Műút Könyvkritika

A kitüntetett azonosságtudat
Avagy a kisebbségvédelem egyes kérdései 2007-ben

A nemzeti/etnikai identitás kitüntetett jelentőséggel bír az egyén életében – sajnos ezt számos nemzetközi konfliktus is alátámasztja. Ez a kitüntetett pozíció megkülönböztetett figyelmet érdemel. Nem véletlen tehát, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos jogi kérdések iránt érdeklődő olvasó 2007-ben három könyvvel is gazdagíthatta könyvtárát. Mindhárom könyv a kisebbségekre koncentrál, de eltérő nézőpontból, hangsúlyokkal, megközelítésmóddal. A különbségek ellenére számos közös vonása is van a három műnek. Egyik legnagyobb erényük, hogy nem utópiákat állítanak fel, hanem a realitás talaján maradnak – amely, valljuk be, nem mindenkinek sikerül. A jelenre koncentrálva az aktuálisan felmerülő problémákat elemzik, értelmezik. Azonban nem maradnak meg a teoretikus elemzés síkján, a kérdésekre lehetséges válaszokat, megoldási lehetőségeket is felvázolnak.

Kardos Gábor:

Kisebbségek: Konfliktusok és garanciák

Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.

Amikor a kisebbségeket említik, az emberek egy része rögtön a múltban és a jelenben is megoldatlan problémákra, konfliktusokra gondol, a roma közösség elleni diszkriminációs gyakorlatra vagy a délszláv válságra. Másoknak a különböző nemzetközi intézmények jutnak eszükbe, amelyeket a kisebbségek helyzetének javítására, védelmére dolgoztak ki. Kardos Gábor – ahogy a mű címe is utal rá – e két kérdéskört együttesen tárgyalja, bár maga a könyv tematikáját tekintve inkább három részre osztható: a kisebbségekkel kapcsolatban megfogalmazott félelmek, a nemzetközi jog normatív szabályai és aktuálpolitikai kérdések.

Kelet-Közép-Európát sajátos etnikai konfliktusok terhelik, amelyek kibontakozásához számos, egymással összefüggő tényező vezetett. Az etnikai ellentétet – nemcsak ebben a régióban – a konfliktusok legnehezebben megoldható csoportját jelentik, mivel mind államon belüli, mind államok közötti dimenziójuk egyaránt fontos. Ez azonban nem vonhatja magával, hogy a kisebbségeket biztonságpolitikai problémaként kezeljük, hiszen ez csak a helyzet eszkalálódásához vezetne, lévén „minden kezdeményezés a fenyegetett közösség nevében fogalmazható meg”. A lehetséges gyógyír „az etnikai dominanciát legalább nyelvi-kulturális értelemben elhalványító és a hatalommegosztás valamilyen formáját lehetővé tévő belső intézményes megoldás.”

Ennek kidolgozásában segítségünkre lehetnek a nemzetközi jogi dokumentumok. Bemutatásuknál a szerző nem elégszik meg a normaszöveggel, hanem felvázolja a jogi eszközök elfogadásához vezető utat is. Ismerteti az ENSZ védelmi rendszerét és az EBESZ által biztosított védelmi mechanizmusokat. Elemzi és összehasonlítja az Európa Tanács keretében elfogadott két kisebbségvédelmi egyezmény, a Keretegyezmény és a Nyelvi Charta fontosabb rendelkezéseit, ellenőrzési rendszerét. Majd az Emberi Jogok Európai Bírósága kisebbségvédelemben betöltött közvetett szerepét is górcső alá veszi, amely leginkább a hátrányos megkülönböztetés tilalmában lelhető fel. Ugyanakkor rögtön az elején cáfolja azt a gyakran elhangzó megállapítást, amely szerint a diszkriminációmentesség biztosításával a kisebbségek védelme is megvalósul, hiszen a diszkrimináció tilalma „a mindenkit megillető jogok tekintetében érvényesül, a kisebbségi önazonosság viszont azt védő sajátos jogokat igényel”. A nemzetközi szabályrendszer bemutatását az Európai Unió keretében kialakult védelmi rendszer ismertetése és elemzése zárja, amelynek során kitér az

Európai Bíróság releváns joggyakorlatára is.

Az aktuálpolitikai kérdések kapcsán a mű tulajdonképpen három kérdésre keresi a választ: egyrészt kit védenek a kisebbségi

jogok – autonómiával kapcsolatos kérdések; másrészt hogyan biztosítható a védelem – regisztráció szükségessége és módja; s végül kinek kell a kisebbségek védelmét biztosítania – anyaállam szerepe. Ez utóbbi kapcsán arra a megállapításra jut a szerző, hogy az anyaállamnak is jelentős szerepe van a kisebbségek védelmében, azonban világossá kell tennie, hogy „célja nem az, hogy az állampolgárság szerinti állam vagy a nemzetközi közösség szerepét átvegye, hanem az, hogy elérje az identitás fenntartását biztosító nemzetközi jogi szabályozás végrehajtását, illetve, hogy ahhoz infrastrukturális támogatást nyújtson.”

