José Eugenio Abajo Alcalde: 

Cigány gyerekek az
iskolában

Nyitott Könyvműhely,
2008., 

318 oldal, 3600 Ft.

A közép-spanyolországi Aranda de Duero a hatvanas évekig poros, falusias település volt, aztán a hatvanas évek óta harmincezres várossá fejlődött. A nyolcvanas-kilencvenes években az itt élő százegynéhány cigány családban egy-egy iskolaévben közel kétszáz tanköteles korú gyerek volt – alapvetően az ő iskolai sorsukról szól a könyv.

A szerző a városban élt és tanított ezekben az években, a cigány családokat személyesen ismerte, többükkel baráti kapcsolatot tartott fenn, kívülről-belülről tudja a körülményeiket, életüket, de a tágabb környezetet, a nem cigányok és a különféle hatóságok hozzájuk való viszonyát, a kölcsönös sztereotípiákat is. Vizsgálódásainak módszerét nyugodt szívvel minősíthetjük tehát résztvevő megfigyelésnek. Másfélszáz mélyinterjút is készített, a cigányok és az iskola témakörében különféle célcsoportokkal vitaköröket szervezett, rendszeresen részt vett a cigányok körében népszerű, evangelizáló kisegyház istentiszteletein, szóval alapos kutatómunka eredménye a könyv.

A helyzet, amelyet Abajo Alcalde elemez, számunkra nem sok meglepetést tartalmaz – talán épp ez a meglepő benne. Az ugyanis, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek Spa-nyolországában a kirekesztés, a megkülönböztetés és mindenféle előítélet éppen úgy sújtotta a cigányokat, mint a kétezres évek Magyarországán. Kissé zavaró is, hogy az eredetileg 1997-ben kiadott könyv csak most, tizenegy évvel később jutott el a magyar olvasókhoz. A részletekbe belemerülve újra és újra felerősödik ugyanis a hiányérzet: nem tudhatjuk, milyen változások történtek azóta Spanyolországban, ezen belül Aranda de Dueróban, és milyen a helyzet ma. Akkor is így van ez, ha a szerző időtől és tértől független megállapításokra törekszik, amikor az iskoláztatás problémáit különböző szempontokból elemzi.

A könyvet egyrészt a részletek, az interjúkban megfogalmazott vélemények, másrészt az elemzés aprólékossága teszik izgalmassá. Alighanem csak egy ilyen, hosszú kutatómunka eredményeként megszülető kultúrantropológiai elemzés teszi lehetővé például, hogy egyazon kontextusban szó essék mondjuk az iskoláztatás kirekesztő intézményi vonatkozásairól, a cigány családok részéről megnyilvánuló akadályairól, de még azokról a pszichoszociális összefüggésekről is, amelyek az iskolába járó gyerekeket érő ellentmondásos ingerek és információk kapcsán merülnek föl. És nem maradnak említetlenül a cigány családokon belül zajló spontán nevelési folyamatok sem, amelyek alapos és árnyalt vizsgálata nálunk is elengedhetetlen volna ahhoz, hogy előre lehessen lépni a romák sikeres, gyakorlati célokra orientált iskoláztatása ügyében.

Kitűnik a könyvből, hogy Spanyolországban a cigányok bizonyos szempontból sokkal elkülönültebben és homogénabb csoportként élnek – már amennyiben nem alakult át azóta a helyzet –, mint nálunk. Nagycsaládok, a lányok házasság előtti viselkedését szigorúan korlátozó szabályok határozták meg a felnövő gyerekek viszonyát az élethez, ezen belül az iskolához is. Lehetséges, hogy időközben fő tevékenységük, a vándorkereskedés háttérbe szorult a fogyasztási szokások és helyszínek átalakulása hatására, és nem kizárt, hogy jóval többen folytatják a tanulmányaikat 13-14 éves koruk után, amikor az előző évtizedben még a túlnyomó részük befejezte a tanulást, és legfeljebb a jogosítvány megszerzésére törekedett.

Több, kifejezetten elgondolkoztató és nálunk is hasznosítható megállapítást olvashatunk – például amikor azt elemzi a szerző, milyen sokféle úton-módon befolyásolja a családi környezet, az ott elhangzó vélemények, a közvetített értékrendszer a gyerekek viszonyát az iskolához, tanáraikhoz és természetesen magához a tanuláshoz. Tanulságosak azok a passzusok is, ahol az etnikai identitás „hiányos és zavaros kulturalista megközelítéséről” esik szó. Abajo Alcalde itt felsorolja, mi minden nem következik az etnikai identitásból. Ez utóbbi nem egyenlő a marginalizációval és a társadalmi beilleszkedés hiányával; nem történelemtől független állandó; nem jelenti a csoport homogenitását; nem egyedi és kizárólagos meghatározása egy adott személynek; nem jelent bizalmatlanságot, sem öszszeférhetetlenséget más kultúrákkal szemben. Izgalmas – és magyarországi jelenségekkel is párhuzamba állítható – a vallási közösséghez való tartozás hatásait, következményeit bemutató rész a családoknak az iskoláztatásra gyakorolt hatását elemző fejezetben, ahol a hagyományos cigány kultúra válságáról is szó esik.

A könyv erényei közé tartozik a szerző elkötelezettséggel párosuló kiegyensúlyozott elemzői magatartása, végül pedig az, hogy a problémák feltárása során nem reked meg a reménytelen vagy éppen vádló sóhajtozás szintjén, hanem javaslatokat fogalmaz meg és folyamatosan megoldási lehetőségekre utal az előrelépés, végső soron a cigányok hátrányos helyzetének a felszámolása érdekében.

Kovácsy Tibor