A Társadalomkutatási Intézet (Tárki) immár húsz éve tájékoztatja rendszeresen a magyar társadalmat önmaga állapotáról. Mégpedig nem arról az állapotáról, amelyről a médiában tájékozódhatunk – félre – nap mint nap, hangzatos megszólalások, látványos tragédiák, szélsőséges indulatok, felháborító visszásságok tömegében fuldokolva, amelyben áttekinthetetlenné válik a jelenségek súlya, egymáshoz viszonyított aránya, jelentősége. Van a társadalom állapotának egy mélyebben áramló, viszonylag pontosan leírható vonulata, amely az emberek életkörülményeinek különféle elemeiből adódik össze: hol és miből élnek, mire költik a pénzüket, milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak, hogyan határozza meg a jövőjüket az, amit otthonról hoztak: kultúrájuk, iskolai végzettségük, anyagi örökségük? A Tárki rendszeresen végez felméréseket, amelyekből a társadalom önismeretének újabb és újabb elemeit lehet fölrajzolni társadalomstatisztikai és szociológiai elemzések segítségével. Ebből nemcsak azt tudjuk meg, hogyan is élünk ma, hanem azt is, hogyan alakultak a társadalom egy-egy csoportjának az életkörülményei hosszabb távon – esetünkben a rendszerváltástól mostanáig, vagyis csaknem két évtized leforgása alatt.

A 2008-as Társadalmi riport ugyanis – tizedikként a hasonló című kiadványok sorában – egyfajta jubileumi kötet, amelyben hangsúlyosan szerepelnek a társadalmi folyamatokat hosszabb időtávban elemző tanulmányok. Mielőtt a részletekre összpontosítanánk, nem árt hangsúlyozni: itt is, mint oly gyakran a statisztikákkal dolgozó szo-

ciológiai elemzések esetében, könnyen érezhetjük úgy, hogy a számok, a pontos adatok, a velük való fáradságos bíbelődés végül azt eredményezi, amit úgyis tudunk: vidéken több a szegény, mint Budapesten; alacsonyabb iskolai végzettség rosszabb munkaerő-piaci lehetőségekhez vezet, és így tovább. De a tanulmányok célja pontosan az, hogy részösszefüggéseket, árnyalatokat mutassanak be a nagy egészen belül, amelyek egyformán szolgál(hatná)nak a tennivalók irányának jelzéseként a politikusok számára, és a helyzet megértését elősegítő támaszként az átlagembernek.

Itt van mindjárt a kötet két szerkesztőjének, Kolosi Tamásnak és Tóth István Györgynek a bevezető tanulmánya, amely generációs metszetekben vizsgálja, kik és milyen okokból váltak fokozatosan a rendszerváltás veszteseivé, illetve nyerteseivé. Az elemzésből egyebek mellett kiderül, hogy egy olyan kézenfekvőnek tűnő meghatározó tényező, mint az iskolai végzettség, sokkal kevésbé határozta meg a ma hatvan év körüli nemzedék helyzetét, mint az egygyel fiatalabb, negyvenes-ötvenes nemzedék kilátásait. Ugyanebben a társadalmi trendeket elemző részben olvasható Szívós Péter írása a háztartások életkörülményeiről, amely azt mutatja be, hogy miközben a jövedelmek és a fogyasztás szintje is csökkent 2005 és 2007, a két vonatkozó felmérés között, csökkent a jövedelmek egyenlőtlensége is. A kirívó szegénység, illetve gazdagság egy-egy példáját látva hajlamosak volnánk ellentétes következtetésre jutni, de a számok nem hazudnak: hiába vannak nagyon gazdagok és nagyon szegények, a helyzet mégis az, hogy a legfelső jövedelmi csoportok viszonylagos (hangsúlyozom: a többiekhez mért) jövedelmi helyzete romlott a leginkább, mégpedig a tudatos baloldali kormányzati politika következtében.

A következő rész három tanulmánya európai uniós összevetésben vizsgál különféle társadalmi folyamatokat, aminek a laikus olvasó számára megint csak az a legfontosabb értelme, hogy elkophatnak bizonyos előítéletek – mondjuk azok, amelyek a magyar demográfiai helyzetet valamiféle példátlan katasztrófának állítják be, miközben kiderül, hogy ami ezen a téren Magyarországon történik, természetes módon illeszkedik az Európa-szerte tapasztalható folyamatokhoz. Hasonló a helyzet a szegénység terén: itt is az uniós középmezőnyben foglalunk helyet, ami persze nem jelenti azt, hogy ne kellene aggodalommal és az előrelépés határozott elvárásával szemlélnünk a helyzetet.

Izgalmas kérdést tárgyal a harmadik részben Sík Endre tanulmánya. A „rejtőzködő gazdasággal” foglalkozó írás a gazdaság nem hivatalos, nem teljes mértékben törvényes zónáinak széles körét igyekszik átfogni, onnan kezdve, hogy milyen a lakossági elfogadottsága, a törvények megkerülésén át egészen a munkavégzés és jövedelemszerzés különféle módozataiig, amelyek mögül felsejlenek az előző rendszerben kidolgozott megélhetési taktikák.

A politika felelőssége

A következő fejezet érdekességét az adja, hogy az itt közölt elemzések összefüggésbe állítják a társadalom állapotának bizonyos jellemzőit az ezekre vonatkozó politikai döntésekkel, amelyek a tapasztalatok szerint nem mindig bizonyulnak sikeresnek a kívánt cél elérése szempontjából. Állandóan emlegetett példája ennek a foglalkoztatáspolitikai és a családtámogatási rendszer, amelyek átalakításával kapcsolatban megállás nélkül viták folynak; ez az a két pont, ahol a leginkább elmozdulásra van szükség ahhoz, hogy ne topogjon a végtelenségig egy helyben az ország a költségvetési kiadások, illetve a munkanélküliség terén. Kertesi Gábortól és Kézdi Gábortól olvashatunk összehasonlító tanulmányt a roma és nem roma fiatalok középiskolai továbbtanulásáról, a Sík Endre– Simonovits Bori szerzőpár pedig az álláskeresések során tapasztalható, elsősorban

a romákat sújtó diszkriminációval kapcsolatban ismertet különféle vizsgálódási módszereket.

A könyv utolsó, Vélemények, attitűdök című fejezete különféle társadalmi csoportok különféle témakörökkel kapcsolatos vélekedéseiről közöl írásokat, majd egy átfogó társadalomstatisztikai beszámoló zárja a kötetet, amelynek elsősorban a társadalmi folyamatok finomabb árnyalatai iránt érdeklődők vehetik hasznát.

K. T.