Útjelző Hírháttér

Beszéljük meg!
Mediációs kísérlet egy magyar kistelepülésen

A Székesfehérvár és Balaton közt félúton lévő Kőszárhegyen az elmúlt időszakban több szabálysértés és bűncselekmény is történt, mely a hatóságokhoz nem, vagy csak részben jutott el, a helyi hangulatot azonban erősen megmérgezte. Az elkövetők tetteikért nem feleltek, s ez a lakosság felháborodását, dühét vonta maga után, s pár kisebb esetben önbíráskodáshoz is vezetett. A helyiek nagy részének haragja két roma család, illetve azok gyermekei ellen irányult. A falucska azonban a hazai gyakorlattól eltérően nem népítéletszerű falufórumok szervezését, együttélési nyilatkozatok megfogalmazását és a „renitensek” megrendszabályozását látta járható útnak. Mivel a helyi véleményvezérek – főleg a civilek nyomására – rájöttek arra, hogy csak hatósági eszközökkel az ilyenfajta konfliktusok nem oldhatók fel, újfajta közösségi mediációs technikákkal próbálkoztak. Magyarán: egy asztalhoz ültették az érintetteket. A kezdeményezéshez az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium támogatását is sikerült megszerezni.

A február és május között lezajlott, úgynevezett közösségi mediáció modellprojektet az önkormányzat végül a székesfehérvári Echo Innovációs Műhely és több önkéntes közreműködésével valósította meg. A nonprofit kutató és innovációs hálózatról az Amaro Drom korábban már írt; e szervezet végezte el az ELTE, a Pécsi, a Szegedi és a Debreceni Egyetem szociológia tanszékével együtt 2006 januárjában – az iskolai demokrácia éve (2005 European Year of Citizenship through Education) jegyében – azt a kutatást, amelyből kiderült: a tanulók több mint felét zavarná, ha roma lenne a padtársa, 34 százalékuk nem szeretne egy padba ülni román, 31 százalékuk zsidó diákkal, s miközben a középiskolai diákok jelentős része hajlik a társadalmi konfliktusok erőszakos megoldására, a szabadság fogalmába sokan az erőszak szabadságát is beleértik (Tükröződések – Demokráciakutatás a magyar fiatalok körében, Amaro Drom, 2009. február). Az már rögtön az elején kiderült: a helyi szereplők kommunikációs képtelensége nagyban akadályozza a megoldást. A résztvevők, hogy ne helyi pletykák és zavaros elbeszélések alapján lássanak munkához, először egy olyan nagymintás kutatást végeztek el, amilyent a kis falucska még soha nem látott.

„A kutatást standard kérdőívek segítségével, kérdezőbiztosokon keresztül személyes módon végeztük a település 18 év feletti lakosai körében” – mondta el Domokos Tamás, az Echo Innovációs Műhely módszertani vezetője. A felmérés során a település összes háztartását felkeresték, a megkérdezett személy a „legközelebbi születésnap” technikájával véletlenszerűen lett kiválasztva. 173 személy egyezett bele a válaszadásba, és adott érdemleges válaszokat. A válaszolók közel harmadától vagy közvetlen családtagjától loptak már el kis értékű tárgyat a faluban, 12 százalékuknál mindez már többször is előfordult. Nagy értékű tárgyat 15 százalékuktól tulajdonítottak el, 11 százalékuk esetében pedig már a lakásukba is betörtek. A válaszadók ötödének kertjéből vittek el gyümölcsöt vagy zöldséget, 19 százalékuknál fordult elő, hogy megrongálták tulajdonukat. Utcai atrocitásokba és hangos szóváltásba vagy erőszakos konfliktusba mindössze 5-8 százalék keveredett. A válaszadók több mint harmada szerint a helyi bűncselekményeket inkább a fiatalok követik el. Az amatőrök által elkövetett cselekményeket egynegyedük vélelmezi, míg 15 százalék szerint inkább profik hajtják végre ezeket. A válaszadók egyötöde gondolja úgy, hogy a tettesek főleg nem helyiek, 14 százalék pedig úgy véli, hogy helyben élő emberek követik el ezeket a vétségeket.