A Kisebbségek: Konfliktusok és garanciák nemzetközi jogi nézőpontból közelít a kérdéshez, ám sajátos módon, hiszen az adott téma tárgyalásánál filozófiai, társadalomlélektani, jogszociológiai szempontokat is bevisz a szerző a diskurzusba. Teszi mindezt úgy, hogy a probléma lényegére koncentrál, s tömören tárgyalja az adott jelenséggel kapcsolatos fontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseket.

Majtényi Balázs:

A nemzetállam új ruhája. Multikulturalizmus Magyarországon

Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.

Mindannyian egy adott államban élünk, ez társadalmunk szerveződésének alapja; s az állam koncepciója szorosan kapcsolódik a domináns nemzethez. Vannak azonban olyan nemzeti alapon szerveződő csoportok, amelyek nem egyeznek meg a domináns nemzettel: ők alkotják a kisebbségeket.

Majtényi Balázs könyvének első része arra keresi a választ, hogyan konstruálható meg egy olyan nemzetfogalom, amely minden tagját, így a benne élő kisebbségeket is egyenlő méltóságú személyként kezeli. Tekintve, hogy az államok semlegessége pusztán utópia, szükség van a politikai nemzet fogalmának megkonstruálására, szemben a kulturális nemzet fogalmával.

A kisebbségek számára pedig akként tehető élhetővé a semlegesnek korántsem tekinthető, a kulturális nemzet identitáselemeit magában foglaló nemzetállam, ha a multikulturalizmus modelljét alkalmazzuk rá. Ez a modell nyújt(hat) garanciákat arra, hogy a politikai nemzet minden tagjával valóban egyenlően bánjanak, hiszen a multikultura-lizmus a kisebbségektől csupán minimális azonosulást kíván meg, illetve – tekintve, hogy minden együttéléshez kétirányú alkalmazkodás szükséges – az állam területén élő kisebbségek hagyományaiból magának a politikai nemzetnek is minél többet kellene saját identitásába beépíteni. A kisebbségi különjogok biztosítása tehát az egyenlőség fogalmából vezethető le, amely különjogok – preferenciális bánásmódként – az emberi jogok kisebbségérzékeny alkalmazását testesítik meg.

Ahogy a mű alcíme is utal rá, a szerző könyve második felében e fenti modellt alkalmazza a magyar szabályozásra, s vizsgálja meg, mennyiben tekinthető Magyarország közjogi értelemben multikulturális államnak. A szerző meglátása szerint a „kisebbségek államalkotó tényezőként történő megemlítése a magyar alkotmányban sem utalhat másra, mint egy többkultúrájú politikai közösség megteremtésének a szándékára.” Azonban – megítélése szerint – egy olyan, többé-kevésbé homogenizálódott állam, mint Magyarország, kevéssé alkalmas egy multikulturális társadalom kialakítására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a modell ne segíthetne a harmonikus együttélés elérésében.

A mű egyik alaptézise, hogy Magyarországon nem a multikulturalizmus eszméjében rejlik a hiba, hanem annak nem megfelelő alkalmazása vezetett például az etnokorrupcióhoz. Ez a jelenség pedig szorosan kötődik a kisebbségek helyzetét szabályozó magyarországi törvényhozás egyik legsarkalatosabb pontjához: a jogok ala-nyainak meghatározatlanságához. Közjogi szempontból nem az a megfelelő kérdés, hogy mi a kisebbség, hanem azt kell meghatározni, hogy ki tekinthető kisebbséghez tartozónak, tehát a jogalkotónak a kisebbséghez tartozás feltételeit kell rögzíteni. Ezt pedig a szabad identitásválasztás elvéből kiindulva kell megtennie. Ez az elv azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos objektív kritériumok teljesítését ne kívánhatná

meg a jogalkotó a visszaélések elkerülése végett.

A nemzetállam új ruhája bevallottan politikai filozófiai indíttatású: a nemzet fogalmának – mint politikai filozófiai kérdésnek – a vizsgálatából kiindulva elemzi és értékeli a kisebbségvédelmi jogi intézményeket. A politikai filozófia nyújtja az értelmezési keretet, amelynek segítségével igyekszik feltárni a kisebbségpolitika különböző szegmensei közötti összefüggéseket. E keretet az elemzés során közjogi nézőponttal tölti ki. E nézőpont arányosan megoszlik a nemzetközi és az alkotmányjog között: a szerző a nemzetközi szabályrendszert is ismerteti annyiban, amennyiben az a magyarországi kisebbségpolitika megértéséhez szükséges, külön figyelmet szentelve a kisebbségeken belül is a hányattatott sorsú romáknak. Így jutunk el a tételes jog poli-

tikai filozófiai értelmezéséhez és igazolásához.

Pap András László:

Identitás és reprezentáció.

Az etnikai hovatartozás meghatározásától a politikai képviseletig

Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.

