Útinapló Riport

Uborkaszezon
Az igrici szövetkezet első nyara

Komoly dolgok történnek mostanában Igricin: romák által alapított termelőszövetkezet fogott uborkatermesztésbe és értékesítésbe a Polgár Alapítvány segítségével. Pár hónap alatt elérték, hogy hazánk harmadik legnagyobb uborkatermesztőiként emlegessék őket az országos sajtóban. Az igrici romák azonban itt nem állnak meg, a szövetkezet elnökének tervei szerint az uborka csupán az első lépés a borsodi kisfalu és egyben a térség rossz mutatóinak megváltoztatására. A földeken huszonöt ember dolgozik, de ennél több falubelinek is akad majd munka, ha beválnak a számítások.

Közel negyven fok van, kíméletlenül süt a júliusi nap. Tikkadtan zötykölődünk Igrici felé. Útitársaim, sajókazai romák, pár napja a tévében láttak az igriciekről egy riportot, s a heti asszonygyűlésen felmerült, hogy érdemes lenne megnézni a kezdeményezést és tapasztalatcserére meghívni a szövetkezet tagjait. Pár telefon, egyeztetés, majd felkerekedünk. Velünk tart két walesi fotós is, Tina Carr és Annemarie Schöne, a Dzsaj Bhím Közösség vendégei. Pont ilyen pozitív kezdeményezéseket keresnek európai romákról szóló fotó- és videóprojektjükhöz.

Letérünk a földútra, majd tanácstalanul megállunk, de rövidesen lovas kocsi halad el mellettünk, a bakon idős házaspár, a kocsin zsákok, tele az elhíresült zöldséggel. Ezek szerint jó az irány. Pár perc és már látjuk is a földeket. A hőség szinte elviselhetetlen ezekben az órákban. Az út mellett, a fák alatt kisebb fedett rész – dél körül itt gyülekeznek a munkások –, egyesek a zsákokon ülve szortíroznak, megint mások mérnek, pakolnak. A nagy darabok salátának mennek, a közepesek kovászosnak, konzervnek a kicsik. Márciusban kezdték a munkát, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke által vezetett, a falubeliekből összeállt termelőszövetkezet reményei szerint őszig folyamatosan tarthat a szedés.

Nincs vasárnap

Ardainé Marika elnökhelyettes fogad bennünket és válaszol a záporozó kérdésekre.

– Valamivel több, mint öt hektáron folyik a termesztés. Az itt dolgozók döntő többsége roma, de idős, nem roma asszonyok is kijönnek, származás nem számít, nincs konfliktus romák és nem romák között sem itt, sem a faluban. A csapat nagyon összetartó, fontos, hogy magukénak érzik a munkát és a sikert. A szövetkezet tagjai egyben tulajdonosok is, bárki beléphetett, aki akart és kiváltotta az őstermelői igazolványt. A nők vannak többségben, nyolc-tíz felnőtt férfi és fiatalabb fiú teszi teljessé a képet. Szerencsére sok a megrendelésünk.

Szerződésben állnak a tyukodi konzervgyárral és a nagybani piacra is járnak árulni. Marika szerint az első év kíván nagyobb befektetést, utána már megy minden, mint a karikacsapás. Jövőre már csak fele munka lesz. Az eszközök nagy része megvan: a hálók, támfalak és az öntözőrendszer ki van építve. A kutat hatvan méter mélyre kellett ásni, mert bár hamar találtak vizet, de olyan rétegig kellett lejutni, ahonnan teljesen tiszta, szemcsementes víz jön föl.

– A mezőgazdasági munka olyan, hogy nincs ünnepnap, hétvége… Március óta nem főztem otthon vasárnap. Ebbe olyan kezdjen, aki végig is csinálja! Sokat dolgozunk, ahogyan azt a föld, az uborka megkívánja. Nem a klasszikus nyolcórás munkaidőről van szó. Reggel ötkor kezdünk, van, hogy késő délutánig, estig dolgozunk, fél óra reggeli szünet és fél óra ebédszünet van. A 37 fokos hőségben is szedik az emberek a termést, csak vizet inni jönnek ki a sorok közül. Éjszaka járunk haza, nem egyszer, nem kétszer. Mindegy, hány óra van, ezt be kell vállalni. Rengeteg kitartás kell! Addig mentünk, addig mentünk, amíg lett belőle valami, nem adtuk fel. Óriási dolog, hogy nem kell várni a segélyt, van az embereknek saját pénzük, tudnak a gyereküknek olyan dolgokat venni, amit eddig nélkülözni kellett. Nincsenek annyira kiszolgáltatva, mindenki tud számolni a bevétellel – fordul a sajókazai asszonyokhoz a szövetkezet „szóvivője”.

