Útfelbontás     Fókuszban

Aki nem dolgozik, ne is egyék?

Egyre több település kötné munkához a segélyt

 

Szakmai felzúdulást keltett több kelet-magyarországi település önkormányzatának május végi, a segélyezés „megreformálását” célzó kezdeményezése. A sort a Tokaj kapujának nevezett Szerencs mellett található Monok kezdte, amely úgy módosította a rendszeres szociális segélyezésre vonatkozó helyi rendeletet, hogy közhasznú munka végzéséhez kötötte. A szerencsi kistérség pár nappal később még ennél is tovább ment. A helyi polgármesterek által elfogadott, „Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében” címet viselő dokumentum, amit május 26-án átadtak az Országgyűlés alelnökének, azt javasolja, hogy a családi pótlék legfeljebb 3 gyermekig járjon, további gyermekek esetén adójóváírás, adókedvezmény formájában kellene támogatást nyújtani, s csak olyan családok kapjanak segélyt, akik azt „megérdemlik”. A kezdeményezés a szociális szakmai szervezetek szerint alkotmány- és törvényellenes, a szülők helyett a gyermekeket bünteti, és mivel a segélyből eddig sem lehetett megélni, sok családot teljesen ellehetetleníthet azzal, hogy elvonja őket a feketemunkától.

Ma Magyarországon a teljes népesség 12-13 százaléka szegénységben, közel harmada a létminimum szintje alatt él. A gyerekek esetében ezek az arányok jóval magasabbak: a 2,2 millió gyerek, illetve 19 év alatti eltartott közel ötöde él szegénységben. A családokat tekintve három- és többgyermekes (23 százalék) és az egyszülős családoknak (25 százalék) a legmagasabb a szegénységi rátája. A szociális törvény módosítása és a családi segélyezés 2006-os bevezetése elsősorban a mélyszegénység csökkentését szolgálta, s a szociális minimum garantálása irányába tett fontos lépést. (A családi segélyezés azt jelenti, hogy valamennyi háztartás/család esetében egy fő kapja meg a segélyt, de annak kiszámításánál figyelembe veszik a vele együtt élő családtagok számát.) Az Európai Unió tagállamainak döntő többsége rendelkezik garantált minimum jövedelmi rendszerekkel, amelyek utolsó esélyt, mentőövet jelentenek a legnagyobb szegénységben élőknek. E javaslatok a rendszeres szociális segély nyújtotta minimális biztonságot is megvonnák.

A családi alapú segélyezés bevezetését követően konfliktusokat okozott, hogy bizonyos családnagyság felett a segély öszszege meghaladhatta a minimálbér összegét. Bár az érintett családok száma nem volt jelentős, a társadalmi feszültségek elkerülése érdekében a kormányzat a kapható segély összegét a mindenkori minimálbér nettó összegében maximalizálta. Téves tehát az az indoklás, amely szerint segélyből „jobban meg lehet élni”, mint munkából. Tény ugyanakkor, hogy erősen meggyengült a nagyon szegény és a kevésbé szegény csoportok közötti szolidaritás, nehezen elfogadható sokak számára, hogy miért is jut hozzá valaki valamilyen kedvezményhez, amikor alig él a másiknál rosszabb körülmények között – mondta Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CfCF – Chance for Children Foundation) kuratóriumi elnöke.

Ma Magyarországon a teljes népesség foglalkoztatottsági rátája 56, a munkanélküliségi ráta pedig 8 százalék. Jelentős különbségek tapasztalhatóak ugyanakkor a kedvezőbb és a hátrányos helyzetű kistérségek között: ugyanezek az adatok az Abaúj-Hegyközi (BAZ megye) kistérség esetében 42,3 és 23,6 százalék, a Sellyei kistérség esetében pedig 40,5 és 18,9 százalék. A rendszeres szociális segélyben részesülő (aktív korú nem foglalkoztatott) körülbelül 150 ezer ember kétharmada a társadalmi-gazdasági szempontból leghátrányosabb helyzetű kistérségekben él. Ezekben a kistérségekben nem azért magas a munkanélküliségi ráta, mert az ott élők „lusták”, hanem azért, mert a pangó gazdaság következtében nincsenek elérhető munkahelyek.

