Útkereszteződés    Interjú

Érzékenyítéssel a kirekesztő mechanizmusok ellen

Dr. Pánczél Márta jogász, roma jogvédő

„A romák folyamatos széles körű társadalmi kirekesztés áldozatai. Az EU és a tagállamok közös felelőssége, hogy véget vessenek ennek” – olvashatjuk a július 3-án nyilvánosságra hozott uniós jelentésben. Az EU saját hatáskörben irányelvet alkotott a faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmódról, de az emberek élete nemzetállami keretek között folyik – ezek a mérték- és normaadó közösségek, itt működnek azok az intézményrendszerek, amelyeken a társadalmi integráció vagy a kirekesztés múlik, mondja dr. Pánczél Márta jogász, a Roma Parlament Konfliktusmegelőző és Jogvédő Irodájának vezetője. A jogalkotás és az intézményrendszer kirekesztő mechanizmusairól komoly tapasztalatai vannak, s meggyőződése, hogy a romák alulreprezentáltsága többek között a közigazgatásban dolgozó intézményvezetők, „szakemberek” félelmeinek, előítéleteinek vagy ismerethiányának következménye.

Az Európai Bizottság jelentésében ismét megállapítja, hogy több millió roma származású európait sújt egyéni és intézményi szinten egyaránt a folytonos diszkrimináció. A kirekesztés felszámolásához a brüsszeli bizottság szerint az eszközök rendelkezésre állnak, de hatékonyabban kell őket használni. Mit gondol erről?

A társadalmi folyamatok között vannak olyan mechanizmusok, amelyek spontán módon eredményeznek kirekesztést akkor is, ha nem áll mögöttük erre irányuló szándék. Abból a jogi megoldásból például, amely hazánkban a kisebbségi törvénnyel létrehozta a kisebbségi önkormányzati rendszert, a választójogi törvénnyel viszont a többség jogává tette a megválasztásukat, egyenesen következett, hogy a CKÖ-k kívül rekedtek a helyi közigazgatási rendszereken, de nem tudtak részévé válni a roma társadalom igazgatásának sem, mert kisebbségi legitimitás nélkül jöttek létre. Fontos döntés az unióban élő romák szempontjából a 2008. január 31-i Európai Roma Stratégiáról szóló állásfoglalás, mert kinyilvánítja, hogy a cigányok

valamennyi európai országban azonos élethelyzetben, diszkriminációval körülvéve élnek, azaz a roma probléma európai probléma. Az Európai Parlament dokumentuma azonban „csupán” a probléma felvetése és definiálása. Cselekvő, a tagországokat is kötelező program akkor lesz belőle, ha uniós jogszabállyá válik, arra pedig az uniós bürokratikus egyeztetés jelenlegi útvonalát és időigényét tekintve 6-8 év múlva van esély.

Addig mit lehet tenni?

A folyamatot meggyorsítani két módon lehetséges, vagy az unió rövidíti le a saját eljárásrendjét, vagy történik „valami”, amitől sürgőssé válik a probléma megoldása. Harmadik út nincs. Az uniós döntést a roma társadalomnak kellene elérnie, ehhez azonban a romák nem szervezettek, nincs megfelelő hatékonyságú értelmiségük, intézményrendszerük, és talán hiányzik a közös sorstudat is. A nemzetállamok pedig el vannak foglalva a reformok miatt jobbra tolódó társadalmukkal és ellenzékükkel, nem ez az időszak az, amikor rájönnek, hogy a sokszínűség érték és a kirekesztés társadalmi méretekben okozott kárait társadalmi méretű döntésekkel és állami felelősséggel kell kezelni.

Több mint tizenöt éve dolgozik civilként a romákért, hogy látja, mennyire tudatosodott a magyar politikában, közigazgatásban, hogyan is állunk mi a kirekesztés mechanizmusaival?

Magyarország tud a romák kirekesztéséről. AZ Új Magyarország Fejlesztési Terv helyzetelemzésében a kormány így fogalmaz: „Az elmúlt évek romákra vonatkozó foglalkoztatási, oktatási, területi-települési adatai együttesen arra utalnak, hogy kialakulóban van egy olyan szegénységben élő réteg, mely minden szempontból tartósan kívül reked a társadalmon, és ezt a helyzetet gyermekei számára is nagy eséllyel átörökíti.” Történelmi és szociológiai tények bizonyítják, milyen katasztrófához vezet az, ha egy népcsoportról úgy döntenek államok, helyhatóságok, bárki, hogy a népcsoport nem tagozódik be a döntéshozatalba. Ez a helyzet Magyarországon is. Hiába akarja minden egyes döntéshozó együtt és külön-külön is a legjobbat, a cigányok nélkül nem lehet a cigányokról jól dönteni. A cigányság pedig úgy tud betagozódni a rá vonatkozó döntéshozatalba, ha szervezett, legitim és működő önkormányzatai és civil szervezetei vannak, amelyek nem kényszerülnek egymás elleni versenyfutásra, ha önigazgatásának intézményrendszerei vannak, és abban nem párttagság alapján kiválasztott cigány és nem cigány szakemberek tudása közvetíti a cigányság megnyilvánulásait és érdekeit mind a cigányság, mind a társadalom, mind Európa felé. Ezt a helyzetet Magyarország nem teremtette meg a romáknak, az önálló érdekérvényesítés eszközeit pedig elvette a cigány társadalomtól, elsősorban a jogalkotás kirekesztő mechanizmusain keresztül. Ilyen hatása volt a többség kezébe adott választójognak, a felzárkóztató oktatást elrendelő jogszabálynak, amely ösztönözte az iskolai szegregációt, az adatvédelmi törvénynek, amely kirekesztette a romákat mint népcsoportot a magyar jogrendszer hatálya alól.

