Útravaló Mese

Bársony János

Negyvennyolcas történet

Kolozsvárra még Mátyás király telepített kovács cigányokat, hadiszereket készítetni. Kiváltságokat adott nekik. Ez azt jelentette, hogy saját fővajdájuk bíráskodott fölöttük, nem pedig a földesúr, és nem kellett adót fizetniük, csak a királynak. Ezek a jogok az évszázadok során, az osztrák császárok idejére megkoptak. Csak annyi maradt belőlük, hogy a cigányok fölé a város vajdát nevezett ki. Az ő joga volt a városi adót beszedni, a kisebb szabályszegések esetén megbüntetni az ottani romákat.

Igen ám, de az úgy volt kitalálva, hogy büntetés fele a vajda, a másik fele pedig a városi tanácsurak zsebébe vándorolt. A vajda nagyon mohó ember volt. Sokszor ok nélkül büntette a romákat, elvette a keresményüket. Sőt egy vaskalicka volt a város főterén, ahova bezárták őket, világ csúfjára.

Kitette őket gúnynak, kacagásnak, az arra járók zaklatásának.

A romák kétségbe voltak esve, a felháborodástól már zúgolódni kezdtek.

Hallja ám egyik nap reggel a piactéren, hogy Pesten kitört a forradalom, és délután a kolozsvári fiatalság is tüntetni fog a hazáért, a szabadságért, a törvény előtti egyenlőségért. Összedugták a fejüket a romák, és arra jutottak, hogy nekik is ott a helyük, ahol a hazáért, az egyenlőségért küzdenek. Méltán érezhették, hogy róluk is szó van, hiszen már több száz éve a városban éltek, mégsem volt ugyanolyan joguk az igazsághoz, mint bárki másnak. Megkeresték a szervező fiatalokat. Azok buzgón helyeseltek.

– Csak gyertek velünk, igazatok van!

A szabadság titeket is megillet.

Mentek a romák, szinte mindannyian,

a városi népekkel együtt. Kiabálták, hogy „Éljen a szabadság! Éljen Magyarország, csatlakozzunk hozzá! Le az önkénnyel! Jogot a népnek!” Egyre nőtt bennük a buzgalom és az elhatározás.

Egyszer csak Bakró, a nagytermetű kovács, akit már ötször is kalickába zártak a nagy hangja és elégedetlensége miatt, el-

kiáltja magát:

– Menjünk a főtérre! Törjük szét a karcert. Az új világban ilyet nem tűrhetünk!

És elindult a tömeg. Bakró gyorsan felkapta a nagyfejszét, azzal állt be a tüntető tömegbe.

A téren azután elkezdték bontani a ketrecet.

– Üsd, vágd, nem apád! Többet minket nem alázol meg! Sem te, karcer! Sem te, vajda! – és azonmód apró darabokra törték a karcer ketrecvasát. A vajdát csak azért nem aprították fel, mert úgy elbújt, mint a kisegér a lisztes malomba.

A cigányok muzsikáltak, a népek énekeltek, együtt szedték szét a szégyenketrecet.

A városi tanácsurak meg a vajda persze

elmenekültek. No, ez történt a kolozsvári márciusban, 1848-ban.

Azután nemsokára megindult a magyar szabadságharc.

A császár nem tartotta meg ígéretét, nem hagyta meg a magyar királyság önállóságát, és hadat küldött az ország ellen.

Kossuth Lajos Bem apót küldte Erdélybe a haza védelmére. Hadserege még csak volt Bem apónak. Hadra kelt fiatalok voltak elegen, de nem volt puska, ágyú az ellenség feltartóztatására.

Bem apó megkerestette Bakrót Kolozsvárott, hogy a romák készítsenek puskákat, kardokat. Harcolni kell a kivívott szabadságért. Bakró megbeszélte a többi romával a dolgot, és nekiláttak a munkának. Összeszedtek a városban minden vasat, amihez csak hozzá lehetett férni, abból kovácsolták a fegyvereket. Még a régi karcer emlékbe eltett darabjaiból is fegyver lett. Három hét alatt egy egész ezred felszerelését készítették el. Kellett a mesterember a fegyverek javításához, és szükség esetén a használatához, úgyhogy ők is hadba szálltak.