E 150 ezer ember kétharmada a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben él. Ott, ahol nincs munka, nincsenek befektetések, nem jó a közlekedés, eleve magasabb az alacsonyan képzettek, a munkaerőpiacról kiszorultak aránya – úgy, mint a szerencsi kistérségben. Elsősorban tehát olyan előítéletes gondolkodással, bűnbakkereséssel állunk szemben, amely a munkátlanokat, a segélyből élőket önhibásként, érdemtelenként definiálja, és így igyekszik bemutatni őket – kevésbé magyarázva a jelenségeket a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi körülményekkel. A monoki képviselőtestület az érvényben lévő szociális és gyermekvédelmi törvényekben foglaltakkal ellentétes rendeleteket fogadott el, amikor a gyerekek rendszeres iskolába járatásához kötötte a gyermekvédelmi támogatásokat, valamint a segély „ledolgozásához” a rendszeres szociális segély folyósítását. A törvényességgel kapcsolatban vizsgálódik a közigazgatási hivatal, vizsgálatot indított Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. „Monok példája nemcsak azért okoz aggodalmat, mert olyan rendeletet fogadott el a képviselő-testület, amely törvénysértő, hanem mert gyorsan követőkre talált. A jogállamiság stabilitása szempontjából különösen veszélyesnek tartjuk, hogy a helyi hatalmat gyakorló önkormányzatok a törvényekkel szembemenve próbálnak helyzeteket orvosolni” – áll a CfCF, a Szociális Szakmai Szövetség, a Magyar Szegénységellenes Hálózat, az MTA Gyerekszegénység Elleni Program (GYENP) Programirodája június 2-án kelt közös nyilatkozatában.

 

Az egészben van egy jó adag cigány-ellenesség…


„A családtámogatási rendszer, mely felgyorsította, és egyre gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését, amely megélhetési formává fejlesztette a gyermekszülést…” – hangzik el a Szerencsi kistérség polgármesterei által megfogalmazott „Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében” című dokumentumban. A javaslatuk arra irányul, hogy a harmadik gyerekig járjon családi pótlék, utána már csak adókedvezmény. Ismert, hogy utóbbi megoldás elsősorban a magasabb jövedelműeket érinti kedvezően, azokat, akiknek van miből jóváírni a kedvezményt.

A családi pótlék és a születésszám közötti párhuzam azért nem állja meg a helyét, mert a támogatás összegei között egyszerűen nincsenek akkora különbségek, amelyek fedeznék azokat a többletköltségeket, amelyeket a harmadik, negyedik, ötödik gyerek nevelése jelent. A családi pótlék 2008. januári differenciált emelése ugyan már figyelembe vette a három- vagy többgyerekesek és az egyszülősök nagyobb szegénységi kockázatát, de az emelés tulajdonképpen szimbolikusnak mondható. A sokgyerekesek gyerekenként 2700 forinttal kapnak többet, mint a kétgyerekesek, amely különbségre beláthatóan nem lehet megélhetést alapozni, még akkor sem, ha fogyasztási egységgel számolva az egygyerekes családok gyerekenkénti költségei magasabbak, mint a kettő- vagy többgyerekesekéi. Összességében kijelenthető, hogy „a gyermeknevelés költségei jóval magasabbak az ezt kompenzáló támogatásoknál” – mondta lapunknak Farkas Zsombor, az MTA GYENP programiroda munkatársa.

Farkas szerint nyilvánvaló, hogy a sokgyerekes családok irritálják azokat a rétegeket, akik a mérőszámok vagy a szegénységi küszöb szerint nem szegények, de mégiscsak azok. „Itt tehát eleve van egyfajta konfliktus, de szerintem nyugodtan hozzá lehet tenni, hogy ebben az egészben van egy jó adag cigányellenesség. E térségben elég nagy a romák aránya, akikről sokan úgy vélik: összeszednek annyi pénzt a segélyekből és a támogatásból, hogy ne kelljen dolgozni. Ez azért nem állja meg a helyét, mert ezek az emberek olyan kistérségekben laknak, ahol munkahely alapvetően nincs, és ha a közmunka ilyen jellegű szigorítása bejön, akkor még azt is ellehetetlenítik, hogy a feketemunkával egészítsék ki jövedelmüket” – tette hozzá.

