Útinapló Riport

„ …tanulni szeretnék”

Tolerancia, esélyegyenlőség, akadálymentesség, empátia: sokak számára ezek csak illuzórikus szlogenek; szavak, amelyeknek tartalmával nagyon sokan mélyen egyetértünk, s közben lépten-nyomon a fogyatékos, süket, kerekes székes kifejezéseket használjuk, megszokásból helytelenül, bele sem gondolva, hogy mennyire bántóak. A törvény ellenére évek óta nem történt meg középületeink akadálymentesítése, de a világ sajnos e nélkül is akadálypálya marad a mozgássérült embereknek, mint Pacsa Elemér is, aki szeretne leérettségizni, mert 8 általános iskolai végzettsége a mai világban semmit nem ér. Több éve próbálkozik a beiratkozással, de gumifalakba ütközik.

„Nem vagyok fogyatékos, rosszulesik, ha ezt mondják. Sérült vagyok, de ettől még tiszta a tudatom, el tudom magam látni, segédeszköz nélkül közlekedem, a tanulással sincs problémám, csak a beszédem nehézkes.” Pacsa Elemér magáról nem szeret beszélni, azt meghagyja a költőknek, azok legalább szépeket fognak róla írni – közli egy internetes közösségi portálon bemutatkozásképpen. Először a neten, a Roma.hu oldalon találtam rá kétségbeesett segítségkérő üzenetére, amelyben leírta, hogy tovább szeretne tanulni, de hiába próbálkozik évek óta, jobb esetben lerázzák, de legtöbbször válaszra sem méltatják jelentkezéseit. Szüleivel Zalabaksán él, családi házuk a falu központi részén gyönyörű virágos kertjével már messziről vonzza az ember tekintetét. Érkezésünkkor is a számítógép előtt ül a születésekor agyvérzést elszenvedett férfi, amelybe egyesek belehalnak, másoknak pedig megnehezíti az életét. Ő és szülei is szerencsésnek érzik magukat, hiszen teljesen mozgásképtelen is lehetett volna. Nem műtötték egyszer sem, doktor is ritkán látta, pedig ráférne egy ortopéd specialista vizsgálata. „Itt Zala megyében még ortopéd cipőt sem akartak nekem kiírni, meg sem vizsgáltak rendesen. Azzal minden el van intézve, hogy örüljek neki, hogy így járok. Mozgásfejlesztő terápiára sem küldött el soha az orvosom.” Pedig gyermekkorában nagyobb esélye lett volt a gyógyulásra, mert az agyvérzés okozta károsodás növekedés közben eltűnhet, és nem, vagy alig marad vissza tartós következmény, ha időben észreveszik és kezelik.

Elemér nem csupán a tájékozódás és csevegés miatt használja a webet, saját vállalkozását is ezen keresztül bonyolítja, amely hivatalosan március óta működik, és fő profilja a műholdas televíziózáshoz szükséges kellékek árusítása. Egy barátjával közösen vágott bele, mert mindenképpen kellett egy olyan társat keresnie, aki rendelkezik gépkocsival. „Még nagyon kezdő stádiumban van a vállalkozásom, nem a tudás és hozzáértő szakértelem hiányzik, hanem a tőke. Kevés pénzt fektettem be, és nem buktam bele, mint sok vállalkozó, mindig visszajött a pénzem, haszonnal. Sose csináltam olyan üzletet, amihez nincs jó érzékem.” Kisegítő iskolás évei során minden tárgyból kitűnő tanuló volt. Legszebb emlékei a farsangok, a gesztenyegyűjtések; a közösségi programok közül sosem hagyott ki egyet se. Mássága is csak kamaszkorában tudatosodott benne, amikor udvarlásai során sorra kikosarazták, egyébként a tanárai, a falubeliek mind elfogadták őt, segítették, ha nehézségbe ütközött. A suli után egy zalaegerszegi egyesület segítségével elvégzett egy számítógép-kezelő tanfolyamot, majd egy vállalkozói ismeretek tanfolyamot a Mozgás-korlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szervezésében, de nem szeretne itt megállni. Szeretné magát továbbképezni, mert ma már az érettségi csak alap. „Azért, mert sérült vagyok, nem kell tudatlannak lennem” – mondja már-már dühösen.

A 34 éves Elemér először a Lentiben lévő Gönczi Ferenc Gimnáziumba jelentkezett, beküldte, amit kértek, de nem értesítették, hogy felvették-e vagy sem. „Még a bizonyítványomat is magamnak kellett visszakérnem, mert nem másolták le, körülbelül egy év múlva a sokadig levelemre küldték vissza.” A zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból legalább felhívták, de úgy gondolja, hogy csupán azért, mert írt az Oktatási Minisztériumnak, hogy segítsenek neki iskolát találni. Elutasítása során arra hivatkoztak, hogy azért nem tudják felvenni, mert nincs akadálymentesítve az iskola! „Mozgássérültségemet hallva mindenki azt hiszi, hogy tolókocsis vagyok. Hát igen, így több iskolát is át kellene alakítani. Akár mozgássérült vagyok, akár roma, nem szeretnék elkallódni, tanulni szeretnék.”

