Válaszút     Vélemény

A valóság úgy alakul…

Magyarország berágott a cigányokra, a Magyar Gárda nyomvonalán haladva, bátran és sértettségtől felajzva rendet rak a szociális ellátás, a segélyezés, a cigány népszaporulat, a „nemzés joga”, a kötelező közmunka-kényszermunka területén. Egyelőre. Nehogy má’!

A statisztikai diszkrimináció súlyos, drámai tényei, adatai biztosítják a célszemélyek – a romák – pontos célzását. Ami nem sikerült a fejlesztéspolitika terén – látni és célcsoportként megnevezni-megtalálni a cigányokat –, az most sikerülni látszik.

Ez csak egy újabb történelmi tapasztalat arról, hogy sokkal jobban lát cigányokat Magyarország, ha szankcionálni kell, mint amikor „felemelni, beilleszteni, támogatni”, ahogyan szlogenszerűen fogalmaztak az előző, kommunista-szocialista demokráciában, ahol mindamellett, hogy a cigányokat az 1961-es párthatározatban nem létezőnek tekintették, akiknek nyelvük, kultúrájuk nincs, akiknek ennélfogva a nemzetiségi jogaikat sem adták meg, és amely rendszer magabiztosan nyilatkozta, hogy a fajgyűlölet ellen azért nem kell tulajdonképpen tennie semmit, mert a „szocialista embertípus” kinevelésével amúgy is rövid időn belül teljesen megszűnik, de ugyanakkor párhuzamosan kialakította és mérhetően felerősítette a „bűnöző cigány” mítoszt a többségi társadalom szocialista embertípusaiban. Nos, mindez eleven örökségünk, Mária Terézia „humánus” intézkedéseivel, a fasiszta népirtás örökségével együtt.

A cigányokról hat mítosz él a többségben. A cigányok: bűnözők, idegenek, nevelhetetlenek, élősködők, munkakerülők, túltámogatottak.

Akkor is, ha az azonos élethelyzetűek között semmivel sem magasabb a romák által elkövetett bűncselekmények száma, ha évszázadok óta Magyarország a hazájuk, ha születésük pillanatában az emberi fajra jellemző valamennyi képességgel bírnak, akkor is, ha a legnehezebb, legmegalázóbb munkákat végeztetik velük a legalacsonyabb fizetségért, akkor is, ha ingázva, munkásszállásokon leélve életüket felépítették Magyarországot segéd-, betanított és szakmunkásként, és akkor is, ha a szociális és egyéb támogatások töredéke jutott el hozzájuk a jobb helyzetben lévő, magasabb társadalmi presztízsű fehér középosztálybeliekhez képest.

A kommunista demokrácia igyekezett védeni politikai deklarációi többségét. Egyszerre csinált áldozatot a cigányokból – bűnbakelmélet, önhibás elmélet –, és egyszerre igyekezett féken tartani a cigányellenességet.

A kapitalista demokrácia, amiben most élünk, ebből a szempontból mára válságos helyzetbe került. A szabad identitásválasztásról szóló cinikus ajánlat a romáknak láthatóan nem oldotta meg a fajgyűlölet problémáját. A faji kérdés ugyanis társadalmi konstrukció, amely során a többség hoz döntést, ítéletet, szankciót a stigmatizált kisebbségről.

Dönt arról, hogy ad-e „nekik” munkát, biztosítja-e számukra az állandó foglalkoztatást; a „tudás” megszerzésének lehetőségét, esélyét, tárgyi és társadalmi feltételeit, az együttélés-dolgozás-tanulás jogát. Az eltérő bőrszín ellenére az emberi méltóságot, önbecsülést. Vagy alárendelt, alattvaló népcsoporttá zülleszti, akivel bármikor bármit megtehet.

A munkanélküliségi mutató 4-7 százalék között mozog az utóbbi években. A cigányoknál 75 százalékos, és 19 éve nem csökkent egy százalékkal sem. A cigányoknak Magyarország nem ad munkát. Ha mégis, akkor az ma már zsellér, napszámos, éhbéres munka, ami nem jár nyugdíjjogosultsággal, egészségügyi ellátási jogosultsággal. Ellátják talán, de aztán jön az APEH.

Magyarország súlyos morális válságba sodródott a cigány honfitársak társadalmi-közéleti lezüllesztése, a társdalomból történő kiszorítása és megalázása miatt. A korlátlan és büntethetetlen gyűlöletbeszéd szabadságának törvényi biztosítása a cigányokat telibe találta.

A „népet leváltani nem lehet” előző rendszerből is már jól ismert politikai gagyija ebben a rendszerben fénykorát éli egy nem éppen fénylő demokráciában. Az oktatási intézményeket fenntartó önkormányzati rendszeren akadálytalanul ment át a „spontán oktatási szegregáció”, a cigány gyerekek kiszorítása cigány osztályokba, iskolákba, a szellemi fogyatékos gyerekek tanintézményeibe. A nép akarata érvényesült, és láthatóvá tette egy etnikailag végérvényesen (?) kettéosztott ország árnyképét.

A nép most továbbmegy ennél. A nép nem emlékszik már a dolgozó cigányok tömegeire, sem arra, hogy a cigányok tíz körömmel kapaszkodtak a munkahelyeikbe, esélytelenül.

A kapitalista demokrácia választás elé került. Vagy munkahelyeket létesít 300-400 ezer cigány munkavállalónak, vagy – elkerülve a tömeges éhínséget, a közvetett népirtást – a különböző címeken adható szociális ellátásokon keresztül a vegetálás, a tömeges mélyszegénység szintjén életben tartja a romákat. Ezt választották, és ezt az egyoldalú „társadalmi szerződést” – a cigányok a rendszerváltás éveiben mind a munkát választották volna – az állam és a cigányok között, amit most igyekszik felrúgni a népképviselet.