Bem apó segélykérő üzenetet küldött Gábor Áronnak, aki rézöntő műhelyt tartott fenn. Kérte, hogy gyártson seregének ágyúkat. Gábor Áron azt válaszolta:

– Tábornok úr, hozasd ide három megye harangjait, a többit majd én megbeszélem az embereimmel.

Gábor Áron összehívta az összes gábor cigányt, aki rézművességgel foglalkozott. Elmondta Bem apó kérését, azok meg buzgón nekiláttak a munkának. Gyártottak vagy száz ágyút. Még a magyarországi seregeknek is jutott belőlük néhány. Azzal mentek csatába a honvédek. Áldották is érte Gábor Áront és segítőit.

Mikor Jellasics horvát bán serege rátámadt az országra, Pesten a legkiválóbb cigányzenekar, Sárközi Ferenc és bandája volt. Összejöttek a Beleznay-kertben próbára. Ott elhatározták, hogy jelentkeznek a honvédseregbe. Sárközi a bécsi Zeneakadémián végzet, művelt ember volt. Úgy gondolta, egyenesen Kossuth Lajost keresi meg a döntésével. Ismerte őt, minden nótáját tudta, hiszen korábban sokat muzsikált a kedvére. El is ment Kossuth Lajoshoz a minisztériumba. Beengedték hozzá, mert híres ember volt Sárközi Ferenc.

Kossuth Lajosnak nagyon jólesett a prímás kérése. Azt válaszolta Sárközinek:

– Na, fiam, most menj haza. Majd én szólok az érdeketekben a tábornokoknak, onnan fognak üzenni nektek. Megmondják, hol lesz a beosztásotok. Tudod, én most a pénzügyekkel foglalkozom, a hadsereg ügye a tábornokokra tartozik.

Így is lett. Harmadnap egyenruhás huszártiszt jelent meg Sárközi lakásán. Pecsétes parancsot vitt magával Móga tábornoktól, aki kinevezte Sárközi Ferencet a honvédsereg összes cigányzenészeinek parancsnokává – hadnagyi rangban.

Egyben bandájával beosztották Nagy Sándor tábornok hadtestébe, Inkey Gáspár huszárezredébe. Sárközi Ferenc és bandája aztán részt vett Budavár bevételében, a komáromi, debreceni és sarkadi ütközetekben.

És azt vajon tudjátok-e, hogy 1848-ban minden honvéd ezrednek megvolt a maga cigányzenekara? A harcokban bátorították a sereget, elkísérték őket rohamra is. Pihenés idején pedig szórakoztatták a katonákat.

A schwechati ütközetben Gönczi Gábor cigányprímás zenekara együtt ment a rohamozókkal. A zenekar Rács Mihály nevű kisdobosa találatot kapott, és meghalt a csatában.

Bem tábornok ezredéhez a kolozsvári Salamon József prímás és zenekara tartozott, ők részt vettek a vízaknai csatában. Lelkesítették a harcoló honvédeket. A zenekar két tagja, Nagy József klarinétos és Szimra József nagybőgős ellenséges golyótól találva halt meg a harcban.

A váci csatában Pityó József zenekara biztatta a magyar sereget muzsikájával.

Kálózdi János zenekara Dembinszky alatt szolgált. Ipolysági Balog Jancsi Guyon Richárd tábornok seregében vett részt a bra-nyiszkói és temesvári csatákban, Klapka György seregében a győri Farkas Mihály prímás szolgált zenészeivel Komárom várában.

A magyar szabadságharcban bizony több ezer roma részt vett.

Sajnos a szabadságharc a túlerő miatt elbukott. Utána a muzsikus romáknak a hősi emlékek ápolása, a nemzeti érzés ébrentartása lett a feladata.

Részlet Bársony János: Cigány mesék – Népmesék és más történetek című, a Móra Könyvkiadó gondozásában a Téli Könyvvásárra megjelentetett könyvéből.

Illusztráció a könyvből: Sinkó Veronika