Útkereszteződés Interjú

„A négy fal közé kényszerítenek”

Negrita y Souno

A II. Athe Sam (Itt vagyunk) Roma Összművészeti Fesztivál külföldi fellépői közül a Dél-Francia országból érkezett együttes volt az egyetlen, amely eddig még nem játszott Magyarországon. Az interjúban az énekesnő mellett időnként a zenésztársai is szóhoz jutnak.

Mielőtt leülnénk beszélgetni, végignézem a „beállást”, ahogy felkészülnek a helyi technikusokkal az esti fellépésre. Hárman lesznek tehát a színpadon, mind a hárman gitárral. Negrita, ez a tekintélyt parancsoló, határozott nő igencsak elégedetlen a hangzással, a hangulat feszült, a társai is mintha legszívesebben már otthagynák a színpadot, ő azonban nem tágít. Több magas hangot, mégis inkább több mélyet, semmi visszhangot, de talán egészen keveset mégis – végre összeáll minden, támadhatnak a tévések, aztán végül az Amaro Drom is sorra kerül. Ekkorra már oldott a légkör, mintha egy családi este kellős közepébe csöppentem volna. Negrita ragaszkodik hozzá, hogy mindenki maradjon együtt, és magához ragadja a kezdeményezést:

Bemutatom Marcelinót, a fivéremet, mindenféle zenét játszik gitáron, flamencót, rumbát. Bemutatom a gitáros szólistát, Sounót – ő is évekig élt Spanyolországban, ott tanult, de most Franciaországban él, együtt dolgoztunk az albumunkon, ami nemsokára megjelenik. Aztán itt van a sógornőm, aki a papírokat intézi, titkárnő mellettem, és itt vannak a lányok, Chica, Tania, Manuela, ők táncolnak a színpadon. Végül bemutatom Yanni Dan operatőrt, aki felvételeket készít, mert hamarosan elkezdünk forgatni egy filmet a cigányok problémáiról.

Tehát nem kifejezetten a zenéről?

Negrita: Nem, egy kicsit az életemről, és ezen keresztül általában a cigányokról.

Van valami különleges az életében?

Az a lényeg, hogy boldognak mondhatom magamat, annak ellenére, hogy nekem is megvannak a problémáim. (Hogy mást ne mondjak, elvesztette a fél lábát egy közlekedési balesetben – KT.)

Merre járt mostanában?

Negrita: Sokat léptünk föl Olaszországban, aztán Svédországban, Hollandiában, tényleg azt lehet mondani, hogy mindenütt.

Mióta zenélnek?

Negrita: Mikor is alakult az együttes? Nyolc éve. De természetesen már régebb óta zenélek, a testvéremmel már tizenkét éve együtt dolgozom. Végül is zenész család vagyunk.

Hol élnek?

Negrita: Dél-Franciaországban, Aix-en-Provence környékén, egy kis faluban, mert szeretem a nyugalmat. Amúgy meg sokat utazom, turnézom mindenfelé, szerte a világban, és jólesik, amikor otthon vagyok, hogy végre csend van és nyugalom.

Milyen az a falu? Franciák között élnek?

Negrita: Igen, de amikor franciákról beszélek, ebben nincsen semmi negatív vagy elítélő – egyáltalán nem vagyok rasszista. Sokkal erősebb a franciákban a cigányokkal szembeni rasszizmus, mint megfordítva.

Souno: Hajlamosak az alakoskodásra. Szemtől szemben nincs semmi baj, de mihelyt hátat fordítasz nekik, mindjárt más a helyzet.

A mánusok között sokan vannak, akik manapság is utaznak, mozognak, lakókocsikban laknak.

Negrita: Ma már alig vannak ilyenek, az új elnök (vagyis Nicolas Sarkozy – KT) óta meg egyre nehezebb a vándorlók élete. Erősen korlátozzák a mozgásszabadságot. Azelőtt természetes volt, hogy három-négy kocsi együtt mozgott, most viszont megpróbálják rákényszeríteni a cigányokat, hogy maradjanak meg egy-egy kijelölt táborhelyen.

