Működésképtelen a Gandhi kuratóriuma

Útinapló

Riport

A sok alapító közt elvész a gyerek

A botrányos nyári igazgatóválasztás óta a pécsi roma gimnázium legkevésbé azokról szól, akiknek annak idején létrehozták. A köztiszteletben álló alapítók és kurátorok méltatlan marakodásától volt hangos a média, a diákok pedig mintha csak azért lennének, hogy lehessen rájuk hivatkozni a politikai, hatalmi és anyagi érdekeiket egymással és a gyerekekkel szemben csak azért is érvényesíteni akaró, magukat lejárató felnőtteknek. Előbbieket nem a cikk írója találta ki, a helyszíni tapasztalatait teljes mértékben alátámasztó véleményt az egyik gandhis diák fogalmazta nyomdakészre. Aztán még hozzátette: ugyanolyan megosztott ez a gimi, mint az ország.

Pedig (látszólag) minden rendben. Hol van már a júniusi sztrájkhangulat! Igaz, a négytagúra zsugorodott közalapítványi kuratórium képtelen ellátni feladatát, érdemi pénzügyi döntéseket nem hozhat, és már esély sincs rá, hogy ezt maguktól orvosolják, így az intézménynek nincs idei költségvetése.

– Sebaj – mondja Gidáné Orsós Erzsébet, az új igazgató –, működünk a tavalyi költségvetés alapján. Az állammal kötött megállapodás 2013-ig garantálja a zavartalan fennmaradást.

Tizenhat pedagógus – köztük az egykori igazgató és két helyettese – távozott közös megegyezéssel, de ez, így az igazgató asszony, „elkerülhetetlen volt, mivel nem rendelkeztek a beosztásukhoz szükséges végzettséggel, és a nekik felajánlott, képzettségüknek megfelelő állást nem fogadták el”.

Különben is olyanok jöttek helyettük, akik nemcsak megfelelnek a végzettségi kritériumoknak, hanem közülük többen ráadásul még roma származásúak is. Az alkalmazás első feltétele a szakmai megfelelés, ha ez megvan, előnyt élveznek a cigány származású tanerők. Ugyanis „nagyon fontos a nemzeti identitás megjelenítése”. Tehát a tanárcserék garantálják, hogy kevesebb lesz a bukás az érettségin, és több gyereket vesznek majd fel főiskolára, egyetemre: „az érettségi adjon esélyt erre”. Végtére is a közalapítvány elnökének a végzettségek hiánya mellett a rendkívül rossznak mondott tanulmányi eredmény volt a másik vesszőparipája, amivel a változás (igazgatóváltás) szükségességét indokolta. Azt Gidáné momentán nem tudja megmondani, hogy tavaly (vagy tavalyelőtt) hány gandhis diák tanult tovább felsőfokon, arra nézve nincsenek felmérések, mert „sajnos eddig nem követtük figyelemmel diákjaink pályafutását. Ezután ez is másképp lesz”.

Mennyiség helyett minőség

Az igazgató asszony programjának középpontjában áll, hogy a gyerekek megtanulják a beás és a lovári nyelvet, s állami vizsgát is tegyenek belőlük.

„Valami eltörött bennem”

Csovcsics Erika exigazgató

Mi igaz a „szervezkedésből”?

A Gandhiban 10 év alatt egy jó tanári csapat kovácsolódott össze, akiket váratlanul ért a tavaly kezdődött támadássorozat, és rengeteg tervvel és lelkesedéssel szerették volna folytatni a munkát. Különböző módon, de 18-an már elhagyták a gimnáziumot. Igazságtalannak és méltatlannak érzik azt, hogy a fejük felett, nélkülük, a munkájukat semmibe véve, erőszakkal (még akkor is, ha ez a jog eszközeivel történt) „elvették” tőlük szeretett iskolájukat. Ezek az emberek továbbra is ragaszkodnak egymáshoz, szívesen találkoznak, hiszen életük egy nagyon fontos szakaszában együtt dolgoztak, terveztek, gondolkodtak. Olyan szellemi és pszichikai (mentálhigiéniai) többletet nyújtott ez a közösség mindenkinek, amit most nagyon nehezen tudunk (tudnánk) nélkülözni. Szeretnénk a felgyülemlett szaktudást és tapasztalatot valahol hasznosítani, és ennek a módját keressük. Ki türelmetlenebbül, ki türelmesebben. Jólesik beszélgetni, de közben szeretnénk fejlődni is, ezért szakmai műhellyé kívánunk válni. Ennyit a „szervezkedésről”. Sajnos, a még ott dolgozókat figyelik, hogy részt vesznek-e ezeken a megbeszéléseken, ezt pedig nem is kívánom kommentálni – történelmi ismereteit kell csak felfrissítenie mindenkinek: a többség által nem legitimált hatalomnak mindig van félnivalója, és hatalma is, hogy korlátozzon –, de elismerést, megbecsülést akkor sem tud kierőszakolni.

