Útkereszteződés     Interjú

Pozitív düh

Bármilyen furcsán hangzik is, a magyar zenekarok közül egyértelműen az Ektomorf örvend a legnagyobb ismertségnek szerte a világon. Nem a No Thanx, nem Ákos és nem a Kispál, hanem az Ektomorf. Ebben persze közrejátszott, hogy a Mezőkovácsházáról származó thrash metal gárdát 2003-ban felkarolta a világ egyik legnagyobb metalkiadója, a Nuclear Blast. A keserűség és fájdalom tüze mégis sokszor fellángol dalszövegeikben, hiszen

a rasszizmusról első kézből származó tapasztalatokkal rendelkeznek. A Farkas testvérekkel az érme két oldalát vizsgáltuk az A38 Hajó mellett parkoló turnébuszukon.

Sajnos elég keveset hallani mostanában rólatok itthon. A fellépéseitek száma is nagyjából egy külföldi zenekaréval egyezik meg. Miért van ez így? Ez a ti döntésetek, a kiadóé, vagy a menedzsereké, koncertszervezőké, esetleg nincs rá igény?

Farkas Csaba (basszusgitár): Én már lassan öt éve Berlin közelében lakom a barátnőmmel és négy hónapos kisgyerekünkkel. Józsi itthon lakik, Tamás most költözött Angliából Pestre, Zoli pedig Hamburgban él a barátnőjével. Így nem olyan egyszerű havonta fellépni ilyen-olyan klubokban. Ha van valami új anyagunk, akkor elküldjük egymásnak cédén, aztán Gyulán összepróbáljuk őket. Hogy igény van-e, azt nehéz megmondani, tavaly januárban itt a hajón ezren voltak, 800 benn, 200 kinn. Szerintem Magyarországon bőven elég egy koncertet adni Pesten, és akkor itt összejön mindenki. Az A38-on jó a technika, jók a szervezők és jó a promóció. Ennyi kell.

Gyakorlatilag ti vagytok az egyetlen magyar zenekar, amelynek sikerült befutnia külföldön. Milyen érzés ezzel a tudattal élni?

Farkas Zoli (ének, gitár): Jó. De azért azt el kell mondanunk, hogy ez nem jött csak úgy. Az utóbbi öt év volt a legkeményebb. Rengeteget turnézunk, no meg hát egy jó nagy adag szerencse is kellett, hogy minden klappoljon. Tizennégy évnyi munkánk van benne. Amikor kiköltöztünk Berlinbe, gyakorlatilag éheztünk. Csabi még utcazenélt is, hogy legyen pénzünk kajára. Ezt a korszakot sose fogjuk elfelejteni.

Mi a sikeretek titka? A tudás, a szerencse, a hit vagy az akarat?

Farkas Zoli: A hit. Egyértelműen a hit volt a legfontosabb. Amikor elkezdtük, mindenki azt mondta, hogy ez nem zene, ez nem ének. Senki nem hitt bennünk, csak mi. Sőt, volt egy olyan időszak, amikor a zenekarból is mindenki feladta, csak én nem. Ráadásul a menedzserünk is csúnyán lehúzott bennünket. De én tudtam, hogy nem a zene vagy a zenekar a gáz, mert akárhol játszottunk, akárhány ember előtt, a közönség mindig beindult. És én hittem magamban, magunkban, a zenénkben. Ha van hited, nem maradhatsz alul.

Hogy álltok az új albumotokkal?

Farkas Zoli: Az új album teljesen készen van, csak nem ennél a kiadónál akarjuk kihozni. Tíz számról van szó, nagyon groove-osak, nagyon dög mindegyik, de a brutális hangzás ellenére az üzenetük pozitív. Az album címe Rat War lesz, patkányháború, amivel arra utalunk, ahogy egy adott cél érdekében az emberek a patkányokhoz hasonlóan gond nélkül felfalják egymást. Itt van a Nuclear Blast például. Szépen átráztak bennünket, egy pénzéhes banda, akik most egyszerűen nem akarnak elengedni minket, az aranytojást tojó tyúkot. Mindeközben pedig Amerikába például azért nem tudunk eljutni, mert a Nuclear Blast egyszerűen nem akarja, mondván, hogy az túl drága mulatság lenne. Kész röhej.

