Mennyit kértek?

Mennyit kaptak?

A cigány szervezetek 1991. évi állami költségvetési támogatása

Ismereteink szerint – az alábbiakban közreadott listánk elkészítésének idején – több mint ötven cigány szervezet működik az országban. Ez a szám természetesen nem tartalmazza az egyes szervezetek alapszerveinek a számát.

A Magyar Országgyűlés az 1991. évi állami költségvetési törvény megalkotásakor 200 millió forint támogatási összeget hagyott jóvá az országban működő nemzeti etnikai és kisebbségi szervezetek részére. A cigány szervezetek ebből az összegből 90 millió forint támogatásban részesültek. Ebből az összegből 1991. február 13-án 81 millió forint került felosztásra, az addig nyilvántartásba került szervezetek között.

A szervezetekre vonatkozó adatok bemondáson alapulnak, amelyeket a felosztás idején készült jegyzőkönyvből emeltünk ki.

1. Amalipe Cigány Kultúra- és Hagyományőrző Egyesület

elnök: Daróczi Ágnes

taglétszáma: ismeretlen

együtteseinek száma: 38

országos egyesület

igényelt összeg: 5 577 500 Ft

juttatott támogatás: 4 100 000 Ft

2. Budapest XIII. Ker. Kereszténydemokrata Roma Nemzetiségi Szervezet

elnök: Víg László

taglétszáma: ismeretlen

települési szervezet

igényelt összeg: ismeretlen

juttatott támogatás: 800 000 Ft

3. Budapest XIII. Ker. Független Cigány Szervezet

elnök: Holczinger Bernát

taglétszáma: ismeretlen

települési szervezet

igényelt összeg: 500 000 Ft

juttatott támogatás: 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

4. Budapest 100 tagú Cigány Zenekar Kulturális Egyesület

elnök: Raduly József

taglétszáma: ismeretlen

alapszervezeteinek száma: 5 megye

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

5. Baranya Megyei Független Cigány Szervezet

elnök: Kalányos Ferenc

taglétszáma: 529 fő

tagszervezeteinek száma: 6

megyei szervezet

igényelt összeg: 1 930 000 Ft

juttatott támogatás: 1 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

6. Cigány ifjúsági Szövetség

elnök: Sárközi Ildikó

taglétszáma: 7500 fő

alapszervezeteinek száma: 30

országos szervezet

igényelt összeg: 11 000 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

7. Cigány Munkások Szövetsége

elnök: Sánta Elemér

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma 4 megye

országos szervezet

igényelt összeg: 8 000 000 Ft

juttatott támogatás: 3 600 000 Ft

8. Cigány Tudományos és művészeti Társaság

elnök: Rostás-Farkas György

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezetei nincsenek

(megyénként képviseltetik magukat)

országos szervezet

igényelt összeg: 10 000 000 Ft

juttatott támogatás: 3 600 000 Ft

9. Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület

elnök: Kosztics István

taglétszáma: 439 fő

tagszervezetinek száma: 10

megyei szervezet

igényelt összeg: 1 500 000 Ft

juttatott támogatás: 1 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

10. Csongrád Megyei Cigányok Demokratikus Szövetsége

elnök: Rádai József

taglétszáma: 4500 fő

tagszervezeteinek száma: 8

megyei szervezet

igényelt összeg: 1 500 000 Ft

juttatott támogatás: 1 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

11. Erzsébetvárosi Cigány Szervezet

elnök: Fehér József

taglétszáma: 600 fő

települési szervezet

igényelt összeg: 700 000 Ft

juttatott támogatás: 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

12. Fejér Megyei Független Cigány Szervezet

elnök: Oláh József

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: ismeretlen

megyei szervezet

igényelt összeg: 1 500 000 Ft

juttatott támogatás: 1 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

13. Fortuna Cigány Önsegélyező Szervezet

elnök: Dácsi-Farkas József

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: ismeretlen

országosnak vallja magát

igényelt összeg: 10 000 000 Ft

juttatott támogatás: 2 000 000 ft

14. Fíí Cu Noi

(Beás Cigány Egyesület)

elnök: Moldoványi István

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: ismeretlen

megyei szervezet

igényelt összeg: 1 000 000 Ft

juttatott támogatás: 1 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

15. Hajdú-Bihar Megyei Cigány Családsegítő Hálózat

elnök: Budai László

taglétszáma: ismeretlen

alapszervezeteinek száma: 16 fő

megyei szervezet

(Hajdú, Békés, Szabolcs megye)

