Régi adósság

A Tavaszmező utcai iparosház múltja és jelene

Tavaly augusztus 29-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ideiglenes védelem alá helyezte a Budapest VIII. kerület József utca 37. és Tavaszmező utca 6. szám alatti ingatlanokat, s ezzel egyidejűleg megkezdődött az épületek végleges védetté nyilvánításának az előkészítése is. A műemléki védelem alá helyezés az oktatási és kulturális miniszter rendelete alapján jön létre, de egy-egy műemlékké nyilvánítási javaslatnak számos szakmai szűrőn kell átesnie a valódi védetté váláshoz.

Míg a József utca 37. számú épület jelenleg fővárosi védelem alatt áll, a Roma Parlamentnek, a Phralipének és az Amaro Drom szerkesztőségének is otthont adó Tavaszmező utcai ház korábban nem volt védelem alatt. A ház egyike Budapest méltánytalanul elfeledett emlékeinek, védetté nyilvánítását leginkább a műemlékvédelmi hatóság egyik régi adósságának törlesztéseként foghatjuk fel. A KÖH műemléki szempontrendszere szerint védetté nyilvánítása egyértelműen támogatandó, hiszen a 19. század folyamán több lépcsőben kiépült épületegyüttesnek korai eredetén, kiemelkedő építészeti kvalitásain túl várostörténeti és ipartörténeti, azaz eszmei-szellemi értéke is jelentős. A két ház jelenlegi formájának kialakítása az egyik legnagyobb budapesti kőfaragó dinasztiához, a Seenger családhoz köthető. Az udvarokban álló ipari jellegű épületekben, műhelyekben és raktárakban működött eredetileg a Seenger kőfaragó műhely.

A kezdetek

A Tavaszmező utcai ház tipikus „nőtt” ház: építésének történetét hosszú hónapokig boncolgathatná az építészettörténész, most csupán néhány érdekesebb pillanatát emeljük ki a hosszú históriának. A Tavaszmező utcának ezen a szakaszán a 19. század elején is álltak már épületek. Az 1838-as nagy árvíz komoly károkat okozott a környéken, a károkat felmérő térkép tanúsága szerint a mai 6. számú ház helyén korábban két épület állt, melyek az árvízben súlyosan megsérültek vagy elpusztultak. A következő évtizedben a két telek egy tulajdonoshoz került, aki a telkeken ipari tevékenységet folytatott, elsősorban ehhez kapcsolódóan húztak fel kisebb épületeket.

Az első lényeges évszám 1863: a telek tulajdonosa ekkor Vlassits Endre és Högl, született Reiter Jozefa, akik a két telket egybevonva egy földszintes épületet, pontosabban egy keményítőgyárat építtettek fel itt Pollack Ágoston tervei szerint. Mivel Budapest Főváros Levéltárában szerencsés módon fennmaradtak e tervek, azokat és az épület mai állapotát összevetve megállapíthatjuk, hogy az utcai épületrész földszintje ma is sokat őriz az ekkori kialakításból. Az alaprajz közepébe piros színű tintával írta be az építési engedélyt ügyintéző tisztviselő: „Az a betűvel jelölt oszlopok vasból készítendők.” Az épület udvari homlokzatán látható vasoszlopok már első pillantásra feltűnnek dekoratív kialakításukkal, de értéküket tovább növeli, hogy rendkívül kevés ilyen korú öntöttvas oszloppal kialakított lakóépületet ismerünk. A vasoszlopos tornácra a kapualj után kétoldalt lépcső vezetett fel – mint ahogy ezt a bal oldalon ma is láthatjuk. A szintén fennmaradt homlokzati rajzon észrevehetjük, hogy a mai homlokzat szerkezete, tengelyosztása és tagolása ezt az 1863-as kialakítást követi. A homlokzati terven a földszintes lakórész felett egy alacsony emeleti szintet láthatunk négyzetes, zsalugáteres ablakokkal, ez nyilván a termény tárolására szolgált. A ma is meglevő részletek és a tervek alapján megállapíthatjuk, hogy a gyárépület egy lakóházéhoz hasonló esztétikai igényességgel épült fel.

Még 1863-ban tovább bővítik a gyárat egy istállóval és gépházzal a telek jobb oldalán, s az építkezés ettől kezdve szinte folyamatos.

A „Lotz-freskó” titka

1877-ben már Seenger Béla alakíttatja át a ház homlokzatát, és a telek két oldalán is egyre nő a kisebb-nagyobb műhely- és raktárépületek száma. Seenger 1896-ban kér és kap engedélyt az utcai épületrész emeletesre való kiépítésére. A terveket Kauser Gyula építőmester készítette, ezek is fennmaradtak, így könnyen összevethetjük az épület akkori és mai formáját. Talán legnagyobb műemléki értékét az jelenti, hogy – részben a sok évtizedes elhanyagoltságnak köszönhetően – ma is érintetlenül őrzi az 1896-os kialakítását, mind külsején, mind belső tereiben. Kevés itt a hely az értékek tételes felsorolásárára, de mindenképp említésre méltó a lépcsőház vörös-sárga sakktáblamintás márványpadlójával, kovácsoltvas lépcsőkorlátjával, vörös mészkő lépcsőjével és mennyezetén Kölber Dezső allegorikus festményével.

