Útkereszteződés     Interjú

My name is Romano hip hop

Az autentikus cigányzenét hip hoppal vegyítő cseh Gipsy.cz frontemberével, Radoslav Bangával való beszélgetésre röpke kilenc órát kellett várni az A38 Hajó gyomrában, de megérte.

A hangszálait Freddie Mercuryt is megszégyenítő módon óvó MC körültekintően csak koncert után adott interjút.

Miközben sorra tűnnek el Budapest legjobb szórakozóhelyei, az A38-on még mindig kulturális menedékre lelhetnek az éjszaka mélybúvárai. Az általánosítás egyáltalán nem véletlen, ugyanis a hajó programjai közül ugyanúgy csemegézhetnek a dzsessz kedvelői, mint az elektronikus zene megszállottjai, a brutálmetál bakancsos katonái vagy az autentikus roma folklór rajongói. A spektrum igen széles, és gond nélkül belefér a roma hip hop is. Február huszadikán az Etnorom Fesztiválon a Pujara és az Etnorom után a prágai Gipsy.cz lépett színpadra. A feltörekvő, sokak szerint nagy áttörés előtt álló zenekar érdekessége, hogy a „tradicionális”cigányzenét ötvözi hip hoppal. Nehéz felmérni, hogy ennek a stílusnak nálunk jelenleg mekkora a tömegbázisa, mert míg nyáron a Hajógyári szigeten a Roma Sátorban lépni se lehetett a banda koncertjén, addig itt, az A38-on a két magyar fellépő után nem maradt több ötven-hatvan érdeklődőnél. A késői kezdési időpont kivárásában a kíváncsiság mellett a pultosok kedvessége volt a döntő tényező – legalábbis részünkről. A cingár frontemberből, Radoslav Bangából kevesen néznék ki, hogy hajdani utcagyerekről van szó, aki annyira komolyan veszi magát, hogy a hangszálaira hivatkozva még interjút is csak a fellépés után hajlandó adni. Ilyen mélyről valószínűleg csak ekkora eltökéltséggel és céltudatossággal lehet feltörni.

A koncertet figyelve arra a véleményre jutottam, hogy a cigányzene – magával ragadó lendületének és ritmusának köszönhetően – szinte bármilyen stílusba beleszőhető. Ezt a célt tűzhette ki magának a Gipsy.cz is: ez esetben a „hip hop mjúzik” a társstílus, a koktél javát a cigányzene teszi ki, amire rárappel Radoslav Banga. (Az ötlet valójában adja magát, itthon is létezhetnek hasonló formációk, legfeljebb rosszabb a marketingjük.) Meglepetést azonban a Gipsy.cz is tud szerezni: amikor már éppen meguntuk volna a roma hip hop újabb és újabb rohamait, olyan váratlan feldolgozásokat kaptunk a nyakunkba, mint például a Pink Floyd The Wall című dala – természetesen egészen egyedi értelmezésben. A zenekar a kis nézőszám ellenére is jól érezte magát, én pedig hazafelé, mosollyal a szám sarkában, hallgattam egy kis Eminemet…

Hosszú és kemény út vezethetett az utcáról a sztárstátuszig…

Ma már úgy gondolom, jó dolog, hogy a szociális piramis legaljáról indultam. Komoly élettapasztalatot szereztem az utcán, és megtanultam, hogy mindegy, milyen helyzetben vagy, ha látsz kiutat és hiszel magadban, akkor kijuthatsz az alagútból. Hétévesen például még kizártnak tartottam, hogy nekem valaha is lesz autóm. Ma már van. Minden éjjel, amikor lefekszem, és minden reggel, amikor felkelek, arra gondolok, hogy egy senki voltam, és most már vagyok valaki. Ezt sose szabad szem elől tévesztenem! Ha mégis elfelejteném, fojtsatok meg egy porszívó-gégecsővel! És mindez nem a véletlennek, hanem a hitnek köszönhető. Ha nem hiszel magadban, nem is viszed semmire!