Az elmúlt években fejlesztették is ezeket a helyeket: áram, folyóvíz…

Negrita: De most arra kényszerítenek bennünket, hogy maradjunk is ott, márpedig nekünk ez nem szokásunk. Ezek a táborhelyek meg a koncentrációs táborokra emlékeztetnek, az elődeinket juttatják az eszünkbe, akiket koncentrációs táborokba zártak. Itt is kerítés van, őr, aki figyeli, mikor megyünk, mikor jövünk. Szóval megakadályozzák, hogy úgy éljünk, ahogy szeretnénk. Két napig itt, két napig ott, ahogy a kedvünk tartja. Nem mindenki zenész, van, aki kosárfonásból, székjavításból, egyebekből él, és ott akar letáborozni, ahol jólesik, vízparton, a természetben. Most viszont a négy fal közé kényszerítenek bennünket. Ha ez így megy tovább, négy vagy öt éven belül az összes vándorló cigány eltűnik a francia utakról. És így meg már nem is vagyunk többé cigányok. Azelőtt természetes volt, hogy megállt az ember valahol, tüzet rakott, sündisznót sütött, de most már tüzet sem rakhatunk, hogyan raknánk az aszfalton?

Marcelino: Tilos tüzet rakni.

Negrita: Ha elkezdünk zenélni, és egy kicsit hangosabban játszunk, máris ránk szól az őr, ott van a háza egy kicsit följebb – fél tizenegykor már csendben kell lenni, olyan, mintha elrendelnék a villanyoltást. Ha meg nem engedelmeskedünk, kijönnek a csendőrök.

És akkor hogyan gyakorolnak?

Negrita: Van egy próbatermünk, de azt csak napközben használhatjuk. Márpedig nekem gyerekeim vannak, napközben velük foglalkozom.

Marcelino: Különben a tűz a zenéléshez is fontos.

Negrita: Így van. Nézzük a lángokat, és olyankor születnek az új dalok. Felidézzük az őseinket, boldogság tölti el a szívünket, és ebből szép dalok születnek.

Sokat tud az elődeiről?

Negrita: Azt tudom, hogy sokan közülük koncentrációs táborokban haltak meg. És éppen ezért nem vagyunk hajlandóak belenyugodni, hogy ilyen körülmények közé kényszerítsenek. Nem fogom újraélni a történetüket.

Marcelino: Az öregek mindig elsírják magukat, amikor azokról az időkről beszélnek.

Megjelenik a múlt a dalaikban is?

Negrita: Természetesen. De szereztem dalt az első világháborús időkről is.

Mindenféle közönség előtt fellép?

Negrita: Igen. Azt lehet mondani, hogy Franciaországban én jelenítem meg a cigány nőt.

Hogyhogy spanyol neve van? (Negrita spanyolul kis feketét, fekete lánykát jelent – KT)

Negrita: Az apám madridi, spanyol cigány volt. Az anyám pedig mánus. Beszélem is a rromani nyelvet.

Souno: Megértjük az itteni, magyarországi cigányokat is, nagy öröm ez!

Mi lesz a ma esti program?

Negrita: Elég vegyesre tervezzük, nem akarunk egyfajta, speciális zenét játszani. Egész egyszerűen cigány zenét.

És azután hová mennek?

Negrita: Most először haza, gyakorolnunk kell, nemsokára Olaszországban lépünk fel, Velencében, Rómában és Genovában, de közben még lesz egy koncertünk Lourdes-ban is (Mária-kegyhely, gyógyulást remélő betegek híres francia búcsújáró helye – KT). Maga a bíboros hívott meg, mintegy háromezer beteg, sérült ember előtt lépek fel. Rendszeresen játszom különféle jótékony szervezet rendezvényein.

Souno: Júniusban pedig kijön a lemezünk, ráadásul a Harmonia Mundi adja ki (a legjelentősebb, nemzetközi terjesztésű és világzenével foglalkozó francia lemezkiadó – KT). Az alapot Negrita hangja adja, de a legkülönbözőbb zenészek, zenei irányzatok felbukkannak a dalokban a flamencótól a komolyzenéig, egy szimfonikus zenekarig, bossa novát játszó brazil zenészekig.

*

Megköszönöm az interjút, aztán a koncerten viszontlátom őket. Valóban nagyon – talán túlságosan is – vegyes zenét adnak elő, amelyben egy kissé túlteng a Gipsy Kings-hangulat. Ez persze nem meglepő, hiszen az a zenekar is ugyanonnan, Provence-ból indult, meglehet ez az ott élő cigányok „hétköznapi” muzsikája. Negrita érdes és vad erővel teli, flamencóra termett hangja azonban feledhetetlenné teszi az estét. Talán fellép még Magyarországon, és másféle stílusokból keveri ki a repertoárját.

K. T.

Fotó: Németh Dániel