– Nálunk a romák 99 százaléka munkanélküli, akik meg akarják oldani a problémát, azok itt vannak. A falu tiszteli is őket! Apám legutóbb a keresztelő után rögtön átöltözött és jött is vissza dolgozni. Valóban nincsen ünnepnap – teszi hozzá Éva, az elnök lánya, miközben az uborkát pakolja.

Nem a sajókazaiak az első érdeklődők. Voltak már itt politikusok belföldről, külföldről – köztük egy cseh miniszter –, jöttek cégek, magánszemélyek és természetesen rengeteg médiamunkás. Mind-mind hirtelen kíváncsiak lettek az igrici romákra. Az MTV az egész folyamatot végigkísérő dokumentumfilmet forgat a vállalkozásról.

– Borzasztóan fontos, hogy a vezető tudjon bánni az emberekkel, értsen a nyelvükön. Zolinak, az elnöknek tekintélye van, bíznak benne, és kiharcolja a támogatást mindenhol, az önkormányzatnál is. Biztosan szívesen segít nektek is, hogy belevágjatok valami hasonlóba – biztatja a vendégeket Marika, majd felajánl pár zsák uborkát ajándékba a sajókazai látogatóknak, vigyék haza, hadd kóstolják meg az otthoniak is az igrici romák termését.

Itt őserdő volt

Közben megérkezik Nótár Zoltán, a helyi CKÖ elnöke, egyben a termelőszövetkezet vezetője. A tagok egyhangúlag választották meg öt évre. Világéletében mezőgazdasággal foglalkozott, ebben nőtt fel, dinnyetermesztésből éltek a feleségével. A településen korábban napszámba jártak az emberek, hozzá is tízen-húszan. Nem idegen tőlük ez a munka, ezért is pályáztak az NFÜ-höz kertészeti projekttel. Eredetileg ötven család foglalkoztatása volt a cél. A pályázatot azonban nem vették be, várólistára tették.

– Meg kell érteni az embereknek, ha nem segítenek magukon, nem történik semmi! Nem várhatunk segítséget a kormánytól vagy politikusoktól, pártalapon osztják a támogatásokat. Csak akkor kellünk a pártoknak, amikor választások vannak. Aztán, mikor az ország szekere rosszul megy, akkor a romák a hibásak, mert segélyből élnek.

A kistérségre szánt milliárdos fejlesztési forrásokból nem adtak egy lyukas garast sem. Útfelújításra költik, buszmegállóra, csatornázásra, munkahelyteremtésre viszont egyáltalán nem. Nem értem, hogy akarják így a romákat felzárkóztatni. Mikor jön el az az idő, amikor felismerik: a romáknak is vannak jó projektjeik, amiket érdemes volna támogatni. Ha látnak egy alulról jövő, egyedülálló kezdeményezést, azt miért nem karolják fel?

Az 1340 fős falu lakosságának mintegy 30 százaléka roma. Az itt élők munkalehetőségei rendkívül korlátozottak. A polgármesteri hivatal, az iskola, a két bolt és a két-három fős helyi kisvállalkozások kevés embert tudnak foglalkoztatni. Húsz-harminc fő dolgozik az állami gazdaságban, néhányan Miskolcra és Tiszaújvárosba járnak be.

A Polgár Alapítvány végre látott abban fantáziát, hogy a romák saját termesztésbe fogjanak, ha kisebb volumenűbe is, mint a tervezett kertészeti projekt. Az uborka Nótár Zoltán ötlete volt, a megvalósítás közös munka. Földet sem a szövetkezet, sem az alapítvány nem birtokolhat, ezért azt Polgár András mint magánszemély vásárolta meg, most a termelőszövetkezet tőle bérli díjmentesen. Az alapítvány két munkatársával, Bodorkós Barbarával és Szombati Kristóffal napi kapcsolatban vannak, ők mint helyi mentorok segítik a programot.

– A cél minél több embert bevonni a munkába. Romaként természetesen a romákért akarok tenni, de gádzsók is dolgoznak velünk. Ők is szegények, nem teszünk különbséget. Úgy érdemes belekezdeni, ha van valaki köztetek, aki ért hozzá – tanácsolja az elnök a sajókazaiaknak. – Az elejétől a végéig érteni kell hozzá: megtervezni, megépíteni, munkát szervezni, piacot szerezni, szerződést kötni stb. Le kell tenni valamit az asztalra. Papírra fektettem, egy évig tárgyaltam. Menni kell, kilincselni, hogy pénzt kapjunk. És megcsináltuk! Megmutattuk! Az országnak. Európának. Meg kell győzni a támogatókat, hogy érdemes. Itt előtte nem volt semmi. Őserdő volt, dzsungel, mi tettük termővé. Most mintegy harminc család él ebből. Először nem kellettünk, most maguktól jönnek sorra a megrendelések. Szlovákiából járnak ide. Ennek működnie kell.

