. századtól kezdődően - a zenei szórakoztatás volt. Végül pedig a szintik kupecek és utcai mutatványosok voltak. (Ez a lista természetesen nem teljes.)
Fontos oka ez annak, hogy a romák miért maradtak kirekesztettek a feudális rendszerben, és miért nem vehettek részt a földművelésben, ami pedig Kelet- és Közép-Európa gazdaságának legjelentősebb tényezője volt. A romák, akiknek nem volt semmijük és akik vándoréletet éltek, csak a leglenézettebb munkák végzésében vehettek részt (ennek a fordítottja is igaz: a romák által végzett munkák váltak a leglenézettebbé).
Ennek következtében a romák beépülése a társadalomba csupán viszonylagos lehetett. A hagyományos cigány mesterségek alapján csak a feudális és késői feudális társadalom legalsóbb szintjein foglalhattak helyet. Kétségtelen, hogy még a legalsóbb szint is hely volt, a "tisztes szegénység" többé-kevésbé élhető helyzete. Bármilyen megvetettek és kirekesztettek voltak is, ezt némileg ellensúlyozta a közép-európai parasztság valláserkölcsön alapuló "atyafiságos" magatartása és viszonylagos toleranciája. (Mindmáig igaz az, hogy a romák léte elviselhetőbb a hagyományos paraszti népesség lakta területeken, mint a modern ipari térségekben.)
Az európai példa azt mutatja, hogy a fentebb leírt rendszer igen hosszú ideig folyamatosan létezett; egészen századunkig fennállott. Piacát szétrombolta a modern ipar, amely a hagyományos roma kézműves tárgyakat olcsó tömegtermékekkel váltotta fel. A roma kovácsok, rézművesek, fafaragók termékei divatjukat múlták. A hagyományos szolgáltatások (például az agyagművesség) nem egészültek ki modern technológiákkal és feleslegessé tette azokat a modern elosztási rendszer megteremtődése (ugyanez történt például a különböző kereskedelmi tevékenységek esetében is). a legutolsó fontos hagyományos cigány mesterség, a zenei szórakoztatás, az 1950-es évek szociális átalakulása révén veszítette el jelentőségét. Ez egy hosszú folyamat legvége volt, mivel az egész rendszer gyors szétesése gyakorlatilag a két világháború közötti korszakban vált teljessé. Ennek eredményeként a romák szociális helyzetük drámai romlását tapasztalták. Ők nemcsak létalapjukat veszítették el, de ezzel együtt társadalmi helyüket is, legyen az bármennyire alacsony. A huszas-harmincas években gyakorlatilag az egész roma népesség munkanélküli volt, része volt a "hárommillió koldusnak", visszavonhatatlanul elveszítette megélhetésének régi alapját - történelmi tőkéjét! - és ráadásul anélkül, hogy bármiféle lehetősége nyílott volna a modern munkaerőpiacra való betörésre. Sorsuk igen hasonlított a kortárs agrárprolatráiásuséhoz, egyetlen lényeges különbséggel: "idegenként" nélkülözniük kellett még a legminimálisabb társadalmi megértést és rokonszenvet is, míg sorstársaikat legalább a nemzeti szolidaritás védte, illetve különböző politikai és emberiességi mozgalmak és ideológiák támogattákőket.
Itt hozzá kell tennünk azt is, hogy ez a folyamat egyúttal előre jelezte a Holocaustot is, és elvezetett odáig. Erre az időre a romák a legtöbb magyar gondolkodásában semmire sem jó élősködőkként, bármiféle hasznos társadalmi tevékenység végzésére képtelenekként jelentek meg; mindannyiukat lehetséges, ha nem valóságos bűnözőknek tekintették. A romák náci haláltáborokba történő deportálása a magyar társadalom együttműködő nemtörődömségével elképzelhetetlen e felfogás megléte nélkül.
Fontos tudni azt is, hogy a mi nemzedékünknek a romákról kialakított képzete másodlagos, nem pedig az "eredeti" helyzetet tükrözi. Róluk alkotott képünk egy általános és mélységes romlás eredménye. A tisztes szegénységet felváltó nyomornegyedek egy népcsoport történelmi katasztrófájának eredményei.
Csengőöntő, 1949
Csalog Zsolt
III. évfolyam, 8.szám