Műút Könyvkritika

Nagyon sok tyúk

Bódi Margó: Az én ízvilágom

Bódi Guszti Produkciós Iroda Kft.

2009, 161 oldal, 3999 Ft

Celebnek lenni nem könnyű: ezen a pályán csak akkor lehet tartósan megmaradni, ha hetente-havonta friss „hírekkel” árasztjuk el a bulvárlapok olvasóit és a kereskedelmi csatornák nézőit. Akad, aki könnyű tollú újságírók kezébe helyezi sorsát, más maga gyűjti csokorba élete érdekesebb/szaftosabb eseményeit, s van, akinek megspórolják a munkát a rajongók. A bodiguszti.lap.hu weboldal látogatói például megtudhatják, hogy mi minden történt az utóbbi két évben a Nagyecsedi Fekete Szemek tagjaival; Guszti szívrohamot kapott, Margó szakadékba ugrott, Csabi új étkészletet vett a vendégek kedvéért. A mesterségesen gerjesztett népszerűséget ezután nem árt aprópénzre váltani: ha már a gazdasági válság miatt úgyis nehéz mulatós roma CD-lemezeket eladni, akkor szakácskönyvet kell írni. Hiszen enni mindig fognak az emberek, Bódi Margót pedig egy seregnyi tévénéző látta főzni a Hal a tortán című műsorban.

S bár Bódi szakácskönyve kapcsolódik a „fellebbentem a fátylat magánéletemről”-típusú munkákhoz – elolvashatjuk például a három évtizeddel ezelőtti leányszöktetés igaz történetét, megismerhetjük a negyedik unoka nevét –, ennél jóval többet is nyújt. Egyrészt tradicionális nemi szerepeken nyugvó életfilozófiát: „a nő az otthonteremtő hűség”, „egy férfi pedig legyen férfi, hordja ő a nadrágot”, de főként persze recepteket – egy „meseszerű” történetvázzal, amelyben az alig tízéves kislánytól eljutunk a beérkezett családanyáig. A kezdőponton hősünket gonosz mostohaanyja arra kényszeríti, hogy míg a többiek játszanak, addig ő kis ládára állva, sűrű könnyhullatás közepette tésztát gyúrjon, s megtudjuk, hogy olyan szegény volt, hogy karácsonyfájára szaloncukor helyett csak csokipapírba csomagolt krumpli kerülhetett. A szakácskönyvet viszont már egy olyan jómódú asszony írta, akinek fája roskadozik a cukorkáktól, s aki családját minimum ötfogásos karácsonyi vacsorával várja (a süteményeket nem számítva a menü halászléből, sült halból, szabolcsi töltött káposztából, toroskáposztából és marhapörköltből áll). Emellett megismerkedhetünk a nagyecsedi görög katolikus romák húsvéti hagyományaival, továbbá az ünnephez kapcsolódó, asszonyok közötti versengéssel is: „ilyenkor az volt az igazán fontos, hogy kinek milyen bőséges az asztala, hiszen lényeges volt, hogy a ház roskadásig tele legyen étellel, mert a locsolók elvitték az ünnepi asztal hírét a többi házhoz is”. S valóban, a hátsó borítón látható asztalon olyan mennyiségű ételt pakoltak egymás mellé/fölé, hogy egy érzékeny gyomrú ember már a látványától rosszul lehet. Ezt az érzést csak felerősíti az a megoldás, hogy az egyes ételcsoportok fényképei nemcsak az adott receptnél, hanem afféle képes tartalomjegyzékként, egymás mellett is szerepelnek; hiába jók Csibi Szilvia fotói, ha az alapvetően pörköltalapú ételek vöröse, a tocsogós falatok tömege inkább elriasztja a főzőcskézni vágyókat.

A tocsogósság azonban nem valódi: Bódi ugyanis nem zsírral, hanem olajjal főz. A hat-nyolc személynek bőven elegendő, a jól tagolt recepteket akár egy kezdő háziasszony is elkészítheti, sőt, néhány praktikus, a szakácskönyvekben általában nem szereplő ötlettel is gazdagabb lehet (pl. a túrós tésztára előbb a tejföl kerül, aztán a túró, mivel az utóbbi így jobban megtapad a tésztán).

A kezdőknek hasznos az egyszerűsítés – a vadasnál kimarad az egy-két napos pácolás, s a ludaskásához sem kell árpagyöngy és libanyak –, a haladók megpróbálkozhatnak a tésztagyúrással (hasogatott tészta), húsos-májas batyuk hajtogatásával, a legbátrabbak pedig a fotósorozat alapján belevághatnak a fonott kalács elkészítésébe.

Az ételek többsége az úgynevezett nehéz magyar konyhát képviseli – leginkább a falusi lakodalmakról ismerős, többrétegű és gejl sütemények ilyenek –, de találkozhatunk pár szabolcsi specialitással, a sárga túróval vagy az édeskáposztából készült töltött káposztával. A levesek és a főételek majdnem fele baromfiból (csirkéből, kakasból, de főként tyúkból) készült. Míg egy tyúkhúsleves vagy egy lecsós csirkepörkölt esetében ez magától értetődő, mindenképpen meglepő, ha a tyúk nem főzés közben alkalmazott ízfokozóként, hanem teljes értékű összetevőként szerepel olyan ételek közt is, mint a töltött káposzta gazdagon vagy a töltött paprika. Lehet, hogy húst hússal enni maga az élő tradíció, de azért Bódi Margó szakácskönyvét jó szívvel inkább a nagyétkűeknek ajánlom. Esetleg azoknak, akiknek udvarán nagyon sok levágásra érett tyúk kotkodácsol.

Dékei Kriszta