A kezdetek

– Megismertük a gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének egyik kutatócsoportját, amely 2006-ban a mezőcsáti kistérség 5 településén – Ároktő, Igrici, Mezőcsát, Tiszakeszi, Tiszatarján – végzett részvételi akciókutatást. Tetszett a módszertanuk, a kutatói program pedig azért tűnt nagyon jónak, mert a fejlesztés is része volt. Mivel már volt helyi tapasztalatuk, elkezdtünk együttműködni. Az eredeti interjúzásban csak kis számban vettek részt romák. Az alapítványunk „Semmit róluk nélkülük” elnevezésű, 2008 májusában indított részvételi fejlesztési programja viszont már kifejezetten a romákra koncentrált. Két kutatót fél évre felvettünk ösztöndíjasként, s közösen folytattuk a munkát, többek között Igricin. Az alapkérdés az volt, hogy az emberek szerint hogyan lehetne megváltoztatni az életüket. Mindenki egy szót ismételgetett: Munka! Munka! Elmondták, hogy kertészetre gondolnak, mert ehhez értenek, hiszen napszámosok voltak régebben – mesél az uborkatörténet kezdeteiről dr. Szőke Judit, a Polgár Alapítvány igazgatója. – Úgy gondoltuk, hogy ezek a kezdeményezések bekerülhetnek a leghátrányosabb kistérségek pályázatai közé. De nem. Írtunk Bajnai Gordonnak, akkor még gazdasági miniszter volt, elkezdtünk lobbizni, mondtuk, hogy a források rosszul vannak elosztva. Minek van ez az egész, ha pont arra nem jut pénz, amire kellene. A polgármesterek, akik a beküldendő pályázatokról döntenek, inkább költenek olyan dolgokra, mint csatornázás, egészségház-felújítás stb. és kevésbé fognak általuk kockázatos kimenetelűnek tekintett dolgokba belemenni. Igriciben viszont annyira bíztak ebben az emberek, annyira szerették volna, ha megvalósul, hogy belevágtunk!

A szövetkezet létrehozását az alapítvány részéről szakember, jogász segítette. A föld megvétele nem volt egyszerű. Egyrészt hirtelen és aránytalanul megdrágult pont az a föld, amit kinéztek. Továbbá kiderült, hogy Magyarországon mennyire rendezetlenek a tulajdonviszonyok: hatvan-hetven különböző tulajdonost kellett megkeresni, hagyatéki papírokat intézni, ügyvédekkel tárgyalni.

– De már nem lehetett annyiban hagyni. Kijelentették, hogy ha nincs hozzá pályázati pénz, akkor hitelből is megcsinálják.

Az uborka Zoltán ötlete volt, ő áll a program élén, ebben a minőségében erősítjük és támogatjuk. Azt mondta, erre van kereslet, mert idehaza keveset termesztenek, külföldről hozzák be, Lengyelországból, Montenegróból, még talán Indiából is. Elkészült a költségvetés, bíztunk benne, hogy megvalósítható lesz. És Zoltánnak igaza lett. Van az uborkának piaca, el lehet adni! A kockázati elem itt az volt, hogy érteni is kell hozzá.

A termelési időszak közepén elkövettünk hibákat, ők is, mi is. Például most krízis van, mivel iszonyú sok a termés, s a túl nagyra nőtt uborkáktól meg kellett „tisztítani” a terepet, mert a kicsitől (3-12 cm), melyet a konzervgyár vesz át, elszívják a tápanyagot. Ha ezen túljutnak, akkor lehetünk nyugodtak. Az emberek hétvégén is dolgoznak, a szüretelésben résztvevő, a 25 szövetkezeti tag mellé beállt önkéntesek segítségének is volt eredménye.

Együtt tanuljuk a folyamatot, nem mindig könnyű, de azt gondoljuk, hogy az alapvető irány jó. Ez még nem működik igazi szövetkezetként. Nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a téli időszakban szakemberek bevonásával mindenki megértse, ez más, mint a napszámos munka. Itt egy közös vállalkozásban hoznak közös döntéseket, közös a felelősség is. Bizonyos dolgok még nincsenek a helyükön – összegzi a tapasztalatokat Szőke Judit.

14 millió forintos kamatmentes hitelt biztosítottak egy kereskedelmi bank bevonásával. Az alapítvány a mikrohitelt valójában nem erre találta ki, hanem krízis, például pályázati pénzek késése estén áthidaló megoldásként. Az igazgató asszony jelzi is, szeretnék egyértelművé tenni, Igrici bizonyos értelemben egyszeri kísérlet finanszírozási szempontból. Jövőre indul egy új hitelprogram, a „szegények bankja”, ahol egyének kaphatnak kisebb összegeket.

