Útravaló Mese

Erdős Lajos
A cigány, aki becsapta a sárkányt

Volt egyszer, nagyon régen, volt egy cigány. Oszt a cigánynak borzasztó rengeteg gyermeke volt. Hát ő elindult az erődre összevissza fát szedegetni, meg oszt mikor mit tudott, ugye ilyen vad bogyókat vinni a pulyáknak, hogy tudjanak enni. Oszt hát a cigány egyszer összetalálkozott a tizenkét fejű sárkánnyal. Azt mondja neki a sárkány:

– Na most cigány, mit csináljak veled? Egyelek meg? Nagyon éhes vagyok! Vagy most te mondd meg, mit csináljak veled!

Azt mondja neki a cigány:

– Ide hallgass! Egyél meg! Nem lakol jól velem! Jobb lesz – azt mondja –, hogyha társak leszünk. Nézd meg, hogy nem fizettél rá.

– Jól van, cigány – azt mondja –, de mit fogol tudni olyat csinálni, amit én nem tudok csinálni?

– Majd meglátjuk! – azt mondja.

Ahogy bemennek az erdőbe együtt, a cigány felül a sárkánynak a hátára, a sárkány vitte a cigányt. Majd elütöttek egy bivalyt az erdőbe. Megnyúzták, a sárkány a húsát elvitte a kunyhóhoz, csináltak egy kunyhót. Azt mondja neki, a cigánynak a sárkány:

– Na cigány, most megyek vízért a kúthoz.

– Hát eriggy! – aszondja

Viszi a nagy bivalybűrt, megmeri a sárkány vizzel, elviszi a bivalybűr vizet, hát ugye, a rengeteg húst mossák, takarítják, teszik oda főzni, jó lakomát csinálnak. De bizony az egyik bivalybűr víz elfogyott. Azt mondja a sárkány:

– Cigány, minden feles! Most te mensz vízért.

– Rendben van – azt mondja a cigány –, megyek vízért.

Felvette a cigány, alig bírta a bűrt magába, nyögött alatta. Felvette a cigány a bűrt, meg az ásót. Elmegyen, valahogy elcipelte, alig bírta elvinni a kútig a bűrt.

Lelöki a bűrt a cigány a kútnál. Hozzáfogja ásni különfele a kutat. Ássa körül, de már két jó nyomot lement körül a kúton. Nem győzte otthon várni a sárkány a cigányt. Megyen már megnézni, hogy mit csinál ez a cigány, nem hozza még a vizet. Mikor odaér a kúthoz, lássa, a cigány ássa körülfele. Aszondja neki:

– Hát mit csinálsz, te cigány?

– Mit csinálok – aszondja –, hát mit gondolsz? Hogy én fogok neked ebbe a semmiségbe állandóan vizér járni? Körülásom az összes kutat, viszem neked – azt mondja.

– Jaj, ne csináld, cigány! Inkább viszek én! – azt mondja a sárkány. Azt mondja a sárkány neki, telimerítette a sárkány a bivalybűrt vízzel:

– Na, ülj fel cigány! – elvitte.

Elment. Amikor elvitte a vizet, letette, odakészítették. Na de mos már főni kén neki. Ahogy tanakodnak, beszélgetnek, egyszer csak azt mondja a sárkány a cigánynak:

– Te cigány! Hát tűzrevaló is kéne, hát mivel rakunk tüzet?

– Igen, hát eriggy, hozzál!

Elmegy a sárkány, kihúz egy szálfát a tűrűl, elhozza. Hát de elégett a fa. Egyszer csak azt mondja a sárkány a cigánynak:

– Eriggy most már te fáért. Hozzál egy szálfát, mert mire elég, akkorára itt legyél.

Elmegy a cigány az erdő szélihez, jó fiatal fákrúl húzza lefelé a bűrt, a háncsot. Ahogy húzgálja lefelé, fonja összefelé. De már sokáig volt a cigány. Egyszer csak a sárkány megunta. Mán megyek, megnézem ezt a cigányt. Hát hozzákötötte a fához azt a háncsot, oszt fonta körülfele. Azt mondja neki a sárkány, mikor odaér:

– Hát mit csinálsz, te cigány? Hát hun vagy ilyen sokáig?

– Hun vagyok? – aszondja. – Mit gondolsz, járkálok neked egy szálfával? Körülfonom az erdőt – aszondja –, körülkötöm, oszt elviszem egyszerre.

– Nehogy kiráncigáld esztet – azt mondja –, inkább viszek én! Hagyjad már!

Kihúzott egy szálfát:

– Na, ülj fel a végire – azt mondja –, gyere, menjünk!

Elmentek. Mikor elmentek, kifőzték a bivalyhúst, jóllaktak, jó lakomát csináltak. Azt mondja a cigány:

– Ide figyelj! Gyere most már, nézd meg az én lakásomat!

Hát aztán elment a sárkány, megnézni a lakását. Hát a szemétdombra kihányták a... babnak mondták az aranyat, ilyen kis apró kocka aranyakat, a cigány azt hitte, hogy bab, főzték egy darabig, oszt kiöntötték a szemetesbe. Mikor a sárkány odamegy, hát látja, hogy fénylik, gyönyörűszép, hát ugye a sárkány ösmerte, hogy arany. Azt mondja neki:

– Te cigány, hát – azt mondja – kiöntötted az aranyat?

– Ne beszélj már – azt mondja –, hát ez arany vóna?

– Bizony arany ez, cigány! – azt mondja. – Rögtön szedd össze.

– Ugyan – azt mondja –, gyere már, nézd meg – azt mondja – a gyermekeimet.

Ő meg előre bement, oszt a pulyáknak azt mondta – hát biztos vótak annyian, mit a rostán a lyuk, még lehet, eggyel többen is –, a pulyáknak azt mondta, hogy:

– Mikor bejön a sárkány, nyitná kifele az ajtót, hogy nyúlna befele, annyi fejével be se tud bújni, mondjátok, hogy „Apám, sárkányhúst eszek! Apám, sárkányhúst eszek!” Oszt másszatok ráfele.

Megijedt a sárkány a rengeteg cigány pulyátul, hogy mondták, hogy „Sárkányhúst eszek, sárkányhúst eszek!” A sárkány megindult befele az erdőbe, még a közepinél is jobban bement, úgy megijedt a cigány pulyáktul a sárkány.

Elment, nem is látták többet soha, úgy elijesztette a sárkányt a cigány. Így aztán mai napig is élnek, ha meg nem haltak.

Görög-Karády Veronika: Erdős Lajos mesei világa és meséi
L'Harmattan – Nyitott Könyv Kiadó, Budapest, 2009