Útkeresés Dokumentum

Javaslat

Önkéntes regisztráción alapuló, esélykiegyenlítő foglalkoztatáspolitikai program beindítására a leghátrányosabb helyzetű vidéki térségek roma lakosságának felzárkóztatása érdekében

Bevezető gondolatok

A rendszerváltást kísérő gazdasági válság, piacvesztés, szerkezetátalakítás következtében drámai módon csökkent a roma lakosság foglalkoztatási rátája. Körükben a munkanélküliség mutatója a lakossági átlag hétszeresét is meghaladja, különösen azokon a vidéki településeken, ahol amúgy is kevés a munka, nehéz a megélhetés.

Egyes régiókban a nyomor és társadalmi hatásai (bűnözés terjedése, közbiztonság romlása, gyermekéhezés, járványveszély, a társadalmi béke és szolidaritás megbomlása) már a társadalmi tűrőképesség határait feszegetik. Ebben a folyamatban a mélyszegénységtől sújtott roma lakosság bűnbakszerepben találta magát. A szélsőjobboldali, parlamenten kívüli pártok, csoportok, félkatonai szervezetek csak olajat öntenek a tűzre.

A meghatározó politikai pártok, társadalmi erők gyengesége, tétlensége teret engedett e folyamatok felerősödésének, ami már az egész nemzet békéjét, nyugalmát veszélyezteti. A folyamatokba való beavatkozás, a társadalmi béke, a jogállami feltételek megteremtése, az esélykiegyenlítés, a társadalmi szolidaritás megerősítésére, kinyilvánítására hozandó intézkedések megtétele immár nem tűr halasztást, és mindannyiunk felelőssége.

Mik azok a történelmi okok, amelyek a jelenlegi helyzetet kiváltották?

1. A romák meghatározó csoportjai az elmúlt 250 évben döntően vagyontalan alávetett csoportként a falvak szélén, kiszolgáltatott zárványhelyzetben éltek.

2. A múlt század ötvenes éveitől a nagyipar és a modernizálódó mezőgazdaság bérmunkásszükséglete elérte a cigány közösségeket is, romák tömegei kerültek segédmunkásként az építőiparba, a nagyiparba (bányászként, kohászként, szállítómunkásként stb.), elsősorban ingázóként, munkásszállások lakóiként. Jövedelmük alacsony szinten létbiztonságot adott, sokan hitelek segítségével (általában az átlagnál gyengébb minőségű) házat is építeni tudott magának kibocsátó falujában.

A hetvenes évektől az állami egalitárius ideológia és a közös bérmunkássors megtapasztalása a romák között is kialakította a jogegyenlőség igényét. Születő értelmiségük emancipációs mozgalma meghallgatásra talált körükben. A korábbi nyelvi, törzsi, kisközösségi identitási meghatározottságokat lassan felváltotta a közös magyarságtudat és mellette a közös cigányságtudat. A pártállam kezdetben nyíltan kényszerasszimilációs politikát folytatott, tiltva a romák nyelveit, kulturális örökségét, mesterségeik gyakorlását. A nyolcvanas években ez enyhült és helyébe a burkolt, de totális ellenőrzés igénye lépett (besúgóhálózat, a romák közösségeinek rendőri ellenőrzése). A szocializmus negyven éve alatt a cigányság hatalmas erőfeszítéseket tett oktatási, képzettségi hátrányainak ledolgozására, de ez döntően a tömeges analfabétizmustól a 8 általános elvégzéséig volt elegendő, miközben a társadalom korosztályos átlaga már a középfokú végzettség megszerzése, sőt a felsőfokú tanulmányok tömegessé válása felé haladt. Így az olló alig szűkült.

