Műút Kiállításkritika

Képek kicsiknek

Tóth Olivér: Az aranykalitka álmai
Bar Ladino, Bp. VII., Dob u. 53.
2009. augusztus 27.–szeptember 10.

Aki nem látta a tárlatot, azt könnyen félrevezetheti a kiállítás címében szereplő tárgy szimbolikus jelentése. Az aranykalitka olyan börtön képét villantja fel, melyben a rabnak (az énekes madárnak vagy a fiatal lánynak) mindene megvan, de lehatárolt világát nem hagyhatja el. A csillogó minitömlöc a mindenáron birtokolni akaró szeretet fojtogató ölelését, a szabadulás lehetetlenségét példázza – de a képek közül csak egyetlen utal a fogságba esettek elemi szabadságvágyára (Elvágyódás), s a kiállított művek képi világa is mentes a melankolikus vagy szomorkás hangulattól.

A rajzok sokkal inkább kedves mesevilágot idéznek fel – s valóban, maga az aranykalitka motívuma is igen gyakran bukkan fel az európai mesékben (néha a hősnek el kell lopnia, néha viszont megérintenie sem szabad). Tóth Olivér művei nem létező mesék illusztrációi, hanem a szabad, csapongó képzelet kivetülései – stílusa pedig a gyermekrajzok világából táplálkozik (na meg a katalán Joan Miró képeiből, elsősorban a szürrealista mester korai, 1924–28 közötti korszakából). Ilyen elem a térbeliség és perspektíva mellőzése, az egy-két kontúrvonallal felskiccelt alakok vagy a felületek egynemű kiszínezése. Például az Álom című munkáján a kígyóként megtekeredő tér közepén egy apró bolygón két kis pálcikaemberke, egy kisfiú és egy kislány fordul egymás felé. Szabadon lebegnek a kozmoszban, elválva a valóságtól, melyre csupán egy stilizált nap és a képmező szélén „szétterített” vonalhálózat emlékeztet. A dekoratív, hol aprólékos, hol nagyvonalú vonalrajz (utóbbi leginkább a fénylő Szív-sorozaton fedezhető fel) kanyargása, lüktetése és hullámzása, továbbá az ezekből váratlanul kialakuló alakok és formák könynyedsége élteti a képeket – és természetesen a vidám színek. A művekből szeretet, öröm és felszabadultság árad (De jó élni – olvasható az egyik kép alatt), s ez még akkor is így van, ha a képcímek valamilyen problémára vagy sérelemre utalnak (Őrültnek tartanak).

A több mint húsz kiállított mű alapján úgy tűnik, hogy Tóth Olivér igazi terepe a mesekönyv-illusztráció lehetne. A motívumok (béka és szivárvány, lebegő terek, képzeletbeli világok) már készen állnak, a képi megoldások tiszták és nagyvonalúak – igenis, szükség van vidám és kedves ellenpontokra a mindent elárasztó vizuális szeméttel szemben. Én például nagyon kíváncsi lennék, hogy mi fog történni azzal a kislánynyal a Mi leszek, ha nagy leszek című képen, és merre lépnek tovább a Hagyd az eszed apró alakjai. Mert legbelül valamit szeretnék megőrizni a gyerekkorból.

Dékei Kriszta