Milyen témák foglalkoztatnak most benneteket? Zeneileg várható valami meglepetés?

Farkas Zoli: Eddig is nagyon személyes témákat feszegettünk, de most aztán pláne. Elég nagy változáson mentem keresztül. Most

először van komoly kapcsolatom például. A rasszizmus örökös, kikerülhetetlen téma, egy máig élő szörnyeteg, ami valamilyen formában ott van mindenhol. A rasszizmust egyszerűen nem lehet kikoptatni az emberek tudatából. Itthon sokat szenvedtünk ettől, és azóta se változott semmit a helyzet. Németországban az az egy szerencsénk, hogy nem törökök vagyunk, mert akkor csöbörből vödörbe kerültünk volna. Mindig is dühös zenét játszottunk, mindenkiben lappang egy nagy adag agresszió. De itt van például egy új számunk, a Love and Live, ami arról szól, hogy mennyivel jobban érezheted magad, ha a negatív energiáidat lecseréled a szeretet erejére. A lényeg, hogy meg kell ölnünk a bennünk lakozó démonokat. Nagy zenei meglepetések amúgy nem lesznek, az I choke irányába mentünk el. A stílus marad a régi. Brutális lesz.

Mi lett azzal a tervvel, hogy az új albumon szerepel majd egy közös szám az Exploiteddel?

Farkas Zoli: Még lehet belőle valami, és biztos vagyok benne, hogy a Soulfly-jal is csinálunk egyszer valamit majd közösen. Eddig nem nagyon szerepeltek vendégek az albumainkon, majd talán a következőn.

A világért se akarok belemenni a sepulturás, soulfly-os összehasonlítgatásokba, biztos a könyökötökön jön már ki, főleg, hogy gond nélkül felvállaljátok, hogy ezek a zenekarok hatottak rátok. Inkább azt a kérdést tenném fel, hogy találkoztatok-e már Max Cavalerával?

Farkas Zoli: Először 2004-ben találkoztunk a német With Full Force fesztiválon, aztán Szlovéniában a Metal Campen, legutóbb pedig most nyáron a Szigeten. Amikor fellépett a Soulfly, Max felhívott a színpadra, hogy énekeljem el vele a Rootsot, az egyik legnagyobb Sepultura-számot. Erről persze a minket korábban lehúzó újságok elfelejtettek írni. Ha mi egy szimpla másolatzenekar lennénk, ahogy ezt korábban állították, akkor ez nem történt volna meg. Maxnek megvan az összes Ektomorf-album, ismerjük egymást. Mindenkinek van egy példaképe, idolja, még Max Cavalerának is. A Sepulturára a kezdetekkor azt a bélyeget sütötték, hogy ők a brazil Slayer. Beszélgettem Max-szal ezekről a dolgokról, és tömören azt a tanácsot adta, hogy tegyek mindenkire magasról, és csináljam, amit szeretek. Én ezt tudtam magamtól is, de jólesett a megerősítés… és nem is akárkitől, ugye. Nem szabad foglalkozni valami idiótával, aki otthon püföli a klaviatúrát, és megmondja a frankót, a lényeg az, ami a színpadon történik, amit mi adni tudunk a rajongóinknak, és amit mi kapunk tőlük. Hasonlítgatni lehet, de mi sose vettünk le egy témát egy az egyben, illetve soha nem követtük a trendeket, mint ahogy teszi azt a zenekarok 90 százaléka. Ma például mindenki metalcore-t játszik, előtte a Korn koppintása volt a divat. Aztán ahogy változik a trend, úgy alakul át a zenekarok hangzásvilága. Mi Metallicán, Sepulturán, Slayeren és Megadeth-en nőttünk fel, ezeket a zenéket szeretjük, ezekből táplálkozunk. Csak csináljuk, amit szeretünk. Ilyen egyszerű.

A cigány mellett török, indiai és balkáni hatás is érezhető időnként a zenéteken. Mindig is érdekeltek a cigány zenei gyökereitek?

