Útitárs     Portré

Helios Gómez

Spanyol és roma, művész és forradalmár

Bár főleg a zenéjükről híresek, a romák számos területen hozzájárultak az európai kultúrához. Érdekes látásmódjuknak köszönhetően több művészeti ágban is kiemelkedőt alkottak. A figuratív művészek közül is kiemelkedett Helios Gómez, a spanyolországi hivatásos kézművesek céhének alapítója és első elnöke. A szervezetet 1936 nyarán hozta létre Barcelonában azzal a céllal, hogy plakátokkal buzdítson a köztársaság védelmére. Helios Gómezt a 20. századi spanyol grafika emblematikus képviselőjének tartják. Festő és forradalmár volt, anarchokommunista és költő.

Sevillában született a Triana-negyedben 1905-ben, igen szegény roma családban, melynek falusi gyökerei voltak. Mindig is büszke volt roma és andalúz származására. A kézművességben először mint egyszerű munkás szerzett jártasságot a sevillai porcelángyárakban, ahol porcelánfestőként kereste kenyerét; a Cartuja gyárban is dolgozott mint kerámiafestő és díszítő, s közben a város Kézműves és Kereskedelmi Egyetemére járt. Első munkái a Páginas Libres anarchista újságban jelentek meg, de olyan sevillai szerzők könyveit is illusztrálta, mint Rafael Laffon vagy Felipe Alaiz. Első kiállítására a sevillai Kursaalban került sor, majd egy évvel később a madridi Ataneóban és a barcelonai Dalmau Galleryben is bemutatkozott. Mélyen meg volt győződve arról, hogy sürgős politikai változásokra van szükség, ezért csatlakozott több anarchista csoporthoz is, majd ettől fogva ezen elvekhez hűen beszélt, írt és festett. A bilbaói születésű francia író és kritikus, Jean Cassou szerint azért volt művész, mert forradalmár volt, és azért volt forradalmár, mert művész volt.

Politikai avantgárd művészete és fekete-fehér dizájnja elismerést vívott ki, de 1926-ban el kellett hagynia Andalúziát; ezután Madridban és Katalóniában dolgozott. A húszas-harmincas évek során az Ibériai-félsziget anarchista, forradalmi központjaiban, Barcelonában és Sevillában terjesztette politikai hitvallását. Több galériában is kiállított, és olyan külföldre kényszerített spanyol újságoknak dolgozott grafikusként, mint a Tiempos Nuevos, a Rebelión vagy a Vendredi.

Amikor Barcelonából is mennie kellett, először Franciaországban, majd Belgiumban, Hollandiában, Németországban és a Szovjetunióban keresett menedéket, ahol sok spanyol romával találkozott. Franciaországban letartóztatták, amikor részt vett a Sacco és Vanzetti kivégzése ellen tiltakozó tüntetésen. Aktív szerepet vállalt az Európai Avantgarde Fővárosok szervezetében. Ebben az időben a Munkások Nemzeti Konföderációjának (sevillai szindikátus, amely 1910-ben alakult) is tagja volt. Napilapok grafikusaként bátran kiállt az igazságért és szembeszállt Primo De Riviera, majd Franco diktatúrájával. Később Brüsszelben telepedett le, ahol kiállított, valamint dekorátorként dolgozott, illetve Max Deauville Rien qu’un Homme című könyvét illusztrálta. 1928-ban Amszterdamba, Bécsbe, majd Berlinbe költözött, és két hónapon keresztül utazott a Szovjetunióban.

1929-ben végül Berlinben vert tanyát, ahol kiállításokat rendezett és több lapnak, köztük a Berliner Tageblattnak is dolgozott. Itt tipográfiai és belsőépítészeti órákat látogatott. 1930 elején a Szocialista Internacionálé publikálta első kötetét, a Días de irát.

