Útkereszteződés Interjú

Szenvedélyes lendület
A perpignani Kaloomé együttes

A rumba gitana, vagyis a „katalán” jelzővel is emlegetett cigány rumba elsősorban Északkelet-Spanyolországban és Dél-Franciaországban terjedt el fokozatosan, nagyjából a múlt század negyvenes éveitől. Legjellemzőbb sajátossága talán, hogy a gitárt ritmus-, sőt ütőhangszerként is használják, a dallamvilágban és az énekstílusban pedig a flamenco elemeit lehet fölismerni. Jó ideje már, hogy a Gipsy Kings együttes világszerte ismertté tette ezt a zenei irányzatot – nem kevéssé slágeresítve. A dél-franciaországi Kaloomé zenéje is ezekből a gyökerekből fejlődött ki, de már messzire, ráadásul többféle irányba elágazott. Tavasszal jelent meg a második lemezük, De otro color (Más színben) címmel.

Augusztus 15-i fellépésük a Sziget Roma Sátrában változatos, izgalmas, kifinomultságával néha kifejezetten meglepő élményt nyújtott, itt-ott dzsesszes vagy akár klasszikus zenei elemeket is magába foglalt, miközben megőrizte a cigány rumba feszült és szenvedélyes lendületét, amit Sabrina Romero flamencotánca teljesített ki. A zenekar tagjai összeszokott, derűs és békés baráti társaság hangulatát sugározták, amikor fellépésük előtt beszélgettünk. Egyfajta kiegyensúlyozott nyugalom áradt belőlük, és egyáltalán nem érzékeltették, hogy hamarosan a legmagasabb feszültségre csavarják a közönség lelkesedését.

Antoine „Tato” Garcia: 2001-ben alakult az együttes Perpignanban. Igazából egy Jackie Taffanel nevű koreográfus hozta létre egy darabjához. Felléptünk párszor, de aztán annak vége lett. Utána viszont együtt maradtunk, és ekkortól Kaloomé az együttes neve.

Ismerek egy másik perpignani roma együttest is, a Tekamelit. Kapcsolatban álltok?

AG: Hogyne! Nagyon jóban vagyunk. Többen is ott játszottunk korábban: például én magam, aztán Caro, Sabrina (Caroline Bourgenot hegedűs, aki egyúttal a zenekar menedzsere is, Sabrina Romero pedig énekel, flamencót táncol és a cajón nevű láda-dobon játszik – KT). Miután megalakult a Kaloomé, a Tekamelibe új zenészek érkeztek.

Jelent valamit az együttes neve?

AG: Kalo, ugye, cigányt jelent (vagyis feketét, és a spanyolországi cigányok mindmáig így is nevezik magukat – KT)...

Guillaume Bouthié: …az omé, om pedig indiai eredetű kifejezés, és a világmindenségre utal. Tehát ez egyfajta szójáték.

Hogyan határoznátok meg a Kaloomé stílusát?

GB: Cigány és keleti zenét játszunk, Madjid, az énekesünk révén észak-afrikai színezettel. De egyfajta klasszikus zenei hatás is ott van a zenénkben, Caroline hegedűjátékával. Aztán flamenco, de az új lemezünkön még reggae-t is játszunk.

Caroline Bourgenot: Én inkább úgy határoznám meg, hogy a cigány rumbán alapul a stílusunk, magába olvasztva a mediterrán térség zenéjét. Ugyanakkor valóban nyitottak vagyunk az olyan, távolabbi irányzatok felé is, mint a reggae.

Számomra az arab ének teszi a leginkább különlegessé a zenéteket.

GB: Így van, habár nem is olyan távoli dolog ez, hiszen a kultúráink már korábban is érintkeztek egymással, így aztán elég jól összeillenek.

Hogyan születnek a dalaitok? Ki a zeneszerző?

GB: Többnyire Tato – gyerünk, Tato, ezt inkább te mondd el!

AG: Miután gitáron játszom, általában kidolgozok egy témát a hangszeremen, aztán a többiek rápakolják a magukét.

CB: Egészen rövid kis témákat hoz valamelyikünk, majd mindenki belekapaszkodik valahogy, de ez mindig nagyon konkrétan zajlik. Aztán megnézzük, hogyan szól, alakítgatjuk, csiszoljuk a hangszerelést – szóval valahogy így.

Madjid, te is részt veszel ebben?

Madjid Benyagoub: Persze. Miután Algériából származom, én észak-afrikai és keleti motívumokat használok. A saját szövegemet arabul írom, illetve néha spanyolul.

Mostanában jelent meg az új lemezetek. Vannak már további konkrét terveitek?

GB: Egyelőre a lemezünket turnéztatjuk, ahogy most itt vagyunk, a Szigeten, fellépünk más fesztiválokon is. És már tervezzük az új albumunkat. Egyébként már harmadszor vagyunk itt, a Sziget Fesztiválon.

A mostanra kialakult stílusotokkal elégedettek vagytok, vagy még alakítotok rajta?

AG: Egyáltalán nem szeretnénk itt megállni, új perspektívákat keresünk.

Sabrina Romero: Habár az is igaz, hogy eléggé megtaláltuk azt a hangzást, amit akartunk, valóban lett egy karakteres stílusunk.

Változott az együttes összeállítása az indulás óta?

GB: Időközben többen is elmentek különféle okok miatt. A legújabb tagunk Chris (Chris Mailhe derbukás és gitáros – KT), aki történetesen Mauritániában lépett fel velünk először, a nouakchotti Nomád Fesztiválon. 2004-ben meghívtak bennünket, ez volt az első ilyen rendezvény, nem volt ütőhangszeresünk, és erre a fiatalemberre gondoltunk, aki… Hát éppenséggel nem játszik rosszul.

AG: Ráadásul mindenféle hangszeren. Kongázik, gitározik, vokálozik.

Zeneiskolában tanultatok zenét?

Kórusban: Nem, nem. Az utcán.

A zenekar minden tagja Perpignanban él?

GB: Már nem, eléggé szétszóródtunk, család, gyerekek, ahogy az élet hozza. Ketten Orange-ban, ketten pedig Lyonban laknak.

És akkor hogyan gyakoroltok?

SR: A középúton, tehát Orange-ban. Általában havonta egyszer vagyunk együtt.

CB: Vagy mielőtt turnéra indulunk. Akkor gyorsan összejövünk valamelyikünknél, három-négy napot együtt töltünk, és dolgozunk.

GB: Nekem pedig van egy saját stúdióm, úgyhogy hangzó anyagokat, zenei vázlatokat is készítünk magunknak.

Más formációkban is játszanak az együttes tagjai?

SR: Én például dolgozom egy flamenco-gitárossal, Juan Carmonával, a dzsessz világában is mozgok, dzsessz-flamenco fúziós zenére táncolok.

Chris, te hol játszol még?

Chris Mailhe: Már két éve fut egy közös programunk a román Fanfare Ciocarliával, ebben Sabrina és Tato is benne van.

Nem lehet így könnyű turnékat szervezni!

AG: Dehogynem! Itt van ugyanis a feleségem, aki azon felül, hogy zenél, az együttes ügyeit is intézi (Caroline-ra utal). Egyébként én magam is részt veszek különféle egyéb programokon, például Párizsban egy énekesnővel filmzenén dolgoztam, Perpi-gnanban is játszom más zenészekkel.

Kovácsy Tibor

Fotók: Németh Dániel

Antoine „Tato” Garcia