Az előző évre visszatekintő szokásos jelentést ezúttal A gyűlölet célkeresztjében alcímmel látta el a kötet három szerkesztője, Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János, ezzel mintegy kiemelve Hidvégi-B. Attila írását, amely a Magyar Gárda megalakulását, cselekedeteit, az ezekre adott bel- és külföldi reakciókat tekinti át. A néha talán túlságosan apró és mellékes részletekkel is bíbelődő dolgozatot azonban a részekre osztott tartalomjegyzék Egységesülő munkapiac címet viselő fejezetébe sorolták – igaz, ennek egy sorközzel elkülönített alfejezetébe, amit tekinthetünk akár megbocsátható figyelmetlenségnek is, csakhogy a szintén Hidvégi-B. által jegyzett kronologikus eseménytár ismétlései, egyenetlenségei, amelyek azt sejtetik, hogy a szöveg lényegében külön-külön híradásokat sorakoztat alig válogatva egymás mellé, bosszantó szerkesztői gondatlanságra vallanak. De maga a kötet egésze is szétesőbbnek tűnik a tavalyinál: egyfajta „rakjuk össze, amink van” viszonyulást, semmint valami előzetes koncepciót tükröz.

Visszatérve az eseménytörténetre: nem biztos, hogy az évenként megjelenő köteteknek ragaszkodniuk kellene a naptári egységekhez. Semmi sem indokolja, hogy miközben egy-egy írás 2008. második felében történtekre is utal, a kronológiának le kell zárulnia 2007. december 31-én. Emiatt ugyanis egyfajta időviharban érzi magát az olvasó, a tájékoztatás, a történések és a reakciók zsúfolt gyorsasága amúgy is egymásra csúsztatja a korábbi és későbbi eseményeket, és az emlékezet talán jobban elboldogul a visszatekintéssel, ha támpontként a minél közelebbi múltba kapaszkodhat. Az viszont kétségtelenül hasznos, hogy az egymást követő hírekhez esetenként a sorrendiségen átnyúló háttér-információkat is kapunk, mint például a 2002-ben ártatlanul elítélt Burka Ferenc és fia esetében, akik a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság téves döntése következtében csaknem hat évet töltöttek börtönben, mire az új, felmentő ítélet kimondta, hogy nem követték el azt a gyilkosságot, amivel vádolták őket. 2007 februárjában vehették föl azt a negyvenöt millió forintot, amellyel az állam kártalanította őket. Arról sajnos nem szól a hír, hogy sújtották-e valamilyen szankcióval a hibás ítélet „tetteseit”.

A kötet tanulmányainak élén szokatlan módon Lakatos Elzának, a Roma Sajtóközpont munkatársának szívszorító riportja áll a Várpalota melletti tömegsírról, ahová több mint száz romát földeltek el, miután halomra lőtték őket a nyilasok.

Ezután szárazabb gazdasági elemzések következnek. Mózer Péter azt vizsgálja nemzetközi összehasonlítás keretében, igaz-e a kézenfekvőnek tűnő állítás, miszerint az állam jóléti kiadásainak növekedése enyhíti a jövedelmi különbségeket és a szegénységet. Az elmúlt évek számos kutatása bizonyította, hogy ez a tétel Magyarország esetében távolról sem igazolható, főként azért nem, mert a jóléti kiadások nem a leginkább rászorultakat célozzák meg. Ez a tanulmány beemeli az elemzett tényezők közé a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás mértékét is, mint a jövedelmi különbségek csökkenésének, illetve növekedésének lehetséges okait, és különböző szomszédos országok esetében más és más összefüggéseket állapít meg.

Amiként számos hazai elemző már-már kéjjel ülteti Magyarországot az új uniós tagországok szégyenpadjára, Szlovákia afféle „bezzeggyereknek” számít, amit mi sem igazol fényesebben, mint az, hogy északi szomszédunknál már euróval fizetnek. A gazdasági sikerek mögött látni kell azonban a radikális reformokat is, az áldozatokat, amelyeket a lakosság hozott az előrejutás érdekében. A szlovákiai romákat sújtották a legkíméletlenebbül ezek az intézkedések, amelyek hátterét, részleteit és hatásait Mészáros Magdolna tárja föl. Ezt egészíti ki a kötet legaktívabb szerzőjének, Hidvégi-B. Attilának kissé talán megkésett beszámolója a 2004-es szlovákiai éhséglázadásokról. Ha már kitekintésre szánták el magukat a szerkesztők, talán hasznosabb lett volna azt bemutatni – akár tudományos elemzés, akár riport, szubjektív beszámoló formájában –, miként alakult a korábbi szociális háló csomóit megritkító intézkedések után, mondjuk a tárgyalt évben, 2007-ben a szlovákiai romák helyzete.

A következő két tanulmány is inkább a szerzők személyes érdeklődésének, mint valami kidolgozott szerkesztői koncepciónak a gyümölcse. Fleck Gábornak a romániai cigányok külföldi munkavállalási stratégiáit vizsgáló, kétségkívül érdekes írása legfeljebb annyiban kapcsolódik Magyarországhoz, hogy bemutatja: a vendégmunkára vállalkozók nagy része nem tekint bennünket célországnak. Ebben a tárgykörben izgalmas (bár kétségkívül nehezen megvalósítható) volna egy olyan kutatás, amely a fekete munkavállalás csatornáit veszi szemügyre, egyszersmind árnyalva a statisztikák által sugárzott képet. Érdekes és tanulságos, sőt kifejezetten izgalmas Eparu Krisztián alapos dolgozata az erdélyi gáborcigányokról, amely egyébként már megjelent a Beszélő 2008. októberi számában. Virág Tamás jó áttekintést ad a cigánytelepek felszámolását célzó program első eredményeiről, Zolnay János pedig egy nyilvánvalóan nagyobb léptékű kutatási program eredményeiből közöl részleteket, és meglehetősen távolról, az 1800-as évek közepétől fut neki aktuális tárgyának, az iskolai szegregáció vizsgálatának. Ugyanakkor kétségtelenül alapos munkát végez, és meggyőzően mutat rá a pécsi városfejlesztési elképzelésekben rejlő veszélyre, a szegények és cigányok kiszorulására Európa jövő évi kulturális fővárosának belső területéről.

Összegezve tehát mindenképpen elmondhatjuk, hogy tanulságos írásokat olvashatunk, csak éppen jobban hasonlít a kötet egy társadalom- vagy szociálpolitikai folyóirat valamely véletlenül kiválasztott, színes és gazdag számára, mint egy átgondolt, tematikus összegzésre. A szerkesztők mentségére szolgáljon, hogy a korábbi kötetekben szinte már minden oldalról leírták, hogy mit jelent ma cigánynak lenni Magyarországon, amely állapot külső feltételei egyre csak romlanak, és kétségtelen, hogy ennek a romlásnak a legsúlyosabb mozzanata valóban a cigányokkal szembeni ostoba gyűlölet ijesztő elharapódzása.

Kovácsy Tibor