Primo de Rivera diktatúrájának bukása után visszatért Spanyolországba, és Barcelonában telepedett le. Itt több újságnak is munkatársa lett (a L’Opinió, a La Rambla, a La Batalla, a L’Hora, a Bolivar, a Nueva Espan~a), s emellett könyvborítókat és illusztrációkat készített elsősorban baloldali beállítottságú művekhez. Ebben az évben publikálta a Por qué me marcho del anarquismo (Miért fordítok hátat az anarchizmusnak?) kiáltványát, és csatlakozott a Katalán-Baleár Kommunista Szövetséghez, ami a BOC-nak volt a része (Bloc Obrer i Camperol – Munkások és Parasztok Tömörülése), de nem sokkal később dogmaellenes hozzáállása miatt kizárták. 1932-ben politikai aktivitása miatt letartóztatták és bebörtönözték. Szabadlábra helyezése után a Szovjetunióba utazott, ahol részt vett a Proletár Művészek Nemzetközi Kongresszusán mint spanyol küldött. 1934-ig Moszkvában élt; 1933-ban kiállított a Puskin Múzeumban. Ekkor jelent meg második albuma, a Revolución Espan~ola. Eltávolodva az absztrakt stílustól a könnyen megfejthető, politikailag elkötelezett realista művészet híve lett, ami erős társadalmi üzenetet hordozott, de a szocialista realizmust mindig is erősen kritizálta. 1934 nyarán visszatért Barcelonába, de ősszel ismét letartóztatták, mivel összefüggésbe hozták a katalán munkások felkelésével. Brüszszelbe menekült, ahol 1935 elején kiadta harmadik kötetét, a Viva Octubrét, ami az 1934-es eseményeknek állított emléket.

1935-ben visszament Barcelonába, ahol egy évvel később, miután engedélyezték a balos szervezeteket, több művésszel az Els Sis csoportosulásból megalapította a Sindicat de Dibuixants Profesionals-t (Hivatásos Dizáj-nerek Céhe). Ehhez a szervezethez köthető a politikai plakát mozgalom a polgárháború alatt, ami erőteljes anarchista és köztársaságpárti poszterek gyártásában csúcsosodott ki.

A spanyol polgárháborúban művészként és katonaként is harcolt: politikai kiképzőtiszt volt Mallorcán, Madridban, majd Andujarban. Később a Durruti hadtest 26. hadosztályának kulturális felelősévé nevezték ki, és egyes szemtanúk szerint összeverbuvált egy zászlóaljnyi romát a köztársaság színeiben. Mindemellett számos publikációhoz készített illusztrációkat, illetve festményeket a háborúról, egyre közelebb kerülve a szürrealizmushoz. A polgárháború kezdetekor a barikádokon harcolt Barcelona védelmében. Csatlakozott az Aliança d'Intel·lectuals Antifeixistes de Catalunya (Antifasiszta Értelmiségiek Katalán Szövetsége) szervezethez is. Később politikai kiképzőtisztnek nevezték ki az UGT (Munkások Általános Szakszervezete) élére, megszervezte a Ramón Casanellas zászlóaljat, részt vett az Ibiza és Mallorca felszabadítására indított Bayo hadjáratban, szolgált az aragóni, madridi és andalúziai fronton. A 26. hadosztály kulturális felelőseként kialakította az El Frente laptervét és címfejét, továbbá kiállítást szervezett Barcelonában a Durruti tiszteletére.

1939-ben félmillió másik szabadságharcossal egyetemben franciaországi száműzetésbe kényszerült. Ezt a nagytömegű kivándorlást nevezik a történelemben „Retirada”-nak. A francia hatóságok koncentrációs táborokba zárták, majd deportálták őket Algériába a Djelfa táborba. Gómezt 1939 februárja és 1942 májusa között többször is internálták (Argelns-sur-mer, Bram, Vernet), végül a djelfai (Algéria) táborba került. 1942 májusában megszökött és visszajutott Spanyolországba, ahol beállt a Franco ellen harcoló gerillák közé. Visszatérve Barcelonába megalapította a tiszavirág életű LNR (Liberación Nacional Republicana, Köztársasági Nemzeti Felszabadítás) csoportot és a Casa de Andalucíát (Andalúzia Háza). Ebben az időben a barcelonai Arnaiz Galériában állította ki szürrealista stílusú műveit, több utcai festményt is készített, és dekorálta a Colon dzsesszklubot is.

1946-ban letartóztatták, és tárgyalás vagy bármilyen hivatalos vád nélkül nyolc évre bebörtönözték. A szabadon engedését lehetővé tevő dokumentumot már 1950-ben aláírták, de csak ’54-ben helyezték szabadlábra. A barcelonai Modelo börtönben raboskodva 1950-ben a cellájában megfestette a Capilla Gitana néven elhíresült freskót, amely a nevét onnan kapta, hogy a Gómez által megfestett figurák cigányokra emlékeztetnek. Sajnos 1998-ban a börtön dolgozói „higiéniai okokból” levakolták a freskót. Az alkotást helyre lehetne állítani, de a város nemrég lebontásra ítélte a börtön épületét, annak ellenére, hogy a freskó a Franco diktatúrájával való szembenállás szimbóluma és az ország kulturális örökségének a része (lásd keretes írásunkat).