– Valószínűleg a jövőben ez lesz a megoldás. Szeretnénk az igriciekkel is újabb tevékenységeket elindítani, de azt is közös elhatározással, az erőforrások és szükségletek felmérése után. Ugyan a polgármesterrel közvetlenül nem, csak a helyi roma közösségen keresztül van kapcsolatunk. Nem fogadja el, hogy a helyi önkormányzatnak egyéb kötelező feladatai ellátása mellett dolga lenne a romák foglalkoztatásának elősegítése is, de az alapítvány törekvéseit támogatja, ahogy beindult a fejlesztés, több kisebb segítséget kaptunk tőle.

Külső szemmel

Igrici polgármestere, Kislászló Csaba szerint a szövetkezet megalakulása pozitív hatással volt a falubeli romák megítélésére. A helyi CKÖ-vel, annak elnökével, Nótár Zoltánnal kimondottan jónak tartja a viszonyt, az

augusztusi falunapra is közösen készülnek.

– Azt gondolom, hogy az uborkával bizonyítottak a falunak is. Sokan nem hittek benne. Most már rajtuk, a szövetkezetben dolgozókon áll, hogy milyen lendülettel képesek folytatni a programot. A hitelt vissza is kell fizetni.

Arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak a település vezetőinek a foglalkoztatási helyzet javítására, a válasz az év elején beindult közmunkaprogram. Éves szinten 84 embert tudnak így foglalkoztatni hat-nyolc órában, négyhavi váltásban egyszerre huszonöt-harminc főt. A polgármester tudja, hogy a problémákat ez messze nem oldja meg, de a közmunkában résztvevők közel kétszer annyit kapnak, mint amennyi a segély lenne az adott négy hónapra. Első lépésben a település szépítése, kertészkedés, virágöntözés, intézmények tisztasági meszelése a cél.

Az önkormányzat havi hét és fél-nyolc millió forintból gazdálkodik, ennek 60 százalékát segélyre fizetik ki. A maradék pénzt bérekre, az intézmények fenntartására, működésre fordítják. A segélyezettek 70-80 százaléka roma. A falu első emberének véleménye szerint a romáknak nehezebb elhelyezkedni, mint a nem romáknak, de az is előfordul, hogy nincs meg a hajlandóság.

– A kezdeményezés néhol még megbicsaklik, de idővel rendeződni fog. Az lenne a jó, ha a szegény sorsú családok mennének dolgozni, de nem mind igyekszik. Harminc ember jár ki, de hatvanra lenne szükség. Van, aki inkább a segélyt választja, mint azt, hogy a forróságban uborkát szedjen. A szövetkezet lehetne a második legnagyobb foglalkoztató a faluban, amennyiben állandó, éves elfoglaltságot jelentene az ott dolgozók számára, és nem csak idényjellegűt.

Nótár Zoltán épp Tyukodra tart, mikor pár nap múlva telefonon keresem. Szállítják a leszedett termést a konzervgyárba. Hat óra oda-visza, éjszaka irány a miskolci nagybani piac, reggel vissza irányítani a munkát. S minden kezdődik elölről: szedni, osztályozni, pakolni, szállítani.

– Amikor túl sok lett hirtelen az uborka, jöttek az ország minden részéből romák, nem romák, idősek, fiatalok. Jöttek, segítettek. Voltak a faluból és a szomszédos településről is. A szállást a polgármester biztosította. Öröm volt nézni, hogy nem vagyunk egyedül, lehet számítani az emberekre. Közelebb kerültünk a gádzsókhoz is. De tanulság, hogy nagyon oda kell figyelnünk, vannak buktatók. Láttuk, ki szorít nekünk.

A falu nem azt mondja már, hogy a romák uborkáznak… Úgy emlegetik az igriciek, hogy a mi uborkaföldünk. És ez nagyon

jólesik.

Lelkesen mesél a további tervekről: őszszel ismét pályáznak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Ha minden jól megy, jövőre szeretnék fejleszteni a programot: vásárolnának további földeket, termesztenének paradicsomot, paprikát és gépesítenék a termelést. A tervek között szerepel egy szociális bolt és egy saját pékség megnyitása is. Jelenleg 250 forint a kenyér a faluban, ő 176 forintos kenyeret ígér, rögtön be is jelentkeztek a környező falvak megrendelőként. Később szeretnének a középiskolás fiatalok képzésére költeni. Az elnök szerint senkinek nem szabad elkallódnia, elvesznie.

Szász Zsuzsanna

Képeinken a szövetkezet tagjai láthatók

Fotók: Tina Carr, Annemarie Schöne

Nótár Éva, Ardainé Marika elnökhelyettes és a sajókazai látogatók