Műút     Kiállításkritika

Jóhiszemű tévedés

Cigánysors gyerekszemmel

Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ, Budapest, IV., Hajló u. 2–8. – 2008. február 8–25.

A káposztásmegyeri művelődési központ – úgyis mint bölcsőde, óvoda és általános iskola – aulájának második szintjén a Képzőművészeti Kör mutatta be Cigánysors gyermekszemmel című tematikus tárlatát.

A Vincze Zoltánné által vezetett szakkör arra vállalkozott, hogy a Roma Évtized Programjába illeszkedő, a cigányok történelmét és szokásait feldolgozó képzőművészeti munkákat készítsen. Az alkotások létrejöttét hosszas kutatófolyamat előzte meg, a gyerekek történelmi munkákból, forráskiadványokból és kiállításokból igyekeztek elsajátítani azokat az információkat, melyek közelebb vihették őket ehhez az „ismeretlen” területhez. Feltehetően a szakkörvezető intenciójának megfelelően úgy közeledtek a témához, miként például mi is tesszük, ha kíváncsiak vagyunk, milyen volt a mindennapi élet az ókori Görögországban, hogyan gyakorolták hitüket a kopt keresztények – tehát úgy, mintha valami távoli és egzotikus kultúrtörténeti állapotot szeretnénk megismerni. Nem véletlen tehát, hogy a kiállítás egyik forrása a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott, elsősorban a néprajzi szempontot előtérbe helyező tárlat, az Emlékezés színes árnyai című összeállítás volt.

Kötve hiszem, hogy az iskolába ne járnának olyan gyerekek, akik nem a saját bőrükön tapasztalják meg, milyen is ma, a huszonegyedik században romának lenni, akik ne rendelkeznének a családi vagy a közösségi hagyományokon keresztül átadott emlékekkel, akiknek ne lenne a „cigánysors” bármilyen formában ismerős. 10-14 éves, budapesti lakótelepen élő gyerekek mindennapi tapasztalatának azonban nem része, hogy milyenek a mára már jórészt kihalt mesterségek képviselői, a teknővájók, az aranymosók vagy a vályogvetők. Természetesen fontos, hogy megismerjék ezeket a tényeket, de ebből semmiképpen sem következik, hogy minderről egyéni, átélt és kreatív képzőművészeti mondanivalójuk is legyen. A belülről jövő, megélt élmények hiánya óhatatlanul is steril, érdektelen megoldásokhoz vezet, a felülről vezérelt tematika egyszerűen megfojtja a gyerekek immanens alkotóképességét. Technikai felkészültségben nincs hiány: a fiatalok jártasak az olaj, a pasztell vagy a tus használatában, nagy biztonsággal és jó kompozíciós érzékkel adják vissza például egy kietlen és sivár udvarú tanyasi ház hangulatát. A kicsiny agyagfigurák is jól megoldottak – de valóban sótlan, igazodni kész, kisméretű felnőtteket szeretnénk látni gyermekeinkben? Az aulába felfelé menet, mint minden kellemes, gyerekközpontú iskolában (sajnos sok kivétel is akad), megfigyelhetjük az iskolások rajzait. Feltűnő, hogy a szokásos, kötelező témák (például geometrikus térábrázolás, montázs- és kollázskészítés) mellett milyen sok felszabadult, könnyed fantáziarajzzal, humoros és egyéni megoldással találkozunk, hogy ebben az iskolában milyen sok nagyon tehetséges diák tanul.

Mindezt – egy-két kivételtől eltekintve – nem fedezhetjük fel kiállított műveikben.

A gyerekek jóhiszemű pedagógiai tévedés áldozatai lettek: ebből az anyagból sajnos nem tudhatjuk meg, mit gondolnak ők maguk a történetesen cigánynak született embertársaikról.

Dékei Kriszta