Útjelző     Hírháttér

Lesz-e jövője a rovott múltú erődnek?

Nemzetközi Művészeti Központ épülne a világörökségnek jelölt komáromi Csillag Erődben,

ahol ma egy márványtáblát kivéve semmi sem emlékeztet arra: a vészkorszakban itt gyűjtötték össze a hazai romákat. Az erődrendszer jelölési dokumentációját formailag már rendben találta az UNESCO, így a Világörökség Bizottság nyáron már a magyar műemlék javára dönthet.

A roma holokausztra a helyszínen egyelőre a feledés homálya borul, és az erőd ébredéséről szóló tervek sem beszélnek a hazai cigányság történetének hírhedt lágeréről.

Jöjjenek be, nézzenek körül! – csalogat az eladó a Monostori Erőd ajándékboltjában. Közép-Európa legnagyobb újkori erődje 1850 és 1871 között épült a Bécset védő komáromi erődrendszer egyik utolsó elemeként. Az erődrendszert nemcsak a Duna, hanem a magyar–szlovák államhatár is kettészeli: a magyarországi részhez tartozik a Monostori, a Csillag és az Igmándi Erőd. Ólomkatonák néznek ránk a bolt vitrinje mögül. Jól megférnek egymás mellett a picurka viking harcosok a vörös köpenyes Mátyás királylyal és a negyvennyolcas katonákkal. Barátnőm hirtelen egy barna kabátos alakra mutat: potom ötszázat kóstál a Hitlert ábrázoló pöttömnyi figura, amely náci karlendítéssel üdvözöl bennünket. Morbid jelenség a romák egyik legnagyobb vesztőhelyén: 1944. november másodikán-harmadikán indult meg a roma családok összeszedése és internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr-Sopron és Pest megye településeiről. A deportált romák jó részét a komáromi Csillag Erődben gyűjtötték össze. „Nagy mocsok volt, se véce, se semmi. Az a sok ember, bűz volt mindenfelé. Tisztálkodni nem lehetett. Aki meghalt, nem ám eltemették! Volt egy olyan hídféle, azt megnyomták, oszt be a Dunába” – emlékezik vissza az erődben uralkodó állapotokra a farkasfai Vajda Rozália, aki egy hónapig raboskodott Komáromban. A félig vörösre mázolt falú lóistállónál kezdődik a Monostori Erődben a nagyjából kétórás tárlatvezetés: a két világháború között a királyi honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta, 1945-től a szovjetek lőszerraktára volt. Minden ember tiszteletbeli kötelessége, hogy a reá bízott puskát a legnagyobb rendben tartsa – olvasom a géppuska és lőoktató szoba boltívére festve. Horogkeresztet és orosz nyelvű feliratokat pillantunk meg a legénységi épület falain, téglahalmok sorakoznak a lőrések alatt. Félhomályos, végeláthatatlan folyosókon keresztül haladunk a tiszti épületig, közben a tárlatvezető a hadsereg tisztikarának hétköznapjait ecseteli. Eszerint a tisztek szigorú szabályok szerint házasodhattak, és kiközösítették őket, ha folt esett a becsületükön. Akárcsak nálunk, az oláh cigány hagyományok szerint – gondolom. A boltozatos termek, földalatti kazamaták után elnézek a „Várak, Erődök, Vitézek” című állandó kiállításra. Katonaruhába bújtatott viaszbábu gubbaszt egy asztalnál, melynek a sarkán petróleumlámpa áll. Pár méterrel odébb szürke pokrócokkal és csíkos párnákkal bevetett vaságyak sorjáznak, vaskályha ácsorog a sarokban, apróra vágott tűzifa hever mellette egy faládában. Sok romát megmentett volna ez a haláltól annak idején. Kolompár Matild élénken emlékezik még a hidegre: „füstölt a trágya, mer’ esett az eső, és a ganajra dobták a meztelen a gyerekeket. Ráesett az eső, ősz volt, szabályosan gőzölgött. A másfél éves húgom is meghalt. Betegséget kapott szegény. Istenem, kidobták a trágyára. A kisgyerekek megfagytak tucatjával.” A Csillag Erődből később a munkaképes korú férfiakat és nőket deportálták, a többieket, az idősebbeket és az életben maradt gyerekeket hazaengedték. A koncentrációs táborokba továbbhurcolt férfiak és nők túlnyomó többsége azonban soha nem tért vissza.