A fórumon szó esett arról, hogy a közalapítvány kuratóriumának elnöke sokkal több bukásról beszélt, mint amennyi valójában volt.

Várnai Márton azt állította, hogy hatvan körül megbuktak az érettségin, hogy közepesnél nem volt jobb osztályzat stb. Ezt azóta is mondogatják, hiszen senki nem fogja venni a fáradságot, hogy nyomozzon, és a „bizonyítékok”, a naplók is náluk vannak. Az egész kérdésfelvetés ezen a módon borzasztóan szakmaiatlan, és nagyfokú tájékozatlanságot árul el, mind a magyarországi, mind a világban zajló oktatási-nevelési kérdésekről. Körülbelül annyira megalapozott és hozzáértő az az érvelésük, hogy „miért nem mennek többen orvosira, meg műszaki egyetemre? Biztos azért, mert nem egyetemet végzett tanár volt mindenki a Gandhiban”, mint azt mondani, hogy tulajdonképpen a magyarok is megnyerhetnék a futball világbajnokságot. Csak az edzőt kell leváltani.

Honnan származnak azok a fórumos értesülések, amelyek a mostani tantestület képzettségének hiányosságaira vonatkoznak? Vagyis, hogy a helyzet a tanári végzettségek tekintetében mit sem változott.

Ezek egyszerűen a személyes ismereteinkből származnak, hiszen mi ismerünk gyakorlatilag mindenkit, és a városban is jók a kapcsolataink, tudjuk, mikor fejez be valaki egy egyetemet.

Mit tud a közalapítvány esetleges megszüntetéséről, illetve milyen esély van arra, hogy felálljon a júniusban elfogadott új kuratórium?

Sajnos az új kuratórium bejegyzésére nem sok esélyt látok, az önös érdekek, a „jutalmak” nem engedik, hogy az a két ember aláírja az alapító okiratot, és ők sajnos nem is elég széles látókörűek ahhoz, hogy átlátnák, mit okoznak. Pedig ez azért segíthetne a kialakult gyanakvó, rossz, megfojtott légkörön, ami a Gandhiban jelenleg uralkodik.

Ha változna a helyzet, visszamenne a Gandhiba?

Időközben megszereztem a közoktatási vezető végzettséget, de tanári egyetemi végzettségem továbbra sincsen. Nem csak ez az oka annak, hogy most úgy érzem, nem mennék vissza. Valami eltörött bennem a Gandhival kapcsolatban, olyan jellegű csalódások értek, amiket az ember másokról olvas, a történelemben tanulja – és akkor érti is, meg együtt is érez, de hiába, ezeket bizony csak átélve tapasztalod meg igazán. Nem hiszem, hogy az jót tenne – még akár az intézménynek sem –, ha „kétszer lépnék bele”. Túlságosan sok energia ment el, olyan dolgokat kellett bizonygatni, amik szinte megalázóan messzire vezettek minket a valós kérdésektől és problémáktól. „Kivágtak” egy részt a közös történetből, és én azt gondolom, ezt máshol kell folytatnunk, akkor lehet valódi pozitív megújulás. Ennek az útját keressük, de tényleg csak minőségi munkát akarunk végezni, és ezért alaposan mérlegelünk és felmérünk, hol van ránk szükség, és nekünk mire van szükségünk. És ha ez a két dolog találkozik, akkor újra fogunk valami nagyszerűt csinálni. Rosszat vagy közepeset nem akarunk.

Hogy érzi, mennyire sérültek (sérülnek) a „felnőttek” öncélú pókfocija közben a diákok?

Szerintem a gyerekek sokat tanulhattak ebből a történetből. Mi azt mondogattuk (még tavaly év végén), hogy ha tovább folytathatjuk, akkor megvan az állampolgári ismeretek és a civil kompetenciák tanításához az anyag egy évre. Sokat találkozom velük, beszélgetünk, de mindig azt mondom nekik, hogy ők most csak koncentráljanak a továbbtanulásukra, hiszen ilyenkor nincs idő az elemzésre. De van, akivel hosszabban is van alkalmam beszélgetni (meg más volt kollégámnak is), és ők hihetetlenül éretten gondolkodnak, és tökéletesen tudják a dolgukat most, hogy így alakult a helyzet. Beszélgetünk alattvalóságról, civil kurázsiról, ésszerű viselkedésről, mindenről. Jó lenne többekkel, de hát pont ez lehetetlen most. Remélem, hogy – mivel ők még nagyon fiatalok – később tudják majd ezeket a tapasztalatokat elemezni. Amúgy meg, azt is gondolom, azért le tudták ezt magukban zárni, és leszűkítették a látómezőt, tudomásul vették, hogy most ez van.

