Műút CD-kritika

Mindent bele

Oláh Vince & Earth Wheel Sky Band:

From India To Ibiza

X-Produkció, 2008.

Oláh Vince a vajdasági roma kultúra egyik lendítő ereje, terjesztője, képviselője és természetesen részese. Újságíróként, emberi jogi aktivistaként is a cigányok egyenjogúságának az ügyét képviseli, zenészként pedig egyre szélesebb összefüggésekben gondolkozik és dolgozik. A fennállásának egyes források szerint harmincadik, más adatok alapján csak huszadik évéhez közeledő Earth Wheel Sky Band (vagyis a roma hagyományvilágra utalva: Föld, Kerék, Égbolt Banda) hiperaktív vezetőjeként immár legszívesebben minden létező – és neki kedves – zenei irányzatot összegyűjtene és bedolgozna a délvidéki szerb-magyar közegben alakuló-változó hagyományos roma muzsika szövetébe.

Vakmerő és fantáziagazdag erőfeszítésének újabb lenyomata ez a lemez, amely az indiai ragák hangzásvilágából a címnek megfelelően valóban megérkezik Ibizába, habár ott már leginkább a jelenkori hagyománnyal, a rövid nyári feloldódásra vágyó német, angol, skandináv és egyéb nyaralók nightclubos életével jött össze a találkozás. Eközben értelemszerűen járunk a Balkánon, hagyjuk, hogy megérintsen bennünket a mánus szving sajátosan meghitt világa, és kitesszük magunkat a kor – mondjuk inkább: a közelmúlt – elektronikus benyomásainak is. Ekkora ívet természetesen csak nagy ugrásokkal lehet befutni, ami a meglévő kapcsolódások ellenére szét is lazítja kissé a lemez egészének a szerkezetét.

Oláh Vince mindig is kedvelte az álöltözeteket, valószínűleg fickándozva élvezi, amikor különféle zenei világokba helyezkedik bele, viszont mintha az ötletei végigvezetésére, további finomítgatására, fényesítgetésére nem maradna türelme vagy energiája.

A dalok többsége izgalmasan, szépen indul, de aztán mintha elfáradna egy ponton, önmaga másodhegedűsévé húzódna vissza, átadva a helyét… minek is? Talán valami láthatatlan filmnek, a csillagos éjszakában sistergő sziporkának, amit a lemez hallgatói sajnos már nem láthatnak. Feszültség és várakozás minden darab elején, és nem ritkán türelmetlenség a közepén: mikor teljesül már az iménti ígéret? Szerencsére az unalomig nem jutunk el, hiszen a zenészek egytől egyig nagyszerűek, fáradhatatlanok a balkáni zúzásban, kifinomultak az érzékeny gesztusokban, és a darabok sem hosszabbak a kelleténél. (Nem a többiek rovására, de ki kell emelnem Kurina Gusztáv hegedűjátékát.)

Alighanem olyan zene ez, aminek a színpad, sőt inkább a táncos buli engedékenyebb hangulata az igazi közege, amely jól tűri a mainstream diszkók nem feltétlenül avantgárd zenei megoldásait is. Mindenesetre, ha ugyanazt a hangot üti meg Oláh Vince a többi dalban is, mint a Korto Maltese címűben, lehet, hogy még lelkesebben hallgatom a többit is. - kt -