Egy uniós pályázat révén hamarosan kisebbfajta városi telepfelszámolási hullám indulhat Magyarországon. E lehetőséget egyelőre sem az építész szakma, sem a helyi politikai elit nem ismerte fel igazán itthon. Szomszédunkban, Szerbiában már olyan, a latin-amerikai szegénynegyedek, az úgynevezett favellák felszámolásának tapasztalatait hasznosító tervek születtek, amelyekkel kidolgozóik rangos nemzetközi díjat nyertek. Nálunk a telepfelszámolási akciók gyakran a kirekesztettséget konzerválják azzal, hogy a munka nélkül lévő embereket helyhez kötik – véli Zolnay János városszociológus, a Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány szakértője.

Nemrég lezárult annak az uniós pályázati programnak az első fordulója, amelynek eredményeként a Regionális Operatív Programokból (ROP) milliárdokat kaphatnak, lényegében a hagyományos értelemben vett pályázati eljárás nélkül, városrehabilitációs célokra a nagyvárosok. Az „ingyen pénzhez” szigorú feltételek mellett juthatnak hozzá. Először is a kötelező tervezési lépések alapján, amelyeket az önkormányzati tárca írt elő, ki kellett dolgozni egy integrált városfejlesztési stratégiát (IVS), a pályamű beadásának pedig egy antiszegregációs terv elkészítése volt a feltétele, melynek végrehajtására az önkormányzatoknak kötelezettséget kellett vállalniuk (Kiút a gettóból? – Uniós pénzből nem lehet fenntartani az elkülönülést, Amaro Drom, 2008. április). A pályázatokhoz 160 antiszegregációs terv készült, amelyekben a városoknak be kell mutatniuk, hogy a 2013-ig terjedő időszakban milyen beavatkozásokat tesznek annak érdekében, hogy a cigánytelepeken élők lakhatási, szociális, egészségügyi, foglalkoztatási integrációja megvalósuljon. Azok a települések, mint például Kaposvár, amelyek ezt nem tették meg, nem adhattak be pályázatot (Fellebbezésnek helye nincs!, Amaro Drom, 2008. december).

A programok, amelyek első ütemének szerződéseit lapzártakor kezdték aláírni az önkormányzatok – ez az uniós támogatás felének, a megyeszékhelyeken például 1,5 és 1,7 milliárd forint útnak indítását is jelenti – lényegében olyan telepfelszámolási hullámot indíthatnak el, amilyenre ez idáig nem volt példa, hiszen ilyen akciókra eddig lényegében csak kistelepüléseken került sor.

Belgrádi tervek

A roma telepek és a nagyvárosi szegénynegyedek rehabilitációjára ma nem csak a helyi közösségek és a politika, de az építész szakma sincs felkészülve, holott komoly szakmai kihívást és biztos bevételt jelent. Erre a problémára a világ egyik legnagyobb építészeti pályázataként számon tartott és a budapesti kormányzati negyed terveivel nemrégiben magyar sikert is hozó Holcim Awards egyik legfigyelemreméltóbb pályázata, a belgrádi Mahala-terv hívta fel a figyelmet (www.holcimfoundation.org). A világ egyik legnagyobb cementgyártó óriása, a svájci Holcim alapítványa kétévente hirdet hasonló pályázatokat a fenntartható fejlődés és a „zöld” technológiák témakörében. Csak tervasztalon lévő projektek vehetnek részt, s nem ritka, hogy 800-1000 pályamű is érkezik.

A Zivojin Mitrovic kisebbségi képviselő, az önkormányzat roma integrációs központjának munkatársa, valamint Milorad Djuric és Vladimir Macura (képünkön) építészek által jegyzett terv a ma szinte világháborús állapotokat mutató belgrádi Gazela-negyed rehabilitációját dolgozta ki. A belgrádi mahala tervezésébe, más nyomortelep-fejlesztési beruházásokkal ellentétben, bevonták a helyi romákat, s az új roma negyed – főleg a latin-amerikai favellák felszámolása kapcsán szerzett tapasztalatok alapján – nem a már meglévő szegénynegyedek helyén, hanem a belgrádi önkormányzat közművekkel felszerelt, iskolák, kórházak és boltok közelségében elhelyezkedő telkén lesz majd!

A „mahala” tradicionális balkáni kifejezés, olyan szomszédságot jelöl, melynek szerkezete hasonlít a modern városok „falusias” beépítésű, lakóparkos szerkezetéhez. Az első kísérleti rehabilitációs terület a Gazela-negyed, amely 1990-ben jött létre – igazít el Martinkó József, az Origón működő népszerű magyar vizuális szakportál, a hg.hu főszerkesztője, ahol a honi sajtóban elsőként számoltak be a kezdeményezésről.

A Gazela-telepen ma 130 család nyomorog rendkívül szegényes körülmények között, de 90, alkalmi munkából élő család is itt lakik. A lakók áttelepítéséről szóló terv kidolgozásban minden érintett fél képviselői – köztük a romáké is – részt vettek: a helyszín kiválasztásában, a koncepció megvitatásában, a lakások, sorházak kialakításában, de még a bútorok és berendezések kiválasztásában is. Az új terület, amit a roma családok 31 lehetséges helyszín közül választottak ki, a belgrádi önkormányzat tulajdona. Nem messze két általános iskola, óvodák, kórház, boltok és piac van, s aki a környező vállalkozásoknál nem talál munkát, a hagyományos roma foglalkozásokat is űzheti.