3. A rendszerváltás és az ezt kísérő gazdasági válság a romákat több szempontból érintette tragikusan. Zömmel elvesztek korábbi nehézipari, építőipari, mezőgazdasági munkahelyeik, bezártak a munkásszállások, megszűnt a különélési pótlék, a kedvezményes utazás, így visszakényszerültek falusi lakóhelyükre, amely még a korábbi, szerencsésebb foglalkoztatási periódusban sem tudott megélhetést biztosítani számukra. A romákat már korábban kihagyták a földosztásból, így kimaradtak a kárpótlásból is, ami a falusi új tulajdonmegosztás alapjait adta. Az ipari segédmunkás lét korábbi monokultúrája zömében megfosztotta őket azoktól a szükséges információs, hitelezési és kapcsolati tőkéktől, amelyek vállalkozási vagy munkavállalási lehetőségeket nyújtottak szerencsésebb helyzetű környezetüknek. Ezt súlyosbították a képzettségi hátrányok és a politikai érdekérvényesítés gyengesége, valamint a romákat kollektívan sújtó előítélet-rendszer. Az állami politika a nemzetiségi jogok törvényi garantálásával megerősítette a romák emancipációs tudatát, elvárásait, ugyanakkor a mindenkori pénzszűkére hivatkozva csak jelképes forrásokat biztosított a problémák kezelésére, így a romák többsége a mindenkori szociálpolitika kiszolgáltatottjává vált munkanélküli tartalékseregként. Ezt csak a feketemunka zsigerien kiszolgáltató lehetőségei enyhítették. A „lecsúszás” nemcsak a foglalkoztatottságban jelentkezett, hanem az élet számos területén. A lakhatásban a korábbi ingyenes vagy olcsó hosszú lejáratú hitelek piaci kamatozásúvá váltak, amelyek a munkanélküli család számára megfizethetetlenné lettek, hasonlóan az egyre dráguló közműdíjakhoz. Ez a lakhatás biztonságának elvesztéséhez vezetett, de a felújítás, karbantartás költségei is kitermelhetetlenné váltak nagy tömegek számára. A romák lakókörnyezete a tömeges mélyszegénység hatására szlö-mösödött. Az egészségügyben a gyógyszerre nem jutó források miatt mindennaposak a tragikus választások a gyógyszer, a fűtés vagy élelem szükségletei között.

A munkanélküliség és a nyomortelepi környezet számos mentális betegség és deviancia forrása. A létbizonytalanság és a változtatásra való tehetetlenség, a tulajdonnélküliség, a presztízshiány együttesen aláássa az önbecsülést, a hasznosság emberi tudatát és az öntevékenységet. A kiszolgáltatott nyomor letargiája újabb nemzedékek létét fenyegeti és ösztönzi ellene lázadásra az esélyek, kilátások nélkülieket. Roma családok tömegei kétségbeesetten keresik a kiutat, hatalmas erőfeszítéseket téve gyermekeik oktatásáért, jövőjéért, de még többen követhető minták híján és a letargia, bizonytalanság és korábbi keserű, kudarcos oktatási intézményi élményeik hatására erre sem látnak kiutat. Persze a roma gyermekek számára gyakran mindennapos élmény a minőségi oktatás lehetőségének elérhetetlensége is.

Ez tehát a helyzet és ezek az okok. Mit tehetünk a helyzet megváltoztatására? Először is meg kell szüntetnünk az ügyben a lázas semmittevést és a mellébeszélést. Másodszor, végre kellő forrásokkal, ellenőrizhetőséggel be kell avatkoznunk a tarthatatlan és igazságtalan, veszélyes viszonyok megszüntetéséért az esélyegyenlőség, a társadalom kohéziója és biztonsága érdekében. Nem dobhatjuk oda bűnbakként, társadalmi bajaink miatti áldozatként a hazai romákat. Nem hibáztathatjuk kizárólag az áldozatokat helyzetükért.

Hol kezdjük a feladatok megoldását?

Először az államon. A Magyar Köztársaság még mindig az ország legnagyobb munkáltatója, emellett a legnagyobb megrendelője is. Ugyanakkor az állami alkalmazottak között minimális arányban foglalkoztatnak romákat.

Ez különösen szembetűnő azokon a helyeken, ahol a legnagyobb a feszültség, a roma munkanélküliség és a nyomor. Nem tűrhető, hogy diszkriminációs vagy „kapcsolati tőkehiányos” okokból az állami foglalkoztatási körben számarányuknál jóval kevesebben találhatók romák (állami intézmények, vállalatok, közművek, önkormányzatok és intézményeik, állami megrendeléseken dolgozó vállalkozások).

A probléma kezelésére nincs más tényleges lehetőség, mint a kvótarendszer.

