Műút Könyvkritika

Tanítványból mester

Kerékgyártó István:

Szentandrássy István

L’Harmattan Kiadó – Kossuth Klub, Budapest (Roma kincsestár), 2007.

80 oldal, színes illusztrációkkal és

5 képmelléklettel.

Ára: 10 000 Ft

Az ötvenéves művészt köszöntő album mintegy keresztmetszetét adja Szentandrássy István munkásságának – az elkallódott, ismeretlen helyen lévő munkák helyett leginkább az utóbbi hét évben keletkezett művekre összpontosítva.

A kötetet két barátjának, Choli-Daróczi Józsefnek és Kovács József Hontalannak egy-egy verse vezeti be, s e tény a személyes kapcsolaton kívül arra is rámutat, hogy Szentandrássy pályája elején épp oly erősen kötődött az irodalomhoz, mint a képzőművészethez. A Kerékgyártó István által írt portrévázlatból megtudhatjuk, hogy a társadalom pereméről, a cigánysors mélységeiből önmagát felküzdő fiatalember gyermekkori meghatározó élményeit vidéken szerezte, majd Budapestre költözve apró, határozott lépésekkel indult el abba az irányba, ahol leginkább kibontakoztathatta tehetségét. Kezdetben schnellezett, portrészobrokat faragott, baráti megrendelőknek tájképeket festett, majd egyre tudatosabban képezte önmagát; nemcsak koncertekre, hanem könyvtárba, moziba járt (Bergman Rítusát „csak” tizenötször látta), s egy évig csak verset olvasott. A művészeti albumok és művészéletrajzok alapos áttanulmányozása után sok időt töltött a Szépművészeti Múzeumban és a Műcsarnokban, de első mentorait mégis az irodalmi életből szerezte. Verseivel, prózai munkáival Bereményi Gézát kereste fel, aki – Fenyő Miksa fiával egyetemben – önzetlenül pártfogolta és segítette a tudásvágyó fiatalembert. 1979-ben, egy cigány olvasótáborban ismerkedett meg Péli Tamással, aki tanítványául fogadta, és érdeklődését és tehetségét a festészet irányába fordította. Péli művészetének kiindulópontja – nem függetlenül hollandiai tanulmányaitól – a reneszánsz művészet volt, amely a XV. században megerősödő, a keresztény hagyományokkal szakító és az antikvitás világi értékeit valló polgárság kulturális reprezentációját szolgálta. Péli a követendő utat egyrészt az elődök gazdasági és politikai törekvéseiben, azaz a szegénységből történő szellemi és gazdasági kitörésben, az újjászületésben, másrészt a formai és stiláris eszközök kreatív felhasználásában látta. Tanítványa pár év alatt elsajátította az alapokat (Barcsay anatómiáját,

Leonardo grafikai látásmódját), és oly sikeresen építette fel mindebből saját stílusát, hogy egy 1985-ben megrendezett amatőr kiállításon visszadobták a műveit, mert úgy gondolták, hogy főiskolát végzett művész készítette őket. Szentandrássy műveit kezdetben gyermekkori élményei inspirálták, a természet és a lovak szeretete, későbbi figurális képei pedig egyre inkább telítődtek epikus, mitikus és spirituális tartalmakkal. (Például az 1982–83-ban készült Madonna olyan koncentrált, minimális elemeket felhasználó kompozíció, amely egészen ikonszerű hatást kelt.)

Kerékgyártó István műelemzései rendkívül alaposak, emellett a könyvben számos, a művészre jellemző technika leírását olvashatjuk. Fény derül például a korai, rajzhatású művek különös, barnás színvilágának okára: a filctollal megrajzolt képekből elpárolgott az alkohol, s a későbbi, falfestékkel történő lekenés után keletkezett ez az árnyalat. Továbbá arra a módszerre, amelynek eredményeként misztikus színvilágú (leginkább a torinói lepel lenyomatát idéző) festmények születtek – a művész a még meg nem száradt olajfestékrétegbe karcolt, húzott vonalakat, illetve törölt le vagy kent el rétegeket. Kerékgyártó írásának erényei mellett eltörpülnek, de azért sajnálatosak a hiányos lektorálás miatt bennmaradt hibák (néhány helyesírási hiba, be nem zárt idézőjel, következetlenség a bibliográfiai tételeknél, hiba a műtárgyjegyzékben). Portrévázlatának legfontosabb vonása, hogy élet- és élményszerűvé teszi Szentandrássy művészetét, hogy átfogó képet fest a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli roma értelmiségi életről.

Szentandrássy 1991-ben mutatta be Triptichon című művét a Kossuth Klubban. A művész életében igen fontos eseményről így számol be Kerékgyártó: „Az öltönyben és aktatáskával érkező Péli megállt a kép előtt, hosszan, elmerülten nézte, aztán hirtelen elhatározással leborult, mint egy oltár előtt, merev, kinyújtott testtel, homlokát a szőnyeghez szorítva, ahogy a papjelöltek teszik avatás előtt, s nem törődve az elképedt közönséggel, mintegy húsz percig feküdt ebben a meditatív pózban. A légy zümmögését meg lehetett hallani. Aztán felállt, egy konyakot kért. A szertartás befejeződött. Ezzel a gesztussal Péli, a mester Szentandrássyt magával egyenrangú művésznek fogadta el.” Szentandrássy Triptichonjában a gótikus hármasoltár-formát és a keresztény ikonográfia egyes elemeit használta fel arra, hogy mitikus keretbe helyezze a cigányság sorsát, szenvedéseit, számkivettségét, a megtisztulás és a megváltás lehetőségét – mindezt szuggesztív, igen erőteljes stílusban. Festményeinek drámai hatását erősíti, hogy a művész szinte egyáltalán nem érzékelteti a térviszonyokat: az alakok gyakran egyetlen síkban, a kép terét szinte teljesen betöltve, frízszerűen tűnnek fel. A képet megmozgató, mindig változó, drámai és szövevényes történetek éppen az alakok pozíciójából, egymáshoz való viszonyukból, mozdulataikból és kapcsolati hálójukból alakulnak ki.

Roma értelmiségi körökben kultikussá vált Federico García Lorca Cigány románcok című versciklusa. Ezt dolgozta fel 1992–93-ban – majd 2002–2006 között pasztellképeken is – Szentandrássy. A képek nem illusztrációk, hanem a költemények látomásos világát interpretáló, autentikus művek. Itt és más sorozataiban a szoborszerű, kemény testű és dús keblű madonnák, a szikár férfiak és torreádorok mellett önportrészerűen megjelenik az abszurd világban élő, lázadó Villon és az utazó Szindbád motívuma, posztmodern gesztusként pedig Django Reinhardt és Chaplin is.

A kötet utolsó festménye egy reneszánsz művészt, Antonio Solariót (másként Lo Zingarót), az első ismert roma festőt idézi meg. Markáns arcélű, szigorú tekintetű, messzeségbe révedő férfit, minden roma festő elődjét és példaképét, a Mestert. Aki egykor szintén tanítványként kezdte pályafutását.

Dékei Kriszta

KÉPCÍMEK:

Szárnyasoltár – Triptichon (1990)

Egyiptomi utazás (2002)

Ballada (1983)

A Mester (2000)