Egy igazi mesében szerepeljen sárkány vagy boszorkány, a hármas vagy a hetes szám, a cselekmény fusson több szálon, legyen benne háború, szerelem, ármány, varázslat, küzdjön meg jó és rossz, és az izgalmak után nyerje el a rossz méltó büntetését, a jó pedig jutalmát. Kalla Éva meséje a valóságból építkezik (ezért nincs nagyra nőtt őshüllő benne), s a cigány–nem cigány együttélés nehézségeit, a különböző kulturális szokások ütközését dolgozza fel, akár a kiskorú olvasó számára is érthetővé téve, hogy az emberség, a másság tudomásul vétele sokkal könnyebb, mint gondolkodás nélkül elfogadni az elő-

ítéletek által felhúzott, egyes embereket és népcsoportokat elválasztó falak létezését. A könyv ennek ellenére nem tézismű, hanem lírai történet arról, miként talál hazára a zenész cigány Rafael és családja, továbbá miként teljesül be Zoárd, a legkisebb királyfi és Bubujka, a legfiatalabb cigánylány szerelme.

A történet egy álommal kezdődik, amely egyszerre jelenik meg a jeges szélben haladó karaván két utasa előtt, s amely valóra is válik: egy nemes lelkű király valóban szállást ad az utazóknak. A gazdag vendéglátást csak a korrupt kamarás ellenzi, aki minden módon igyekszik eltávolítani a befogadottakat. A történet egyrészt az áskálódás körül forog, de felbukkannak más nehézségek, mint például az ellenséges országgal való viszony. Ellentétben Jószívországgal, ahol a vendégeket szó szerint tejben-vajban fürösztik, s az ott lakók békések és elégedettek, Kőszívországot csupa rosszkedvű, komor ember lakja, hisz az érzéseket betiltották. „Ha valakit síráson vagy nevetésen kapnak, annak a sorsa fegyházban pecsételődik meg. A betegeket, öregeket magukra hagyják a pusztában, s ha valaki mégis gondoskodni akarna róluk, akkor […] karóba húzzák a fejét.” Ebben az országban nem ismerik a zenét, sosem táncolnak, énekelnek, bort meg aztán egyáltalán nem ihatnak. Jószívország vezetője, Kelemen király úgy dönt, hogy a Kőszívország által kirobbantott háborút borral nyerik meg; a kánikulától elcsigázott ellenséges harcosokat álomporral kevert borral itatják le.

Az álomnak központi szerepe van a történetben. Az Álomhegy lábánál gyűlnek össze minden évben a cigányok, hogy megemlékezzenek arról az eseményről, amikor ősapjuk, Rom az éhínség miatt isten segítségét kérte. A Rom álmában feltűnő angyal nemcsak megmutatta az élelemben gazdag vidéket, hanem „azt is megígérte, ha halálos veszedelembe kerülnek ezután bármikor, álmukban mindig megtalálhatják a kivezető utat”. A zarándoklat célja a néhol Álomhegynek, máshol Álomadás hegyének nevezett terület, ahol egy napot (vagy egy hetet) töltenek el a mindenhonnan összesereglett, karavánokkal érkező romák, hogy zenével, tánccal, hálaadással megüljék az Álomadás ünnepét. A kőoszloppal jelölt kultikus terület helyettesíti az örökké vándorló cigányok hazáját, mert „Cigányországot nem alapíthattak a népek földjein”. S bár a történet furkálódó szereplője mindent megtesz, hogy Rafael és családja máglyán végezze életét, terve kudarcba fúl, s hontalan hőseink legnagyobb álma végre beteljesül: meglelik hazájukat.

Kalla Éva meséje egyben egy készülő rajzfilm forgatókönyvének alapja is (a Cinemon Filmstúdió filmtervének fejlesztését eddig több mint kétmillió forinttal támogatta a Magyar Mozgókép Közalapítvány), melyhez Szentandrássy István készített grafikákat. Nem illusztrációk ezek, hanem szabad, figurális asszociációk. A művész karakterfigurái között kiemelt szerep jut Artúrnak, a pénzéhes és gonosz, cigánygyűlölő kamarásnak. A negatív szereplő ábrázolása mindig hálás feladat, hiszen bőven alkalmazható a karikatúra eszköztára, ellentétben a pozitív szereplőkkel, akiket kissé nehezebb egyéníteni (ilyen például az egyik szoknyás-kebles alak, aki ismeretlen okból bajuszt visel). A humoros rajzokon felbukkannak olyan, az eredeti történetben csekély szerepet játszó, nem nevesített epizódszereplők is, mint a bohócruhás boldogságügyi, a három szemüveget viselő egészségügyi vagy a malacorrú, kezében WC-pumpát szorongató, s a fenekét vakaró földművelési miniszter. Az amúgy fekete-fehér, szép képanyag bőséges: sokszor nemcsak maga a rajz, hanem mozaikszerűen kinagyított részletei is szerepelnek. Talán ezért is olyan, mintha álomképeket, vágytöredékeket látnánk: a néha elérhetetlennek tűnő boldogság képeinek fragmentumait. Vagy egy olyan álomadást, melynek képei tovább pereghetnek lehunyt szempilláink mögött.

Dékei Kriszta