„A szociális ellátórendszernek a rendszeres szociális segélyre vonatkozó szabályait teljes egészében át kellene gondolni…” – szól a szerencsiek dokumentumának következő pontja, amely alatt azt értik a kezdeményezők, hogy minden eszközzel meg kell szigorítani a segélyhez jutás feltételeit.

Az aktív korú munkanélküliek pénzbeli segélyezését 15 éve szabályozza a Szociális törvény, ami az ellátás feltételeként együttműködést ír elő a munkaügyi központokkal, majd 1994-től a munkaügyi központok mellett az önkormányzatokkal. 2000. május 1-jével a rendszeres szociális segélyezettek együttműködési kötelezettsége jelent meg a szociális törvényben. A törvény eddig is szabályozta, hogy milyen feltételek, kötelezettségek és szankciók mellett részesülhet valaki rendszeres szociális segélyben – hangsúlyozták a szakemberek.

Az együttműködés és a közösségi munkavégzés legfőbb célja az egyén elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérésének a segítése: ezért került sor az ügyfél bevonásával megvalósuló, és személyes szolgáltatást nyújtó beilleszkedési program 2005 szeptemberi bevezetésére. A program megvalósítása érdekében az önkormányzatok többsége a családsegítő szolgáltatásokkal (2006-ban a családsegítők 75 százaléka) szerződött, azonban e feladat ellátására, a nagyvárosok kivételével, személyi, egyéb (informatikai, tárgyi stb.) fejlesztésekhez, többletforrásokhoz nem jutottak a megbízott szervezetek. Így történhetett meg, hogy a leghátrányosabb helyzetű régiók amúgy is szolgáltatáshiányos településein gyakori az egy családgondozóra jutó 300-500 fő rendszeres segélyben részesülő (az országos átlag 120 fő/családgondozó), akinek elvileg személyre szabott szolgáltatást, beilleszkedési programot kell kidolgozni és megvalósítani.

Az uniós országok sokféle átvehető gyakorlatot alakítottak ki a munkanélküliség enyhítésére, de mindegyik megoldáshoz szorosan hozzátartozott az intézményi reformok végrehajtása, a szolgáltatásjelleg hangsúlyozása és a személyre szabott támogatási formák kialakítása. Ezzel párhuzamosan minden országban különös figyelmet fordítottak a munkakörülmények javítására, a munka megtartását segítő szolgáltatásokra és az alacsony jövedelműek különféle támogatására – mondta el lapunknak több, neve elhallgatását kérő szakértő, akik szerint nem is a monoki és s szerencsi kezdeményezés a legaggasztóbb, hanem az a kormányzati elképzelés, ami 2008. április elején Út a munkához program néven került nyilvánosságra.

 

Út a (kényszer)munkához


Ez az elképzelés, amit a több mint 80 – a szegénység csökkentése érdekében dolgozó – civil szervezetet tömörítő Magyar Szegénységellenes Hálózat már április 11-én, azaz bő egy hónappal a monoki ötlet előtt éles kritikával illetett, a rendszeres szociális segélyezettek számára háromhavonta 15 nap közmunkavégzést tenne kötelezővé, amelynek megtagadását a segély azonnali és teljes megvonásával szankcionálná. „Nem ez az út a munkához!” – szögezi le Wéber László, a hálózat közép-dunántúli regionális koordinátora.

