Ami velünk, romákkal mostanában történik, arról gyakran mondjuk (sokszor nem is ok nélkül), hogy az eset vagy esemény, ami éppen történik velünk, az történelmi. „Történelmi pillanatot élünk" – szoktuk mondogatni, egy-egy fontos esemény kapcsán.

    Így volt ez 1985-ben a Hazafias Népfront cigány aktivistáiból kézi vezérléssel a magyarországi cigányság politikai érdekképviseletére létrehozott Országos Cigány Tanács megalakulásának idején, ahol kimondták és leírták, az intézmény létrehozása történelmi esemény.

    Hasonló eset állt elő 1986 nyarán, az államilag létrehozott és állami feladatokkal felruházott Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének alakuló ülésén is, ahol a jelenlévők szinte kivétel nélkül ugyancsak történelminek nevezték a nagy eseményt. E szövetséget a magyarországi cigányság kulturális érdekképviseletének ellátására hozták létre.

    Történelminek nevezték alapítói a még ugyanezen évben utcára csapott, egy torz szellem által uralt, felfelé kegykereső magatartást tanúsító, a cigánysággal szemben pedig ostorozó, öngyűlöletkeltő és gerjesztő Cigány Újságot, a Romano Nyevipe-ét.

    De történelminek nevezték a néhány évvel később, 1989 februárjában a Hazafias Népfront boszorkánykonyhájában kotyvasztott, a cigányság teljes érdekképviseletének ellátására uszított, az Országos Cigány Tanács tagjaiból önpuccsal létrehozott Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének megalakulását is.

    És persze, történelminek neveztük mindezek alternatívájaként a rendszerváltás hajnalán megszületett PHRALIPE Független Cigány Szervezetet és az ugyancsak PHRALIPE névre hallgató és mindmáig egyetlen cigány irodalmi és közéleti folyóirat kiadását mi magunk is, amiképpen történelminek nevezte megalakulását a Cigány Ifjúsági Szövetség is, de történelmi pillanatot sugallt a budapesti Corvin téren, a Népművelődési Intézet szökőkútja körül húsz-egynéhány fő részvételével megalakult, a PHRALIPE Független Cigány Szervezet édes-mostoha testvéreként létrejövő AMALIPE Cigány Kultúra és Hagyományőrző Egyesület is.

    Történelmi volt az azóta hamvába hullt Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjának beharangozása, történelmi volt a Magyar Cigányok Igazság pártjából könnyed bukfencvetés után talpraszökkenő Magyarországi Cigányok Igazság Szövetségének színrelépése, történelmi volt... de hagyjuk. Kár sorolni tovább! Egy határon túl minden felsorolás monotóniába fúl, ennélfogva minden, ami monoton, nemcsak komolytalan lesz egy idő után, hanem egyszersmind röhejes is.

    Tisztelt Olvasó! Tisztelt cigány és nem cigány olvasó! Oly korban él Ön itt e földön, ahol akad ország, amelynek színterében napjainkra több mint ötven érdekképviseleti szerv versenyez egymással azért, hogy óvja, védje, istápolja a szakadék szélére taszított legnagyobb honi etnikai kisebbséget, a magyarországi romákat.

    De erről jut eszembe: nyegle kedvemben csaknem kifelejtettem a történelmi pillanataink sorából két történelmi személyt, a legszabadabb demokraták listáján országgyűlési képviselő mandátumra szert tevő parlamenti képviselőinket, Antonia de Hágát és Mr. Aladár de PHRALIPE-t, akik tavaly nyár eleje óta képviselnek úgy minket, ahogy csak bírnak. De kis híján kizuhant fejemből induló lapunk gazdája is, a felsorolt, illetve fel nem sorolt roma szervezetek tengeréből huszonkét szervezetet összefogni igyekvő Magyarországi ROMA Parlament, amelynek magalakulását ezúttal nem mi, hanem megnyitó beszédében maga a Magyar Köztársaság elnöke nevezett történelminek.

    Történelmi e lap, az UTUNK, az AMARO DROM elindulása is, történelmi, hogy a Magyar Kormány (úgy általában Magyarország Kormánya) először ura szavának; politikai ígéretén túl első alkalommal rendel pénzt papírra, betűre, ceruzára századokon át csaknem analfabéta sorban tartott cigány kisebbsége számára, első alkalommal pillant rá népünk nemzetiségi létére majdnem úgy, mintha mindketten európaiak lennének. Áldás, Békesség e tettre, gyümölcsöt érlel minden bizonnyal.

    Nekünk pedig addig is, kik írni, gondozni fogjuk az AMARO DROM oldalait, több hittel, nagyobb elszántsággal, még több gondoskodással kell végeznünk munkánkat, mint általában, mert nem feledhetjük, történelmi pillanatokban fogant szervezeteink mellett szégyen lenne magunknak is nem történelminek lenni.

1.sz. (1991)