igényelt összeg: 6 300 000 Ft

juttatott támogatás: 1 000 000 Ft

16. Hátrányos Helyzetű Fiatalok Életmód és Szabadidő Szövetsége

elnök: Choli Daróczi József

taglétszáma: 220 fő

tagszervezeteinek száma: ismeretlen

országos szervezetnek vallja magát

igényelt összeg: 14 000 000 Ft

juttatott támogatás: 3 600 000 Ft

17. Kecskeméti Cigány Egyesület

elnök: Ciffra Pál

taglétszáma: ismeretlen

települési szervezet

igényelt összeg: 500 000 Ft

juttatott támogatás: 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

18. Lungo Drom

Érdekvédelmi Cigány Szövetség

elnök: Farkas Flórián

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma 6 megyében 22 szervezet

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

19. Magyarországi Cigányok Nemzetiségi Kulturális Szövetsége

elnök: Lakatos Menyhért

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: 49

országos szervezet

igényelt összeg: 1 924 000 Ft

juttatott támogatás: 2 000 000 Ft

(további 7 200 000 Ft-ot a Művelődési és Közoktatási Minisztérium saját költségvetéséből biztosít, így 1991. évre 9 200 000 Ft támogatási összeggel rendelkezik)

20. Magyarországi Cigányok Igazság Szövetsége

elnök: dr. Raduly Géza

taglétszáma: 16 500 fő

alapszervezeteinek száma: 16

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

21. Magyar Cigányok Egyesülete

elnök: Molnár Sándor

taglétszámuk: 20 000 fő

tagszervezeteinek száma: 11 megyei

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 1 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

22. Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége

elnök: Náday Gyula

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: 73

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

23. Magyarországi Romák Liberális Szervezete

elnök: Horváth Géza

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: 4

országos jellegű

igényelt összeg: 5 130 000 Ft

juttatott támogatás: 2 000 000 Ft

24. Cigány Táncművészek Szövetsége

elnök: Balogh Béla

taglétszáma: ismeretlen

szervezés alatt áll

országosnak vallja magát

igényelt összeg: 700 000 Ft

juttatott támogatás: 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

25. Magyarországi Cigányok Nemzetiségi Uniója

elnök: Farkas Miklós

taglétszáma: 90 000 fő

tagszervezeteinek száma: ismeretlen

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

26. Nógrád Megyei Cigányok Művelődési Egyesülete (Magyar Független Cigány Fórum)

elnök: Csík Károly

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: 4 megyében 25 szervezet

országosnak vallja magát

igényelt összeg: 1 760 000 Ft

juttatott támogatás: 1 300 000 Ft

27. PHRALIPE Független Cigány Szervezet

elnök: Osztojkán Béla

taglétszáma: 4906 fő

tagszervezeteinek száma: 8 megyéből 43 tagszervezet

országos szervezet

igényelt összeg: 4 500 000 Ft

juttatott támogatás: 4 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

28. Szécsényi Cigányok Demokratikus Társasága

elnök: Oláh Lajos

taglétszáma: ismeretlen

települési szervezet

igényelt összeg: 500 000 Ft

juttatott támogatás: 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

29. Szocialista Cigány Egyesület

elnök: Mohácsi Attila

taglétszáma: ismeretlen

tagszervezeteinek száma: 5 megyéből 26 szervezet

országos szervezet

igényelt összeg: 2 000 000 Ft

juttatott támogatás: 2 000 000 Ft

30. Sóshartyáni Sport Egyesület

elnök: Balázs Alfréd

taglétszáma: ismeretlen

települési szervezet

igényelt összeg: 500 000 Ft

juttatott támogatás: 500 000 Ft

(tagja a Roma Parlamentnek)

31. Vas Megyei Független Cigány Szervezet

elnök: Forgács Gyula

Tolna Megyei Független Cigány Szövetség

elnök: Gémes Balázs

(a két szervezet egyesült)

közös taglétszáma: 900 fő

közös tagszervezeteinek száma: 28

megyei szervezet

igényelt összeg: 4 100 000 Ft

juttatott támogatás: 1 000 000 Ft

32. Magyarországi ROMA Parlament

elnök: Horváth Aladár

taglétszáma: 100 000 fölött

alkotó szervezeteinek száma: 18

igényelt összeg: 25 000 000 Ft

juttatott támogatás: 10 500 000 Ft

(Megjegyzés: a ROMA Parlament alkotó szervezeteinek száma a támogatás felosztása óta 21-re növekedett)

Összesítő:

A szervezetek taglétszáma: 146 148 fő

Tagszervezeteik száma: 422

az általuk igényelt költségvetési támogatás: 152 541 600 Ft

a ténylegesen felosztott összeg: 81 000 000 Ft

(Összeállította: Osztojkán Béla)

4.sz. (1991)