T. J.

– Ebben az évben meghirdettem, hogy minden felsőfokú nyelvvizsga ingyenes – vagyis az iskola állja annak költségeit –, de a középfokú nyelvvizsga költségének 80 százalékát az utazással együtt is kifizetem – teszi hozzá Gidáné. Ez persze nemcsak a cigány nyelvekre, hanem a szintén kötelező angolra és németre is igaz. Az angol nyelv tanulásában amerikai baptisták is segítik a gyerekeket. Az intézmény nemzetiségi jellegének kidomborítása mellett a teljesítményre, a tudáscentrikus oktatásra teszik a hangsúlyt. A felvételihez szükséges tárgyakban emelték az óraszámokat, délutánonként pedig szakos nevelőtanárok tartanak pótszilenciumot.

– Egyénre szabottan folyik a korrepetálás azokból a tantárgyakból, amelyek a felvételihez kellenek. – Az igazgatónő a mennyiség helyett a minőségi oktatás mellett tör lándzsát: – Nagyobb körből kell merítenünk, az egész Dunántúlról, mert eddig zömében Baranyából érkeztek a tanulók. – Az iskolalátogatások során toboroznak a Gandhiba diákokat. Követelmény a legalább közepes általános iskolai bizonyítvány, ugyanakkor a roma gimnázium nyitott intézmény, diákjainak 10-15 százaléka nem cigány származású. – A hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekeknek, hála az Arany János programnak, több segítséget tudunk adni, mint egy normál költségvetésből gazdálkodó középiskola. Emiatt is jelentkeznek szívesen hozzánk.

Nem akar polgárjogi harcosokat

Óhatatlanul szót ejtünk a messze földön elhíresült tavaly nyár eleji igazgatóválasztásról, a diákok egy részének a régi vezetés iránti szolidaritási sztrájkjáról. Gidáné Orsós Erzsébet szerint az első fordulóban még a diák-önkormányzat az ő szakmai pályázatát támogatta, csak azután fordították ellene a gyerekeket. No meg a szülőket, „hogy olyasmiket írjanak rólam, ami nem volt igaz”. A média is hibás, mert egyoldalúan számolt be az eseményekről, csak az egyik felet kérdezte. Közbevetem, hogy kettőn állt a vásár, akik elzárkóztak a nyilvánosságtól, mint például ő, a leginkább érdekelt, a frissen kinevezett igazgató, azt lehetetlen megszólaltatni. Mint ahogy a már akkor is vele együtt érző diákokat is, ha egyszer hallgattak. Az igazgatónő azt mondja, hogy a gyerekeket kifejezetten kérte, maradjanak ki ebből, ő viszont részben már megbánta, hogy akkor némán tűrte a „másik oldal rágalmait”. Sokaknak nem volt ínyére „az itt folyó cirkusz”, a gyerekeknek nem tetszett, ahogy egyikőjük fogalmazta, „úgy mutogatnak bennünket, mintha ketrecben lennénk”.

Gidáné Orsós Erzsébet szerint az intézmény kiebrudalt tanárai nem törődtek bele a helyzetbe, továbbra is „szervezkednek”. Egy közeli vendéglátóhelyen szoktak találkozni, és internetes fórumon is eszmét cserélnek. Mindazonáltal az új igazgató a jövőbe tekint, nem akar a múlttal foglalkozni: „Én nem polgárjogi harcosokat akarok képezni, hanem gyerekeket nevelni, tanítani.” Szerinte erre kellett volna tekintettel lenniük azoknak is, akik pedagógushoz méltatlan módon saját céljaik érdekében állították csatasorba, használták fel a gimnazistákat.

Alapítványi oldalról

Kompromisszumot javasolt a Gandhi gimnázium kuratóriumának elnöke, aki támogatja az iskolát fenntartó közalapítvány megszűnését. Várnai Márton azt szeretné, ha az alapítók kiegészítenék a 9-ről 4 fősre csökkent, így működésképtelen kuratóriumot, de erre már nem lát sok esélyt. Ebben az esetben a testület dönthetne az alapítvány vagyonáról és megszüntethetné a közalapítványt. Várnai szerint így az intézmény működését amúgy is finanszírozó államhoz kerülne az iskola. A kuratórium elnöke szerint ugyanis nem ők, hanem a 24 tagú alapítói közösség a gátja az iskola működésének.