Beiratkozás

Mielőtt elindultunk Elemérhez, sorra hívtam a környékén lévő gimnáziumokat, ahol korábban próbálkozott levélben vagy telefonon. Az a gimnázium (és mind), amely korábban akadálymentesítésre hivatkozott, most készségesen fogadta volna őt, még a nevére is emlékeztek. Az idő szorításában, augusztus utolsó napjaiban már nem volt lehetősége körültekintően tájékozódni a középiskolai távoktatási lehetőségekről, így, hogy még ebben a tanévben elkezdhesse a gimnáziumot, a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választottuk, bejelentkeztem a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium esti tagozatának beiratkozására, miután telefonon keresztül ők álltak Elemérhez a legemberségesebben. A fiatalembernek a szüleivel jó a kapcsolata, bár érzi, hogy nem hisznek benne, ami talán a legrosszabb, mert nekik is bizonyítania kell. Arról, hogy ő tovább akar tanulni, úgy vélekedek, hogy épp elég, ha magában hisz. „Ha tanulni akar, csinálja, de sok nehézsége lesz” – mondja az édesanyja.

Halmi László matematika–kémia tagozatvezető várt minket. „A beiratkozás a második emeleten van, nem okoz gondot?” – kérdezte Elemértől, aki szökdécselő járásával elindult a lépcsőn, amelyen a feljutás csak akkor okoz számára nehézséget, ha nincs korlát. Épp akkor érkezik a kémia előadóba két lány is beiratkozásra, de tekintetüket gyorsan elkapják rólunk. László hozza a kitöltendő papírokat, s nézi, hogyan boldogul vele Elemér. „Azóta rosszabb a kézírásom, mióta befejeztem a sulit, ritkán írok kézzel és elszoktam az írástól, ezért naponta egy órát, ha tudok, írok kézzel.”

– Nyugodtan kitöltheti helyette a papírt – mondja a tagozatvezető, s én megteszem, nem mintha ő nem lenne rá képes, de a forgalom miatt egy órával a megbeszélt időpont után érkeztünk, így mindenki késésben van, sietünk. A számítógép billentyűzetével sokkal könnyebben ír, s bár tudja, mennyire fontos, hogy használja a kezét, mégis jobban örült volna, ha a jelentkezését is géppel intézhette volna, és lehetősége lenne távoktatás keretében leérettségizni. „Nálunk több mozgás-, hallás- és látássérült is sikeresen tett érettségi vizsgát, tanításuk soha nem okozott számunkra problémát. Sőt, nagy öröm volt látni és megélni azt, hogy mi is hozzájárultunk az ő eredményeikhez. Volt köztük olyan diák is, aki bejutott a felsőoktatásba, és ezt valódi sikernek tartjuk, hihetetlen és csodálatos volt a kitartásuk” – mondja Halmi László, miután ismertette az iskolai élettel kapcsolatos információkat, szinte végig az én szemembe nézve. A tanítás két délután az iskola egyik földszintes melléképületében zajlik. Kifelé jövet Elemér mosolyog, kezdeti izgatottsága rég elszállt. „Nagyon örülök, hogy sikerült a felvételim, most egy picit a gátlásaim is eltűntek, nagyobb lett az önbizalmam! Örülök, hogy ismét előbbre tudtam lépni, új szakasz kezdődhet az életemben.” Abban viszont csak reménykedik, hogy majdani iskolatársai befogadják, és minden zökkenőmentes lesz.

„Kicsit félek, de kitartok!”

Elemér számára nem könnyű a heti kétszeri utazás Zalabaksáról Egerszegre, nagyon fáradalmas, nehézkes és költséges is (33%-os kedvezménnyel utazhat), de nem adja fel. „Nem sok értelme van könyv nélkül, csak jegyzetekből tanulni!” – írja e-mailben, újra a segítségemet kérve. „Neked nem mernek nemet mondani” – folytatja a különböző szervezetekben, egyesületekben már nem bízó Elemér, hiszen náluk is próbálkozott, eredménytelenül.

Azt írja, pár darab könyvet kapott az osztály, de azokból neki nem jutott az osztályfelelős figyelmetlensége miatt, pedig neki nagyobb szüksége lenne rá, mint társainak. „Mindenképp szeretném folytatni az iskolát, csak más megoldással. Én írtam nekik, kérdeztem nem tudnák-e e-mailben vagy fénymásolva elküldeni az anyagot, de nem válaszoltak vissza. Tudom, hogy megoldható, mert több mozgássérült társam is hasonló problémákkal küzdött, és megoldották, még külön tanárt is adtak melléjük.” Kvázi magántanulók lettek, ami költségekkel jár(hat), de Elemér akár ezt is vállalná, holott a tanulmányai ingyenesek lennének.

„Érettségi után, ha sikerül, főiskolára szeretnék járni. A jövőben szeretnék egy saját üzletet nyitni, és egy pár hozzám hasonló sorstársamnak távmunkát adni, segíteni, amiben csak tudok, más úgysem teszi meg, hát majd én.”

Horváth Marianna

Fotók: Váraljai Szandra