Műút Filmkritika

Törököt fogott

Mercedes Stalenhoef megfogta az isten lábát. A holland rendezőnő Romániában megismert egy 17 éves cigány lányt, Carment – valójában Ionelának hívják, de ezt túl közönségesnek érezte, s inkább egy spanyol szappanoperából választott magának nevet –, s így jutott el a lány isten háta mögötti falujába, Glodba. A színroma település kicsi, szegény és lepusztult, nincs vezetékes víz, se munka, se szórakozási lehetőség. A falu erős embere, „kenyéradója” nem más, mint Carmen apja: ő irányítja a polgármestert, övé a fémhulladékgyűjtő telep, ami nyújt némi filléres keresetet az embereknek, amelyet aztán a szintén az ő tulajdonában lévő boltban és kocsmában költenek el.

A kocsma és a bolt a falu két legfontosabb intézménye és a film központi helyszíne, de a helyi viszonyokat megvilágító, lényegi információk mintegy véletlenül, elszórtan bukkannak fel a 85 perces filmidő során, és az összerakásukhoz elkel némi előzetes ismeret. Az alkotók érdekes módon nem akadnak fenn ezen a rezsimen egy európai uniós országban; besorolják az olyan egzotikus helyi sajátságok közé, mint a falu bolondja, az alkoholisták „felülreprezentáltsága” vagy az emberek látványos fogsora, amin – kusturicás reminiszcenciákat ébresztve – élvezettel időz el a kamera. Nem is lenne ezzel különösebb baj, ha a film megmaradhatott volna az eredeti keretek között: egy fiatal lány portréjánál, aki romantikus álmokat dédelgetve elvágyódik a szülőfaluja sivár világából.

Ahová egyszer csak berobban Borat és egy hollywoodi film stábja. Hogy Mercedes Stalenhoefot mennyire csak Carmen érdekelte, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy amikor értesült a lánytól (akivel rendszeresen tartotta a kapcsolatot telefonon) a forgatócsoport érkezéséről, nem rohant azonnal a faluba, hiszen Carmen nem szerepelt a filmben. A forgatás csodája nem tarthatott tovább három napnál, és a néhány eurós statiszta keresménnyel együtt – amin lehet szörnyülködni meg élcelődni, de egy hótszegény embernek ez is pénz – hamar feledésbe merült volna, ha nincs a médiafelhajtás, ami már a Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika 2006-os bemutatója előtt megindult, hogy a film elsöprő nemzetközi sikere nyomán az egekbe szökjön. Értelemszerűen Kazahsztánban volt leghangosabb a hörgés, de voltak botrányok Amerikában és Romániában is. A Borat nemcsak rendkívül mulatságos, de éles fényt vet az előítéletek „más szemében a szálkát, magunkéban a gerendát sem” természetére: a kelet-európaiak felhőtlenül kacagtak a nyugat mégoly túlzó kritikáján, amelyet mélységesen igaznak éreztek, hiszen a saját előítéleteikre ismertek benne, de halálra sértődtek a rájuk vonatkozó sztereotípiákon, és viszont. (A Borat esetében Közép-Európa – s benne Ausztria – lehetett a nyugatiakon és keletieken egyaránt nevető harmadik, hogy aztán a Brünótól legörbüljön az osztrákok szája.) Románia ugyan nem vált bírálat tárgyává a filmben, de elég volt az is, hogy elterjedjen: Borat kazah szülőfalujaként egy román települést mutattak be. Glodot megszállta a sajtó, s a hírverés oda vonzotta az ügyvédeket is, akik pénzt és karrierlehetőséget reméltek az esettől.

Mercedes Stalenhoef szerény dokumentumfilmnek indult vállalkozása egyszeriben nemzetközi figyelmet keltett, a finanszírozásba beszállt a BBC, a Carmen esete Borattal Oscar-jelölést kapott… Hol vagyunk már a tizenéves lány történetétől, akit elbűvöl a szappanoperák álomvilága, de végül otthon marad, és férjhez megy egy helybeli fiúhoz? A visszatérő rendezőt egy sokmilliós kártérítéssel beetetett és felbolydult falu fogadta: az emberek nem engedik filmezni magukat, vagy pénzt akarnak érte, Carmen köztiszteletnek örvendett családját gyanakvás és gyűlölet övezi (a nép úgy hiszi, és nem is alaptalanul, hogy valamilyen különalku keretében kibrusztoltak maguknak némi pénzt a filmben magzatelhajtóként ábrázolt nagypapa nevében), az ügyvédek elérhetetlenek… Stalenhoef nem teheti meg, hogy ne reflektáljon a fejleményekre, de akkor az már egy másik – vagy egy radikálisan újragondolt – film lenne. A röghöz kötött, nyelvet nem beszélő falusiakkal ellentétben ő utánajárhatna a történteknek, megszólaltathatná az ügyvédeket vagy akár Sacha Baron Cohent is, de nem teszi. Fogalmunk sincs, miért: nem érdekli az egész, vagy kiderült, hogy a hétpróbás hollywoodi jogászok jó előre olyan szerződést írattak alá az emberekkel, amely kizárja a további pereskedést.

Bármi áll is a háttérben, a Carmen esete Borattal túl sokat ígér és keveset ad. A rendező nem igazán tud mit kezdeni a megváltozott helyzettel, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az isten lába helyett törököt fogott Gloddal.

Bori Erzsébet

Fotók: PVH Film