Műút Lemezkritika
Érdes, mint a hétköznapok
Khamoro: Romano Rat / Cigány vér
Fonó Budai Zeneház, 2008.
Immár jó húsz éve hallgatva a hagyományőrző vagy a hagyományokra alapozó cigány együttesek színvonalas, intenzív hangulatú felvételeit, újra és újra feltűnik az a lágy szomorúság, amely még a legderűsebb dalok hangulatából is kiszűrődik. Ez a helyzet a Khamoro második lemezével is: hiába a tüzes lendület, a pörgő ritmusok, nem csupán a balladisztikusan komor hallgatókban van ott valami csendes, visszafojtott fájdalom, hanem azokban a vidám, tréfás, csipkelődő dalokban is, amelyek ujjongásra, táncra biztatnak. Mintha névadójukat, a Napot, szinte örökké bánatos felhők fátyoloznák: mulatunk, de nem vet szét bennünket a jókedv. Pedig aki járt már Khamoro-koncerten, az tudja, hogy a csoportnak nem a búsulás az életeleme. Csoportot mondok, hiszen nem egyszerűen zenekarról, hanem azokról a táncosokról is szó van, akik a zenészekkel kölcsönhatásban mutatják meg, sőt tanítják, népszerűsítik a cigány kultúra egy nagyszerű szeletét fellépéseiken.
Ugyanakkor lehet, hogy részben ez az érzelmi feszültség teszi olyan vonzóvá e zenét azok számára is, akik a beleérzés vágyától hajtva, de mégiscsak kívülről, nem romaként kedvelik. A Khamoro esetében ezt a feszültséget szolgálja a dalok feszessége, a megszólalás keménysége is. Elsősorban hagyományos (a magyarországi romák által hagyományosan használt) hangszereken játszanak, melyek közé jól odasimul Tóth József szaxofonjátéka, és belefér az is, hogy Farkas Zsolt énekes-zenekarvezető kannázás, kanalazás és a gitár mellett derbukát is használ, Rostás Miklós pedig nemcsak harmonikán és gitáron játszik, hanem olykor billentyűzik is. Alapvetően hazai – főleg szatmári – dallamokkal dolgoznak. Farkas mellett Frigur Róbert és Balogh Gusztáv éneke nyers egyszerűségével stílusban tartja, és Gáspár Kálmán cimbalomjátékának kíséretében rokonszenvesen érdessé teszi a dalok hangulatát. Igen, talán ez a felvétel legfontosabb erénye és különlegessége: a természetes, életszerű hangzás, amely biztosítja, hogy ne távolságtartó produkcióként, hanem a mindennapi élet ünnepi pillanatainak lenyomataként élvezzük.
K. T.