A művész Franco diktatúrája alatt készítette a freskót, de emellett verseket is írt: Credo del sur – sonetos y romances (Krédó délről – Szonettek és románcok, 1946), Erika – canto de amor y lucha (Erika – A szerelem és harc éneke, 1946), Poemas (Vers, 1947–1950), Poemas sueltos (Vers a rendőrautóról), Otros poemas (Egyéb versek).

Helios Gómez szabadulása után két évvel, 1956-ban hunyt el Barcelonában.

Fordította: Dudich Ákos

Cikkünk a Helios Gómez Kulturális Alapítvány támogatásával készült.

Helios Gómez, poemas de lucha y sueno, 1942–1956, ACHG, Barcelona, 2006 Helios Gómez, Visca Octubre, Museu de Granollers, ACHG, Museu d'Historiade Catalunya, CarCob (Bruselas), Granollers, 2005 IVAM Centre Julio González: Helisos Gómez 1905–1956, Generalitat Valenciana, Valencia, 1998 Ursula Tjaden: Helios Gómez Artista de Corbata Roja, Txalaparta,Tafalla, 1996 Carles Fontseré: Memories d'un cartelista, Portic, Barcelona, 1995 Ursula Tjaden: Die Hülle zerfetzen Helios Gómez 1905–1956 Andalusier Künstler Kämpfer, Elefanten Press Verlag GmbH, Berlin, 1986 Juan Manuel Bonet: Art Contra la Guerra, Ajuntament de Barcelona, Barcelona, 1986

A Capilla Gitana a barcelonai Modelo börtönben Helios Gómezt gyakran juttatta börtönbe politikai aktivitása, illetve a társadalmi ellenállást kifejező rajzai. Az egyik ilyen hosszú börtönbüntetése alatt (1948–1954) a barcelonai Modelo börtön papja, Bienvenido Lahoz 1950-ben rávette, hogy fessen egy freskót, melynek témája Szűz Mária, Barcelona, illetve a rabok védőszentje. Mivel a Gómez által megfestett figurák cigányokra emlékeztetnek, az első freskó Capilla Gitana néven híresült el. A művész nemzetközi elismertségre tett szert általa, sőt a város kulturális örökségének is részévé vált. A freskóról utoljára Gómez fia készített képet 1985-ben. Tizenhárom évvel később a börtön dolgozói „higiéniai okokból” levakolták a freskót. Mindez Núria de Gispert, katalán igazságügyi miniszter ideje alatt történt és ellentmond az intellektuális tulajdonjogra vonatkozó törvényeknek. A freskó eredeti állapotának visszaállítása érdekében számos kérvényt nyújtottak be Núria de Gispert igazságügyi miniszternek, Joan M. Pujals kulturális miniszternek, Anton Canellas ombudsmannak és José M. Huguetnek, a Kulturális Örökség elnökének, de eredménytelenül. Az újságokban megjelent cikkek, melyek mind a restaurálást követelték, hasonlóan visszhang nélkül maradtak. Ezzel szemben számos festő, író és történész állt az ügy mellé. A Modelo börtön történetét foglyok három generációjának a szenvedései itatják át. 1939-ben, a diktatúra ellenállóit itt végezték ki, és ez árnyékot vetett a családjaik, barátaik, gyerekeik és unokáik életére is. Számos mai politikus, illetve katalán vezető is megjárta a Modelo celláit. Mindemiatt az épület hatalmas fontossággal bír. A Capilla Gitana freskó jelenléte pedig még több okot ad arra, hogy a börtönt múzeummá alakítsák át, ahol kiállíthatják Helios Gómez és más bebörtönzött művészek rajzait, képeit és írásait.

Olvasó árnykép – akvarell, 1955

Szegények – olaj, fa, 1955

Absztrakt bikaviadal – olaj, fa, 1955

Lány, kézzel a vállán – akvarell, 1955 körül

A polgári lakosság kivonása (a spanyolországi polgárháború; készült a Párizsi Világkiállításra) – olaj, fa, 1937