A jelentés emlékeztet arra is, hogy a roma integrációért viselt felelősség elsősorban a tagállamok vállán nyugszik. Ön milyen intézkedéseket, programokat tart szükségesnek?

A legfontosabb, hogy az állami intézményrendszer cigányként tekintsen a cigányokra. Amíg ez nem történik meg, addig semmilyen program vagy intézkedés nem lehet eredményes. Ezt a könnyen belátható tényt igazolja többek között az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézetének összegző, feltáró tanulmánya, amely nem tudta ellenőrizni a magyarországi cigányság helyzetének javítására fordított támogatásoknak sem a mértékét, sem a hatékonyságát, mert a közigazgatási rendszerben nincs ilyen egzakt adat. A cigányokat a lakhatási, egészségügyi, oktatási és foglalkoztatási diszkrimináció mellett statisztikai diszkrimináció is sújtja. Az etnikai adatok kezelése az adatvédelmi törvénnyel ellehetetlenült, nem lehet tudni, hány cigány származású ember él az országban, hánynak nincs munkája, hányan tanulnak szegregált iskolában, osztályban, hányan éheznek, hányan élnek sokkal kevesebbet, mint nem cigány kortársaik. Ha mindezt nem tudjuk, a problémáról sem tudunk semmit. Nem tudunk rá fejlesztési forrásokat biztosítani sem az állami költségvetésből, sem az uniós támogatásokból. Ennek a rendszernek, akkor is, ha nem volna jelen benne az előítéletesség, nem lehet más eredménye, mint a cigány lakosság alacsony státusza, kirekesztődése a társadalomból, és a napjainkban látható cselekvő fajgyűlölet. A Roma Parlament honlapján olvasható az az elemzés, amit ebben a témakörben készítettünk. A Civil kontroll webfelületen bárki elolvashatja és véleményezheti, kiegészítheti, elutasíthatja. Ha azt szakmai érvekkel teszi, akkor foglalkozunk vele. Az elemzést egyébként a Roma Integrációs Tanács által létrehozott Roma Irányító és Monitoring Bizottság tagjainak készítettük, akik szakértőként közreműködnek annak a rendszernek a létrehozásában, amely gondoskodni fog a romáknak szóló fejlesztési források nyomon követhetőségéről. A roma jogosultságkövetés azonban nem lehetséges az etnikai jelleg definiálása nélkül. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy szociálpszichológiailag milyen rettenetes üzenete van annak, ha egy népcsoport nem lehet az, ami, ha a cigányok nem lehetnek cigányok.

Az európai uniós állásfoglalás kiemeli a civil társadalom összefogását, teljes körű bevonását.

A civil társadalomból rásegítő mechanizmusok érkezhetnek, és ez nagyon fontos, de megoldani nem képes a romák problémáját. Kezdeményezni és segíteni azonban igen, ezért van felelőssége is. Legutóbb, a gárdafelvonulás előtt félelemmel tele kértek segítséget roma családok az egyik településről. Beszélgetésünket végighallgatta egy nem roma ember, aki azonnal végigtelefonálta az ismerőseit, hogy minden roma családhoz menjen el egy-egy nem roma a településre szolidaritásból. Hangsúlyozom, ez az ember nem volt roma, nem politikus, még csak nem is közszereplő, de szembesült a problémával és anélkül, hogy erre bárki kérte, biztatta volna, önmagától civil válaszokat próbált rá adni. Úgy fogalmazott, a félelmet a többségiek keltik, a többségieknek kell ezért megszüntetni is. Ő és a barátai nem akarják, hogy bárkinek félni kelljen ebben az országban. Ez az eset ráirányítja a figyelmet az egyik legsúlyosabb problémára. Arra, hogy mennyire nincs interakció a két társadalom között. A többségi társadalom nem beszél romaként a romákhoz, vagy ha igen, akkor a kommunikációt diszkriminációra használja. A roma társadalom sem beszél a többségi társadalomhoz, mert nincsenek hozzá eszközei. Ez a kommunikációs űr tartja fenn azt az ismeretlenséget, ami idegenséget, félelmet kelt. Ezek az elemek láncszemként kódolják a kirekesztő mechanizmusokat, egyéni szinteken a kirekesztő attitűdöket.