Tudható volt előre, hogy a cigányok sorsa három generációra megpecsételődik, amikor tömegesen kikerültek az állandó foglalkoztatottságból. Ahogy azt is, hogy a felnőttek után a gyerekek is áldozattá válnak, hetedíziglen, mert a cigányok élethelyzete, amit a többség kényszerít rájuk, a megerősödött fajgyűlölet alapja lesz, fajtaspecifikummá, stigmává alakul a többség szemében.

A kálvária, a vesszőfutás, a megkövezés, a tizedelés sokáig fog tartani.

Mindkét fél életében – a magyarok (az egyszerűség kedvéért) és a cigányok életében is visszafordíthatatlan folyamatok zajlottak le és zajlanak napjainkban is. A faji elkülönülés a munkamegosztásban, az oktatásban, és a lakóhelyeken visszafordíthatatlannak látszik. Ez már egy új Magyarország! Ma már nem tehető fel reálisan az a kérdés, hogy a cigányoknak van-e joguk együtt dolgozni, együtt tanulni, együtt lakni magyar-fehér honfitársaikkal! Az elutasító válasz már rég megszületett. A közmunka kötelező végzéséhez kötött segélyezés csak megalázottabbá, még alsóbbrendűbbé stigmatizálja a cigányokat. Félelmetes következményei lehetnek a kezdeményező helyi törvényhozás elterjedésének, netán állami szintre emelésének. Ha megteszik, az már a többséget is stigmatizálja.

A cigányok – 350-400 ezer fő – visszavezetése az állandó foglalkoztatásba jóval többe fog kerülni, nagyságrendekkel többe, mint amivel most közmunka-kényszermunka címén próbálkoznak! Mérhetetlen cinizmussal.

A Roma Parlament a cigányokat érintő fejlesztéspolitika legfontosabb elemének a cigányokat sújtó 75-80 százalékos munkanélküliség 10 százalék alá szorítását tartja, és követeli a kormánytól ennek elérését! Vonzó, az emberi élet feltételeit biztosító munkabérek megállapítása alapkövetelmény a mostani, a létminimum szintjén történő vegetálást konzerváló éhbérezéssel szemben.

Kérjen Magyarország nemzetközi segítséget!

Kérjen az EU-tól új forrásokat, a fejlesztési források újraelosztásán, a cigányok munkahelyteremtésének, a cigánytelepek felszámolásának címén. Sok száz milliárd forintot, amit a politikai hatalom képviselőinek merni kell a romákra fordítani. Magyarország végig az EU-ra hivatkozott, amely állítólag megtiltotta az etnikai jellegű hátrányok kezelését EU-forrásból. Egyértelműen tisztázni kell, hogy ez az állítás igaz-e!

Kérjen Magyarország kormányszinten segítséget az EU tagországaitól. Ajánlja fel a környező országok munkaerőpiacainak a cigányok fizikai munkaerejét, szerzett szaktudását, tapasztalatát az építőiparban, bányászatban, nehéziparban, metróépítésben, a mezőgazdaságban.

Kérjen kvótát Ausztriától, Németországtól, Olaszországtól, a franciáktól és másoktól, amely alapján befogadnak országukba vendégmunkásként harminc-, ötven- vagy százezer cigány munkavállalót. Mindezt azt követően, hogy Magyarország elismeri és beismeri, képtelen volt és a jövőben is képtelen lesz munkahelyeket teremteni a cigányoknak, és tömegesen elhelyezni őket a magyarországi munkaerőpiacon, elsősorban a cigányokat körülvevő és politikailag erőteljesen manipulált, cselekvő faji előítéletesség miatt. Vizsgafeladat ez az unió és a tagországok számára egyaránt, az uniós eszmék, mint a „szolidaritás”, a „munkaerő szabad vándorlása”, az „európai társadalmi kohézió” és a „kultúrák egymás mellett élése” érvényesülése terén, ha a cigányokról van szó.

Az EU felelősséggel tartozik a magyarországi cigányság helyzetéért a korábban hozott, a cigányokra nézve súlyos negatív következményekkel járó döntései miatt.

Magyarország és az EU számára tanulságos a következő történet: egy fiatalember elmegy a híres, idős szobrászművészhez és elmondja, hogy szeretne a tanítványa, és nagy művész lenni. Az idős mester megkérdezi tőle, mit szeretnél alkotni, ha nagy művész leszel? A tanítvány azt válaszolja: szeretnék faragni egy gyönyörű elefántot! A mester a kezébe ad egy vésőt, egy kalapácsot, odavezeti egy hatalmas márványtömbhöz, majd azt mondja neki: „Szedj le mindent erről a márványtömbről, ami nem tartozik a gyönyörű elefánthoz.”

Helyettesítsük be szimbolikusan az elefántot a társadalommal, vagy még inkább a cigánysággal. Tanuljunk meg végre leszedni róla mindent, ami nem tartozik a „gyönyörű cigány” képhez. Az alkotáshoz. Az értékhez.

A cigányoknak a magyarok szemében is becsületes, munkaszerető, hazaszerető, segítőkész, áldozatkész, tehetséges embereknek és népcsoportnak kell látszódniuk egy humánus és erkölcsös társadalomban, hogy ők is ugyanennek láthassák, és ne csak annak tartsák magukat.

„A valóság úgy alakul, ahogy közelítünk hozzá” – mondta egy Nobel-díjas tudós, Ilya Prigogine.

Magyarországnak nagyon fontos szem előtt tartani ezt az intelmet, ezt a fajta bölcsességet.

Zsigó Jenő