Az emberek negyede szerint inkább a romák követnek helyi bűntetteket, míg 3 százalék szerint főleg nem romák. Anyagi szempontból inkább a szegényebbek az elkövetők, ezt a válaszadók egyharmada gondolja. A válaszadók 27 százaléka szerint vannak nézetkülönbségek a romák és nem romák között, de további feszültség érezhető a fiatalok és az idősek között is – ezt mondja 22 százalék. Minden ötödik megszólaló véli azt, hogy a bűncselekmények áldozatai és az eljáró hatóságok között is fennáll hasonló állapot.

A válaszadók szerint legkisebb feszültség a településre újonnan beköltözők és a régi lakosok, illetve a munkanélküliek és a munkával rendelkezők között tapintható, de még e kérdésekre is 15-15 százalék válaszolta, hogy szerinte van ilyen.

A kutatás eredményei a reveláció erejével hatottak – mondták a részvevők. Kiderült, hogy a helyi konfliktusok nagyon sokrétűek és összetettek, nem pusztán roma–gádzsó, őslakos és „gyüttment” ellentéte húzódik meg a háttérben. Beigazolódott az a feltételezés is, hogy az érintettek körében viszonylag ismeretlenek az erőszakmentes konfliktusmegoldás módozatai, így a mediáció is, s a csoport nagy része számára teljesen elfogadható és elismert az erőszakos fellépés, a testi, fizikai erőszak, a kényszerítés, a kiabálás. Meglepő volt, hogy mennyire erősen él a hagyományos közösségben a hatalomelvű problémamegoldás és erőszakos önérvényesítés, aminek gyakran nincsenek is tudatában, vagy nem annak értékelik. Ezt megerősítette az attitűdkutatás éppúgy, mint a szakértők személyes munkája vagy a mediációs foglalkozások. A mediáció mint az erőszak nélküli konfliktusmegoldás módja teljességgel hiányzott a településen élők eszköztárából. Senki sem ismerte a fogalmat, az eljárást vagy az alkalmazási területet. Itt is beigazolódott, hogy Magyarországon a problémák rendezésének ez a módja még nincs benne a köztudatban, az emberek nem tudják, ki vagy mi a mediátor, hol, hogyan fordulhatnak mediátorhoz, egyáltalán az ilyen jellegű tájékozottság nulla – áll a program zárójelentésében.

A felmérések után már senkit nem kellett győzködni arról, hogy részt vegyen egy tanfolyamon, aminek fő célja az „érzékenyítés” és a saját problémamegoldások tudatosítása volt, illetve hogy a tanfolyam résztvevői legyenek tudatában annak, hogy milyen eszközökkel erősíthető illetve gyengíthető egy-egy konfliktus, s próbáljanak ki más magatartásformákat is az eddigiek helyett. A településen a mediációs folyamat támogatásaként és a konfliktusok erőszakmenetes kezelésének települési terjesztésére végül egy 30 órás gyakorlatorientált, úgynevezett „konfliktuskezelési és mediáció előkészítő képzést” szerveztek, amit 13 fő végzett el.

Borján Péter polgármester, a település korábban pedagógusként dolgozó vezetője úgy véli: a konfliktusokat nem megoldani, hanem elkerülni és feloldani kell, s ehhez minél több embert kell behívni a közösségbe. Véleményével nincs egyedül, s ez főleg annak köszönhető, hogy a település másfélezer lakosából minden tizedik ember részt vesz valamilyen civil szervezet munkájában. Az ilyen értelemben „civilizált” közösség jól tudja: a bizalom nem jön magától, a roma közösség tagjait is személyesen kell megszólítani. Ha látszik a jó szándék, a falak leomlanak, s ha egy kisebb közösség tagjai akarnak a nagyobbhoz tartozni, elfogadják annak normáit is – húzza alá a polgármester, aki egyenesen úgy véli: nem az a kérdés, hogy érdemes-e ezt tenni, hiszen nem is lehet mást csinálni!

A programon részt vevő helyi véleményvezérek: Baumann-né Takács Kinga kulturális szervező, Gáspár Csabáné óvodavezető, Horváth Tekla, Csapó Éva védőnő, Horváth Gusztáv, Reiber Léna, Borján Péter polgármester, Rózsás Ildikó projektvezető, Kovács Zoltán polgárőr

K. E. M.

Képünk illusztráció

Fotó: Váraljai Szandra