Az új mahala a díjnyertes tervek szerint 590 embernek ad majd otthont. Ez építészetileg úgy néz ki, hogy a két hektáron egy 130 lakásos, 32 sorházból kialakított lakóövezet alakul majd ki, s itt olyan közösségi programok is helyet kapnak, ahol a gyerekek játszhatnak, tanulhatnak és sportolhatnak. A családok létszámához igazítva három különböző méretű és elrendezésű lakás, és egy negyedik variáció, e három kombinációja épül majd.

A lakások mérete 30 négyzetmétertől 97 négyzetméterig terjed, így egy személyre átlagosan 11 négyzetméter jut. Minden ház lakótérből, teraszból és egy kis kertrészből áll.

Ahogy az a Holcim Alapítvány honlapjáról kiderül: a földszintes lakások mindegyikében egy családi szoba funkcióit betöltő nappali található tűzhellyel, a hőtartást vastag téglafalak biztosítják. A sorházak energetikai, fenntarthatósági szempontból félpasszív épületeknek számítanak, ami azt jelenti, hogy a kiváló hőszigetelés, a hőhídmentes és légtömör szerkezet miatt a hővesztesége csak töredékét teszi ki egy hagyományos házénak, így a fűtés akár 80-90%-kal is kevesebbe kerülhet. Az előzetes számítások szerint egy ilyen lakás rezsiköltsége havi 3,5 euróba kerülhet négyzetméterenként. A családokat segíti az is, hogy a házak a segélyezés szempontjai szerint (gyerekek, eltartottak száma, jövedelem, iskolázottság) találnak új lakókra.

Hazai tervek

Bár az Amaro Drom kérdésére több, az ügy iránt érdeklődő építész is úgy fogalmazott, hogy szívesen részt venne hasonló projektben, erre azért még várni kell. Néhány szórványos kezdeményezést leszámítva ugyanis ilyeneket nemigen találhatnak az érdeklődők. Martinkó József egy lakberendezőt említ, aki egy roma hagyományokon alapuló és a szegénytelepeken is jól használható elemes bútorcsaládot fejlesztett ki, de mára ő is külföldre ment. Többen említették a 2002-ben életre hívott BPworkshop programot, amelyet fiatal építészek hoztak létre, hogy a magyar résztvevők külföldi társaikkal együtt az egyeteminél kötetlenebb formában sajátítsanak el ismereteket; jellegzetes budapesti építészeti problémákon keresztül mutatják be külföldi hallgatóknak a hazai építészeti kultúrát, s megpróbálkoznak az építészszakma és a társadalom közt jelenleg fennálló kommunikációs problémák leküzdésével. A szerveződés 2006-os ROMAWorkshop elnevezésű, Budapesten a Trafó Kortárs Művészetek Házában szervezett egyhetes sorozata a roma kisebbség életkörülményeivel, azon belül is főleg az építészeti és urbanisztikai aspektusaival foglalkozott – tudtuk meg Szentirmai Tamás főszervezőtől.

A ROP-pályázatokhoz elkészített integrált városfejlesztési stratégiák és antiszegregációs tervek legnagyobb haszna az, hogy olyan elveket visznek be a folyamatokba. A magyar kormány háttérintézeteként működő alapítvány, az EÖKIK romákat (is) érintő kormányzati politikájának elemzésével; az önkormányzatok romákat érintő oktatáspolitikájával, fejlesztési, lakás- és szociálpolitikájával foglalkozó munkatársa, Zolnay János városszociológus az antiszegregációs követelményt azért is roppant fontosnak tartja, mert ez arra kényszeríti az önkormányzatokat, hogy ne csak a fejlesztendő terület, hanem az egész város tekintetében gondolják végig, milyen folyamatokat generálnak. Hogy ezek mennyire működnek majd, az még kérdés, de a hazai helyzet és a belgrádi mahala közé nem lehet párhuzamot vonni – hangsúlyozza. Az itthoni telepfelszámolásokra egyrészt nagyon kevés pénz jut, és eddig csak egészen pici falvakban kezdték el. A ROP-pályázatok viszont kifejezetten nagyvárosokra irányulnak. Ennél sokkal nagyobb baj az – figyelmeztet a városszociológus –, hogy a mai Magyarországon két aggasztó trend figyelhető meg. Az egyik a szegregáció fokozódása, és félő, hogy a szegregációs mechanizmusokat nem nagyon lehet az új kezdeményezésekkel leállítani a városokban. A másik nagy trend – ami miatt a mahala ugyancsak nem jó analógia –, hogy a magyar városokból elkezdik a romákat kiszorítani a falvakba.

E folyamatok mögött nem biztos, hogy emberi gonoszság áll, sokkal inkább egy olyan őrült nagy belső ellentmondás, amit nem sikerült feloldani – mondta Zolnay. Minden telepfelszámolásnak van ugyanis egy alapvető dilemmája: vajon nem a nyomort és a kirekesztést konzerváljuk-e akkor, ha egy elszigetelt lakókörnyezetet feljavítunk? Attól pont úgy nem lesz munka, ráadásul ha az emberek pénze is benne van, még kevésbé lesznek mobilak, mint előtte – miközben éppen meg kellene mozdítani e telepen élő embereket ahhoz, hogy a munkahely után menjenek. A pérókon ma nem feltétlenül az etnikai alapú kirekesztés a legnagyobb gond, hanem az, hogy nincs munka. A leszakadó, szlömösödő közösségek mobilizálásához Magyarországon szociális bérlakásrendszerre lenne szükség, ami nem létezik. Ehhez képest e telepfelszámolási akciók – akár szándékaikkal ellentétben – gyakran pontosan a kirekesztettséget konzerválják – hangsúlyozza a kutató.

Klecska E. Márton

A mahala tervezői

Fotó: Holcim Foundation

Gazela-telep terve