Éppen e jelenség miatt a Roma Parlament Konfliktusmegelőző és Jogvédő Irodája úgynevezett együttműködő jogvédelmet nyújt az ügyfeleinek. Tudatosan törekszünk arra, hogy kommunikációs helyzeteket teremtsünk, amelyben oldódhat az ismeretlenségből adódó félelem mindkét oldalon, megteremtődhet az együttműködéshez szükséges légkör. Ugyanezt a célt szolgálja az a roma érzékenyítő tréningsorozat is, amelyet helybe viszünk egy-egy régióba, településre; vegyes csoportoknak szervezzük, mert csoportépítő, kapcsolatépítő funkciói is vannak. Nagyon fontos, hogy a cigányoknak jogvédelemért, információért legyen hova fordulni, szükség van a jogvédő irodákra, amelyek egyik legfontosabb funkciója, hogy eljárásuk során úgy avatkozzanak be a helyi viszonyokba, hogy eljövetelük után elfogadó, együttműködő környezetben hagyhassák magukra ügyfeleiket. Az irodák ugyanis eljönnek, ők meg ott maradnak, ott kell iskolába járniuk, dolgozniuk, szomszéddal együtt élniük továbbra is.

Mit jelent a roma érzékenyítő tréning?

A 30 órás képzés sokra vállalkozik. A résztvevők személyes és szakmai változásainak elősegítését célozzuk meg, amely az általános információk átadásánál mélyebb szinteken folyó érzékenyítés és csoportmunka. Tananyagát Pethő Melindával és Zsigó Jenővel hárman fejlesztettük ki. Van egy nagyon erős, és az iskolarendszerben nem tanulható cigánypolitika-történeti része, amelynek az a Zsigó Jenőtől származó idézet a címe, hogy „A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem”. Bár előadás formájában hangzik el, az eddigi hat képzés mindegyikén nagyon erőteljes hatása volt a jelenlévőkre, romákra és nem romákra egyaránt, hiszen olyan összefüggésrendszerekre világít rá, amelyekkel más látásmód, más megítélés keletkezik, és főleg egy világos és érthető rendszer romaügyben a hallgatók számára. Én elsősorban a társadalmakban végbemenő spontán kirekesztő mechanizmusokat mutatom meg a romákkal kapcsolatos jogalkotáson keresztül. A csoport számára a tréning önismereti és csoportépítő jellegű, saját élményű gyakorlatokkal és a romák, valamint a többség kapcsolatát modellező helyzetekkel. A módszer mindig ugyanaz, messzebbről indulunk és folyamatosan közelítünk a személyes szintek, a személyes érintettség felé akkor, amikor már ismerik egymást és bennünket is a csoport tagjai, és biztonságban érzik magukat, megtapasztalják, hogy védett környezetben vannak. A csoportok szintjei szerint azonban a gyakorlatok között válogatunk, hiszen gyakran más önszembesülésre van szükség. Ennek megítéléséhez trénertársam, Pethő Melinda ma az egyik legjobb kommunikációs szakember és ember.

Ugyanazokkal a gyakorlatokkal érzékenyíthetők a munkaerőpiac, a szociális szféra, a köz- és felsőoktatás, az állami és a szolgáltató szektor szakemberei?

Igen, hiszen a viszony, amiben a szolgáltatást nyújtó és igénybe vevő van, mindegyiknél ugyanaz. A tudatosság is, amely a kirekesztés felismeréséhez kell. A felelősség más: ha állami feladatot lát el valaki, akkor a kirekesztés vagy a gyűlöletbeszéd tekintetében nagyobb felelőssége van.

A jelentkezők – akik tulajdonképpen a saját területükön szakemberek – romákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatainak minőségéről és mértékéről mi a véleménye?

Mindannyiszor közösen győződünk meg róla, hogy milyen mélyen ülő előítéleteink vannak. De természetesen nem állunk meg itt, megtanuljuk felismerni, értelmezni, okát adni, elfogadni és kezelni. A tréningen szerzett személyes tapasztalataim is megerősítenek abban, hogy ha megfelelő szocializációs szinteken nem történik beavatkozás, akkor az előítéletes személyiség törvényszerűen kialakul, és nagyon nehéz leépíteni. Látom a tréningeken, hogyan küzdenek meg pedagógusok, igazgatók, polgármesterek, rendőrök önmagukkal, azokkal a sémákkal, amelyeket gyerekként, fiatalként készen kaptak és átvettek szüleiktől, az akkori pedagógiai rendszerektől, és szinte kiirthatatlanul bennük vannak. Felismerik a tréningen, eszközöket kapnak a kezelésükhöz, módszereket és információkat a bűnbakképzés elkerüléséhez, de megszabadulni tőlük csak az önmagunkkal lefolytatott küzdelemben lehet. Ezért nagyon fontos, főleg a mai Magyarországon, hogy az iskolarendszerben alkalmazott pedagógiák közvetítsenek a gyermekek felé olyan mintákat és értékeket, amelyek ellensúlyozzák az előítéletképzés spontán és nehezen felismerhető mechanizmusait.

Orsós Ivett