Farkas Csaba: Nem igazán, a Kalyi Jag lemez írásakor merült fel először, hogy beleszőjünk cigány zenét a dalainkba, de főleg az intrókhoz, illetve az átvezetésekhez keresünk ilyesmit. Nekem volt egy másik zenekarom, amit két roma sráccal csináltam, a latin vonalra feküdtünk rá, ekkor merültem el először a cigány zenében.

Melyik volt a legextrémebb koncertélményetek?

Farkas Csaba: A német With Full Force fesztivál, 35-40 ezer ember előtt játszottunk. Hihetetlen volt.

Farkas Zoli: Van ennek a fesztiválnak egy reklámja, ami az én fejemmel, illetve az I Choke című számunkkal kezdődik, aztán vágják be a Kornt.

A 2003-as lemezeteken van egy közös szám a replikás Csató Petivel. Melyik magyar zenekarral tartjátok még ilyen szorosan a kapcsolatot?

Farkas Zoli: Főleg kettővel, a Replikával és a Cadáveresszel tartjuk a kapcsolatot, de még sokakkal jóban vagyunk, például a Neck Sprainnel is.

Kikkel volt a legjobb együtt turnézni?

Farkas Csaba: A Pro-painnel. Rengeteget tanultunk tőlük, én még egy basszusgitárt is kaptam tőlük ajándékba, Zoli pedig egy erősítőt. Aztán a Kreatorral volt még nagy élmény turnézni, de például a Children of Bodommal katasztrofális volt. A zenekar, a turnémenedzser, de főleg a crew nagyon gáz volt. Egyszerűen féltékenyek voltak, hogy ellopjuk a show-t. Attól kezdve még öltözőt se kaptunk. De megmutattuk nekik és végigcsináltuk. Ehhez is hit és akarat kellett.

Dudich Ákos

A koncert

A38 Hajó, 2008. március 1., 20 óra

Az Ambushing Europe Tour 2008 az Ektomorf első turnéja, amin hazánk fiai főzenekarként szerepelnek, és nem is akárhogyan: két amerikai és egy német banda a felvezető. A Tenside (D), a Vengince (USA) és a rapmetal egyik nagy klasszikusa, a Stuck Mojo (USA) meg is alapozza a hangulatot, ahogy kell. A körülbelül ötszáz fős tömeg a legendás Stuck Mojóra már rendesen beindul, majd rövid átállás után, percre pontosan kezd az Ektomorf. Felcsendülnek az Outcast számot előrevetítő cigány dallamok, a hajó gyomrából színpadra lépnek az Ektomorf tagjai, és kezdődik a brutális zúzás. A közönség soraiban minden szubkultúra képviselteti magát. Metálpólós hosszú hajúak, felvarrós bőrdzsekis punkok, lógó gatyájú deszkások, Bob Marley-sapkás raszták, de még emo-jellegű tinédzserek és valszeg prog– mat szakos egyetemisták is egyszerre ugrálnak minden számra. Zoli hálás is a közönségnek, nincs helye megjátszott húzásoknak, erőltetett énekeltetésnek, csak szívből jövő elismerésnek.

A zenekar érezhetően eggyé válik a pogózó, bodysurfingelő kemény maggal. A dühös, gyors, agresszív dallamok mögött kitapintható az a pozitív energia, ami szimpatikussá teszi a Viharsarokból származó srácokat, akik a koncert során tisztelegnek jelenlévő szüleik, és nem utolsósorban kitartó rajongóik előtt. Két nagy fuck you-t azért nem lehet nem elereszteni: az egyiket a Nuclear Blast kiadó kapja az arcába, a másikat pedig úgy általában minden rasszista. Az egyetértést kiválóan tükrözi, hogy a hajó ütemesen reng a véget nem érő ugrálás hatására. Többségében az utolsó album számai teszik ki a setlistet, de hallhatunk egy új számot is, a Love and Live címűt, illetve egy igazi ősdarabot, a magyar nyelvű Nem engedem-et. Egyórányi játék után sajnos levonulnak a Farkas testvérek, pedig simán el tudtunk volna viselni még egyszer ennyit… bár a hajó nem biztos.