Jelen esetben azon a módon, hogy kötelező alkalmazási arányokat kell előírni a válságsújtotta régiókban, térségekben a foglalkoztatásra. Ez a kvóta javaslatom szerint a romák szociológiailag feltárt települési arányszámának minimum az 50 százaléka kell legyen a foglalkoztatóknál. Addig csak kivételesen, a helyi roma képviselet testületi határozatával lehet nem romát alkalmazni ilyen feladatok ellátására új alkalmazottként e területeken, amíg a kvóta be nem telik, vagy az esélykiegyenlítésre jelentkezettek el nem fogynak. (A szociológiai adatfelvétel 1994 óta jórészt készen áll, lásd Kertesi Gábor és Kézdy Gábor: A cigány népesség Magyarországon, Socio-typo, 1998.) Vita esetén közigazgatási szakértői egyeztetéssel lehet konszenzust találni.

A kisebbségi választási névjegyzékhez hasonlóan fel kell állítani a roma esélykiegyenlítési névjegyzéket. Erre a településen azok jelentkezhetnek regisztrálásra, akik a foglalkoztatás területén roma voltuk miatt hátrányban érzik magukat, esélykiegyenlítésben kívánnak részesülni, és erről írásban nyilatkoznak. Az így jelentkezőket a helyi kisebbségi testület (önkormányzat vagy civil szervezet) írásos nyilatkozatával testületileg ajánlja listára venni. A lista a munkáltatók részére nyilvános. Ehhez a jelentkezők nyilatkoznak adataik ilyetén kezeléséről. A jelen jogi környezetben semmi akadálya nincs, hogy a kisebbséghez tartozás adatait így használják.

A munkáltatók a kvótalistán szereplők közül választhatnak munkavállalókat a foglalkoztatásra. Szaktudást igénylő feladatnál a listáról lehet képzésre irányítani munkavállalókat, és a képzés befejezéséig ideiglenesen, meghatározott ideig lehet mást alkalmazni helyette.

Állami kedvezményben részesülő beruházók esetében a kedvezmény feltétele az esélyegyenlőségi terv készítése és a kvóta alkalmazása a foglalkoztatásnál. Ezt az államnak, önkormányzatnak szerződésben kötelező rögzíteni. Hasonlóan a közbeszerzésben résztvevőknél.

Ez lenne az első komoly lépés az esélykiegyenlítés irányába. A másik feladat az európai uniós komplex fejlesztési források felhasználásánál a kohéziós, esélykiegyenlítő projektek, projektrészek támogatása szintén kvóták segítségével. Itt a kistérségi roma lakossági arány 50 százaléka lenne a kvótaminimum, amely szerint a forrás ilyen arányban roma integrációs célokra juttatandó. Ezt a kisebbségi testületek és a pályáztatók folyamatosan ellenőriznék a leghátrányosabb térségekben. Projektek hiányában a pályáztató roma települési, településrészi komplex rehabilitációs pályázatot írhatna ki a forrásokra a lebonyolító, tervező szervezetek számára nyitottan, amelyben távlatos megoldást kell kidolgozni és végrehajtani a roma településrész lakhatási, foglalkoztatási, művelődési, infrastrukturális problémáinak együttes megoldása érdekében.

Az oktatási diszkrimináció ellen

Szakmai javaslataink vannak a roma oktatási diszkrimináció felszámolása és minőségének radikális javítása érdekében. Ennek lényege, hogy a kisebbségi szervezet vagy önkormányzat tanfelügyelői minőségellenőrző szolgáltatást igényelhetne diszkriminációs esetben, ha az iskola nem nyújt roma diákjainak minőségi oktatást, illetve a roma fél ezt feltételezi. Minőséghiány észlelése esetén a kisebbségi önkormányzat megállapodna a pedagógussal és a szülővel a felzárkóztatási célról és a következő félév elvárt tudásszintjéről. Ennek eléréséhez esélykiegyenlítési utalványt ad a pedagógusnak a következő eredménymérés sikere esetén. Az utalványt a pedagógus válthatja be, és a költségvetés finanszírozza. Ismételt sikertelen felzárkóztatás esetén viszont a pedagógus köteles szakmai vizsgát tenni a pályán maradása érdekében, illetve előmenetelében visszaminősítik.

Elkerülhetetlen a roma kisebbséghez tartozók egyéni és kollektív emberi méltóságának fokozottabb védelme a médiák területén. Ehhez garanciális szabályozások és kellő szankciók szükségesek a jogalkotásban. Ez is feltétele a társadalmi közmegegyezésnek a politikai szféra meghatározó csoportjainak, intézményeinek, pártjainak konszenzusa mellett.

dr. Bársony János,

Phralipe delegált – RIMB szakértő