Nagyralátó tervek

Az erődrendszer mostani fenntartója a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht., melyet 2000-ben alapított a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Honvédelmi Minisztérium, a Kincstári Vagyonigazgatóság, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Komárom Város Önkormányzata. A társaság feladata egyebek mellett a műemlékek helyreállítása, az ingatlanok fenntartása és hasznosítása, de kiállításokat és rendezvényeket is szerveznek. Az idei események között szemezgetve nem találtunk olyat, amely a holokauszt roma áldozatairól emlékezne meg. Bár a központban telefonon korábban azt mondták: végigvezetnek bennünket a Csillag Erődben, ez egy színházi próba miatt elmarad. A tárlatvezető azonban útbaigazít bennünket. Nem látok táblákat a komáromi utcákon, amelyek jeleznék a Csillag Erődhöz vezető utat, csak a Monostori Erődöt reklámozzák. Magyarország és a Szlovák Köztársaság közösen terjesztette fel a világörökségi listára a komáromi erődrendszert, a jelölést az UNESCO elfogadta, így nyáron már kilenc magyar világörökség lehet. Egy negyvenes férfi enged be bennünket a Csillag Erőd vaskapuján. Egy fekete és egy jóval kisebb szürke márványlapot pillantunk meg a bejáró falánál, négy koszorú árválkodik alattuk. Előbbit az erőd foglyainak emlékére állította a város 1985-ben, a felszabadulás 40. évfordulóján. Utóbbit nem állami szervek, hanem civilek – a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – helyezték el a holokauszt hatvanadik évfordulóján a roma áldozatok emlékére. Dombormű is van rajta: egy marhavagonból kinyúló kéz. Fölül héber, alatta cigány nyelvű felirat: Abjolpe le martironge serojipe, vagyis: Áldott legyen a mártírok emlékezete. Kiráz a hideg a lebetonozott hangárok közt sétálgatva. Alig szűrődik be fény a hosszú folyosókra. Eszembe jut Krasznai Rudolfné Frida néni, aki tizenkét évesen élte át itt a szörnyűségeket. „Két hétig szenvedtünk, sárba’, vízbe’ feküdtünk. Az ennivalónk az volt, hogy leforrázták a fejes káposztát, hintettek rá egy kis köménymagot, és mondták: egyetek, disznók! A fürdésről álmodni sem mertünk, a vécé ott volt, ahol épp rájuk ért. Reggelente lovaskocsival szedte össze egy ember a hullákat. Mint egy gazdaságban, mikor döglenek a disznók: földobálják a kocsira, aztán bele a dögkútba. Ástak egy nagy gödröt, oda dobták, aztán mésszel leöntötték őket” – mesélte. A család férfitagjait Auschwitzban ölték meg. Semmi nem maradt utánuk. Ahogy a Csillag Erődben raboskodó romák után sem. Nem látok feliratokat a falakon. Egy rozsdás villa fejét húzom ki a földből a tetőhöz vezető lépcső mellett. Visszasétálok az udvarra: „Sörök, borok, pezsgők” – hirdeti egy felirat, de nem látok italkereskedést, csak egy szeméttel teli tusolót és mosdókagylót egy málló vakolatú helyiségben. Mintha mindenki elfelejtette volna ezt a helyet. Pedig annak idején nagy volt itt a jövés-menés: a II. világháború után a Felvidékről kitelepített és fedél nélkül maradt magyar családoknak alakítottak ki itt szükséglakásokat. Majd 1970-től a helyi ÁFÉSZ használta étel- és italraktárként, és csak 2005-ben, a Kincstári Vagyonigazgatósággal kötött szerződés alapján került a Csillag Erőd és az Igmándi Erőd a Monostori Erőd Kht. vagyonkezelésébe. A társaság főépítésze bizakodó a jövőt illetően. Perjési Emilné azt mondja: nemzetközi művészeti központot és bentlakásos alkotóházat hoznának létre az erődben, de helyt adnának kiállításoknak, művészeti találkozóknak, előadásoknak és fesztiváloknak is. A múltat firtató kérdésemre azt válaszolja: holokauszt-emlékhelyet is kialakítanának, van is erről egy tervpályázati kiírás. Átolvasom: mindössze egyetlen mondat utal arra, hogy kívánatos lenne valamilyen emléket állítani általában a deportáltaknak. A komáromi erődrendszer felújításáról a főépítész még elmondja: tavaly 285 ezer eurót – azaz csaknem hétszázhúsz millió forintot – nyert az „Erődök ébredése” című projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap Interreg III/A Magyarország–Szlovákia–Ukrajna Szomszédsági Programból. Ebből körülbelül 30 millió forint jut a Csillag Erőd tervpályáza-