EKTOMORF

Farkas Zoltán: ének, gitár

Farkas Csaba: basszusgitár

Schrottner Tamás: gitár

Szakács József: dob

Lemezek:

Hangok, 1996

Ektomorf, 1998

Kalyi Jag, 2000

I Scream Up to the Sky, 2002

Destroy, 2004

Instinct, 2005

Live and Raw CD+DVD, 2005

Outcast, 2006

Metalszótár

Sepultura – A brazil thrash/death metal együttest 1984-ben alapították, a neve portugálul sírt jelent. Az első és egyetlen banda a metalzene eddigi történetében, amelynek sikerült egy dél-amerikai országból indulva világszerte ismertté válnia. Az énekes-gitáros vezér, Max Cavalera 1996 decemberében száll ki a zenekarból.

Soulfly – Max Cavalera gyorsan maga mögött hagyja a múltat, és 1997-ben megalakítja a Soulfly-t, ami a Sepultura utolsó albumának, a Rootsnak a dallamvilágát viszi tovább, a thrash metalt ötvözve dél-amerikai törzsi zenével. Eddig öt albumot adtak ki.

Exploited – Második generációs, legendás hardcore-punk zenekar Skóciából. Az 1979 óta létező zenekar utoljára tavalyelőtt lépett fel a Szigeten.

Slayer – Az 1981-ben alakult amerikai thrash metal zenekart a stílus legnagyobbjai között tartják számon, nagyon masszív rajongótáboruk van szerte a világon. A brit heavy metal újhullám és a punk is hatott rájuk, pályafutásuk során rengeteg kritika érte őket a szövegviláguk és imázsuk miatt.

Metallica – Az egyik legnagyobb hatású zenekar a heavy/ /thrash/speed metal szcénában. Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb együttese, eddig 90 millió albumot adtak el. Az ortodox rajongók csak az első öt albumra esküsznek, és valóban, utána egy kicsit ihletszegénnyé vált a banda.

Megadeth – A zenekart a Metallicából kikerült gitáros, szövegíró frontember Dave Mustaine alapította 1983-ban. Mustaine, és ezáltal az egész Megadeth, még ha kimondatlanul is, de a Metallicát üldözte, próbálta lekörözni, de pár lépéssel mindig lemaradt. Ennek ellenére a Megadeth egyike a négy nagy thrash metal bandának (a másik három a Metallica, a Slayer és az Anthrax).

Replika – A debreceni rockbanda zenéje főleg extrém és thrash metal, valamint tradicionális hard rock elemekből épül fel. 1994-ben alakultak, és eddig 9 nagylemezt hoztak ki.

Cadáveres De Tortugas – A „teknősbékák tetemei” 1993-ban alakult Székesfehérváron, stílusuk elég eklektikus: egy kis Bay Area Thrash, egy csipetnyi New York Hardcore, sok-sok groove, latinos és törzsi ritmusok, mindez a punk koszosságával, lendületével előadva. Igazi színpadra termett zene, amit az energikus előadásmód tesz teljessé és tökéletes szórakozássá stagediverek és pogóőrültek számára.

Neck Sprain – 1992-ben alakult SzélháMOSH néven.

A zenekar számos tagcserén ment keresztül, Janó Misi például pont az Ektomorfból került át, 2005 áprilisától pedig a mikrofon felelőse Horváth „Pityesz” István. A 2006-ban megjelent Heavyweight – 3rd round című albumuk a műfaj egyik legjobbjának bizonyult Magyarországon.

Pro-pain – A 15 éve létező New York-i hardcore zenekar 14 lemezt tudhat a háta mögött. Zenéjükben a metált és a hardcore-t ötvözik nem kis sikerrel.

Kreator – 1982 óta létező klasszikus német thrash metal zenekar. Zenéjükbe idővel indusztriális, avantgarde és gót elemeket is szőttek, ami felemás visszhangra lelt a rajongók körében. Ők a death metal egyik előhírnöke.

Children Of Bodom – A különös finn metalzenekar átmenetet képez a melodic black, power, illetve melodic death metal között. Technikás gitár, szinti szólók, halál.

Farkas Csaba és Zoltán

Fotó: Németh Dániel

Fotó: www.ektomorf.com