Identitás és reprezentáció: a kisebbségvédelem két fontos, gyakorlati, illetve elméleti nehézségektől egyáltalán nem mentes területére látogatott el Pap András László. A kisebbségeket mint csoportot megillető egyik legfontosabb különjog a politikai részvételhez való jog. Ahhoz azonban, hogy a kisebbségi reprezentáció be tudja tölteni a neki szánt szerepet, szükséges, hogy az valóban csak a kisebbségi csoportokat illesse meg. Ez utóbbi szempont magával vonja az azonosítás kérdését: mi a kisebbség, ki a kisebbségi.

A szerző a kisebbségvédelem három szintjét különíti el: az individuális jogokat, a kisebbség mint államalkotó tényező szintjét és a preferenciális elbánás szintjét. Ezek közül ő az utóbbira koncentrál: egyrészt a reprezentációra mint a kisebbséget csoportként megillető különjogra tekint – tehát az individuális jogokat nem vizsgálja –, másrészt pedig ezt az intézményt az előnyben részesítés egyik módjának tartja. S a prefe-renciális elbánás szemszögéből nézve a kérdést, az identifikáció kívánatos mind az „államot terhelő többletjog-tételezés”, mind a visszaélések elkerülése végett. A kisebbségi identitás közelebbi megértéséhez esettanulmányokat is olvashatunk, amelyek alapján a preferenciális elbánás két fő modellje körvonalazódik: a szerző által „őslakos modellnek” titulált egyik rendszer a maga valódi csoportvédelmével, illetve az úgynevezett „nyugati modell”, amely „nem sui generis csoportvédelem, csak a sokrétű kedvezmények összessége”.

E nemzetközi kitekintés keretében próbálja elhelyezni a magyar szabályozást. Két fő kérdést vizsgál ennek kapcsán: mi a kisebbség és ki a kisebbségi. Az előbbi kérdésre – egyetértve Majtényi Balázzsal – nem a kisebbség fogalmának definiálását tartja a megfelelő válasznak, hanem a kisebbséghez tartozás feltételrendszerének kidolgozását. Bár megállapítása szerint a kisebbségi törvény definíciója tulajdonképpen ekképpen funkcionál.

A magyar szabályozásban a kisebbségekhez tartozó személyek meghatározásakor objektív és szubjektív identitáselemeket lehet elkülöníteni. Ez utóbbi elem – az identitásválasztás szabadságából kiindulva – vezetett számos problémához a jogalkalmazás során, így az etnokorrupció néven elhíresült jelenséghez is. A könyv ennek megértéséhez részletesen elemzi a kisebbségi önkormányzati választás szabályozását és gyakorlatát, illetve az identitáshoz kapcsolódó adatvédelmi kérdéseket.

A mű második része tér rá a kisebbségi képviselet mint megerősítő politika kérdésére. A szerző megítélése szerint a kisebbségi érdekképviselet egyik formája sem – tehát sem az „etnikai balansz modell”, amelynek ékes példája Bosznia-Hercegovina daytoni alkotmánya, sem a „képviseleti modell” – nyújt megfelelő megoldást a problémára. Valójában a kisebbségek képviselete egyéb közjogi intézmények és technikák segítségével is biztosítható lehet. Továbbá „Magyarország esetében diaszpórában élő, igen különböző természetű kisebbségi csoportok, kielégítő jogvédelmi alkotmányos alapok és [...] többé-kevésbé csillapult etnikai viszonyok között, ahol az etnikai kérdés a belpolitikai színpad marginális eleme – a klasszikus demokratikus modellek lecserélése kevéssé indokolt”.

Pap András László könyve fontos kisebbségi jogosultságokat elemez abból a célból, hogy a kisebbségi identitással és a politikai képviselettel összefüggő kérdéseket jobban megvilágítsa. Azonban az elemzés során nem a kisebbségi jogi megközelítést alkalmazza, hanem közjogi, azon belül is leginkább alkotmányjogi nézőpontból elemzi a kérdést. Ezt kiegészíti továbbá jogtörténeti, összehasonlító jogi és némi nemzetközi jogi vizsgálódással, hogy minél pontosabban értelmezhesse az etnicitás választójogi vonatkozásait.

A három mű elolvasása után senkiben sem marad kétség, hogy még sok tennivaló van mind a nemzetközi, mind a nemzeti színtéren a kisebbségek védelmére vonatkozóan. A legfontosabb tennivaló azonban, hogy úgy a többség, mint a kisebbség gyakorolja a másik iránti toleranciát: a „többségnek el kell fogadnia, hogy a más nyelvűek, vallásúak, kultúrájúak is lehetnek ugyanannak a nemzetnek a tagjai, míg a kisebbségnek, hogy kulturális nemzetük mellett van egy politikai is”.1

Ambrus Mónika

A szerző doktorandusz, ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszék, Erasmus Egyetem, Rotterdam, Alkotmány- és Közigazgatási Jogi Tanszék

1 KARDOS Gábor, Kisebbségek: Konfliktusok és garanciák, 14.

Képünk illusztráció

Fotó: Peter Wagner