Műút     CD-kritika

Érzelmek erdélyi zenei tájakon

Egy fiatal olasz kutató, Filippo Bonini Baraldi nemrég megjelent tanulmányában a szászcsávási cigány muzsikusok példáján mutatja be, hogy a zene aktív szerepet játszhat az „érzelmi kisebbség” felépítésének folyamatában.1 Néhány antropológus már korábban megállapította, hogy a „hasonlóan érzünk, tehát csoport vagyunk” gondolatmenet nyomán érzelmek konstruálhatnak társadalmi sajátosságot. Szerzőnk szerint a zenei tevékenység és az érzelmek társadalmi aspektusai közötti kapcsolatot az mutatja, hogy a zene és az érzelmi kifejezés társadalmi értékeket és jelentéseket épít és közvetít. Ez a szászcsávásiaknál azt jelenti, hogy saját magukat mély érzésűeknek tartják, akik nyíltan kimutatják bánatukat, és ez alkalmassá teszi őket arra, hogy mások bánatát is megértsék. A sajátosnak tartott érzelemvilág, a „másképp érez” gondolata közösséget épít, és így létrejöhet egy „érzelmi kisebbség”.

Nem új megfigyelés, hogy a cigány muzsikusok megélhetését a megrendelő érzelmeire való reagálás elősegíti. Végigvonul elsősorban a városi cigányzenélés történetén, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. A fenti kutatás nóvuma az, hogy túllép a pusztán kereskedelmi tranzakció feltételezésén, és bemutatja egy falusi közösség előadóinak ideológiáját, aminek egyik 19. századi előképe például Liszt Ferenc leírása a cigány muzsikusok érzelemgazdagságáról, az ő szavával: „felindulásairól”. Érdekes lenne összehasonlításokat tenni a zenész szakma más társadalmi környezetben működő tagjainak ideológiáival, hiszen minden művész valamilyen „érzelmi kisebbségbe” tartozik a nem aktívan zenélőkkel, illetve más műfajok, műfajváltozatok előadóival szemben.

Az érzelmi élmény az, amely leginkább erőssége a FolkEurópa Kiadó két új CD-jének, a Fekete Antal gyűjtéseiből sorozat 8-9. darabjának. Az előadók kitűnőek, a program felépítése az élvezhetőség szempontjából jól átgondolt. A vállalkozás története az 1970-es évekre, a magyar táncházmozgalom hősko-

rára nyúlik vissza, amikor az elsősorban a hangszeres népzene iránt érdeklődők megindultak Erdélybe, hogy maguk és mások számára felvegyék, megtanulják, majd előadják stílusait, darabjait. A gyűjtő, Fekete Antal („Puma”) személyéről (aki az egyes gyűjtési alkalmakkor más-más gyűjtőtársakkal dolgozott) a CD-k kísérőszövegéből nem sokat tudhatunk meg. Az interneten olvasható Éri Márton rövid írása, amely szerint pályáját néptáncosként kezdte, majd táncházas zenész lett. A hangfelvételek készítését nagy érdeklődéssel és elkötelezettséggel végezte, Erdély nagy területén. A harminc évvel ezelőtti felvételek technikai színvonala kielégítő, és kiadásuk indokolt.

Ha csupán erről lenne szó – nagy mennyiségű anyagot megjelentetni a népzene iránt érdeklődők számára –, nem is lenne probléma. A ’70-es évek népzenegyűjtői mozgalma kicsit újrakezdte a történelmet, amikor minimális néprajzi és népzene-tudományi háttérrel fogott neki a munkának. Ezért a gyűjtő nem kárhoztatható, tevékenységéért tisztelet illeti. Az azóta eltelt harminc évben viszont léteztek, illetve kinevelődtek szakértők mind Magyarországon, mind Erdélyben. A Sárosi Bálint és Németh István szerkesztette Magyar Népzenei Antológia erdélyi válogatásai (1993., 1995.) és a Kelemen László és Pávai István szerkesztette Új Pátria sorozat lemezei (szintén a ’90-es évektől) magasra tették a mércét. A szerkesztők, Fekete Antal és Lelkes András választhattak volna, hogy szakértőket kérnek fel a bevezető megírására, vagy pedig vállalják az anyagközlés tényét. Ezzel szemben mindkét CD-kísérőszövege a tudományosság látszatát kelti az alkalmilag kiragadott részletek ismertetésével.

A Varga Ferenc ,Csipás’ címűt viselő korong alcíme szerint egy kalotaszegi lakodalmat mutat be. Hogy a lakodalmakban tánc-, és ennek megfelelő zenei ciklusok vannak, minden táncházas zenész számára köztudott. Martin György néptánckutató már 1978-tól kezdve írt a kalotaszegi táncciklusokról: az idősebbek fiatal korukban legényessel kezdtek, majd lassú csárdást és szaporát táncoltak. Az 1940-es évektől jöttek divatba a polgári társastáncok, a legényes pedig háttérbe szorult. Karácsony Zoltán 1993-ban tette közzé Táncok egy inaktelki lakodalomban 1991. szeptember 7–8-án című tanulmányát2, ahol részletesen leírja a lakodalom egyes mozzanatait és a hozzájuk kapcsolódó (vagy éppen már nem kapcsolódó) táncokat. Az 1976-ban lezajlott türei lakodalomba 2008-ban természetesen már nem lehetett visszamenni, de a szerkesztők figyelemmel lehettek volna a kutatók megállapításaira.

A gyűjtők továbbá még a lakodalom napján felvettek két kitűnő énekes szólistát is, de hogy a CD programjának ez a második fele hogyan kapcsolódik az elsőhöz, a lakodalomhoz, azt nem lehet megállapítani. A kalotaszegi cigánybandák felállásáról jól használható lett volna a szintén fiatal, kolozsvári Könczei Csongor írása3. Mind Martin, mind Könczei számos adatot összegyűjtött a kalotaszegi zenészdinasztiákról, köztük a Csipás családról. Ha ezeket felhasználták volna, nem állt volna elő az a furcsa helyzet, hogy a nevével a CD címét adó prímásnak csak az apjáról kapunk bővebb információt.

A Gyimes 1977–78. hegedű–gardon zenét tartalmaz, ahogy Vándor Mihály (Cándra Misi), az egyik prímás mondja: „Csángóországból”. Ezek a felvételek egy báli részlet kivételével valószínűleg mesterséges, gyűjtési szituációban készültek, az egyes zenék közösségbeli funk-

cióit homály fedi. Sőt, a gardonosok egy részének nevét is, viszont a gyűjtő is gardonozik, összesen öt felvételen. Ez a tény már átvezet minket a táncház ideológiájához és gyakorlatához, amikor a falusi tanítómesterek együtt játszanak (többnyire budapesti értelmiségi) tanítványaikkal. Ezen a ponton az olvasó remélhetőleg megbocsátja nekem a cikk eleji hosszas fejtegetést a szász-

csávásiak érzelmi ideológiájáról. Hiszen a gyűjtő, tanítvány és kolléga Fekete Antal lenne arra a legalkalmasabb, hogy tájékoztasson bennünket arról az érzelmi közösségről, ami az eltérő kultúrákból származó muzsikusok között a közös tevékenység során kialakult.

Kovalcsik Katalin

1 Rosemary Statelova et al. szerk. The Human World and Musical Diversity. Szófia, 2008.

2 Martin György emlékezete (szerk. Felföldi László).

3 Generáció és stílusváltás a kalotaszegi cigányzenész családoknál. (In. Táncház. Szerk Könczei Ádám–Könczei Csongor. Kriza Könyvek 24., Kolozsvár, 2004.)