A „Lotz-freskóként” elhíresült mennyezetképen Kölber a Művészet és a Mesterség szimbolikus alakjait festette meg, nyilván a mesterségét művészi színvonalon űző Seenger Béla személyes hitvallásaként. Lotz nevéhez annyiban köthető a festmény, hogy Kölber Dezső Lotz műhelyében dolgozott, a mester kartonjai alapján. Sajátos megoldást jelent az emeleti folyosó fa-üveg asztalos-szerkezete, mely felújítva rendkívül dekoratív homlokzati elem lehetne. Bárhol szétnézünk az épületben, mindenhol elegáns és jó minőségű régi, nagyrészt az 1896-os építkezéshez köthető nyílászárókat láthatunk: ez is hatalmas értéket jelent. Az épület helyreállítása során az eredeti ajtók és ablakok megőrzése és felújítása feltétlenül szükséges lesz majd, hiszen az épület patinás hangulatának megóvását és a helyreállítás történeti hitelességét csak ezek megőrzésével biztosíthatjuk. Az épület első emeletének belsőépítészeti kialakítása magáért beszél, szerencsére nemcsak az eredeti térszerkezet maradt meg szinte változatlanul, hanem a pótolhatatlan értékű részletek is fennmaradtak: faragott fa falburkolatok, oromdíszes ajtók, eredeti ablakok, kilincsek, stukkódísz. A Roma Parlament mai színházterme egykor a tulajdonos lakásának szalonjaként szolgált, ez teljes egészében megmaradt. Talán az egyetlen fájdalmas hiányosság az eredeti bejárati kapu hiánya, ami azért is sajnálatos, mert az eredeti terv nem tünteti fel a nyílászárókat, így a főkaput sem. Ettől eltekintve az épület teljes egészében hitelesen helyreállítható lesz, 1896-os formájában.

A történet folytatódik

A Tavaszmező utcai ház felépítése után két évvel, 1898-ban Seenger a József utca 37. szám telkén épített fel egy kőfaragóműhelyet Kauser Gyula tervei szerint – ez ad ma otthont a Martsa-műteremnek. Ekkor a kis műhely egy hosszú, L alakú épülethez csatlakozott, melynek helyére Seengerék 1899-ben építették fel a telek utcai részén ma is álló lakóházat, Schomann Antal építőmester tervei alapján. A József utcai és a Tavaszmező utcai telek átjáróházként működött még a 2. világháború után is, de a két telek mindig önálló volt és maradt. A Tavaszmező utca műhelyépületeit Seengerék 1920-ban már egy autószerviz részére adják bérbe, ekkor épül fel a telek hátsó részét keresztben lezáró csarnoképület. A háború után az udvari épületekben az ipari-szolgáltató funkciók továbbra is megmaradtak, az utcai épületben pedig a korábbi irodarészekből lakásokat alakítottak ki, illetve a kor tendenciáinak megfelelően inkább „buheráltak”. Nagyobb változtatás az épületen szerencsére azóta nem volt, bár állapotát elnézve valószínűsíthető, hogy azóta komolyabb felújítási munkák sem történtek a házon.

A Tavaszmező utca 6. rendkívül markánsan képviseli Budapest, ezen belül Józsefváros historizáló építészetét. Az 1863-as korai historizáló stílusú keményítőgyár épületét 1896-ban „befoglalták” egy érett historizáló stílusú lakóházba. Az épületegyüttes történetiségéhez, a hely szelleméhez hozzátartoznak a telek ipari épületei, a kötetlen és véletlenszerű elrendezésben álló műhelyek, raktárak, garázsok, géptermek. Az egyes elemek elválaszthatatlan egységet alkotnak, a történeti háttér ismerete nélkül például nem értelmezhető a lépcsőház mennyezetét díszítő festmény sem. A ma fennálló, hosszú időn át egymásra rakódott építészeti rétegek, valamint az egymás mellett élő, különböző funkcióknak megfelelően kialakított, igényes részletekben gazdag együttes egyedülálló értéket képvisel. Bár mostani leromlott állapotában kissé elhomályosulva, de még így is visszatükrözi a környék egykor virágzó iparos múltjának hangulatát, egy elmúlt korszak egyik sajátos társadalmi rétegének életmódját, Józsefváros történetének egy darabját.

És a történet még nem ért véget…

Gömöry Judit