A tervezett módosítás a Magyar Szegénységellenes Hálózat véleménye szerint hozzájárul a magyar társadalomban erősen tetten érhető és a szolidaritást jelenleg is gyengítő, „aki nem dolgozik, ne is egyék!” felfogás megerősödéséhez. Megalázó és az egyéni autonómiát sértő elemeket tartalmaz, miközben megfogalmazott céljának – a rendszeres szociális segélyezetteknek a munka világába történő visszasegítésének – elérése nagyon is kétséges. A szervezet állásfoglalása szerint a közmunka ugyan átmenetileg munkajövedelmet biztosít a családoknak, de folyamatos bizonytalanságban tartja őket, miközben ezen programok hatékonysága a munkaerőpiacra történő visszavezetés szempontjából alacsony. A jelenlegi gyakorlat szerint a települési önkormányzatok igyekeznek a segélyezettek minél szélesebb körét bevonni a közmunkaprogramokba annak érdekében, hogy a legtöbb családot – legalább átmenetileg – munkajövedelemhez juttassák. Mivel azonban a közmunkák köre lehatárolt, a közmunkába történő bekapcsolódás lehetősége általában sokak számára és rövid ideig (néhány hónapig) adott. Egy-egy közmunkában töltött periódus között a családok segélyben részesülnek. A programokba történő ki-be léptetés a családoknál folyamatos pénzügyi bizonytalanságot okoz, gyakorlatilag lehetetlen közép- vagy hosszabb távra tervezniük. A kiszámíthatatlan és a korábbinál rövidebb időtartamú közmunka a jelenlegi helyzetet tovább rontja – érvelnek. A tervezett módosítás szerint – a jelenlegi szabályozással ellentétben – a segély folyósítását azonnal meg kell szüntetni, amennyiben a segélyezett az együttműködési kötelezettségét (neki felróható okból) megszegi. A segélyből kizárás nem függ a szabálysértés típusától, sem időhatárt, sem fokozatosságot (például a segély felének megvonása) nem tartalmaz. A módosítás gyakorlatilag szabad kezet ad a segélyt folyósító önkormányzatok számára a segélyből történő végleges és teljes kizárásra, s ezzel az érthetetlen szigorral egyének és családok megélhetését lehetetleníti el.

Az előterjesztés ellentmondásos logikával azt feltételezi, hogy a mintegy 150 ezer segélyezett egyszerre dologtalan és feketemunkás. Ezért a szolidaritás minimumelvárásait is figyelmen kívül hagyva tesz kísérletet e csoport társadalomból való végleges kirekesztésére. Cinikusnak tartjuk azt az álláspontot – fogalmaznak a hálózat szakemberei –, mely szerint az alacsony képzettségű, így versenyképes tudással nem rendelkező, jellemzően rossz szociális és lakhatási körülmények között, az ország állás- és munkahiányos területein élő, megromlott mentális és fizikai állapotú emberek szabadok volnának választásaikban.

A tartósan munka nélkül lévők, évek óta rendszeres szociális segélyezettek munkához történő visszavezetése komplex támogatást igényel – szögezi le a dokumentum, amely szerint, bár a tervezett módosítás szöveges része ugyan megemlíti, de a megoldást célzó intézkedéseknél már figyelmen kívül hagyja, hogy a munkaképes korú népesség egy része azért van távol a munkaerőpiactól, mert „nincsen munkára kész állapotban”. Meggyőződésünk – hangsúlyozzák a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagjai –, hogy a munkaerőpiacról évekkel, akár több mint tíz évvel ezelőtt kiszorult, vagy oda soha be nem lépett segélyezettek „munkaképessé” tétele komplex – a szociális munkán, pszichológiai és foglalkozási tanácsadáson alapuló – szakmai felkészítést igényel, az ő munkaerőpiacra történő visszavezetésük „kényszermunkával” és szankciókkal nem lehetséges.


Nyomul az önkormányzati lobbi


Az önkormányzatoknak, pártállástól és színüktől függetlenül megtetszettek a „Segélyért munkát” ötletek. Hiába szögezte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az új szociális és munkaügyi miniszter, Szűcs Erika, hogy nem támogatják a javaslatokat, mert a megoldás – amelyen a szakértők hónapok óta dolgoznak – csak széles körű társadalmi párbeszéd nyomán képzelhető el, egyre többen jelezték csatlakozási szándékukat a monoki és szerencsi kezdeményezéshez. Miután a kisebb településeket követően Szeged, Kaposvár és Miskolc vezetése is jelezte egyetértését azokkal az önkormányzatokkal, amelyek munkához kötnék a különböző segélyek kifizetését, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) is bejelentette: kezdeményezi a szociális törvény módosítását.