tok és tanulmányok elkészítésére, a többi a projektgazda Szlovákiáé. Hozzátette: szerinte legalább egymilliárd forintra lenne szükség a tervek megvalósításához. Az még bizonytalan, hogy ez meglesz-e, így az is, hogy mikor ébred fel a Csillag Erőd álmából.

Lakatos Elza

RSK

A roma holokauszt Magyarországon

A holokauszt magyarországi cigány áldozatainak számáról eltérőek a vélemények: egyes kutatók öt-, mások ötvenezerre teszik. A nagy számban megsemmisült iratok mellett az is megnehezíti a pontos becsléseket, hogy a romák deportálásával kapcsolatban országos érvényű rendeletek csak a nyilas érában születtek, és a helyi közigazgatás ellenállása miatt több helyen nem is hajtották végre ezeket. A rendeletek homályos megfogalmazásai („kóborló”, „letelepedett munkanélküli”) azonban arra is lehetőséget adtak, hogy a bizonyos településeken a helyi hivatalnokok – a törvényt saját belátásuk szerint értelmezve – tömegesen szabaduljanak meg a cigányoktól.

Karsai László történész szerint az akkor mintegy kétszázezer főre becsülhető cigányság túlnyomó többsége állandó lakhellyel és többé-kevésbé rendszeres foglalkozással rendelkezett, és az 1944 márciusáig született törvények és rendelkezések kizárólag a néhány ezer főre tehető vándorcigányok „megrendszabályozását” szolgálták. Egy másik kutató, Bársony János azonban arra figyelmeztet, hogy „a hagyományos cigány mesterségek döntő része (teknővájás, edényjavítás, kereskedelem, fémmunka) helyváltoztatást igényelt, hiszen egyetlen község ezeket a szakembereket munkával ellátni nem tudta”.

A „kóborcigányok” előállítása és a velük szembeni hatósági eljárás érdekében szervezték meg 1929-től évente kétszer az országos „cigányrazziákat”, több településen pedig, például Esztergomban, zárt cigánytelepeket létesítettek, amit a cigányok csak munkavégzés céljából hagyhattak el.

1944-ben a „zsidókérdés megoldásának mintájára a cigánykérdés megoldása” is elkezdődött: augusztusban a Hadügyminisztérium elrendelte a 18 és 52 év közötti „kóbor” és „letelepedett foglalkozás nélküli” cigány férfiak katonai munkaszolgálatát, több településen tömeggyilkosságokra került sor, a nyilas hatalomátvétellel pedig elkezdődtek a deportálások. A cigányok egy részét a komáromi Csillag Erődben gyűjtötték össze. A komáromi Csillag Erődből később a munkaképes korú férfiakat és nőket deportálták, a többieket hazaengedték.

1945 februárjában a nyilas belügyminiszter bejelentette: „a zsidókérdés és a cigánykérdés maradéktalan, ha kell, drákói rendezését megkezdtem”. A nyilas hatalomnak nem maradt ideje rá, hogy a drákói rendezést véghez vigye.