Kajtárné Botár Borbála miniszteri főtanácsadó a magyar államot képviseli az alapítók sorában. „Azt tudni kell – nyilatkozta –, hogy bár a Gandhi alapítványi iskola, működtetésének több mint 90 százalékát az állam fedezi. Ennek ellenére nem olyan egyszerű állami kézbe adni, mint azt Várnai gondolja. Az biztos, hogy a kialakult kényszerhelyzetben nem lehet mást tenni, mint felkérni a Baranya Megyei Ügyészséget, próbálja meg visszaállítani a működőképességet úgy, hogy megkérik a két alapítót, adják aláírásukat ahhoz, hogy az új kuratórium működhessék. Amennyiben ez is eredménytelen, akkor a bírósághoz fordulhatnak az érdekeltek, hogy szüntesse meg a közalapítványt.

Várnai Márton lapunkkal közölte, hogy jelenleg is fennáll az exlex (törvényen kívüli) állapot, aminek a végére végső soron a közalapítványok 2011. december 11-i törvényi megszüntetése tehet pontot. Elmondása szerint a pécsi irodában főállásban dolgozó titkárnő és a könyvelő kap fix fizetést a közalapítványtól. A kurátorok, így az ő tiszteletdíját firtató kérdésünkre nem kívánt válaszolni. „Nem voltam büntetve” – jelentette ki Várnai Márton, amikor azon értesülésünkkel szembesítettük, miszerint korábban folyt ellene büntetőeljárás.

„Itt minden értünk van”

– Bennünket egyik oldal se akart a maga pártjára állítani. A diákok nyugtalanok voltak, mert nem kaptunk az igazgatóválasztás körülményeiről semmiféle tájékoztatást – mondja a tavalyi diákönkormányzati elnök, az idén érettségiző Kalányos Richárd, aki a sztrájk egyik szervezője volt. – Mi úgy tudtuk, jogunk van sztrájkolni. A diákönkormányzat vezetőjeként kötelességem volt, hogy biztosítsam, aki részt akar venni, ott lehessen. És lépjek közbe, ha sérülnek a jogok. A sztrájk oka elsősorban az volt, hogy nem tudtuk, mi lesz velünk. Attól féltünk, hogy meg fog szűnni a Gandhi. Nekünk nem az új igazgatóval volt bajunk. Ahogy a régivel sem. Erika néni (Csovcsics Erika korábbi igazgató – T. J.) is azt mondta, hogy nem az a fontos, hogy ki az igazgató, hanem hogy a tanulásra koncentráljunk. Mindkettőjük pályázatában voltak jó és nekünk kevésbé tetsző dolgok – folytatja Richárd, aki az orvosira készül, s elmondása szerint ehhez az iskolától minden segítséget megkap. Délutánonként egy biológia szakos tanár foglalkozik vele, kifejezetten a felvételi kérdésekre koncentrálva. Még a nyári egyetemi felkészítő tábor költségét is finanszírozta a Gandhi. A 19 éves ambiciózus fiatalember már az általánosban elhatározta, hogy orvos lesz. – Pamukon élünk nagycsaládban, ha nem ide jelentkezem, ahol mindenben támogatnak, ahol a tanulmányaim nem kerülnek pénzbe, akkor aligha készülhetnék most az egyetemre.

A diákönkormányzat jelenlegi elnöke, a tizenegyedikes Czene Alexandra szerint az volt a baj, hogy a kuratórium által megválasztott igazgatóról keveset tudtak, mert nem mondott semmit magáról, a terveiről. Sokan nem is ismerték, mert csak egy éve tanított rendszeresen a gimnáziumban.

– Nem tudtuk, mi Erzsi néni álláspontja. Minket nem tartottak méltónak arra a kuratórium részéről se, hogy normálisan tájékoztassanak. – A 18 éves berzencei lány, aki még nem döntötte el, jogásznak vagy tanárnak szeretne-e tanulni, azt mondja, hogy ugyanakkor megérett a helyzet, hogy egy roma igazgató vezessen egy magát cigánynak hirdető gimnáziumot. – A szüleink azért küldtek bennünket ide, hogy az előmenetelünket biztosítsák, közben meg káosz van a legfelsőbb szinten. Tudomásul kellene venniük a rólunk döntőknek, hogy itt minden értünk és miattunk van.

A diákönkormányzat elnökének okos szavait nem ártana, ha végre megszívlelnék a saját fontosságuk tudatával eltelt alapítók és kurátorok is.

Tódor János

Képeink a Gandhi gimnáziumban készültek, de nem a riportban szereplőket ábrázolják

Fotók: Váraljai Szandra