Az önkormányzati lobbi több jól működő példára is hivatkozik – igaz, rendre elfelejtik megemlíteni a lényeges különbségeket. Az egyik Kaposvár, ahol Szita Károly, a város fideszes vezetője jó tíz évvel ezelőtt elindította a „Segély helyett munkát!” programot. Közölte: míg korábban az érintettek 30-40 százaléka vállalt közmunkát, jelenleg 90 százalékuk. Ők havonta 10 munkanap ledolgozásáért kapják meg az önkormányzattól a mindenkori minimálbér időarányos részét a kötelező segélyeken felül. Szita szerint Kaposvár önkormányzata évente több mint 900 millió forintot költ szociális támogatásokra, amelyből csaknem 800 millió forintot 14, törvény által meghatározott jogcímen, a fennmaradó hányadot pedig 13, munkához kötött jogcímen folyósít. A polgármester, aki egyetért a törvénymódosítás szükségességével, azt tartaná célravezetőnek, ha az önkormányzatok a kötelezően előírt segélyezési jogcímek legalább 60 százalékában feltételekhez köthetnék a kifizetéseket.

Több gyakorló önkormányzati szakember is említett fővárosi példákat. Budapesten ahány kerület, annyiféle közmunkaprogram. Az egyik kerületben mindenkinek, aki rendszeres szociális segélyért fordul az önkormányzathoz, el kell mennie az önkormányzat által alapított kft.-hez, ami a közcélú munkákat koordinálja. A kft. elküldi vizsgálatra, hogy egészségi állapota alapján alkalmas-e a végzettségének megfelelő – illetve annál kissé alacsonyabb szintű – munka elvégzésére. Ha nem alkalmas, akkor megkapja a segélyt, ha viszont igen, akkor megnézik, van-e közcélú munka. Ha van, akkor azt az ügyfélnek el kell fogadni, egyébként nem kapja meg a segélyt. Akinek éppen nem tudnak munkát felajánlani, azt előjegyzik, s addig kapja a segélyt, amíg munka nem lesz. E konstrukcióba természetesen többnyire a képzetlen, 8 általánost végzett munkanélküliek jelentkeznek, nekik többnyire parktakarítást, utcaseprést tud adni az önkormányzat, de a képzettebb munkaerőnek a hivatalban adminisztrációs munkaköröket is fel tudnak ajánlani – mondta informátorunk. Sokan már az elején kihullanak, mert nem fogadják el a munkát. Ennek több oka van: feketén dolgoznak, ami mellett a minimálbéres állás nem vállalható, sok ember pedig egyszerűen nem tartja méltónak a felajánlott munkát. Sokan vannak viszont azok is, akik alig várják, hogy visszakerüljenek a közmunkarendszerbe, mert ez egyetlen esélyük a munkavégzésre.

Klecska E. Márton



– 2008. április elején nyilvánosságra került az Út a munkához program megvalósítására vonatkozó kormány-előterjesztés, amely a rendszeres szociális segélyezettek számára háromhavonta 15 nap közmunkavégzést tesz kötelezővé. Amennyiben ez nem teljesül, a segély azonnali és teljes megvonása a szankció.

– 2008. május 20-án „Fókuszban a segélyezettek” címmel a FigyelőNet rövid híradást tett közzé azzal, hogy a családgondozók nem rendelkeznek a munkanélküliek segítéséhez szükséges felkészültséggel.

– 2008. május 22-én Monok képviselő-testülete határozatával úgy módosította a rendszeres szociális segélyezésre vonatkozó helyi rendeletet, hogy közhasznú munka végzéséhez kötötte a segélyezést. E mellett a települési önkormányzat rendeletében megvonta a gyermekvédelmi támogatásokat azoktól a családoktól, ahol a gyerekek nem járnak rendszeresen iskolába.

– A következő napokban Ivád követte Monok példáját, és újabb települések jelentették be rendeletmódosítási szándékukat.

– 2008. május 23-án a Szerencsi Kistérség településeinek polgármesterei „Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében” címmel javaslatcsomagot fogadtak el, amely – többek között – kimondja, hogy csak a 3. gyerekig illesse meg a családi pótlék a sokgyerekeseket, ezen felül a gyerekek után a szülők adójóváírást vehessenek igénybe.





Képünk illusztráció

Fotó: Erős Emese





Képünk illusztráció

Fotó: Váraljai Szandra