Kik voltak, vannak hatással rád?

Sok idolom volt, nagyjából ugyanazok, mint minden romának. Michael Jacksont például a művészek királyának tartom. Persze csúnya véget ért, de nem lehet megtagadni tőle mindazt, amit letett az asztalra. Ugyanígy tisztelem a Led Zeppelin, a Rolling Stones vagy a Pink Floyd munkásságát is. Hozzánk hasonlóan ők is valami újjal álltak elő, egy új korszak zászlóshajói voltak. Utálom, ha valaki csak másol, én a fejlődés, az újítás híve vagyok.

Koncert közben néha olyan érzésem volt, mintha a roma Eminemet látnám a színpadon.

Szoktak hozzá hasonlítani, csakhogy az elmélet ott sántít, hogy én már 13 évesen így rappeltem, Eminem pedig kb. nyolc éve futott be, amikor én 18 voltam. Úgyhogy maximum én lehetek az ő példaképe…

Felléptél már Boban Markoviccsal, Eugene Hütz-cel (Gogol Bordello) és a GZA/ Geniusszal (Wu-Tang Clan) is.

Ezek mind hatalmas lehetőségek voltak a számomra. Boban Markovicot végtelenül tisztelem, és büszke vagyok rá, hogy egy színpadon állhattam vele. Ugyanez érvényes Eugene Hütz barátomra, vagy a New York-i hip hop banda, a Wu-Tang Clan alapító frontemberére GZA-ra, illetve a legendás Delinquent Habitsre is (Puerto Ricó-i származású tagokból álló Los Angeles-i hip hop együttes – a szerk.). Ezek a fellépések mind jó lehetőségek voltak arra, hogy bebizonyítsam, igenis van helyem a zenei színtéren, és nem csak egy MC vagyok a sok közül. Egyébként néha a cseh underground HC zenekarokkal is jammelgetek.

Szerinted Hütz és a Gogol Bordello világsikere elősegíti a te karrieredet, vagy változtat valamit a cigányságról alkotott negatív megítélésen?

Minden befutott cigány együttes lendít egyet a cigányok megítélésén, a kezdő zenekaroknak pedig reményt ad. Eugene helyzete anynyiban más, hogy ő az Egyesült Államokban építette fel a karrierjét. Ha Ukrajnában marad, nem tudott volna ilyen magasra jutni.

Hogyan vélekednek a hagyományőrző cigányzenészek a „romano hip hopról”?

Egyesek úgy gondolják, hogy ezzel romboljuk a hagyományos cigány kultúrát. Nehéz megértetni velük, hogy mi csak továbbgondoljuk a zenénket. Amikor viszont arra kérem őket, hogy mondjanak legalább egy tradicionális cigány zenekart, akkor nem tudnak felmutatni egyet sem. Ránk, romákra ugyanis mindig az volt a jellemző, hogy fogtunk egy adott kultúrát, és kicsit átpofozgattuk a saját ízlésünk szerint. Nem létezik hagyományos cigányzene, mert Magyarországon magyar zenét, Németországban német zenét, Spanyolországban spanyol zenét játszunk. Az egyetlen különbség abból adódik, hogy cigányok játsszák, és mivel más a hozzáállásunk, a ritmusérzékünk, a végén már a magunkénak is mondhatjuk. Ha innen nézem, akkor mi is hagyományos roma zenét játszunk, ha onnan, akkor nem is létezik tradicionális cigányzene.

Van valamilyen kapcsolatotok magyarországi cigány zenekarokkal?

Sajnos csak a Romano Drommal tartjuk a kapcsolatot. Szeretnénk másokkal is, de nem könnyű, nagyon zárt közösségekről beszélünk.

Hogyan érezted magad a mai fellépésen?

Nagyon jól! Itt Budapesten mindig jól sikerülnek a koncertjeink!

Dudich Ákos

Fotó: Németh Dániel