Műút Kiállításkritika

Hitek, gyermekek

Egy képzőművészeti alkotás igen sokféle helyen lehet – utcán, kocsmában, kiállítóteremben, múzeumban, tájházban, középületben, magánlakásban és templomban –, de ahhoz, hogy műtárgyként tekintsünk rá, sokszor igen nehéz kiszakadni az adott kontextusból. A Kesztyűgyár Közösségi Házban megrendezett egyhetes kiállítást éppen egy olyan pillanatban sikerült megtekintenem, amikor a teremben felismerhetően jómódú, felső-középosztálybeli kismamák számára sajátos baba-mama börzét tartottak. Volt biopelenka, a mára már ódivatú kengurut felváltó színes indiai hordozókendő, rugdalódzó és bio bébiétel a kicsiknek, továbbá alakjavító tornát tartalmazó hangkazetták, rettentően egészséges ételreceptek és jógaoktatást reklámozó szórólapok az anyukáknak. Az egészséges életmód, a biovallás elkötelezett hívei mögött/mellett/takarásában pedig egy, a hithez és valláshoz jóval hagyományosabb módon kötődő világ lenyomata bújt meg: a kilenc roma művész szakrális munkáit bemutató tárlat. Amennyiben azonban a 2009-ben harmadik alkalommal megrendezett Szakrális Művészetek Hete programsorozat keretében jegyzett kiállítás címére gondolunk – Keresd az Istent, kisdedet találsz –, nem történt más, mint hogy a világias és a transzcendens hitvilág néhány pillanatra egybeforrt a Gyermek személyében. De csodáról nem beszélhetünk, hisz az adagonként ezer forintos (!) biotökfőzelék árnyékában finoman szólva kissé disszonáns a megszenvedett szegénység illata.

Mivel a zavaró körülmények miatt lemérhetetlen volt, hogy az egyes művészeknek milyen a viszonyuk a szakrálishoz (azaz a természetfelettihez), hogy mélyen megélt hitük mennyire sugárzik át a műveken, a figyelem szükségszerűen csak mint műtárgyakra, a „valóság” vagy a transzcendens tematika leképezésének mikéntjére irányulhatott. Ebből a szempontból talán a legérdekesebb Botos Flórián két rajza. Itt az alakok körvonala, a tér mélysége, a testek térbelisége bibliai szövegekből (például – képünkön – Máté evangéliuma 15. 4-7.) áll össze. A kihagyásokból, a betűk és szavak tömörítéséből fonódik össze a kép világa, finoman felvillantva a szöveg és a szövet szó etimológiai rokonságát. Bár a betűkből kialakuló képtípusnak van kultúrtörténeti előzménye, Botos munkája annyiban más, hogy nála a kétnézetű kép nem öncélú szemfényvesztés vagy optikai trükk, hanem a Szentírás szellemének megidézése (az Ige testté lett). A vallásos ikonográfia átiratán alapul Csányi János apostolsorozata. A megszokott, ókori típusú öltözetet és egy-egy felismerhető attribútumot viselő alakok itt új elemekkel gazdagodnak. Például Szent Péterhez nemcsak a kősziklán álló templom („terád építem egyházamat”), a kulcscsomó („neked adom a Mennyek országának kulcsait”) és a kakas („mire a kakas megszólal, háromszor fogsz megtagadni engem”) tartozik, hanem a háttérben egy halászó alak is. A halfogás jelenete – amely több tanítvány foglalkozásán túl egyértelműen a hittérítésre utal, hisz Jézus tanítványait az „emberek halászává” tette – több esetben is hangsúlyosan megjelenik, akárcsak az apostolok feje felett lebegő fehér galamb, a szentlélek szimbóluma. Csányi szokatlan módon nem vetette ki az árulót a tanítványok köréből, és Iskarióti Júdásnak is külön festményt szentelt (bűnös nélkül nincs bűntelenség, bűnbánat nélkül nincs megbocsátás?). E képen jól felismerhető Csányi narratív képi nyelve: a háttérben feltűnő irattekercs jelzi, hogy Jézus által kiválasztott személyről van szó, a kép jobb szélén, egy kiszáradt fán lógó akasztott ember a végpontot, Júdás halálát mutatja, az előtérben a pénzeszacskóból kiömlő négy ezüstpénz az árulásért kapott összeget jeleníti meg, míg végül a Júdás hajából csorgó vér az áruló súlyos meghasonlottságára,

vívódásaira, voltaképpeni áldozathozatalára utal. Fontos kép, hiszen nem az ördögien gonosz démont, hanem az esendő embert mutatja fel.

A legtöbb kiállított mű azonban megmaradt a keresztény hit pozitív oldalánál, a minden évben megújuló reménynél, melyet a kisded születése közvetít az emberek felé (Kosztics László, Ráczné Kalányos Gyöngyi, Csámpai Rozi, Bada Márta). Nagyné Horváth Judit festményének középpontjában a gyermekét szoptató Madonna jelenik meg. A mandalaformába sűrített ikonkép alatt festői tájrészlet látható: vándorló cigánycsalád (köztük egy terhes nő és két kisgyerek)

halad egy szebb, jobb jövő felé. Talán nem hiába, hisz útjukat nemcsak a kis Jézus, hanem röpködő angyalkák is vigyázzák.

Dékei Kriszta